2013. július 25., csütörtök

Mezőcsát

Mezőcsáton életembe nem jártam, amíg egy bogácsi legénybúcsú, egy sajnálatos karambol, egy régi barát és egy helyi kocsma együttes hatása elő nem idézte az utazás "lehetőségét". A részletekbe most ne menjünk bele, legyen elég annyi hogy a kocsmából kértünk és kaptunk információt "vissza, balra ki, ott lesz 200 méterre" és már ott is álltunk a Mezőcsáti Városi Sporttelep kissé ütött-kopott kapuja előtt. Minden meglepetésként ért amit a pályán láttam, hiszen eddig nem nagyon hallottam a helyi MVSE sikereiről és magáról a stadionról sem. A kapu kicsit megviselt volt ugyan, de ott díszelgett rajta, hogy hová is került az idegen, amolyan íves, tsz-es formában. A klubház a pálya mögött egy nagyobb családi háznak volt megfelelő, de nem is ez volt a lényeg, hanem a "tűzfalon" díszelgő hatalmas Mezőcsáti VSE címer, ami bizony top tízes, mert egyszerűen jól mutatott ott ahová tették. Aztán újabb meglepetésként tárult a szemem elé egy pár soros kis beton lelátó, melynek a közepe fedett volt. A játékteret körbe szép, kék-fehér korlátok vették körbe és egy salakos (kissé elkopott) futópálya. A gyep minősége hagyott bőven kívánnivalót maga után, hiszen majdnem kétszer hasra estünk amikor a túloldalra átsétáltunk szemrevételezni a kispadokat és az ezeréves reklámfelületeket. A kopottsága és a nem éppen első osztályú karbantartás ellenére, örömmel konstatáltam és köszöntem a sorsnak (Saca), hogy ide is eljutottam.


A centerpálya mellett, pontosabban mögött, vagy arra merőlegesen, a háttérben.......... döntse el mindenki melyik a megfelelőbb leírás, szóval ott volt az edzőpálya is. Igaz ezen területről csak távoli képeket készítettem, mer  az is elég volt a két kapu és méteres gaz által határolt területről. A pálya gyepe nyírva volt és távolról még minőségileg is nyújtott annyit mint a fő, de hogy ez így volt e, már nem tudtam meg, mert robogtunk Bogácsra az aznapi végcél felé.


hancsi78

Marlow

Marlow egy gyönyörű hely a "Temze"-partján. Szép parkokkal, utcákkal és egy kis lánchíddal, ami kistestvére a Budapestinek. 2007-óta számtalanszor megfordultam a városban, de még ma is örömmel megyek, hisz mindig tud adni valami újat. A helyi labdarúgók szentélyét 2008-ban fedeztem fel magamnak és  mit ne mondjak lenyűgözött. Na nem az egész stadion, mert ott többnyire szimpla kis lelátók (igaz fedett) vannak, hanem a tribün, ami a klasszikus régi idők fociját varázsolja az ember elé. Az idő vasfoga azért meglátszik az építményen, mint ahogy az is hogy kicsit toldozgatva-foldozgatva van, de ez semmit nem von le a szépségéből és az értékéből. Nekem nagyon bejött, tetszett (tetszik), így csak ajánlani tudom az Alfred Davis Memorial Ground meglátogatását minden hozzám hasonló fanatikusnak.


hancsi78

2013. július 23., kedd

Royal Tunbridge Wells

Royal Tunbridge Wells! Egy város ami mellett oly sokszor elhaladtam, de valamiért soha nem vitt rá a lélek hogy bemenjek és körbenézzek mi is lehet a településen. Egyszer viszont gondoltam egyet és megnézve merre is van a helyi focisták szentélye beugrottam egy kis felderítésre. A kis felderítés aztán hosszúra nyúlt, mert irtózatos dugó volt a környéken, így csak araszolva jutottam el a Claremont Road-ra. A stadion el volt rejtve a világ elől, hiszen egy erdővel körbevett hosszú egysávos úton lehetett csak bemenni a pályáig. Ott viszont egy nagy parkoló (kissé poros és gödrös) várta a meccsre látogatókat és egy szerényebb klubépület. A pálya viszont szépen festet, hiszen a parkoló szintje alatt van kialakítva pár "méterrel", csak a körben lévő romos fakerítés rontott egy kicsit az összképen. A lelátók nem nagyok, de fedettek és valamiért elnyerték a tetszésemet, így volt értelme a dugóban rostokolni egy keveset.


