DVSC csoportsálak

A 2014 előtt szerzett debreceni sálaim maradéka kerül most fel az oldalra, főleg az elmúlt 2 évtized meghatározó helyi csoportjainak nyakbavalóival. A sálak többségét a csoportok tagjaitól kaptam ajándékba, hogy megmaradjanak az utókor számára és én büszkén vettem át ezen darabokat megőrzésre. A Force Field sálaim elég hiányosak, hiszen ezen három darabon kívül a csoport még 4-5 fajtával biztos hogy rendelkezik, de így is örülhetek, hiszen az első darab nem mindennapi kincsnek számít egy sálgyűjtő kollekciójában. A Boysos fiúk a megalakulásuk után egyből le is köttettek egy  kelléket maguknak és gondoltak rám is, így köszönet nekik az "ajándékért". Szintén így tettek a Sziporkák is, a sálaik legyártásakor számítottak rám, így mondhatni frissiben megkaptam a "rózsaszín" ereklyéket. Az NSH és BF selyem sáljai egyszerre lettek legyártva és én mind a két csoporttól kaptam egyet-egyet, még a kétezres évek elején. A Lázadó Ifjúságról csak annyit tudtam, hogy léteznek, de a sáljukról sokáig nem. Aztán az is felbukkant és én sikeresen szert tettem egyre. Az Ultra Sharks selymét még a kilencvenes évek végén készítette az Ultra Service és hozzám is került egy, igaz csak később. A Casual Crew és az Ultras 1994 sálak nem csoport kellékek, a szimpla szurkolóknak is elérhetőek voltak, így ezekből én is csak vettem egy-egy példányt. Ezzel a bejegyzéssel  fel is került az összes DVSC és egyben magyar sálam is az oldalra. Persze azóta már sikerült szert tennem újabb kincsekre, de ezekről majd később. Most egy darabig legyen mindenki megelégedve ezen mennyiséggel és minőséggel.

hancsi78

Hódos Imre Sportcsarnok - Debrecen

Valamikor a nyolcvanas évek elején mentem ki elsőnek a Hódos Imre Városi Sportcsarnokba, de akkor még sok mindent nem tudtam a létesítmény "igazi" funkciójáról. Viszont nagyon izgatott voltam, mert a 100 Folk Celsius adott Karácsonyi Nagykoncertet a falak között és én már alig vártam, hogy velük és több ezer "rajongóval" együtt énekeljem a "Paff a bűvös sárkányt". Aztán a nagy izgalomból mérhetetlen csalódottság lett, mert a nagy havazás miatt a turnébusz nem ért le Debrecenbe, így az előadás elmaradt én meg a könnyeimmel küszködtem. Akkor még nem tudtam, hogy erre még párszor sor kerül e falak között az elkövetkezendő években, igaz már nem a bánat, hanem az öröm lesz az a hatás ami kiváltja belőlem az érzelmi megnyilvánulás eme fokozatát. A kilencvenes évek elején mindig elképedve figyeltem a DVSC Symphonia menetelését a nemzetközi kupákban, de akkor még a TV előtt, mert a mersz még nem vitt rá, hogy kimenjek a katlanba. Egészen 95-ig vártam a dologgal. Akkor éreztem magamba annyi erőt, hogy fiatal korom ellenére megállhatom a helyem a B középben és végre élőben szurkolhatok Csapó Erikáéknak. Nem kellett csalódnom. Mivel a focipályán tapasztalt hangulat egyből magával ragadott, akkor amit ott, a Hódos falai között tapasztaltam egyszerűen elvarázsolt és magába szívott, pedig a java még csak később jött el. A Gudme és a Larvik elleni meccseken olyan élményben volt részem ami kitörölhetetlen az ember emlékezetéből, érzéseiből. Ezeken a meccseken szinte egybe forrtam a Hódossal. Innentől ha beléptem az ajtón olyan volt mint ha a hazamennék, mindegy hogy előrül vagy hátulról léptem be, ha beléptem a vérem pezsdült. A lelátóra érve egyszerűen kiteljesedtem és alig vártam, hogy szurkolhassak a lányoknak. Szinte mindegy volt, hogy a Magyar Kábel elleni "szuperrangadó" vagy egy nagy nemzetközi meccs érkezett el én mentem, mert ott volt a helyem. A Főnix csarnok megépítésekor kicsit féltem, hogy elveszíti a kedvenc lelátóm a jelentőségét, de erre nem került sor. Szerencsére a DVSC lányai maradtak a jó öreg falak között, így továbbra is pokoli meccseken tudtam ott lenni és szurkolni. Persze nem csak a meccsek miatt emlékezetesek a "falak", itt volt ugyanis a szalagtűzöm és itt volt szinte minden barátomé, rokonomé is. Emellett több koncertnek is helyet adott a csarnok, amiken szintén megfordultam olykor. Az eltelt két évtized alatt párszor változott a létesítmény állapota, így elsőnek a székek lettek lecserélve és a kicsit elhasználódott alkalmatosságokat szép újakkal pótolták és szerencsére a B-szektorba támla nélkülieket szereltek fel. A pálya borítását is felújították párszor, így ezekben az időkben nem is tudott a csapat itt játszani és visszatértünk az első sikereink helyszínére az Oláh Gábor utcába. A külső tér is változott a csarnok előtti aszfalt borítás a szebben mutató térköves burkolat váltotta, ami kisebb tereprendezéssel és "kertrendezéssel" is járt. A csarnok neve is változott hiszen a Hódos Imre Városi Sportcsarnokból Hódos Imre Rendezvénycsarnok lett. Ezen kívül még számtalan kisebb változás is történt a létesítményben, de az alapfunkciója és a kinézete semmit nem változott "Hódosnak" és maradt a debreceni kézilabdázás első számú fellegvára.

