A következő címkéjű bejegyzések mutatása: 2007. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: 2007. Összes bejegyzés megjelenítése
2016. június 18., szombat
Earl's Court
Az Earl's Court létesítményével eddig nem sok szerencsém volt, pedig már kétszer is megpróbáltam lencsevégre kapni. Első körben a kamerám mondott csődöt, de erre még 2007-ben került sor, amikor elsőnek érkeztem Angliába. A mobilom akkori gyengécske teljesítménye miatt esélyem sem volt mással képet csinálni, így csak pár felvétellel lettem gazdagabb, de átfogó bemutatót nem adhatók ezek alapján. Nem is mentem arra egy darabig, majd 2015-ben lepattanva a metróról gondoltam újra nekifutok. Benne volt már régen a fejemben, és az első meghiúsult találkozó után, gondoltam, most majd pótolok mindent. Mivel továbbra se szoktam komolyabb kutatásokat folytatni a fényképezések előtt, meglepetésként ért a rekonstrukciós munkálatok miatt lezárt létesítmény. Nem maradt más hátra, mint ilyen formában megörökíteni a 2012-es olimpia egyik helyszínét. Talán majd harmadik nekifutásra!
hancsi78
Címkék:
2007,
2015,
Anglia,
Earl's Court,
hancsi78,
Kennsington & Chelsea,
London,
Olimpia
Hely:
London, UK
2015. június 17., szerda
Leisure & Sports - London
A sportcsarnok kérdése Angliában sokszor nem olyan egyértelmű mint Magyarországon. Kis hazánkban jó esetben egy büfé üzemel a csarnok területén, és csak a játéktér és az esetleges lelátók adják az alapot. Az újabbakban már megfelelő edzőterem és felkészülési helyiség is van, de a régiekben maximum az öltözők és 1-2 iroda ad pluszt. Angliában ez egy kicsit másképp alakult. A sportcsarnokok nem csak csarnokok, hanem igazi sportközpontok. A gyakran változó méretű pályák mellett szinte mindegyikben megtalálható egy komoly fitness és edzőterem, irodák, konferencia termek, teke és bowling pályák, és számtalan kisebb terem, amely különböző foglalkozásoknak ad helyet a jógától a küzdősportokig. Ezen kívül a legtöbb össze van kapcsolva egy uszodával, így a vizes sportolók is megtalálják a maguk számítását. Természetesen vannak kisebb létesítmények is, amelyek csak egy-egy helyiséget foglalnak magukba, és csak egy kisebb helyi közösség sportolási igényeit elégítik ki a falak között. A most felkerülő 4 londoni "csarnok" is változó kapacitású, de mind tartalmaz egy kisebb vagy nagyobb fedett játékteret, ami lehetővé teszi, hogy a bejegyzésben szerepeljen.
Mile End Park Leisure Centre:
New River Stadion Sports Centre:
Willesden Sports Centre:
Barnet Copthall Leisure Centre:
hancsi78
Mile End Park Leisure Centre:
New River Stadion Sports Centre:
Willesden Sports Centre:
Barnet Copthall Leisure Centre:
hancsi78
Címkék:
2007,
2012,
2013,
Anglia,
Barnet,
Barnet Copthall,
Brent,
Haringey,
London,
Mile End Park,
New River Stadion,
sportcsarnok,
Tower Hamlets,
uszoda,
Willesden Sport Centre
2015. június 10., szerda
Teniszpályák Londonból
2007-ben még nem sok figyelmet fordítottam a kisebb teniszpályák és tenisz klubok fényképezésére, de ez nem jelentette azt, hogy nem érdekelt a sport és a helyszínek. A labdás csapatsportok után a tenisz az a versenysport amit a legszívesebben nézek meg, és lelkesen követem egy-egy nagyobb eseménysorozat eredményeit. Mára ez annyival színesedett, hogy az utamba kerülő kisebb-nagyobb teniszpályákat sem hanyagolom el, és a felületes ismeretséget most már felváltotta egy komolyabb érdeklődés. Ez viszont csak 2-3 éve van így, előtte csak igen kevés értékelhető képpel leptem meg magam, így a londoni teniszpályákból csak igazán keveset mutathatok meg az érdeklődőknek. Ez alant látszik is.
