Jegyek - Egyszerű Kézilabda Belépők

A kézilabda csapatommal utazva gyakran botlottam olyan helyekbe ahol nem fektettek nagy hangsúlyt a belépőjegyek "dizájnolására", így csak szimpla bilétákkal örvendeztettek meg a meccsre menetelem alkalmával. Vagy még azzal sem, mert számtalan esetben jegyet sem kaptunk, csak a pénzt kellett odaadni és már mehettünk is. Ilyen településből akadt bőven, főleg a kilencvenes években, de volt olyan klub amely a későbbi időben sem fektetett nagy hangsúlyt a jegyeire vagy a jegykibocsájtásra. Ha kaptunk ticketet és azon szerepelt az adott klub pecsétje vagy valami monogramja, akkor már volt minek örülni, hiszen az már egyfajta bizonyítéknak számított, hogy igen kérem, ez a jegy tényleg az adott klubcsapathoz tartozik.

A megyei riválisunk ilyen területnek számított, így amikor a kilencvenes években két évet is a legjobbak között töltöttek, akkor ilyen szimpla, semmitmondó jegyekkel örvendeztettek meg a jegyárusok minket. A nálam megmaradó bilétáknak legalább mind a két évben más volt az alaptípusa és az egyiken még a klub pecsétje is látszik úgy ahogy. Aztán hosszú idő telt el mire újra találkoztunk az első osztályban, de a jegyük egy csöppet sem változott, csak egy kicsit drágább lett és ennyi.

Derecske:

A derecskei csapat anyagiak híján nem tudta vállalni az újabb első osztályú évet, így a csapatot a főszponzor Nyíradonyba tette át, így egy újabb helyszín és egy újabb jegy kerülhetett fel a listámra. Sajnos a csapat itt sem húzta sokáig és búcsúztak az NBI-től, nekem meg maradt örökül egy olyan jegy, amit már Derecskéről megszokhattam.

Nyíradony: 

Kisvárdán is a kilencvenes években volt meghatározó kézilabda csapat, így én is akkor jutottam el többször is a helyi tornacsarnokba. Vérre menő küzdelmek voltak nem csak a két csapat, de a két szurkolótábor között is. A jegyek itt is az alaptípushoz tartoztak, de ezeknek legalább volt valami színe, így hol barnás, hol kékes árnyalat volt és olykor még a KSE pecsétje is rákerült. Sajnos pár év első osztályú tagság után a Kisvárdai SE is kiesett a legjobbak közül és azóta nem volt esélyem gazdagítani a jegykollekciómat a szabolcsi településről. 

Kisvárda:

Nem árulok el vele nagy titkot ha leírom, hogy Miskolcon is a kilencvenes évek közepén volt első osztályú kézilabda csapat a Honvéd Kórház patronálásában. A két város viszonylagos közelségét figyelembe véve gyakran vonatra pattantunk és már mentünk is valamelyik miskolci sportcsarnokba, hiszen az jellemző volt a hazai gárdára, hogy két egymást követő évben nem játszottak ugyanabba a sportcsarnokban. A kibocsájtott jegyük viszont semmi nem változott, így mindig ezt a sárgás alapra nyomott, kékes bilétát nyomták a kezünkbe, amiből őrzök is az utókornak két darabot.

Miskolc:

Túrkevén a kétezres években ért csúcsra a női kézilabda, így ekkor találkozhattunk velük először a bajnokságban, majd hamarosan a Magyar Kupában is. A csapatuk mellett a jegyükkel sem sikerült maradandót alkotniuk a legjobbak között, így szerény két év után eltűntek az alsóházban, nekem meg maradt ez az egy árva jegyem az egyik idegenbeli fellépésünkről.

Túrkeve:

hancsi78

Magyar Sportcsarnokok I.

A kilencvenes és a kétezres években jó pár sportcsarnokban megfordultam, ezek okai igen változóak voltak. Vagy a kézilabdás lányaink szerepeltek, vagy a focistáink játszottak egy-egy terembajnokságon, de még az is előfordult hogy mi szurkolók léptünk pályára egy-egy csarnokban. Sőt anno a kosarasokat is elkísértem pár helyre, így még velük is felfedeztem pár "parkettet".

