2019. november 10., vasárnap

Municipal Pool - Geroskipou


Ciprusra márciusra vettünk repülőjegyet az idei esztendőben, azzal a nem titkolt szándékkal, hogy felhagyva a nyári nagy meleggel, napozással, pancsolással most a sziget rejtett kincsire fektetjük a hangsúlyt, beleértve a szállás melletti terület alaposabb feltérképezését is. A kincsvadászatba  természetesen belefértek az én "kis" kincseim is, a sportpályák, sporttelepek, stadionok és minden olyan kisebb-nagyobb létesítménye a szigetnek ami sportolásra alkalmas és az utunkba esett. Az egyik ilyen nap Geroskipou nagyobb sportkomplexumában sétálva akadtam bele ebbe a nyitott, lelátóval ellátott medencébe, ahol az úszás mellett a vízilabda sportja is remekül, szurkolók előtt űzhető. Persze hogy nem hagytam ki az alkalmat, így ez a kis különlegesség immár a blog archívumát gazdagítja


Geroskipou - Municipal Pool
2019

hancsi78

Lemaradt focipályák - Európa

Utazás, fényképezés, lementés, rendezés, blogírás folyamatába olyakor becsúszik egy-két hiba, így van, hogy lemaradnak, kimaradnak játékterek, amelyeket időről-időre pótolok, hisz előbb-utóbb csak kiderül a mulasztás. A mostani bejegyzés is ezen hibákat próbálja orvosolni, visszatekintve a távoli és közelmúltba. 
Dunkerque városában még 2008-ban jártam és a város pályái már régen fel is kerültek a blogra, de a stadion melletti focipálya kimaradt a szórásból. A Stade de Flandris létesítményének nagypályájáról van szó, ahová nem köthető csapat, de gondolom a szomszédban székelő USL Dunkerque használtja a területet.
Tíz évet ugrunk az időben és Kréta szigetén járunk, annak is az északi partján, amikor Rethymnoból kifelé jövet megpillantom a Perivolia labdarúgó pályát, amely egy templom mögött bújt meg és egy iskolához tartozott. Sajnos a suli "zárkózottsága" miatt a közelebbi ismeretség elmaradt, be kellett érnem az utcáról készített képekkel.
Belekben, a Gloria Hotels & Resorts Golf Course területén is volt két füves nagypálya, de sajnos klubtagsági és előre foglalt időpont híján ezekről sem tudtam közelebbi képet készíteni, maradt a sporttelep bejárata és vaskos kerítése, és a távolban megbúvó két zöld "gyepkocka".

Franciaország - Dunkerque:

Görögország - Rethymno:

Törökország - Belek:


hancsi78

Tenisz - Frindsbury

Az Upnorban található kastélyt néztük meg éppen, amikor a hazafelé vezető úton megálltam Frindsbury szélén, lévén volt ott egy nagyobb tenisz komplexum. Mivel mindenevő vagyok ami a sportot illeti, ezt a lehetőséget sem hagyhattam ki és a 3 salakos és 6 keményborítású pályát lencsevégre kaptam. A sporttelep amúgy igen kiváló kondíciónak örvend, nem csak a pályák borítása és a kiszolgáló egységek állapota, de a parkoló is szépen rendben volt. Adnak a külsőségekre a Frindsbury Lawn Tennis Clubnál, ami az útról is igen szembetűnő, akár csak a pályát körbevevő kapuk és táblák. Látatlanba mondom, itt egy profi teniszklub működik. 
 
Frindsbury - Frog Island (Long Meadow)
2017


hancsi78

Bowling Greens - Használaton kívül


Sokszor az eltűnt vagy nem használt focipályákat is elég megtalálni, nem hogy a sokkal kisebb és rejtettebb bowling green pályákat. Igaz ez utóbbi grundokat nem szoktam keresni, csak azt örökítem meg (mármint a hűlt helyét) ami az utamba kerül és ki is derül, hogy ott éppen volt egy ilyen.
A londoni Perivale Parkban sokféle pálya megtalálható és áll ott egy atlétikai stadion is, de csak amolyan tessék-lássék módon. A legtöbb eléggé le van amortizálva, vagy fel van számolva mint a bejegyzés szempontjából érdekes bowling green, amelynek csak a körvonalai vehetők ki a teniszpályák mellett.
Silsoban a Wrest Parkban is hasonló a helyzet, annyi a különbséggel, hogy ott egy hatalmas, tradicionális angol vidéki ház (inkább kastély) szépen karbantartott kertjében van (volt) egy kis zöld csoda.
Franham Royalban a Farnham Parkban is volt egy nagyobb tér a "golyó gurítóknak", de az már évek óta nem üzemel. Ma már csak törmelék és építőanyag raktárnak használják, ha éppen van valami felújítás a területen.


London - Perivale Park:


Silsoe - Wrest Park:

Farnham Royal - Farnham Park:

hancsi78

Taplow United


Taplowban remek hétvégi piac szokott lenni, ahová én is befutok párszor egy évben és ha van kedvem és időm akkor az innen két saroknyira található Stanley Jones Memorial Ground sporttelepét is meglátogatom. 2014-ben és 2018-ban is így tettem, így dupla felvételekkel rendelkezem a centerpályáról és a mellette lévő két edzőpályáról. A különbség csak annyi, hogy a fő játéktér korláttal van körbekapva, állandóak a kapuk, a kispadok és nem lejt mint a két tréning grund. Az Old Paludians névre is hallgató létesítmény öltöző és klubépületére ráférne egy alapos renoválás, de nem dúskálnak az anyagiakban a Taplow United háza táján, talán ezért is szokták itt parkoltatni a szomszédos BMW kereskedés használt autóit, hátha a befolyt pénzből jutna a felújításra is.
 

Taplow - Stanley Jones Memorial Ground (Old Paludians)

2014 / 2018






hancsi78