Barking & Dagenham: Old Fagenham Park:
Barnet - Vale Farm Sports Centre:
Ealing - The Brentham Club:
Harringey - White Hart Lane Community Centre:
Hillingdon - Uxbridge Cricket Club Ground:
Kingston & Chelsea - Burton's:
hancsi78
2015. május 4., hétfő
Bowling Greens - London
Újabb zöld csodák kerülnek terítékre, ezúttal Londonból. A találkozásokra már régebben sor került, de a képeket, amivel nagyjából mindez alátámasztható csak most sikerült előbányásznom. Az Old Dagenham parkban található Bowling Greennel még 2007-ben találkoztam és a Dagenham Aréna megtekintése mellett jutott idő rá és környékbéli teniszpályára is. Az Ealingben található The Brentham Club egy igen zárt közösség, de szintén a 2007-es esztendőben sikerült feltérképeznem a szakosztályait, beleértve a bowlingosokat is. Uxbridge-ben nem is olyan régen fedeztem fel a helyi Cricket Clubnál található ezernyi sportpályát, közte a Bowling Greent is, de a komolyabb fényképekkel még adós leszek egy darabig. A Finsbury Park BC pályájának közléséhez ismét vissza kell utazni az időben, hiszen a találkozás itt is már lassan egy évtizede történt, abban a bűvös 2007-es esztendőben. Ez a négy pálya maradt meg emlékeimben (képeimen) a londoni kirándulások kapcsán, lassan már jó lenne őket újra látni.
London - Dagenham & Redbridge, Dagenham Park Bowling Green (Dagenham Park BC)
London - Ealing, The Brentham Club Bowling Green (Brentham BC)
London - Hillingdon, Uxbridge Cricket Club Bowling Green
London - Islington, Finsbury Park Bowling Green (Finsbury Park BC)
hancsi78
London - Dagenham & Redbridge, Dagenham Park Bowling Green (Dagenham Park BC)
London - Ealing, The Brentham Club Bowling Green (Brentham BC)
London - Hillingdon, Uxbridge Cricket Club Bowling Green
London - Islington, Finsbury Park Bowling Green (Finsbury Park BC)
hancsi78
Címkék:
2007,
2013,
Anglia,
Barking and Dagenham,
Bowling Green,
Ealing,
Finsbury Park,
Hillingdo,
Islington,
London,
The Brentham Club,
Uxbridge
2015. április 9., csütörtök
London Cricket
A féléves londoni tartózkodásom alatt főleg a labdarúgó stadionokat látogattam végig, így a rögbi és krikettpályákra csak kevés idő és figyelem jutott. Ha volt (mármint idő is figyelem) akkor is csak a nagy és híres létesítmények jöhettek szóba, így a kisebb pályák fotózása csak a szerencsének volt köszönhető. Így kaptam lencsevégre az Ealingben található The Brentham Club krikettpályáját, de az akkori érdektelenségem miatt alig pár kockával lettem gazdagabb. Barnetben már mint "nem londoni" lakos érkeztem és az Underhill stadion melletti krikettpályára csak éppen hogy odafigyeltem, így innen is alig pár felvétel gazdagítja a gyűjteményemet. A Kew CC otthonával viszont már más volt a helyzet. A Kew Garden és Park meglátogatásakor volt idő és kedv a The Pavilion alaposabb fotózására, és nem mellékesen ez csak két éve történt és ekkor már komolyabban vettem az effajta kisebb szentélyek fotózását is. Ennek köszönhetően sokkal több és szebb képpel lettem gazdagabb, így a pálya ilyesfajta bemutatása is látványosabb és meggyőzőbb lett.
