A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Football Training Ground. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Football Training Ground. Összes bejegyzés megjelenítése

2016. szeptember 29., csütörtök

Wycombe Wanderers Training Grounds



Az Adams Park többszöri meglátogatása után úgy gondoltam a High Wycombe és Marlow között lévő WWFC Training Groundra is kilátogatok, teljessé téve ezzel a "The Blues" pályáiról rendelkezésemre álló listát. Sajnos a szerencse nem kísért utamon és odaérve zárt kapukat találtam, így a két grundról csak kerítésen kívülről tudtam felvételeket készíteni. Ráadásul a nagypályak kapui, felfestései is hiányoztak, pontosabban keresztben voltak kialakítva rajta ideiglenes kisebb pályák, kisebb kapukkal, így kicsit zavaros lett a kép a fényképezés után. Én azért maradtam az alapoknál és a besorolásnál a két nagypályát vettem alapul, ami ezen módon került fel a blogra.


Wycombe Wanderers FC Training Grounds I - II
 




hancsi78

2016. augusztus 13., szombat

Bibury AFC

Tavaly egy csodálatos napot töltöttünk Bibury és Cirencester városában és a helyi nevezetességek megtekintése mellett természetesen jutott idő a sportegyesületek meglátogatására is. Biburyben szerencsém volt, mert előzetes felmérés alapján nem találtam meg a helyi labdarúgó egyesületet, de a településre érkezve éppen jó bevezető úton közeledtünk, így természetesen nem maradt el a megálló és az ezzel együtt járó fényképezés. A Bibury AFC sporttelepe az Aldsworth Roadon helyezkedett el és a centerpálya mellett egy edzőpályát is magába foglal. A klubház épülete az úttól nézve pont a túloldalt volt kialakítva és összességében egy rendezett, szép sportpálya benyomását kelltette. A játékterek nem rendelkeztek semmi plusszal, így a fixre leállított kapuk mellett, csak a felfestések mutatták a körvonalakat, de se korlátok, se kisebb lelátók nem voltak a grundon. Ennek függvényében a munkám nem tartott hosszú ideig, hiszen nem volt mit komolyabban fotózni. Csak körbejártam a területet, készítettem mindenhonnan felvételeket, majd mentünk tovább, hiszen Cirencester városában legalább még egy stadion várt rám.

Bibury - Aldsworth Road (Bibury AFC)



hancsi78

2016. június 5., vasárnap

Aldershot Garrison Football



Aldershotban, a laktanya mellett egy hatalmas field szolgálja a sportot, amely terület csak kiegészítő eleme a két stadionnak, sportcsarnoknak és műfüves pályáknak, ami a Garrison területén található. Sajnos mikor ott jártam, csak a stadionokra jutott kellő idő. A rögbi és labdarúgópályákat csak futtában fotóztam le a túloldalt, így a képek eléggé egyformára sikeredtek. Mivel megpróbálom visszaadni az aktuális állapotot (pályaszámban és funkcióban) egy adott sporttelepen, ezért a képrovatban 5 labdarúgópálya szerepel, mert ennyi volt felépítve a rögbigrundok mögött. Sajnos ez a képekből nem igen jön vissza, így ha újra arra járok megpróbálok időt szorítani a közelebbi fotózásra, addig viszont be kell érni ezekkel a gyengécske felvételekkel.


Aldershot Garrison - Football Training Grounds I-V.
 







hancsi78