2018. június 20., szerda

Small Grounds: Menorca

Menorcán a számtalan nagypálya mellett egy csomó kicsi is található. Ezekből szemezgettem most egy csokorra valót.
A sziget egykori fővárosában (Ciutadella de Menorca) három az egyben sporttelep található, azaz a három helyi nagy csapat otthona szó szerint összeér. A háromból viszont csak a Son Marcel stadion mögött van kialakítva egy kisebb műfüves sportpálya, ahol méltó körülmények között tudnak készülni a sárga-kék labdarúgók.
Es Grauban egy füves kis grund van kialakítva a nagypálya végében, de akár csak a nagytestvér, itt is jelentősen ki volt kopva a gyep, ami persze nem akadálya egy kellemes vasárnapi sörmeccs lejátszásának.
Es Mercadalban egy komoly kis komplexum van a településen, ami magába foglal egy műfüves kispályát, amelyre remek kilátás nyílik a sporttelep parkolójából.
Ferreriesben, a Sant Bartomeu sporttelepén is hasonló a helyzet, azaz minden egyes alkotóeleme igen jól nézett ki a pályáknak.
San Marquida tengerparti településen nem sok sportolásra alkalmas hely van, ide inkább pihenni, relaxálni érkeznek az emberek. Azért a part mellett volt egy homokos kispálya a sport iránt érdeklődőknek, amely fentről, egy kaktuszerdő árnyékában igen impozánsan festett.
Sant Lluisban is egy nagyobb sporttelep várja a sportolni vágyókat, ahol a stadion, sportcsarnok és teniszpályák mellett egy kispálya is található, de sajnos már túl késő és sötét volt ahhoz, hogy megfelelő minőségű képeket készítsek róla.  


Ciutadella de Menorca - Son Marcel:

Es Grau - Small Grass Pitch:

Es Mercadal - Sant Marti:

Ferreries - Sant Bartomeu:

Sa Marquida - Small Beach Pitch:

Sant Lluis - Municipal Sant Lluis:

hancsi78

DVSC - 1998 UEFA Intertoto

1998-ban az UEFA Intertoto kupasorozatban indult el a DVSC, így hosszú idő után először méretethette meg magát nemzetközi szintéren. Az én generációm már nem is nagyon emlékszik a Középe Európa Kupa, azaz a KK sorozatra, az 1986-os Interliga küzdelmekről már nem is beszélve. Szóval mi eléggé tűzben égtünk, ami abban az időben azt jelentette, hogy kiemelten készültünk a hazai meccsekre, míg a külföldi túra nem nagyon került szóba, hiszen gyermekek voltunk még ekkor.
Belorussziába amúgy sem volt egyszerű a bejutás, amit azóta még háromszor megtapasztalhattunk, hiszen mindössze egyszer sikerült pár főnek kijutnia. Ekkor, a  Dnyepr Mogiljev ellen nem utazott ki egyetlen debreceni drukker sem a Spartak Stadionba, így se kép, se élmények nem érkeztek haza a meccsről.
A következő ellenfél a csehországi Hradec Kralové városában várt ránk a helyi fekete-fehérek személyében. A Vsesportovni Stadionba egy tucatnyi Lokista ugyan kiutazott, de sajnos épkézláb fényképek nem készültek erről a túráról sem.
Egy kicsit döcögősre sikerült ugyan a továbbjutás, de megvolt az áhított idegenbeli több gól, így rostocki DKB Arénába kicsivel több debreceni szurkoló érkezett, de a helyzet ugyanaz volt mint Csehországban, azaz kép nem készült a turnéról, vagy legalábbis ez idáig nem került elő egyetlen felvétel sem.
A sokkal esélyesebb németek kiejtése után Lengyelország volt a következő úti cél a csapat számára, ahová mi fiatalok is próbáltunk eljutni egy kisbusszal. Szerencsére pár idősebb arc is csatlakozott a brigádunkhoz, így nem volt akadálya a chrozowi túrának. A meccsnek a Ruchu Stadion adott otthont és az egygólos idegenbeli vereség eséllyel kecsegtetett a továbbjutást illetően. Ebből sajnos nem lett semmi, így az akkor hőn áhított olasz ellenfélből (Bologna) sem lett semmi. Viszont ez a nyolc meccs felejthetetlen élményt nyújtott a debreceni szurkolók legtöbbjének, főleg az én korosztályomnak.

hancsi78

Wales - Football Pitches II.

A második részben kicsit közelebb merészkedtem a játékterekhez, így valamivel jobb felvételekkel tudok szolgálni az érdeklődőknek Wales focipályáit illetően. Taly-y-Bont nevű település sok található Walesben, így most a tisztánlátás véget leszögezném, arról a faluról beszélek, ami Bangor közelében található. A helyi focipálya szépen  karban volt tartva a Cae Gwigin utcáján. Ráadásul a szomszédokra is odafigyeltek, és egy magasabb drótkerítés óvta a házak ablakait, és a nem túl forgalmas útra is kevesebbszer gurul ki így a labda.
Chepstowban a Mathern Roadon egy nagyobb sporttelep található, ahol a foci csak másodlagos, de azért akad gazdája a pályának, hiszen itt kergeti a bőrgolyót a kisebbik helyi egyesület, a Chepstow FC.
Pembroke városában sem a foci a legnépszerűbb sport, a krikett, de főleg a rögbi csapat sokkal népszerűbb, és ezzel együtt szebb és nagyobb otthonnal bír. A Lower Common Road ellenben csak egy focipálya a kastély szomszédságában.
Tinternben együtt használja a grundot a helyi krikett és labdarúgó csapat, és ha az ember csak a pályákat jön fotózni érdemes azt úgy tenni, hogy a mögötte található Tintern Abbey láthatóvá váljon, mert akkor igazán különleges képekkel tud előrukkolni a fényképész. Sajnos mi pont az Abbey romos épülete mellett álltunk meg, így innen kevésbé lettek látványosak a képeim.
A Bodlondeb Parkban is előrébb van a krikett és a tenisz a focinál, így a Conwyban található sporttelep focipályája, csak az amolyan műkedvelők otthona. Itt szerencsém volt, hiszen a pálya közelről való megszemlélése után, a kastély várfaláról is odalátni, így kétféle sorozatot is készíthettem a nem túl nagy jelentőséggel bíró pályáról.


Taly-y-Bont - Cae Gwigin (Taly-y-Bont FC):

Chepstow - Mathern Road (Chepstow FC):

Pembroke - Lower Common Park:

Tintern - Leyton Fields (Leyton Abbey FC):

Conwy - Bodlondeb Park:

hancsi78

Wales - Football Pitches I.

A tavalyi walesi körutamon meglátogatott sportpályák nagy részének megosztásával még adós vagyok, de hiába teszek most fel két sorozatban újabb 10 grundot, a nagyja még így is közlésre vár majd. Persze valahol folytatni kell a megkezdet utat, és kis szorgalommal egyszer csak a végére érek majd ennek is. Caernarforn városából már felkerült a helyi labdarúgó stadion, de a Coed Helen Recreation Ground megosztásával még adós vagyok. Sajnos nem sikerül a legjobb felvételeket készítenem a pályáról, aminek egyszerű oka volt, a "folyóvíz" rossz oldalán parkoltunk, így csak a távolból sikerült megörökítenem a Coed Helen FC otthonát.
Ugyancsak távoli képeket sikerült készítenem a Great Orme félszigetén található focipályáról, amely egyetlen labdarúgó klubhoz sem köthető ugyan, de a pálya ettől még áll, és a távolból személve még játszanak is rajta. 
Llandudno városában, a The Oval sporttelepén is található két labdarúgópálya, közrefogva ezzel a kriketterek mezejét. A képeket szintén a távolból készítettem, így sajnos nem tudtam megítélni, hogy mennyire kap fontos szerepet ez a két grund a sporttelepen. 
Chepstowban több sporttelepet is sikerült feltérképeznem, de a Tenby Lanen található pályával nem volt szerencsém, mert épp egy lakóparkot építettek a szomszédba, így az utak le voltak zárva. Ezt nagyon bántam, mert a pálya a Walest Angliával összekötő Severn Bridge lábánál áll, pontosabban innen (is) jó kilátás nyílik a hídra. Ebben a szép környezetben fogadja hétről-hétre a Thornwell FC az ellenfeleit, de sajnos nekem most fityiszt mutatott.
Llanberis völgyében is sikerült pár pályát felfedeznem, de ebből egyet nem sikerült megközelítenem, így akár csak az előző négy esetben a The Ganolfan Football Pitch gyepéről is csak távoli képekkel tudok szolgálni az érdeklődők számára.


Caernarfon - Coed Helen Recreation Area (Coed Helen FC):

Llandudno - Great Orme Football Pitch:

Llandudno - The Oval Football Pitch I-II:


Chepstow - Tenby Lane (Thornwell FC)

Llanberis - The Ganolfan Football Pitch:

hancsi78

DVSC - Borsod

Az elmúlt tíz évben három nagy borsodi gárda ellen is fellépett a DVSC, vagy az NBI-ben vagy a Magyar Kupában.  A DVTK ellen többször is vizitált a DVSC a lebástyátlanított Borsodi Stadionban. Kövezzenek meg érte, de nekem sokkal jobban tetszett a régi stadion, mint az ideiglenesen felújított, új lelátóval megáldott pálya. Persze mindez már csak a múlté, mert azóta egy teljesen új stadiont adtak át Diósgyőrben, ahol még sem én, sem a csapatom nem vizitált. 
Mezőkövesden felépítettek egy NBI-es klubot, így ide is többször volt hivatott a hajdúsági piros-fehér egylet, főleg, hogy a DVTK is itt játszotta hazai meccseinek egy részét, amíg a stadionjuk felújítása zajlott. A klub mellett egy stadiont is kreáltak a sárga-kékeknek, így a kezdeti egyszektoros lelátóból, mostanra már egy kicsi, de elemeiben jól kinéző grundot építettek fel. Mivel a matyók idén sikeresen kivívták a bennmaradást, nem kétséges, hogy jövőre ismét meg kell jelennie itt a debreceni társaságnak. 
Kazincbarcikán a kilencvenes évek elején lépett fel utoljára a debreceni alakulat, mert azóta egy, vagy több osztály választotta el egymástól a két gárdát, és bizony a kupában sem rendelte egymás mellé Fortuna a vegyészt és a vasutast. Egészen 2001-ig, ekkor úgy gondolták odafent, hogy ismét ideje találkozni, így indult is a cívis kompánia a Pete András stadionba, ahol egy sima győzelemmel avatták fel a rég nem látott létesítményt.
A képekért köszönet Derinek és az Ultras Debrecen tagjainak!
 
Miskolc - Borsodi Stadion:
Kép: Ukltras Debrecen

Mezőkövesd - MSE Sporttelep:

Kép: Ultras Debrecen

Kazincbarcika - Pete András Stadion:
Kép: Derencsényi István

hancsi78