London - Ealing: The Brentham Club Cricket Ground:
London - Richmond upon Thames: The Pavilion (Kew Garden):
London- Barnet: Underhill Cricket Ground:
hancsi78
London - Ealing: The Brentham Club Cricket Ground:
London - Richmond upon Thames: The Pavilion (Kew Garden):
London- Barnet: Underhill Cricket Ground:
hancsi78
Címkék:
2007,
2011,
2013,
Anglia,
Barnet,
Ealing,
Kew Garden,
London,
Richmond upon Thames,
The Brentham Club,
The Pavilion,
Underhill Cricket Ground
2015. január 10., szombat
"Gyepes" gyephoki stadionok
A füves gyephoki pályák után jöjjön két komolyabb létesítmény a régi időkből, amely ezen sportnak is otthont ad, illetve adott. Milton Keynes városában még a stadion neve is National Hockey Stadion és a nemzeti válogatott otthonául szolgált egészen 2003-ig. Aztán csak a Wimbledonból kiköltöző MK Dons FC játszott a falak között, de ők is csak 2007-ig, amikor is megkapták az új stadionjukat. Én 2009-ben jártam a városban, azaz még éppen időben ahhoz, hogy lebontás előtt lássam a pálya két fix standját. Szerencsém is volt, mert ekkor még őrizték a bejáratokat és a kivezényelt biztonsági őr beengedett a lebontásra ítélt tribünre. Az élmény akkor is nagyszerű volt, de így utólag, amikor már hűlt helye van csak a lelátóknak, egyszerűen megfizethetetlen. A Linford Christie nevével fémjelzett stadionban még a 2007-es esztendőben vizitáltam és csak utólag tudtam meg, hogy a labdarúgás és az atlétika mellett a gyephoki is fontos szerepet kap a lelátók között. A PHC Chiswick játszotta itt akkor a hazai meccsit és ez azóta sem változott, pedig a szintetikus borítású pályák már előnyt élveznek a természetes füves létesítményekkel szemben.
Milton Keynes - National Hockey Stadion
London - Linford Christie Stadion:
hancsi78
Angol focipályák mindenhol
Az angliai kirándulásaimból még akad pár kisebb jelentőségű labdarúgó pálya, melyek nem kerültek fel a blogra. Ezt a hiányt próbálom most orvosolni.
Az első ilyen a Buckingham Palota mögötti parkban kialakított labdarúgó pálya, amely nem állandó labdarúgó tér, hanem egy jubileumi meccsre alakították át focipályává a park egy kisebb részét. Az esemény az FA megalakulásának 150. évfordulója volt, amely egyben az első "hivatalos" labdarúgó meccs megrendezését is jelentette a királyi rezidencia területén. A meccsen Anglia két legöregebb amatőr egyesülete a Civil Service FC és a Polytechnic FC mérte össze tudását, ahol az utóbbiak győztek 2-1 arányban. A meccsre 2013 októberében került sor, de én még előtte (2008) felfedeztem magamnak a "királyi" gyepet, így a képek is ebből az időből származnak.
London - Westminster: Buckingham Palace Park:
Kidlingtonban is akad egy kisebb labdarúgó pálya, ami megbújik a Stratfield Broke krikett és rögbi pályái mögött és még nem került bemutatásra. Szinte észrevehetetlen, kivéve, ha az ember veszi a fáradtságot és körbejárja a parkot. Én annál lustább voltam. Maradtam a klubépület tövében és onnan próbáltam pár távolabbi képpel magam elé varázsolni az egyszerű játékteret.
Kidlington: Stratfield Broke Football Ground:
A Vale Farm Sport Centre Wembleyben található, és közös bejárattal rendelkezik a Wembley FC otthonául szolgáló szimplán csak Vale Farm néven szereplő létesítménnyel. A "mellékpályának" nem szenteltem nagy figyelmet a 2007-es esztendőben. Abban az időben szinte csak a labdarúgó pályákkal foglalkoztam, így az ilyen beazonosíthatatlan, labdarúgó csapat nélküli grundok elkerülték a figyelmemet, és csak akkor kerültek fel a "tréképemre" ha ilyen közel estek egy "igazi" csapat, "igazi" stadionjához.
London - Brent: Vale Farm Sport Centre:
Swindonban már többször is jártam, így a The County Ground is többször a fényképezőm előtt végezte. A stadion mögötti edzőpályának viszont csak egyszer szenteltem figyelmet. A tréningmező nem sokat árult el magából. Ott van, felfestése is van, de se kapuk, se egyéb kellékek nem voltak kitelepítve amikor arra jártam. Azért készítettem pár képet a gyűjteményem számára, majd folytattam a pályákban igen gazdag környék feltérképezését.