Hódos Imre Városi Sportcsarnok

0000

1999

2001

2002

Hódos Imre Rendezvénycsarnok

2005

2007

2009

2013

hancsi78

Magvassy Mihály Sportcsarnok - Győr

A Magvassy Mihály Sportcsarnokba még a kilencvenes évek derekén látogattam el először, mondhatni az első sportcsarnokok között volt ahol vizitáltam a női kézilabda csapatommal. A győri női "handball" szinte együtt emelkedett fel a debrecenivel, de amíg mi a nyolcvanas évek végén és a kilencvenes évek elején voltunk a csúcson, ők napjainkban halmoznak dicsőséget-dicsőségre, nem csak Győrnek, hanem az egész országnak. Amikor az első vizitemet megejtettem a Rába-partjára, akkor fej-fej mellett küzdöttünk a bajnokságban és a kupában, így sose lehetett tudni ki fog éppen győztesen kikerülni a csatákból. Igaz ezen hatalmas küzdelmek mindig azt eredményezték, hogy vagy a Dunaferr vagy a Ferencváros állt fel a dobogó legfelső fokára, mi meg a 2., 3., 4. helyen osztoztunk a győri lányokkal. A csarnok abban az időben teljesen megfelelt az ETO csapatának és szurkolóinak, hiszen a rangadókon rendre elnyelt 2.000 embert, míg a kisebb meccseken csak ennek töredéke árválkodott a lelátón. Mi akár hányszor mentünk volt helyünk, igaz csak 2x-3x voltunk nagy busszal, a többi látogatás kimerült egy vagy két tucatnyi Lokistában, de az is megesett, hogy 2-3 ember volt csak a vendégben. A csarnok nem tartalmaz semmi extrát, legalább is számomra. A két hosszanti oldal megfelelő nézőt tud fogadni, míg a hazai tábornak az egyik kapu mögött van kialakított helye, csak úgy mint a Dunaferr Sportcsarnokban. Jelenleg még mindig ez az ETO csarnok csapatainak az első számú otthona, de már tervben van egy modernebb, nagyobb rendezvénycsarnok felépítése, így a fontosabb meccseket nem kell majd átvinni a nem éppen közeli Veszprémbe és végre otthon vívhatják meg a legnagyobb mérkőzéseiket a Győriek. Remélem még akkor is ilyen jó lesz a csapat, mert debreceniként bizony megtanultam, milyen is az ha "otthon is idegenben" kell meccsre járni vagy ünnepelni.

hancsi78

New Stade Jean Bouin - Paris

Még 2010-ben jártam Párizsban egy hosszabb hétvége keretében és a turisztikailag kötelező látványosságok mellett jutott idő a fontosabb labdarúgó stadionok megtekintésére is. A Stade de France mellett a Parc des Princes szerepelt még a programban és ez utóbbinál a Stade Jean Bouin romjait is megtekinthettem, ugyanis ekkor már a földel volt egyenlő a régi létesítmény. Elkezdték ugyanis egy új, futurisztikus stadion építését, amit ekkor még csak a kihelyezett plakátokon csodálhattam meg, de egyáltalán nem nyerte el a tetszésemet. Egyszerűen túl modern volt, túl sok volt és szerintem egyáltalán nem illet bele a környezetbe, de persze ez csak egy magamfajta maradi stadionimádó véleménye. Azóta már fel is építették a "csodát" és a helyi rögbiseknek szolgál otthonául, így ha legközelebb arra járok és újra meg akarom tekinteni a PSG hazai pályáját, szentelek egy kis figyelmet az Új Stade Jean Bouin lelátóinak is.