A Bujtosi Szabadidő csarnokba főleg a téli teremtornák alkalmával vonultam, hiszen a selejtezők egy szakasza többnyire Nyíregyházán volt lebonyolítva. Aztán az is előfordult hogy a kosarasokkal ruccantam át egy kis szurkolásra és ellenfél figyelőbe. Szerettem ide járni, hiszen a város, az ősi ellenfél iránt érzett ellenszenv mindig hangulatos és izgalmas sporteseménynek számított és számít a mai napig. A csarnok maga nem kicsi, sőt egy ideig Magyarország második legnagyobb csarnokának számított, így van hely a nézőknek bőven. Egy időben a férfi kézilabda és kosárlabda is kiemelkedő sport volt a városban, aminek otthonául szintén a Bujtosi szolgált. A pálya süllyesztett és igen mély, így még az első sor is páholyból tekinthet meg mindent. Azt hogy milyen mély a saját bőrömön tapasztaltam egy teremtorna alkalmával, amikor a mint a heringek álltunk a vendégszektorban és egy gólunkat követően beszakadt előttünk a védőkorlát és egy tucatnyi társammal egyszerűen a pályára zuhantunk. Szerencsére komolyabb baj nem lett a dologból és tovább élvezhettük a hátralévő meccseket. :)

A Harangi Imre Rendezvénycsarnokba elsőnek egy kispályás focitorna keretében jutottam el és igaz nem számítottam a munkahelyi válogatott pengés játékosai közé, de azért ilyen jófajta töltelék embernek elmentem és szurkolónak se voltam utolsó. :) Szóval egy torna keretében látogattam el Nyíradony égkövébe, melyet nem sokkal azelőtt adtak át, így teljesen újszerű állapotában csodálhattam meg nem csak a csarnokot, hanem a lelátóról a város panorámáját. A csarnok ugyanis egy dombon kapott "építési engedélyt" és az egyoldalas lelátókkal szemben egy üveg (plexi) falon át szépen rá lehet látni a városra. A csarnok első osztályú, de sajnos a település jelenleg nem bír első osztályú csapattal. Egy ideig a DVSC II játszotta itt meccseit, majd a derecskei kézilabda csapatot költöztették át, de ez csak egy-egy évig tartott. Jelenleg a női kézilabdázóik a legsikeresebbek akik immár önerőből felküzdötték magukat a második vonalig, bár csak lenne pénz az NBI-re.

Kisvárda egy nagyszerű hely volt a kilencvenes évek végén a debreceni kézilabda szurkolóknak, hiszen a helyi fanatikusokkal mindig ádáz küzdelem folyt a lelátón és az utcán is. Többször is jártam arrafelé és szinte mindig pozitív élményekkel tértem haza. A Kisvárdai Városi Tornacsarnok sem utolsó a sorban, igaz nem túl nagy, de az egy oldalon felhúzott lelátón elférnek a helyi fanatikusok és még a vendégszurkolóknak is jut egy kis hely. Sajnos a kétezres évekre ott is elfogyott a pénz, így én is régen jártam már a településen és a tornacsarnokban, de régi emlékek azért megmaradtak és erre szívesen emlékszem vissza.

Budapesten nem sok csarnokba jutottam el ebből egy üde kivétel a Lőrinci Sportcsarnok, ahol egy kispályás labdarúgó eseményen vettem részt mint játékos és szurkoló egyben. A nap folyamán a szurkoló kerekedett felül bennem, így csak homályos részleteim vannak arról, hogy mi történt a rendezvény alatt és a csarnokból se sok maradt meg emlékezeteimben, köszönhető az elfogyasztott finom nedűknek. A lényeg, hogy egyszer itt is jártam, így ha akkor még ezt nem is vettem "csarnok vizitnek" most mindenféleképpen úgy ítéltem meg, hogy beleillik a sorba.

hancsi78

"15 magyar szépség"

Újabb 15 magyar sál kerül fel az oldalra, melyek között most is megtalálható mindenféle változat. Vannak kis csapatok, nagy csapatok, selyem és kötött, egy és kétoldalas nyakbavalók az ország minden pontjáról. Párat vettem, párat kaptam, volt amit "szereztek" nekem, de olyan is amit adósság fejébe "jóvátételként" adtak. A labdarúgás mellett a kosárlabda, kézilabda is képviselteti magát, de még egy Futsal csapat sálja is megtalálható ebben a 15-ben.

hancsi78