hancsi78

Sálak (Békéscsaba, Nyíregyháza, Pomáz)

Lássunk akkor újabb magyar városokat, onnan újabb magyar sálakat, melyek még elfekvőben voltak a "raktárban". Elsőnek is nézzük a két fő Kelet-magyarországi rivális nyakbavalóit, melyekből akad pár, de természetesen így sem teljes a kollekció. Békéscsabáról három csapat nyakbavalójával is rendelkezem, így az Előre focistáitól mindjárt 3, az RSE röplabdásaitól egy és az egyik nagy kedvencem a Békéscsabai MÁV SE  nyakbavalójának egy példánya is a gyűjteményem része. A lila-fehérektől van egy ősi darabom, amit jó pár éve "hagytak" nálunk és került hozzám. A szomszédos Nyíregyházáról is van három sálam, ami három teljesen különböző stílusú és mind más-más úton került a birtokomba. A Keleti Front nyakbavalója már-már muzeális, de az "ultras nyírség" egyedi kivitelezésű sálja is kincset érne ha lenne belőle több, így viszont egy vagyont! A végére bekerült két Pomáz sál, melyek már új keletűek és ennek megfelelően igen csak szépre sikeredtek.

Békéscsabai EFC:



Békéscsabai RSE:

Békéscsabai MÁV SE:

Nyíregyházi Spartacus FC:



Pomáz SE


hancsi78

Franciaország apraja

Egy kis franciaországi kirándulásról visszatérőben álltunk meg pihenni a tengerparton, nevezetesen Wimereux közelében és volt olyan szerencsém, hogy egy labdarúgó pálya volt a pihenőhely mellett, amit mindjárt alaposan fel is térképeztem. A sportpálya a St. Beuve Boulevard-on volt kialakítva és három oldalról csak "út" vette közre, míg a negyediknél már lakóházak sorakoztak. A gyep szépen le volt nyírva, a két kapu is állt és szép magas kerítéssel körbe is volt vonva. Erre nagy szükség volt, mert "túllövés" esetén nem csak a környező utakon pattogna a labda, de nagy eséllyel még az Atlanti-óceánban is megfürödne. Időnk volt bőven, így elég sokáig élvezhettem az egyszerű kis pálya társaságát, amit egy percig nem bánok.

Wimeraux - St. Beuve Boulevard:


A következő állomás egyben az előző is volt, hiszen Boulougne-sur-Mer városából kifelé jövet akadtam rá a Stade J. Méguin sporttelepére. A pálya (amit végül lefotóztam) nagyban hasonlított a wimereuxira, csak egy picivel "felszereltebb" volt. A játékteret ugyanúgy kerítés vette körbe, de itt már egy sövény is gondoskodott a játék "védelméről" valamint egy egyszerű kis "beton" korlát is övezte a küzdőteret. Sajna én csak egyik oldalról tudtam megközelíteni a "stadiont", így se a klubházat, se a másik pályát nem tudtam lefotózni, ugyanis az előzetes tájékozódás híján, nem találtam az oda vezető utat, mert azt se tudtam, hogy egy szinttel "lejjebb" van még egy füves rész, ahol a centerpálya is megtalálható. :) Így jártam, legalább egyszer lesz miért visszamenni ebbe a szép kis városba.