Swindon: The County Ground Training Ground:
hancsi78
2014. október 21., kedd
Leyton Orient
A 2007-es nagy londoni vizitemről már nem sok stadion maradt a tarsolyomban, de a Leyton Orient otthona még ezek közül való. Arra tisztán emlékszem, hogy az aznapi cél a főváros Waltham Forest kerületének a feltérképezése volt és a Brisbane Road mellett még pár labdarúgó és egyéb stadion meglátogatása is belefért a programba. A stadiont ekkor Matchroom néven futott, de az igazi piros-fehér fanatikusok továbbra is az original Brisbane Roadot használták. Sajnos az Orient otthonát csak kívülről láthattam, mert befelé sehogy sem találtam az utat, így meg kellett elégednem a külcsínnel. Ez annyit tett, hogy a lakóházak között sok mindenre nem volt lehetőségem, így egy oldal teljesen kimaradt a szórásból, míg a többi lelátón is csak a külső, modernek tűnő homlokzatot fotózhattam, ami inkább hasonlított egy lakótömbre, szállodára mint stadionra. A "korlátoltságom" miatt sok időt nem töltöttem a helyszínen, a megfelelő képmenyiség elkészítése után sétáltam is tovább, mert várt rám az érdekesebbnek tűnő Leyton FC otthona.
hancsi78
2014. augusztus 1., péntek
London - Youth Academy
2007-ben Waltham Forestben sétálva akadtam rá az Arsenal FC fiataloknak kialakított edzőközpontjára, de ekkor nagy figyelmet nem szenteltem a bázisnak, így képet is csak párat készítettem. De készítettem, mert ugye még is csak egy ismert londoni nagy csapat ifistáiról, pontosabban a nekik kialakított központról volt szó. Mivel aznapra más volt a program, sok időt nem fordítottam a komolyabb tanulmányozásra, így mondhatni csak futtában lőttem pár képet, mert várt rám egy különlegesnek számító "agárfuttató" stadion.
The Arsenal FC Youth Akademy - Hale End Sports Ground:
2013-ban hasonlóan jártam Uxbridge szélén sétálgatva (itt is más volt a cél) de mégis sikerült belefutnom egy utánpótlás bázisba, ami a Brentford FC fiataljainak volt kialakítva. Sajnos idő híján itt is csak pár fényképet készítettem és elhatároztam, majd egy későbbi időpontban visszatérek és komolyabban áttanulmányozom a sportpályát és környékét.
The Brentford FC Youth Academy - House Farm Sports Ground:
hancsi78
2014. május 26., hétfő
Emirates
Amennyire vonzott a jó öreg Highbury, annyira nem érdekelt az éppen egy éve átadott Emirates Stadion, melyet sokszor csak a The Emirates névvel jelölnek, még hivatalos közleményekben is. A drukkerek egy része viszont a stadionra az Ashburton Grove elnevezést használja, lévén ők kevésbé tudják elfogadni, hogy a szentélyüket egy szponzor után nevezték el. A szinte teljesen lerombolt Highbury után azt hittem majd kicsit feldobott leszek az új Emirates stadion látványától, de nem így lett. A régi, már alig álló standok sokkal jobban megérintettek, mint ez a modern monstrum, amely London harmadik legnagyobb stadionja és a Premier Ligában is a második legtöbb néző befogadására alkalmas. Mivel időm volt, így körbe jártam a hatalmas létesítményt, csináltam pár fotót, majd felemás érzésekkel tovább is álltam. Azóta se jártam a stadion közelében, pontosabban azóta se vettem rá magam, hogy újra ellátogassak a környékre egy meccsre vagy csak egy újabb vizitre.
