2014. november 16., vasárnap

Hillingdon - Farm Park


A Farm Park apró stadionja egy újabb hillingdoni kirándulás eredménye. Az AFC Hayes otthonául szolgáló létesítmény érdekessége, hogy a klubépülete közvetlen a "főút" mellett van kialakítva a kevés számú parkolóval egyetemben, míg a stadionhoz be kellett sétálni a mögötte lévő erdős ligetbe. Ott aztán egy igazi kis "szentély" tárult az ember szeme elé, már amennyire a kerítés, sövény és a fasor alkotta kordonon keresztül látni lehet. A kapuk zárva voltak ottjártamkor, de szerencsére akadt egy nagyobb földhányás, amire felállva simán betekintést nyertem a lelátókra és a játéktérre. Két kisebb, de fedett állóhely mellett a tribün rész volt nagyobb és székezett, de a befogadó képessége így sem haladta meg az 1.500 főt. Az AFC Hayes nagy csapata mellett a fiatalokkal foglalkozó Brook House FC is itt rúgja a bőrgolyót, így egy-egy hétvégén mozgalmas az élet a Farm Parkban, főleg hogy a szomszédos rögbisek mellett is ki van alakítva három pálya a focistáknak.


hancsi78

2014. november 15., szombat

Liverpool x6

Az utóbbi időben egy kicsit hanyagolva volt az új sálak feltöltése. Ennek egyszerű oka volt, az új sálak fényképezése, rendszerezése időbe került. Mivel ez azóta megtörtént, így semmi akadálya annak, hogy olyan nyakbavalókkal bővítsem a képtáramat, amelyek eddig még sehol nem voltak bemutatva. A frissítést kezdjük Anglia egyik leghíresebb és legnépszerűbb csapatának kellékeivel. Íme 6 darab Liverpool FC sál, melyek többsége vásárlás útján került a birtokomba, az utolsó például nem egészen egy hónapja.







hancsi78

Harefield United - Preston Park

A Preston Parkba a tavalyi évben jutottam el egy szabad, esős délutánon. Sajnos nem csak a rossz időjárási körülmények hátráltatták a vizitet, hanem a sportpálya rossz elhelyezkedése is. Rossz volt, mert a kialakított palánkok és kerítések miatt szinte semmit nem láttam az apró lelátókból és a játéktérből, a külső felvételek meg nem éppen a legmutatósabbak egy ilyen kisebb létesítménynél. Azért megtettem amit meglehetett, készítettem felvételeket innen is, onnan is, de a centerpálya fényképanyaga így is hagy némi kívánnivalót maga után, de hát ez egy ilyen vizit volt. A Harefield United felnőttjei mellett az ifik otthonát is szemügyre vettem, ami már nem volt annyira körbekerítve, így a felvételek is több tartalommal bírtak. Persze ez meg nem volt több egy szimpla pályánál, lelátók nélkül, csak a felfestés, a kapuk és a kerítésre helyezett ificsapat címere jelezte, hogy hová is jutott a látogató.

Preston Park (Harefield United):

Preston Park Youth Pitch (Harefield United Youth FC)

hancsi78

Nemzeti Lobogók


Akkor nyissunk egy új részt a bejegyzések sorában és kerüljenek bele a zászlók, melyek a sálak mellett igen fontos szerepet játszanak a gyűjteményemben. Már kiskoromtól kezdve nagy érdeklődéssel tanulmányoztam a Világatlasz közepén fellelhető sokszínű lobogókat és órákig képes voltam nézegetni és keresgetni, hogy melyik nemzeti lobogó, melyik földrészhez tartozik. A gyerekkori érdeklődés később sem lankadt és ha időm volt rá, előszeretettel "nézelődtem" a zászlók között. A gyűjtés viszont igazán akkor kezdődött amikor a sálakat is elkezdtem összeszedegetni. Vagyis lassan 15 éve alapjai a kollekciómnak. Az utóbbi időben kicsit fel is pörgött a lobogók "sarok" és ennek köszönhetően jelenleg 78 darab nagyobb zászlóval rendelkezem. Most ebből a 78-ból kerül fel 9 nemzeti lobogó a "palettára", de egyenlőre még csak bejegyzés formájában. Talán majd később nyitok nekik egy külön képrovatot is.

Ausztrália:

Japán:

Dél-Korea:

Pakisztán:

Dél-Afrika:

Dánia:

Svédország:

Franciaország:

Ukrajna:


hancsi78

2014. november 8., szombat

Matricák - Észak Európa


Észak-Európából csak pár darab levonó tartozik a kollekciómba, így nagy teret nem foglalnak sem a "mappában", sem itt a bejegyzésben. Kihagyni azért nem szerettem volna őket, így íme a 6 svéd, 2 izlandi, 2 finn és 1 dán matricám, melyek nagy részét Sándor Misi barátomnak köszönhetem. Ami érdekessége ennek a pár darabnak, hogy többnyire ismeretlen kis csapatok címerei, legalább is számomra, csak a GAIS és a Vikingur volt külső segítség nélkül beazonosítható.


Dánia

Sjaellands BU:



Finnország

FC Ilves:


Hangő IK:


Izland
Ther Akureyri:

Viking Reykjavik:


Svédország

Falkenbergs FF:

GAIS Göteborg:

GIF Sundsvall

IF Saab:

IS Halmia:

Sala FF:


hancsi78