Boulougne-sur-Mer:

Stade J. Méguin:


Stade J. Méguin Training Ground:


hancsi78

2013. július 22., hétfő

Füzesabony


Füzesabony városán számtalanszor átutaztam már, de eddig még nem jutottam el odáig, hogy belessek a helyi sporttelepre. Ez most jött el mert a 2013-as hazai utazásaim alatt volt egy kis idő arra, hogy a helyi szentély felé vegyem az irányt. Megtalálni szerencsére nem volt nehéz és fotózni is lehetett bőven, mert csak szimpla (átlátható) kerítéssel volt körbefogva. A pálya maga nem nagy szám, van rajta fű, meg két kapu, itt-ott némi korlát, de lelátó az nem sok. Valamikor futópálya is volt körbe, de ez mostanára teljesen elgazosodott és az eredeti célra biztos nem használják. A klubépület és öltöző "kombó" viszont szépen fel volt újítva, mint egy szép kis családi ház és ennek pályára nyíló oldalán volt egy kis fedett rész amit most nevezzünk "tribünnek". Nagyjából ennyi ami megemlíthető a Füzesabonyi Sportteleppel kapcsolatban és még annyi hogy az említett beláthatóság miatt lehet róla képet készíteni bőven.


hancsi78

Hendon FC

A 2007-es londoni tartózkodásom alatt metróztam ki a Claremont Road-ra, ahol a Hendon FC hazai pályája volt található. A földalatti után még várt rám egy kis séta egy hatalmas parkon keresztül, így mire a célhoz értem már majdnem pihegtem. Azért annyi erőm még volt, hogy körbejárjam az apró stadiont, ami rendesen el volt barikádozva a kíváncsi szemek elől és igazából el sem tudtam dönteni, hogy itt most játszanak még hazai meccseket vagy nem. A környezet teljesen elhanyagolt volt, méteres gaz, omladozó kerítés, de bekukkantva egy-egy résen úgy látszott mint ha a pálya karban lenne tartva és a lelátók is egész jó állapotúnak tűntek. Sok szerencsém nem volt a pályával kapcsolatban, hiszen többnyire az említett beton kerítés és hatalmas dzsungel vette körbe, ráadásul a kerítésre felvitt graffitik nem tették a legbarátságosabbá a környezetet. Talán ennek és a helyi kocsmából furcsán néző alakoknak köszönhetően nem volt szándékomban sok időt a környéken tölteni, így ahogy lehetett odébb is álltam.


hancsi78

Sálak Európából


Íme egy újabb adag sál az európai piacról, melyek nagy része nemrég került hozzám, kivéve azt a négy horvát darabot, ami még a spliti és kaproncai kiránduláskor lett beszerezve még a kétezres évek közepén. A többség piacos vagy bolti darab és nem kerültek egy vagyonba. Ennek megfelelően nem is annyira kiemelt darabok, csak hát valamilyen úton-módon hozzám kerültek, így most itt vannak. Van köztük pár rögbi sál is a franciáktól, Walesből és Írországból, ami sok sálgyűjtőnek szinte teljesen ismeretlen. A legkedvesebb mostani szerzemény a máltai Birkirkara sál, hiszen ez nem szimpla csapat sál, hanem a helyi Birkirkara Ultras nyakbavalója és egy nagyon kedves barátom szerezte be nekem a csoporttól a nyár folyamán. Köszönet érte Norbi!

Málta:

Wales:


Írország:


Franciaország:



Horvátország:




Ukrajna:

hancsi78

Debrecen, ami már meg volt 1x, 2x, 3x .....


Mint arról már beszámoltam a 2013-as év azzal telt, hogy az összes fontos és kevésbé fontos debreceni stadiont és sportcsarnokot végigjártam és hiába fotóztam már le őket az elmúlt esztendőkben, most 2013-ban egységesen minden létesítményről készítettem pár emlékképet. Most az a négy következik ami már szerepelt a blogban, így a mostani amolyan frissítésként fogható fel, főleg azoknak akik rendszeres olvasói a blognak.

A Főnix csarnokról igen sok képet készítettem az elmúlt években, de mivel most is jártam a Kassai úton, nem maradhatott ki a szórásból ez a hatalmas csarnok, ami továbbra sem azt a szerepet tölti be a város sportéletében, mint amire az építésénél számítani lehetett. Állandó hazai csapata még most sincs a csarnoknak, sőt az élvonalbeli teremsportok rendesen visszaestek a városban, így kérdés, hogy lesz e valaha egyáltalán hazai csapat ebben a rendezvénycsarnokban, vagy megmarad alkalmi, kiemelt események otthonául?