hancsi78
hancsi78
Highbury
Miután elolvastam Nick Hornby Fociláz című könyvét egyértelmű célom volt, hogy egyszer eljussak a Highburybe. Persze mindez csak álmaimban létezett, hiszen gondolni se mertem, hogy egyszer összejön annyi kis megtakarított pénzem, hogy csak úgy kijussak Londonba és ott kedvemre grasszáljak. Ebben az időben a kijutásra akkor lett volna a legnagyobb sanszom, ha a Loki megkapja az ágyúsokat valamelyik nemzetközi kupában. Tehát mondanom sem kell százalékosan mennyi esélyem volt arra, hogy élőben lássam az Arsenal szentélyét. Aztán a sors úgy hozta, hogy 2007-ben Londonba kerültem, így az első utam egyike a Highbury felé vezetett. Igaz akkor már tudtam, hogy majdnem egy éve bezártak a kapuk, hiszen az AFC az új Emirates stadionba költözött, a régi otthont pedig lebontásra ítélték. Igazából csak reménykedtem, hogy áll még pár stand a régi létesítményből amit megcsodálhatok. Amikor megérkeztem a híres stadion maradványaihoz örömmel konstatálhattam, hogy pár rész még szinte érintetlen, így gyorsan fényképezésbe is kezdtem. Sajnos a "bontási és építési" teleknek nyilvánított "The Home of Football" néven is futó történelmi épületből, csak ennyi jutott számomra, de legalább jutott valami. Ma luxusvillák vannak a stadion helyén, de ha egyszer lehetőségem nyílik rá, megnézem azt is mi lett az Arsenal régi szentélyéből
hancsi78
hancsi78
2014. április 10., csütörtök
Újpest
Valamikor a kilencvenes évek közepén jutottam el elsőnek a Megyeri úti Stadionba. Egyedül, vonattal keltem útra és ez csak azért volt nagy szó mert Budapestről nem sok fogalmam volt akkoriban, így benne volt a pakliban, hogy meg sem találom a "Dózsa" szentélyét. Tizenévesen persze a szülők azt se tudták merre járok, de hát ultra voltam, mennem kellett. Még akkor is ha a többiek nem nagyon akartak elindulni, lévén a korábbi meccseken a lilák nem kímélték a magamfajta cívis drukkereket. Nekivágtam pár szendviccsel és nagy izgalommal, hogy felfedezzek valami újat, valami izgalmasat. A nyugati pályaudvartól metróval és buszokkal próbáltam operálni és szerencsére adtam magamnak elég időt, így belefért 1-2 rossz útra térés, de így is már két órával a meccs előtt megvettem a jegyet és megkerestem a vendégszektort. Mivel a biléta pont a másik oldalon sikerült beszereznem, így szépen körbe kellett sétálnom a létesítményt, de nem volt gond, nagyon nem hirdettem, hogy honnan jövök, így simán elfoglaltam a helyem a debreceni drukkereknek kijelölt helyen. A külső "borítás" annyira nem fogott meg a Megyeri úti stadion kapcsán, de azért belülről már egészen pofásan hatott, még akkor is, ha már látszott az idő vasfoga bizony kikezdte a lelátók beton alapzatát, a kerítést, és összességében mindent. Az omladozó betont érezhettük saját bőrünkön is, mivel a körbe ránk vicsorgó hazaiak néha megkínáltak 1-2 kisebb-nagyobb darabbal. Mi sokat nem tehettünk ellene, alig 25-en üldögéltünk szétszórva a lelátón és a szervezettségnek a legkisebb jelét sem mutattuk. Kaptunk vagy négy gólt, így az első élményeim eléggé negatívak voltak Budapesttel, a IV. Kerülettel, Újpesttel és a Megyeri úttal kapcsolatban. Aztán még visszatértem párszor, de már nem egyedül, jöttek velem a srácok is, így volt amikor hatan, volt hogy kicsit többen (akár 30-40-en) is felmerészkedtünk a violákhoz. Egy közös volt benne, egyszer sem tudtunk kiemelt létszámban a Megyeri úton vizitálni. Aztán jött a stadion rekonstrukciós program és Újpesten az elsők között vágtak bele a fejlesztésekbe. A stadion maradt a régi helyén, de a lelátókat, a pályát teljesen felújították és ami lényeges teljesen leszékezték és befedték. A székek színhatása miatt hamar a "Barbi" becenévvel illeték az ellenfelek, pedig hivatalosan Szusza Ferenc után keresztelték el a stadiont. A befedés sem sikerült tökéletesre, ugyanis a tető nem védi meg az összes szurkolót az eső vagy hó kíméletlen hatásaitól és az alsó sorok bizony áznak és fáznak egy esetleges teltház és szélsőséges időjárás együttállása esetén. Mindenesetre az új létesítmény szép lett, jó lett és mi is kiemeltebb létszámban kezdtünk el érkezni az új lelátókra, ami nem annyira az új létesítmény hanem a csapatunk előretörésének az érdeme.
