A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Training Ground. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Training Ground. Összes bejegyzés megjelenítése

2016. szeptember 29., csütörtök

Wycombe Wanderers Training Grounds



Az Adams Park többszöri meglátogatása után úgy gondoltam a High Wycombe és Marlow között lévő WWFC Training Groundra is kilátogatok, teljessé téve ezzel a "The Blues" pályáiról rendelkezésemre álló listát. Sajnos a szerencse nem kísért utamon és odaérve zárt kapukat találtam, így a két grundról csak kerítésen kívülről tudtam felvételeket készíteni. Ráadásul a nagypályak kapui, felfestései is hiányoztak, pontosabban keresztben voltak kialakítva rajta ideiglenes kisebb pályák, kisebb kapukkal, így kicsit zavaros lett a kép a fényképezés után. Én azért maradtam az alapoknál és a besorolásnál a két nagypályát vettem alapul, ami ezen módon került fel a blogra.


Wycombe Wanderers FC Training Grounds I - II
 




hancsi78

2016. szeptember 4., vasárnap

Hazlemer Cricket



High Wycombe városának feltérképezése közepette jutott idő a külvárosi részekre is, amely során eljutottam a Hazlemeri részre, ahol igen aktív sportéletet véltem felfedezni. Ebből a legnagyobb szeletet a helyi krikettcsapat vette ki, ugyanis az ő két pályájuk terült el központi helyen. Ennek ellenére nem a kriketterek klubháza és játéktere volt a legjobban karbantartott és felszerelt rész. A klubház még el is ment egynek, de a pályák eléggé göröngyösnek hatottak, pedig egy-egy sarka közös használatban volt a területen kialakított focipályákkal. A látogatásra még 2014-ben került sor, így azóta lehet már változott a helyzet, főleg azért, mert a sporttelep többi része szépen rendbe volt téve, talán a krikettezőkre is sor került az elmúlt két esztendőben.


High Wycombe - The Recreation Ground Hazlemere (Hazlemere CC):




hancsi78

2016. augusztus 13., szombat

Bibury AFC

Tavaly egy csodálatos napot töltöttünk Bibury és Cirencester városában és a helyi nevezetességek megtekintése mellett természetesen jutott idő a sportegyesületek meglátogatására is. Biburyben szerencsém volt, mert előzetes felmérés alapján nem találtam meg a helyi labdarúgó egyesületet, de a településre érkezve éppen jó bevezető úton közeledtünk, így természetesen nem maradt el a megálló és az ezzel együtt járó fényképezés. A Bibury AFC sporttelepe az Aldsworth Roadon helyezkedett el és a centerpálya mellett egy edzőpályát is magába foglal. A klubház épülete az úttól nézve pont a túloldalt volt kialakítva és összességében egy rendezett, szép sportpálya benyomását kelltette. A játékterek nem rendelkeztek semmi plusszal, így a fixre leállított kapuk mellett, csak a felfestések mutatták a körvonalakat, de se korlátok, se kisebb lelátók nem voltak a grundon. Ennek függvényében a munkám nem tartott hosszú ideig, hiszen nem volt mit komolyabban fotózni. Csak körbejártam a területet, készítettem mindenhonnan felvételeket, majd mentünk tovább, hiszen Cirencester városában legalább még egy stadion várt rám.

Bibury - Aldsworth Road (Bibury AFC)



hancsi78

Priory Field - Bracknell



Bracknellben eddig nem sok szerencsém volt, mert a helyi labdarúgók és krikettezők otthonául szolgáló Larges Lane  mindig zárva tartotta a kapuit amikor arra jártam. Mivel nem sikerült egyszer sem bejutnom, ezért mindig oda mentem vissza a nem létező szerencsémért és kevesebb figyelmet fordítottam a kisebb jelentőségű sporttelepekre. Ezen kívántam változtatni, amikor egy hazaút során meglátogattam a Priory Fieldet a város határában. A terület két focipályából állt, amelyek végében egy kisebb méretű edzőpálya volt kialakítva. Ezen három grundon kívül csak egy nagyobb konténer volt a területen, ami amolyan klubépületként volt használva, illetve egy frissen kialakított parkoló rész fogadta a kocsikkal, buszokkal érkezőket. A pályák kisebb jelentősége ellenére a terület jó állapotban volt, látszott, hogy odafigyelnek a megfelelő állagmegőrzésre.


Bracknell - Priory Field Football Grounds
 





hancsi78

2016. augusztus 3., szerda

Verulamians Rugby - London Colney



London Colney nem is oly messze helyezkedik el az angol fővárostól, de azért nem is oly közel, hogy összeérjen a nagytestvérrel. Az apró település igen mozgalmas sportélettel büszkélkedhet, hiszen több sporttelep és megszámlálhatatlan sportegyesület tevékenykedik a környéken. Igaz a többségük nem helyi klub, hanem a közeli városokból járnak ki játszani a szomszédos "mezőre". A V's Clubhouse rögbi grundon például a Verulamians nevezetű csapat játszik és a centerpálya mellett még két edzőpálya is a brigád versenyeztetését szolgálja. Sajnos sem a pályák, sem a klubépület nem volt a legjobb állapotban amikor arra jártam, de azért a hátországban még simán alkalmas volt meccsek megrendezésére. A látogatásom óta már eltelt két esztendő, így ha az idő vasfoga nem kegyelmezett a kapuknak és az épületnek, akkor jelenleg még rosszabb lehet a helyzet, mint egykoron volt.



London Colney - V's Clubhouse:




hancsi78

2016. július 7., csütörtök

Old Walcountians Rugby


Woodmansterneben járva nem hagyhattam ki a Clockhouse Groundra keresztelt helyi sporttelep megtekintését, ahonnan remek kilátás nyílt a távoli Londonra. A Walcountians Sports Club csapatai több pályán és több sportágban versenyeznek a grundokon, így a futball, krikett, gyephoki és lacross mellett a rögbi is otthonra lelt a falak között. Az Old Walcountians RFC a centerpálya mellett két edzőpályával is rendelkezik, így a legnagyobb szeletet ők bitorolják a területből. Ott jártamkor épp edzést vezényeltek a sárga-kékeknek és egy krikettmeccs is éppen akkor zajlott, vagyis mozgalmasnak volt nevezhető ez a délután, amit egyáltalán nem bánok, hiszen így még több fényképeznivalóm volt.

Woodmansterne - Clockhouse Grounds (Old Walcountiands RFC)





hancsi78

2016. június 3., péntek

SMP Training Grounds



Sandhurstba elsőnek a véletlen vezetett, majd látva a komolyabb sportéletet elhatároztam, hogy egy nap arra fordulók és alaposabban feltérképezem a Sandhurst Memorial Parkot. A gondolatot tett követte és már ott is álltam fényképezővel a kézben a hatalmas parkban, ahol egymást érték a foci, tenisz és krikettgrundok. A SM Parkban két nagypálya is van, amelyek a Sandhurst Boys & Girls FC centerpályáinak számítanak, de a mostani bejegyzés szempontjából, az árkon túl található 3 edzőpálya a lényeges. Ezek egymás mellett, a főúthoz közelebb terülnek el, de a sportclub központjától számolva, ezek esnek a legmesszebb. Amikor ott jártam kicsit mély volt a talaj és látszott, hogy nem a legjobban tűrik a nedvességet a pályák. Viszont az is kiderült, hogy mind a három grundon aktív játék vagy edzés folyik, hiszen a látható sárdagasztás mellett friss stoplisnyomok voltak mindenhol. A második túrámnak köszönhetően részletes képet kaptam ezekről a pályákról is, és nyugodtan kijelenthetem, megérte visszatérni egy alaposabb vizitre Sandhurstba.


Sandhurst Memorial Park

Football Training Ground I.


Football Training Ground II.


Football Training Ground III.



hancsi78