Főnix Rendezvénycsarnok (2013):


A Főnix mellet a Debreceni Sportuszodáról is készítettem pár új felvételt, igaz nem sok változás történt a tavalyihoz képest, sem a környezetben, sem a csarnokban, így nagy újdonságokkal nem szolgálhatok. Az uszoda kihasználtsága nem rossz, mondhatni elég forgalmas szentély lett ez, a helyi vízi sportok szerelmeseinek. A Debreceni Vízilabda SE még mindig itt fogadja ellenfeleit, mint ahogy a legtöbb helyi úszó is itt készül a hazai és nemzetközi megmérettetésekre. Pár hónapja felmerült a gondolat, hogy bővíteni fogják a Sportuszodát? Kíváncsian várjuk lesz e valami ebből az elhatározásból.

Debreceni Sportuszoda (2013):


A Gyulai István Atlétikai Stadion semmit nem vesztett a szépségéből az elmúlt esztendőkben, mondhatni igen fess képet mutat a Nagyerdő szívében. A tribün, a lelátók és amennyire én megítélni tudom a pálya is kiváló állapotban van és hétvégi ottjártamkor igen szépen be is volt népesedve az atlétika szerelmeseivel és a Debreceni SI sportolóival.

Gyulai István Atlétikai Stadion (2013):


A Gázvezeték utcai stadion továbbra is áll és a salakmotor szerelmeseinek köszönhetően hónapról-hónapra van valami rendezvény a salakon. A létesítmény kívülről a pár évvel ezelőtti festésnek köszönhetően teljesen pofásan néz ki, de sajnos a lelátókról már mindez nem mondható el. Ott továbbra is omlik, foszlik a beton- Ha komolyabb lenne a magyar salakmotor sport és huliganizmus, bizony már rég nem engednének nézőket a hazai futamokra.

Gázvezeték utcai Stadion (2013):


hancsi78

2013. július 13., szombat

Maidenhead United


2008-ban jártam a York Roadon, ahol a helyi Maidenhead United FC székhelye található. A stadion megtalálása nem volt nehéz feladat lévén a város központjától nem messze helyezkedik el, így a központból akár egy laza sétával is elérhető. Mi a másik utat választottuk, kocsival hajtottunk a stadionhoz, majd onnan sétáltunk be a központba. A létesítmény nem volt nagy, de a korához képest (1871-ben nyitott) egész jó állapotban találtatott. Persze mindez csak a felújításoknak, karbantartásoknak köszönhető, ami igaz nem mostanában történt, de nem is baj az, hogy ezen stadion még mentes volt mindenféle újkori cicomáktól. A négy oldalon mindenféle lelátótípus megtalálható volt. A tribün fedett székezett, a vendégszektor fedett, de álló, míg volt egy nagyobb betonplacc is, ahová összetudott tömörülni a nép, ha látni akarta a "szarkákat" játék közben. A lelátók hivatalosan 3.000 néző befogadására alkalmasak és ennél többen mostanság nem is igen kísérik figyelemmel a fekete-fehérek szereplését. Nekem egy nagy élmény volt a stadion. Valamiért megtetszett. Talán a múltból fakadó egyszerűsége miatt, de megkedveltem eme kis "szentélyt", ha majd tehetem egyszer visszamegyek és újra "feldolgozom" a látványt. :)


hancsi78

Kis "londoni" krikett

A "csodálatos krikettpályák" meglátogatása során, természetesen London sem maradhatott ki a szórásból és ha nem is tömegével látogattam arrafelé a pályákat, azért utamba akadt pár kialakított "különlegesség".

Januárban a Chelsea - QPR meccsre sétálgatva akadtam bele a Burton's Cricket Ground-ba, ahol mint később kiderült a Chelsea CC ütögeti a parafagolyót. A meglepetés ellenére gyorsan kézbe vettem a kamerát és készítettem pár felvételt a szépen karbantartott és bekerített grundról. Sokat viszont nem időztem, lévén a meccs előtt még volt pár elintézni való a környéken és ez a krikett pálya most tényleg csak egy kis véletlen pluszt jelentett.