Megyeri úti Stadion:
Szusza Ferenc Stadion:
hancsi78
Megyeri úti Stadion:
Szusza Ferenc Stadion:
hancsi78
Címkék:
'00,
'90,
2007,
Budapest,
Football,
IV. Kerület,
Magyarország,
Megyeri úti Stadion,
stadion,
Szusza Ferenc Stadion,
Újpest,
Újpesti FC,
UTE
Hely:
Budapest, Magyarország
2014. február 6., csütörtök
Wembley Arena
Ha Angliában Londondont és azon belül Wembley-t emlegetik, akkor az emberek 95%-ának a híres stadion, a labdarúgás és a nagy koncertek jutnak az eszébe. Ezzel nincs is semmi gond, hiszen a stadion szinte egybe forrt Angliai és a világ labdarúgásával valamint a híres előadók nagy fellépéseivel. Akinek van lehetősége az meglátogatja a szentélyt a Fővárosban járva, még ha az új, már nem is a régi, de mégis mintha egy és ugyanaz lenne. Én is így tettem még 2007-ben, amikor a londoni kirándulásomon a lenyűgöző stadion mellett észrevettem egy kisebb létesítményt, melyet Wembley Arénának kereszteltek. Természetesen a gép kéznél volt, így készítettem pár egyszerűbb felvételt erről a sportkomplexumról is, pedig akkor még sokat nem tudtam a benne rejlő "lehetőségekből". Aztán kiderült hogy elég régen (1934) építették és igen sokfajta sportnak és csapatnak volt otthona a jégkorongtól, a teniszen át a darts versenyekig. Már helyszín volt az 1948-as Londoni Olimpián is és természetesen újra helyszín lett a 2012-es nyári játékokon, így joggal tekinthetünk az Arénára is sporttörténelmi épületként. A vizitem alatt sajnos bejutni nem sikerült, de kívülről azért jó pár képpel elláttam magam, főleg 2010-ben, amikor a magyar válogatott játszott a stadionban és ismét volt lehetőségem lencsevégre kapni a mellette lévő sportcsarnokot.
hancsi78
2007
2010
hancsi78
Címkék:
2007,
2010,
Anglia,
Brent,
darts,
ice hockey,
London,
sportcsarnok,
tennis,
Wembley,
Wembley Arena
2014. január 3., péntek
Lord's: Home of Cricket
2007-ben még mit se tudtam a krikett nevezetű játékról. Magyarként csak annyi jutott el hozzám, hogy van egy ilyen labdás sport amit előszeretettel játszanak a brit nemzetközösségben. A játékról azóta se sokat tudok és nem is nagyon jártam utána, valahogy túl unalmasnak találom az akár napokig is játszható meccseket, így nekem egyenlőre csak a krikettpályák fotózása marad. Az első és egyben leghíresebb grund ahová kimentem az a Lord's volt melyet a legrégebbi krikettcsapat a Marlybone Cricket Club birtokol, de itt játszik a Middlesex County CC is. Ekkor, mint írtam még semmit se tudtam a sportról, csak a híres stadion érdekelt, így elképedve tapasztaltam az éppen meccsre özönlő tömeget, akik nagy része fura öltözékben és piknik kosárral a kézben érkezett a találkozóra. Elsőre nem is gondoltam hogy itt meccs lesz, azt hittem valamiféle jótékonysági előadás amire a drukkerek készülnek. Hát nem így volt. Akkor tudatlanul átéltem amit itt egy-egy krikettmeccs jelent kicsiben vagy nagyban. Egész napos családi program, ahol szüntelenül repül a parafagolyó. A kedvem eddig nem jött meg egy meccs megtekintésére, pedig lehetőség lenne bőven, mert az a falu, közösség vagy nagyobb cég ahol nincs egy pici kis krikettcsapat az nem is "brit". A pályákat viszont előszeretettel látogatom, ami nem meglepő, hiszen a legtöbb krikettcsapat még a 20. század előtt alakult, így ha a játéktér nem is, de a csapatok magukban hordozzák a történelmet. Sokszor elég csak egy-egy címerre, alapítási dátumra rátekinteni és akár meg is elevenedhetne az elmúlt 150-200 év! Ebből is kiemelkedik a Lord's, ami az alapja ennek a sportnak, pontosabban a Marlybone CC, melyet még 1787-ben alapítottak és 1814-ben költöztek a mai grundra! Ha még nem lenne elég a legekből, a stadion sok minden más mellett otthont ad a világ legrégebbi sport múzeumának is!