hancsi78

Jegyek - Nyíregyházi Spartacus

Debrecen ősi riválisának stadionjába csak a kilencvenes évek végén jutottam el elsőnek, lévén addig a Szpari az alacsonyabb osztályban vitézkedett, így nem volt okom a szomszédba utazni. Persze előtte már láttam a piros-kék csapatot és szurkolóit hiszen Hajdúszoboszlóra nem egyszer kimentünk a haverokkal megnézni magunknak a tirpák különítményt. Akkor még csak elmondásokból hallottam, hogy milyenek is voltak a nagy keleti rangadók a hetvenes évek végén az NBII-ben. Több tízezer ember mindkét oldalon, hatalmas hangulat, éles meccsek, gyakori összecsapások a lelátón és az utcán. Nekünk ebből már nem sok jutott a kilencvenes években, így egészen 1998-ig kellett várni, hogy saját bőrünkön tapasztaljuk ezt a varázst. Szerencsére megtapasztaltuk, így innentől, ha nem is minden évben, de legalább pár éven keresztül vagy éppen pár év kihagyás után, de felkapaszkodtak a szomszédok a legjobbak közé. Ha ez nem volt meg akkor Fortunának köszönhetően a Magyar Kupában akadtunk össze, így szerencsére az újabb generáció is átélhetett már nem egy Szpari - Loki összecsapást. Az alább szereplő jegyek ezekről a "derbikről" származnak és a gyűjtemény ugyan nem teljes, de azért megbecsült része a kollekciómnak.

hancsi78

Braywick Park - Maidenhead RFC

Maidenhead városából már kitárgyaltam a helyi labdarúgó és krikett klubokat, sőt a bowling és atlétikai pályák is bemutatásra kerültek, de a rögbisek még elkerülték a blogot. Ezen hiány pótlására most bemutatásra kerül a Braywick Park, amely a helyi Maidenhead RFC otthona. 2012-ben egy alaposabb tanulmányút keretében térképeztem fel a létesítményt, amely egy nagyobb sportkomplexum részeként áll az autópálya felé vezető kivezető út mellett. Sajnos a pályára bejutnom nem sikerült, de ennek ellenére sikeresen körbe tudtam menni a kerítés mentén, így a lyukas foltokat kihasználva egész jó felvételeket sikerült készítenem a játéktérről és a kicsiny tribünről. Ezen kis szektor teljesen elnyerte a tetszésemet, hiszen a helyi kapacitásnak teljesen megfelelt és a rendezett környezettel együtt, egyben nívóssá is varázsolta a kis szentélyt. A megfelelő képek elkészítése után sétálgattam még a környéken, hiszen nem ez volt az egyetlen stadion a "sportparkban".

hancsi78

Dunaferr Sportcsarnokok

Dunaújvárosban megfordultam párszor a "szurkolói" karrierem során, így a Dunaferr Sportcsarnok is sokszor az utamba esett. Elsőnek még a kilencvenes évek végén jutottam el a csajok meccsére, amit aztán  még több utazás követett a kohászvárosba. A női kézilabdás lányaink mióta az eszemet tudom egy osztályban szerepelnek, így nem volt nehéz egymásra találni a két piros-fehér tábornak, mely kapcsolat hol szorosabb, hol lazább volt, de ellenséges soha. Ennek függvényében többnyire sörözni, jókat enni, beszélgetni érkeztünk a Dunántúlra, melyet nem utolsó sorban egy-egy meccs fűszerezett meg. Maga a csarnok számomra csak azért furcsa, mert a sikereiről híres helyi "csarnok csapatok" nagyobb lelátókat is meg tudtak volna tölteni szurkolókkal, de ennek ellenére nem épült másik létesítmény. Ez számomra meglepő volt, mert ha nem a kézisek, akkor a röplabdázók muzsikáltak jól, így sokszor a nemzet "sportvárosát" tisztelhettük a településen a "dunaferrek" remek szereplésének köszönhetően. A nagy hosszanti lelátó mellett a két kapu mögött is van egy-egy kis szektor rész és ami még meglepőbb, a hazai tábor azon kapu mögött helyezkedik el, ahol a vendégszektor van kialakítva, így egy-egy húzósabb meccs igen csak pikáns tud lenni a létesítményben. A csarnok az én "rosszallásom" ellenére áll és virul és a helyi nagy cég visszafogottabb sporttámogatása miatt néha kicsit szerényebben szerepelnek a helyi csapatok,  de azért egy-egy rangadóra még mindig kicsinek tűnik az a fránya egyoldalas lelátó. A Dunaferr Jégcsarnokkal nem állok ilyen szoros kapcsolatban, mert a jégen soha nem kísértük el a debreceni csapatot idegenbe. Csak hazaira jártunk ki néha a boldog kilencvenes években. Ennek ellenére szerepeltünk a falak között, mert egy időben a téli terembajnokság döntőjét itt rendezték, és olykor a DVSC sikeresen bejutott a fináléba. Ilyenkor természetesen a jeget műfűre cserélték és már pattoghatott is a labda és zúghatott a labdarúgó táborok dala a lelátókról.