Burton's Cricket Ground (Chelsea CC):


London külterületén kocsikázva akadtam bele a Durdans Cricket Ground-ba, ami nemes egyszerűséggel már ki volt vonva a "művelés" alól. Eddig még nem találkoztam ilyen elhanyagolt krikett pályával! Valószínűleg a sport már teljesen kivonult erről a grundról, hiszen csak pár ottmaradt "segédeszköz" és a bejáratnál lévő tábla jelezte, hogy itt egykor aktív sportélet folyt. Ha ezek nincsenek, akkor csak egy nagy "ugar" fogadná az arra tévedőt és még azt se tudná, hogy itt egykor a Southall Cricket Club látta vendégül ellenfeleit.

Durdans Cricket Ground (Southall CC):


A Copthall Playing Field, ahol a Hendon St. Marys CC játssza hazai meccseit, csak amolyan mellékszereplője volt egy kirándulásomnak. A RAF múzeum megtekintése után a közelben lévő Copthall Stadion megtekintése szerepelt a programban. A névből már kiderülhetett, hogy eme krikett pályák a stadion közelében lettek kialakítva, így nem mehettem el anélkül, hogy pár fényképet ne készítsek, igaz csak a távolból, mert közelebb egyszerűen "nem jutottam". Igaz,  így nem adják teljesen vissza a képek azt amit át kell élni, de azért ilyen kisebb pályák esetében ennyinek is elégnek kell lenni.  

Copthall Playing Field (Hendon St. Marys CC):

Center Ground


Training Ground 1
 

Training Ground 2
 


hancsi78

Újabb "zöld csodák"

Az első "Bowling Green" bejegyzésemben említettem, hogy pár éve fedeztem fel magamnak ezeket a kis "zöld csodákat", de igazából az első ilyen pályát még 2008-ban láttam (és tudat alatt fényképeztem) Great Yarmouth tengerparti városában. Akkor még nem sejtettem hogy egyszer a "szerelmese" leszek ezen kis létesítményeknek, de valami mocoroghatott bennem, mert a két vizitem során, mind a kétszer készítettem felvételeket a Britannia Greensről. Az első látogatásom során a pályák (mert itt több is volt egymás mellett) üresek voltak, lévén elég hűvös és esős volt az idő, de a következő alkalommal már benépesedtek és szépen felöltözött játékosok gurították a golyóikat. Valamiért már akkor megfogott ez a látvány, de a képekre csak később leltem rá, amikor visszanéztem az aktuális évben készített "kirándulós" felvételeket.


Great Yarmouth - Britannia Greens:


Long Hanborough településén csak átutazóban voltunk, amikor is az elromlott GPS helyett a saját érzékeinkre voltunk utalva és annak rendje és módja szerint el is néztünk egy kereszteződést. A fals letérőnek az eredménye a Roosevelt Road-i Bowling pálya felfedezése volt, ahol a Hanborough BC tagjai "gurigáznak". A létesítmény ottjártamkor "záróra" állapotban tetszelgett, így pár felvétel után már mentünk is tovább, immár a helyes irányba.

Long Hanborough - Rossevelt Road Bowling Green:


Newhaven tengerparti városában a múlthéten voltunk, lévén az angliai időjárás megmakacsolta magát és a hőmérő higanyszála a 30 fokot verdeste és mindezt pozitív irányban. Ennek köszönhetően fogtuk magunkat és lerobogtunk a tengerpartra, de a nagy meleg és a déli erős sugárzás elzavart minket a partról és addig stadionok keresésével és fényképezésével múlattuk az időt. A Fort Road-on található Bowling Green így csak egy plusz volt a nap folyamán, hiszen a pálya közvetlen szomszédságában van a helyi krikett és futball "paradicsom" is. Most erre a kis pályára koncentrálunk, ami a megszokott jegyeket hordozta magán, talán csak annyi különbséggel, hogy meglepetésre az egyik oldala nem volt teljesen "elsötétítve" a kíváncsi szemek elől, így innen nyugodtan lehetett fotózni, a pálya "zártsága" ellenére is. Egy kivetni való volt még a pálya kapcsán, miszerint a gyep, az nem a megszokott "szép zöld" volt, ami valószínűleg az elmúlt hetekben tapasztalható "nyári nagy melegnek" esett áldozatul.

