Már nem meglepő, hogy hónapról-hónapra jelentkezem egy csokornyi kisebb pályával, legyen az krikett vagy foci. Jelen pillanatban a krikettereken a sor, így újabb négy kisebb pálya közzététele következik. A pályák érdekessége, hogy mindegyik egy-egy labdarúgó vagy rögbi pálya (stadion) mellett van kialakítva, és szinte észrevehetetlenek a "nagytestvér" árnyékban. Bath városában a The Recreation Ground mellett van felrajzolva a pálya, egy kisebb, mindenki számára elérhető parkban. 2009-ben még meg volt, azóta viszont a helyi rugby club megerősödött, és erre a területre egy új lelátórészt húztak fel, ami azt is jelentheti, hogy már nem dobálják arrafelé a parafagolyót. Ha majd ismét arra járok megnézem mi történt pontosan a területtel. Hungerford, Whitstable és Woodford Hales abban egyezik meg, hogy a helyi labdarúgók kisebb stadionjai mellett található a városi krikettpálya, de ezek nem olyan markánsak mint a bőrgolyósok otthonai. Talán ezért is szenteltem nekik kisebb figyelmet amikor ott jártam, így a fényképeim nem a legjobban mutatja be a pályákat. Ezen majd megpróbálok segíteni egy újabb vizit alkalmával, addig viszont ezekkel a képekkel kell beérnie annak, aki érdeklődik a "téma" iránt.
Bath - The Recreation Ground Cricket Field:
Hungerford - Bulpit Lane Cricket Ground (Hungerford CC):
Whitstable - Belmont Road Cricket Ground(Whitstable CC):
Woodford Halse - Byfield Road Cricket Ground(Woodford Halse CC):
hancsi78
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Woodford Halse. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Woodford Halse. Összes bejegyzés megjelenítése
2015. június 10., szerda
Krikett Kicsiben Angliából
Címkék:
2009,
2011,
Anglia,
Bath,
Belmont Road,
Bulpit Lane,
Byfield Road,
Cricket,
Hungerford,
The Recreation Ground,
Whitstable,
Woodford Halse
2015. február 18., szerda
Bowling Greens I. - Anglia
A képeim áttanulmányozása után kiderült, hogy sokkal több Bowling Green pályát örökítettem meg az utókornak, mint azt elsőre sejtettem. Sokszor csak a szerencsének köszönhettem a látogatást, mert a Bowling klubok és pályáik gyakran egy labdarúgó vagy krikettpálya mellett voltak kialakítva. Barton-Le-Clay városában például csak a labdarúgó pályát vettem górcső alá, de kiderült hogy a Luton Roadra keresztelt bowling pálya épp a stadion felől közelíthető meg és szinte szerves része a Sharpenhoe utcai létesítménynek. Bexhill-on-Sea városában szintén a labdarúgó stadion mellett van kialakítva a "zöld csoda", de itt mindjárt három pálya is rendelkezésére áll a gurigázni vágyóknak. Lewesben a Mountfield Roadon van a Lewes BC otthona, amely mellett a labdarúgók impozáns kis stadionja terül el. Marlowban a Higginson Park egyik szegletében van kialakítva Pond La, melyet a város közelsége ellenére még egyszer sem vizsgáltam meg tüzetesebben. Woodford Halse településen ismét a labdarúgók szentélye mellett van egy kisebb bowling green, mely a Sara Field névre hallgat és a Woodford Cum Membris BC játssza itt hazai meccseit.
Barton-Le-Clay - Luton Road Bowling Green (Barton-Le-Clay BC)
Bexhill-on-Sea - The Polegrove Bowling Greens (Polegrove BC)
Lewes - Mountfield Road (Lewes BC)
Marlow - Pond La (Marlow BC)
Woodford Halse - Sara Field Bowling Green (Woodford Cum Membris BC)
hancsi78
Címkék:
2009,
2011,
2012,
2013,
Anglia,
Barton-le-Clay,
Bexhill on Sea,
Bowling Green,
Lewes,
Luton Road,
Marlow,
Mountfield Road,
Pound La,
Sara Field,
The Polegrove,
Woodford Halse
2012. szeptember 9., vasárnap
United 3x
2011-ben sokfelé jártam Angliában, így több kisebb település labdarúgó pályája mellett is elhaladtam. Sőt ha nem volt más program akkor célirányosan az adott sporttelep volt a megtekintendő látványosság. Most három "kisebb" United bemutatása következik, igaz csak nagy vonalakban, ahogy azt tenni szoktam.
United 1 (Rotherfield United FC)
A Rotherfield United FC egy főleg utánpótlás neveléssel foglalkozó egyesület és az 1973-as alapítás sem utal mély gyökerekre. A csapat fekete-sárgában pompázik és stadionjuk Gallowstree Common mellett terül el. Igaz a stadion jelző kicsit túlzás, hiszen egy öregecske klubépületen és a pályán kívül semmi más nincs a Bishopswood Sports Groundon. A pálya viszont szépen sövénnyel van körbe véve, így "védik" a játékot a hívatlan látogatóktól.
Gallowstree Common - Bishopswood Sports Ground:
United 2 (Thame United FC)
Thame egy kisváros a River Thames mellett, így nem nehéz kitalálni, hogy a település és Anglia legismertebb folyójának neve egy gyökérről ered. A helyi labdarúgó egyesület már nem ennyire ismert, igaz a Thame United FC alapítási dátum 1883-ra tehető, amiből ki is derül hogy nem most kezdték arrafelé rúgni a bőrgolyót. A stadionjuk viszont vadi új, igaz nem nagy és a tribünön található pár széken kívül nem is nagyon férnek el benne, de ennek ellenére modern, új és szép. Ráadásul nem csak a pálya, hanem a klubház és a sporttelepet körbeölelő park is igen impozáns, igaz még egyes részei kialakulóban vannak. Ha teljesen befejezik méltó otthona lesz az ASM Stadion az "őskori" csapatnak.
Thame - ASM Stadion:
United 3 (Woodford United FC)
A Woodford United FC stadionja a település (Woodford Halse) szélén helyezkedett el és a "Canons Abbey" megtekintése után vezetett arra utunk. Épp benne voltunk a télben, így nagy mozgás nem volt a pályán, így nekem se marad más csak körbesétálni és készíteni pár képet a Byfield Roadról. A "vörösök" becenévre hallgató labdarúgó csapatot 1946-ban alapították, ami angol szinten fiatal életkornak tekinthető. A csapat az alacsonyabb osztályokban tengődik, kiemelt sikerek nélkül.
Woodford Halse - Byfield Road:

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)