Dunaferr Sportcsarnok:

Dunaferr Jégcsarnok:

hancsi78

Ultras Debrecen SE

Ultras Debrecen Sportegyesület

Budapesten, 1997-ben alakult meg az Ultras Debrecen Sportegyesület Szanyi Sanyi vezérletével, mint DVSC Ultras SE kispályás labdarúgó csapat. Az egyesület a sportolni vágyó, Budapesten élő Lokistákat, Debrecenieket próbálta egy csapatba gyűjteni és így, különböző szervezett tornákon részt venni. Ez sikerült is, és évekig ez a csapat képviselte a debreceni szurkolókat a kispályás rendezvényeken,  az akkoriban szervezett nyári szurkolói gálákon, melyet a 3. Félidő rendezett több ízben, nagy sikerrel. Volt, hogy két csapattal is indult az "ultrasz"  és olykor egy-egy komolyabb eredmény is becsúszott. 

Kép: Ifj. Szanyi Sándor

1997 DVSC Ultras SE, 3. Félidő Kispályás Labdarúgó Kupa, 3. hely: 

Felső sor: Paragh Norbert, Pesti György,  Madár Attila, Madár László, Pikó Péter
Alsó sor: Lővei András, Szanyi Sándor, Szász Zsolt, Bárány Tamás

Az igazi változásra 1999 nyarán került sor, amikor is a UDSE tagtoborzót hirdetett a Nagyerdőre, ahol mintegy 30 fiatal labdát rúgni vágyó jött össze és lefektették a nagycsapat alapjait. A gárda kizárólag lokálpatrióta helyiekből és aktív szurkolókból állt össze, így a játékosok mellett a csapat vezetése is a "táborból" került ki. A felnőtt gárda mellett ifi és serdülő csapatot is indított az egyesület, akiket Zákány Feri edzett és a debreceni olasz focisulival működtek együtt. Az egyesületet a Loki Szurkolók Egyesülete támogatta a kezdeti időkben, így az egyesület LOSZ Ultras Debrecen SE névvel lett bejegyezve és a Budai Ézsaiás utcai focipályáján játszotta a hazai meccseit. A gárda a járási bajnokságba kapott besorolást, ami akkor a Hajdú-Bihar megyei III. osztály, Debreceni körzeteként volt nyilvántartva. 

Kép: Sándor Mihály: A debreceni futball képes kalauza II. kötet (288. oldal)

1999-2000 LOSZ Ultras DSE megyei III. osztályú csapata:

Felső sor: Percze Zsolt, Rózsa Attila, Petrovics Mihály, Szanyi Sándor, Radeczki Lajos, Balogh Béla, Teslár Mihály

Alsó sor: Kelemen Zsolt, Balogh Zsolt, Fekete Richárd, Kun Zoltán, Ötvös Zoltán, Széll Tamás, Kristóf Sándor Péter

A következő évben a LOSZ levette támogatói felügyeletét a labdarúgó csapatról, így innentől szimplán Ultras Debrecen Sportegyesület lett a csapat neve. A hetedik vonalban három évig vitézkedtek a fiúk, de fokozatosan kapaszkodtak felfelé a tabellán és 2002-ben feljutottak az összevont megyei II. osztályba, ami az akkori hatodik osztály jelentette. Ekkor a csapat már a DEAC Sporttelepén, a Dóczy József utcában rúgta a bőrgolyót, nem egyszer pár tucat debreceni ultra támogatásával, akik olykor idegenbe is elkísérték a csapatot.