Newhaven - Fort Road Bowling Green:


Rye városában is pár hónapja jutottunk el, a környéken található történelmi látványosságoknak köszönhetően. Ekkor akadtunk bele a Rye BC-nek kialakított pályába, ami a szokásos "green" jegyeket hordozta magán. Egy szép kis klubház (a csapat nevével, címerével, alapítási dátumával ellátva), aztán a szépen karbantartott pálya, pár pad (amolyan lelátó gyanánt) és mindez szépen, de ízlésesen körbekerítve, megóvva ezzel a helyi klubtagok nyugalmát a kíváncsi érdeklődők elől. Nekem azért sikerült bejutnom egy kedves gondnok segítségével és belülről készítettem is pár képet, nagy-nagy örömömre és megelégedésemre.

Rye - The Salts (Fishmarket Road) Bowling Green:


Swindonban már jártunk pár éve, de akkor csak a Swindon FC stadionja akadt a célkeresztbe és sajnos nem jártuk körbe az egész County Ground-ot, ahol a labdarúgók stadionja mellett egy krikett és egy atlétikai stadion is található, sőt mi több itt van kialakítva a Swindon County Ground BC hazai pályája is. Ottjártamkor éppen meccs zajlott, így nem nagyon szerettem volna megzavarni a játékosok koncentrációját, tehát gyors fotózás és inkább a többi létesítmény felé fordítottam a figyelmemet.

Swindon - County Ground Bowling Green:


Jelenleg a Flackwell Heath BC hazai pályája esik legközelebb hozzám, de figyelmem eddig elkerülte a szépen elkerített bowling green. Persze ami késik, nem múlik alapon csak eljutottam ide is. Ha már nálam volt a gép, természetesen csináltam pár egyszerűbb felvételt az amúgy nagyon barátságos kis pályáról. Szerencsémre a helyi tagok épp "bemelegítettek" így egy gyors kérdés után, örömmel vették, hogy én itt fotózni akarok és mindjárt meg is invitáltak a hamarosan kezdődő meccsükre valamint a hétvégi nyílt napjukra. Maradni sajnos nem tudtam és a "vasárnapi" látogatás is elhúzódott, de a kedvesség amit tapasztaltam, az megható volt!

Flackwell Heath - Recreation Ground (Straight Bit):

2012


2013


hancsi78

Érd


2013-ban Érden is jártam és ha már arra húzott a "kormány" természetesen beugrottam az Ercsi útra, ahol a helyi ÉVSE hazai sportpályája található. Szerencsémre a létesítményt nem őrzik hét lakat alatt, így simán bejutottam a lelátókhoz és készíthettem jó pár felvételt. Előtte még soha nem jártam sem a településen, sem a pályán, így amolyan meglepetés volt minden amit láttam, még akkor is ha a helyi ultraéletnek köszönhetően, már volt némi fogalmam a "stadionról". Időm volt egy kevés, így alaposan körbejárhattam a szépen körbekerített "zöldet", megnézhettem a hosszanti oldal betonból készített állóhelyét, majd a szemközti oldal fedett, pár soros tribünjét. Nagyon nem varázsolt el amit láttam, valahogy a képekből nekem egy komolyabb pálya lebegett a szemem előtt, de most nem ezt kaptam. Az eredményjelző egy régi manuális szerkezet volt, amin legalább az Érdi VSE címere ott virított, így legalább az is megtudhattam melyik csapat játssza itt hazai meccseit aki nem volt ismerős Érden. A lényeg, hogy ide is eljutottam és egy újabb élménnyel gazdagabban mehettem tovább utamra!


hancsi78