hancsi78
hancsi78
2014. január 2., csütörtök
Chelsea
2007-ben az első londoni hétvégénk első állomása a Stamford Bridge stadionjához vezetett, na nem Chelsea iránt érzett mérhetetlen szeretetünk vett erre rá, hanem egyszerűen bele akartunk kóstolni egy kis angol foci okozta hangulatba. Igaz azon a hétvégén, pontosabban azon a napon a kékek nem otthon játszottak, így ide csak a stadion miatt érkeztünk, a Premier Ligás feeling a szomszédos Fulhamban várt ránk ahová a Portsmouth csapata és szurkolói jöttek. A Chelsea FC otthonát csak körbe jártuk és készítettük némi bizonyítékot ottjártunkról képek formájában. A stadion szépen egyben volt, de engem nem nyűgözött le, a már említett Fulham Stadion (Craven Cottage) sokkal nagyobb élményt nyújtott mint ez a "monstrum" és nem azért mert ott aznap épp meccset is játszottak. A sors fintora aztán még is úgy hozta, hogy első angol, első osztályú meccsemet mégis a Stamford Bridgen néztem meg, de mielőtt még valaki azt hinné hogy "látens cselszki" drukker lennék azt ki kell ábrándítanom. Egyszerűen nyertem két jegyet, ami a CFC hazai meccsére szólt a sokkal jobban kedvelt QPR ellen. Volt egy kis üröm az örömben, de azért természetesen kimentem és így belülről is feltérképezhettem a létesítményt. Innen azért már jobban tetszett a nagy "kékség", de a meccs alatt tapasztalt atmoszféra ismét messzire repített attól, hogy egy percig is a Chelsea-nak szurkoljak vagy csak egy kicsit is megkedveljem a kék-fehér csapatot. A közömbösség ellenére ha újra szerencsés leszek újra kimegyek a kékek meccsére, ha nem akkor majd újra meglátogatom egyszer a stadiont. Erre lehet csak évek, évtizedek múlva kerül majd sor, ha egyáltalán kerül!
hancsi78
2007
2013
hancsi78
2013. október 8., kedd
Leyton Stadion
Még 2007-ben jártam London ezen részén és első utam a kisebbik leytoni csapat hazai stadionjához vezetett, ami stílszerűen Leyton Stadion név alatt futott. A megtalálással nem volt gond, mint ahogy a bejutással sem, hiszen egy nagyon kedves gondnokba botlottam, aki nem csak a lelátókon kísért körbe, hanem a csapat klubját is kinyitotta szerény személyem előtt. A stadion kicsit kopott és régi volt, de mindenezek ellenére valamiért nagyon megfogott. Két nagyobb stand volt az egyik hosszanti oldalon egymás mellett, az egyik a hazai , míg a másik az ide érkező vendég szurkolóknak. A túloldalon voltak a kispadok és egy kis fedett állóhelyi rész, plusz reklámtábla helyett a csapat neve, címere és alapítási dátuma volt felfestve a palánkra. A gyep kiváló minőségű volt, nálunk az NBI-ben is megállta volna a helyét, mint ahogy az a klubház is ahová bebocsájtást nyertem. Rengeteg kupa, trófea, sálak, mezek, ereklyék, illetve egy dicsőség fal a csapat híres és neves játékosaival. Az élmény leírhatatlan és örök, köszönet érte a Leyton FC pályagondnokának!