Kép: Derencsényi István

2001: Létavértes SC - Ultras Debrecen SE 3-1 (Edzőmeccs)

A gárdát továbbra is Szanyi Sanyi trenírozta amolyan menedzseri, játékosedzői beosztásban Bolló Zsolt segítségével. Olyan szurkolók alkották még a csapatot mint Nagy Csaba, Harsányi Ádám, Zabos Zsolt,  Mandics Zoltán, Gönczi Laci, Nagy Balázs, Mészáros Róbert,  Varga Tamás,  és még sokan mások, akik az amatőr sportolás mellett hétről-hétre kint voltak az Oláh Gábor utcán szurkolni is a DVSC-nek. A támogatói kör is a táborból került ki, így a már sokszor említett Szanyi Sanyi mellett Mandics Zoltán, Balogh Zsolt, Paragh Norbert és Ádám fedezte a csapat kiadásait.  Az első megye kettes évben az előkelő hetedik helyet szerezte meg a stílusosan piros - fehér - (feketében) játszó csapat, majd a következő esztendőben a szerényebb 12. hely jutott csak a osztályrészül. A következő évben már nem állt össze a társaság, így 2004-05-ben nem indítottak egyetlen csapatot sem a bajnokságokban. Ez nem jelentette azt hogy megszűnt volna a klub, csak azt, hogy azóta nincs csapat melyet versenyeztetnének. A szüneteltetésre egyszerű volt az indok, nem volt rá pénz. Az anyagi támogatók szétváltak, a források elapadtak, a baráti társaság már nem olyan volt mint pár évvel azelőtt, így többen inkább kiszálltak, mert nem akarták ilyen körülmények között folytatni. Az egyesület ennek ellenére nem szűnt meg, továbbra is él, de csapatot nem indít egyetlen bajnokságban sem. Csak remélni lehet, hogy egyszer ismét eljön az idő és személy, aki kezébe veszi az egyesület sorsát és újra retteghetnek az ellenfelek nem csak a lelátón hanem a zöld gyepen is a debreceni ultráktól.

Források:
Sándor Mihály: A debreceni futball képes kalauza II. kötet
www.magyarfutball.hu
Ifj. Szanyi Sándor

 hancsi78

Jegyek - Váci NKSE

Vácra még a kilencvenes évek végén szerveztük az első túránkat, amikor feljutottak a Dunakanyar kézilabdázói a legjobbak közé. Mi vonatra pattantunk és már mentünk is Városi Sportcsarnokba és igen hangulatos kis viziteket csaptunk arrafelé. Abban az időben jóban voltunk a hazai ultrákkal és igaz szoros barátság soha nem volt a két fél között, ha ott voltunk kijöttek páran és söröztünk meccs kezdésig és olykor még egy kisebb tábort is alkottak a labdarúgó meccsen tevékenykedő piros-kék szurkolók. Sajnos hiába mentem a korai években szinte minden évben Vácra, ezen időszakokat nem őrzik jegyek, mert sokszor olyan kevesen voltunk, hogy a klub "megvendégelt" minket,  ami egyet jelentett az ingyenes és egyben jegynélküli bebocsájtással. Aztán az idők változtak, mi távol kerültünk a hazai szurkolóktól és a kézimeccsen kialakult hazai maggal már nem kerestük a kontaktust, sem így, sem úgy. Utazni viszont egyre többen utaztunk, így megszűnt a jegynélküliség, így a kollekcióm ezen része is tartalmaz hét darab bilétát, de csak a 2008-as esztendőtől kezdve.

hancsi78

Napoli, Torino, Atri

Az olasz sálaim utolsó előtti adagja kerül most fel a blogra, ahol két népszerű és általam is kedvel labdarúgó csapat mellett a Szöszitől ezer éve kapott Hatria Basket Atri is bemutatásra kerül, ami amolyan kísérő darab volt a sokkal nagyobb becsben tartott Ultras DSI nyakbavaló mellett. A bemutatás persze erős túlzás, hiszen sokat nem fogok írni egyikről sem, legyen csak annyi elég, most kerülnek fel a képcsarnokba, így a hivatalos bemutatkozásuk ezen napra esik. A Napoli sálak főleg Csótány barátom olasz vizitjéről vannak, míg a Torino sarkot félig Komcsinak, félig meg Dodonak köszönhetem. Mondhatni ezen sálak mindegyike ajándék volt a gyűjteményem számára, így nem csoda, ha mindegyik különleges helyet foglal el a kollekciómban.

hancsi78