2018. április 5., csütörtök

Idegen tollakkal: Megyei körkép

Sándor Mihály barátom Tölgyesi Mónika segítségével csapott egy kurta kirándulást Szabolcs és Hajdú-Bihar megyében, és ezen vizitek eredményei láthatóak immár a képcsarnokban.  A hajdúszoboszlói Gázláng Sportpálya már szerepel a blogon, hisz oda nekem is volt szerencsém eljutni pár évvel ezelőtt, így a mostani képek csak arról győztek meg, hogy sok minden nem változott arrafelé. Ellenben sem Máriapócson, sem Nagykállóban nem láttam még a helyi focipályákat, így az újdonság erejével hatottak rám a képek, amelyeket tavaly nyáron kaptam "ajándékba". Az említett két településen ugyan megfordultam már, de gyermeki fejjel eszembe sem jutott a pályákat lencsevégre kapni, sőt, azt se tudtam akkor még merre induljak el, ha helyi focit akarok nézni. Ezen felvételekkel viszont kicsit közelebb került hozzám a két település sporttelepe és labdarúgó csapata, de az igazi az lenne, ha egyszer saját szemmel is láthatnám a számomra szimpatikus kis grundokat.

Hajdúszoboszló - Gázláng Sportpálya:

Máriapócs - Sportpálya:

Nagykálló - Városi Sporttelep:
Képek: Sándor Mihály / Tölgyesi Mónika

hancsi78

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése