A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Wycombe Wanderers. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Wycombe Wanderers. Összes bejegyzés megjelenítése

2016. szeptember 29., csütörtök

Wycombe Wanderers Training Grounds



Az Adams Park többszöri meglátogatása után úgy gondoltam a High Wycombe és Marlow között lévő WWFC Training Groundra is kilátogatok, teljessé téve ezzel a "The Blues" pályáiról rendelkezésemre álló listát. Sajnos a szerencse nem kísért utamon és odaérve zárt kapukat találtam, így a két grundról csak kerítésen kívülről tudtam felvételeket készíteni. Ráadásul a nagypályak kapui, felfestései is hiányoztak, pontosabban keresztben voltak kialakítva rajta ideiglenes kisebb pályák, kisebb kapukkal, így kicsit zavaros lett a kép a fényképezés után. Én azért maradtam az alapoknál és a besorolásnál a két nagypályát vettem alapul, ami ezen módon került fel a blogra.


Wycombe Wanderers FC Training Grounds I - II
 




hancsi78

2016. február 29., hétfő

Angol sálak 3x3



Az elmúlt időszakban megszaporodó angol sálaimból következik most 3x3, azaz három csapat, három-három különböző nyakbavalója. Az is igaz, hogy a mostani csapatoktól már rendelkezem több sállal, így hiánypótlás helyett ezen kilenc darab "csak" színesíti a gyűjteményemet. Különleges darabnak talán a két 1991-ben kiadott Wycome Wanderers nyakbavaló számít, míg a többi, csak amolyan szimpla angol klubsálnak felel meg.












hancsi78

2015. augusztus 8., szombat

Adams Park 2014


Ha az első 5 ligát nézem az angol bajnokságban, akkor az Adams Park esik legközelebb hozzám, de ennek ellenére még csak kétszer jártam a Wycombe Wanderers FC otthonában. Nem tudom miért alakult ez így, de az erősen befolyásolt, hogy nem járok rendszeresen angol bajnoki meccsekre, nincs kedvenc itteni csapatom, stadionom, játékosom, így HWFC sem szerepel kiemelt helyen, ha meccsről, vagy stadionlátogatásról van szó. Még 2008-ban készítettem pár felvételt a kékek otthonáról, majd a tavalyi évben, egy vasárnap hajnalon ismét úgy határoztam, hogy kinézek a város szélére, hátha történtek változások a stadionban, vagy a környéken. Megérkezésem után már konstatálhattam is, hogy 6 év alatt semmi nem változott, így szinte ugyanazokat a képeket készíthettem, mint korábban. A társbérletben itt jásztó London Wasps RFC is itt játszott még akkor, így némi sárga-fekete dekoráció is volt a környéken. Ez azóta annyiban változott, hogy a darazsak Coventry városába tették át a székhelyüket, így ha legközelebb arra járók, ők már biztos nm emelik a létesítmény színvonalát színeikkel.


hancsi78

2015. június 17., szerda

Wycombe Wanderers sálak

A jelenlegi tartózkodási helyemnek köszönhetően elég gyakran botlok bele a Wycombe Wanderers FC sáljaiba. Ez egyértelműen azt jelenti, hogy a kisebb angliai clubnak számító kékektől elég sok sál kerül a kollekciómba. Ez az 5 darab két év alatt lett az enyém, de azóta már újabb nyakbavalókkal is gyarapodtam, de azok még fényképezésre és rendszerezésre várnak. Most csak a csíkosakat teszem fel, amelyek közül van keresztbe és hosszába mintázott, illetve egy hölgyeknek készült rózsaszín darab is.













hancsi78

2014. március 15., szombat

Angol 10

A régi sálaimból még mindig akad raktáron pár tucatnyi, így előbb ezeket teszem közzé a bejegyzéseimben és csak aztán jöhetnek az újak ebben az esztendőben. Az angol kluboktól még akad pár város és csapata ami nem került fel, így például High Wycombe városa, ahonnan a Wycombe Wanderers csapatától mindjárt 4 nyakbavalóval is rendelkezem. Aztán ott van Sheffield ahol a Wednesday vezett a United ellen 3-1 arányban és ez most mindenki számára láthatóvá is válik. Végül pedig Torquay és Wolverhampton városa, ahonnan 1-1 sállal bírok, így most ezzel a tízzel szépül tovább a blog képcsarnoka.











hancsi78

2013. április 19., péntek

Wycombe Wanderers

High Wycombe első számú csapata a Wycombe Wanderers FC, akik nem a sikerkorszakukat élik a 2010-es években. Többnyire az angol 4-5 osztályban szerepelnek nem éppen kiváló eredményeket felmutatva. A hazai pályájuk az Adams Park néven ismert szerte Angliában és az 1990-es években épített 10.000 férőhelyes stadion egész pofásan néz ki. A lelátók teljesen a WWFC színeiben pompáznak, pedig a London Wasps RUFC sárga-feketéi is ott játsszák hazai meccseiket. Igaz ők csak 2002-óta társbérlők a stadionban, így a színeik "még" nem érvényesülnek. Én 2008-ban jártam a "The Blues" stadionjában és szerencsémre nyitva találtam, így kívül-belül sétálhattam egy jót és kattogtathattam sűrűn a fényképezőgépet. Mivel a klub nem a legmagasabb osztályokban játszik, így a kapu mögötti részeken állóhelyek vannak kialakítva, ami kissé furán hat egy modern, angol stadion meglátogatásakor. Gondolom ha feljebb jutnának nyomban le is székeznének mindent. Addig is marad ez a "feeling", ami szerintem része kell hogy legyen egy-egy stadionnak. Enélkül elvész a varázs, eltűnnek a jóban-rosszban kitartó aktív szurkolók. Igaz ülve kényelmesebb, de nézzük meg mi lett Manchesterben vagy Liverpoolban a híres, hírhedt táborokból a leültetés után. Persze kívánom, hogy a Wanderers nagyobb sikereket érjen el, de a "modern" foci átkát, a színházhoz hasonlító lelátókat semmiképp, az nem futball, az nem szurkolás.........



hancsi78