hancsi78
hancsi78
2013. augusztus 14., szerda
Walthamstow Stadion
2007-volt a nevezetes évszám, amikor eljutottam a Walthamstow Stadionhoz, amely Anglia és ezen belül London egyik "kutyafuttató" pályája. Én még éppen időben jártam a környéken, mert a következő év augusztusában bezárta kapuit a walthamstowi "greyhound racing", így működő állapotában most már nem tekinthető meg. Akkor sokat nem mondott a létesítmény és az agárversenyekről se nagyon tudtam részleteket, de volt (van?) egy ilyen stadion és gondoltam miért is ne nézném meg magamnak. Okosabb most se vagyok a témában, a fogadás se az én asztalom, így akár a lóverseny, ez a sport sem került az érdeklődésem középpontjába. Azért jó volt látni egy erre a célra létesített pályát, hiszen érdekesnek mindenféleképpen érdekes volt. :)
hancsi78
hancsi78
2013. július 22., hétfő
Hendon FC
A 2007-es londoni tartózkodásom alatt metróztam ki a Claremont Road-ra, ahol a Hendon FC hazai pályája volt található. A földalatti után még várt rám egy kis séta egy hatalmas parkon keresztül, így mire a célhoz értem már majdnem pihegtem. Azért annyi erőm még volt, hogy körbejárjam az apró stadiont, ami rendesen el volt barikádozva a kíváncsi szemek elől és igazából el sem tudtam dönteni, hogy itt most játszanak még hazai meccseket vagy nem. A környezet teljesen elhanyagolt volt, méteres gaz, omladozó kerítés, de bekukkantva egy-egy résen úgy látszott mint ha a pálya karban lenne tartva és a lelátók is egész jó állapotúnak tűntek. Sok szerencsém nem volt a pályával kapcsolatban, hiszen többnyire az említett beton kerítés és hatalmas dzsungel vette körbe, ráadásul a kerítésre felvitt graffitik nem tették a legbarátságosabbá a környezetet. Talán ennek és a helyi kocsmából furcsán néző alakoknak köszönhetően nem volt szándékomban sok időt a környéken tölteni, így ahogy lehetett odébb is álltam.
hancsi78
hancsi78
2013. május 11., szombat
Millwall
Még a "nagy" londoni kaland elején gondoltam úgy, hogy a The New Den meglátogatása az első stadion viziteim egyike lesz. Így is lett és pár akkori szálláshelyemhez közeli "pálya" letudása után már robogtam is a Millwall szentélye felé, ami nem titkoltan a hírhedt szurkolói vagy ha úgy jobban tetszik a huligánjai miatt kerül a magamfajta "rajongók" kiemelt figyelmébe. A stadionnal nem cicóztam sokat szépen körbe jártam és egy-egy stand mögötti rész nem volt a legbizalomgerjesztőbb, már csak az ott húzódó vasúti (metró) vonalak miatt sem. A főbejáratnál sem volt másabb a helyzet, egy kocsijavító műhely mellett elsétálva alaposan megnéztek a "helyiek", de lehet hogy mindez csak "paranormális" jelenség volt. A stadion amúgy megfogott, nem volt benne semmi extra, amolyan angolos lelátók, de még is a Millwall FC neve add egy pluszt a létesítménynek, így nekem is jobban tetszett az átlagnál. Bejutni sajnos nem sikerült mert se meccs, se edzés, se egy kósza pályamunkás nem volt a közelben, ellenben a shopban jó kis akciók dúltak, így onnan feltöltöttem az addig igen csak hiányos készleteimet.
hancsi78
hancsi78
2013. április 11., csütörtök
Wembley FC
Ha Wembley kerül szóba akkor a football fanatikusainak egyből a híres nemzeti stadion jut eszébe és csak kevesen tudják, hogy a nagyszerű létesítmény árnyékában van egy kisebb, amely a helyi labdarúgó csapat a Wembley FC otthona. A 2-2.500 néző befogadására alkalmas Vale Farm nem messze helyezkedik el Anglia első számú labdarúgó stadionjától és bizony ráférne már egy felújítás az ottani létesítményre is. A lelátók nincsenek valami jó állapotban és ami még szembetűnőbb az a rendezetlen környezet ami körbeveszi a "Farmot". Igaz én még 2007-ben vizitáltam arrafelé, így lehet azóta már átesett a pálya némi felújításon, majd ha egyszer arra járok megint , megírom és lefotózom mi változott
hancsi78
hancsi78
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
