A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Aldershot. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Aldershot. Összes bejegyzés megjelenítése
2017. január 21., szombat
Cricket 3x2
A 3x2 krikett egyszerű dolgot takar: Három olyan grund kerül most fel az oldalra, ahol két pálya is rendelkezésére áll a helyi egyesületnek.
Aldershotban a Fleet Roadon a seregnek van kialakítva egy nagyobb krikettmező, ahol a centerpálya mellett egy edzőpálya is az Aldershot Army CC csapatát szolgálja. Sajnos túl közel nem jutottam a játékterekhez, így csak a távolból tudtam képeket csinálni, ami nem adja igazán vissza a pálya hangulatát, de jobb, mintha meg se tudtam volna közelíteni.
Burnhamban még ilyen szerencsém sem volt, hiszen az Approach Roadon kialakított két egyenrangú pályát meg se tudtam tekinteni. A helyi vasútállomással szemben kialakított grundokat egy sűrű erdősáv határolja, a főbejárat pedig egy farmon keresztül vezet, ahová nem lehet csak úgy belépni, főleg nem hajnalban és főleg nem akkora ködben, mint amibe részem volt a vizitem alkalmával. Azért próbáltam ellőni pár képkockát, de mint a mellékelt ábra mutatja, sok sikerrel nem jártam.
Oxfordban már több szerencsém volt és a Horspath Roadon lévő két egyenrangú pályát simán lencsevégre tudtam kapni, mert ide szabad volt a bejárása mindenkinek. Sajnos a probléma azzal volt, hogy a pályákat már csak néha használják krikettre, amikor ott jártam, már csak egy hatalmas mező volt az egész, amelynek egy részén rögbisek tréningeznek.
Aldershot - Fleet Road / Army Cricket Ground I-II:
Burnham - Approach Road Cricket Grounds I-II:
Oxford - Horspath Road Cricket Grounds I-II:
hancsi78
2016. szeptember 4., vasárnap
Címerek - Angol Stadionok A-B
A Londonban található stadionok címerei után haladjunk szépen ABC sorban Anglia többi labdarúgó csapatán, vagyis jöjjenek az A-val és B-vel kezdődő csapatok. Természetesen most is csak azon létesítményeken található címerek kerülnek fel, ahol én is megfordultam és a képeket is én készítettem, azaz következzen minden az Aldershot Army FC-től a Burnham JFC-ig, amit láttam és fényképezni is tudtam.
Aldershot Army FC:
Aldershot Town FC - Juniors:
Aldershot Town FC:
Amershom Town FC:
Ascot United FC:
Ashford Town FC:
Aylesbury FC:
Basingstoke Town FC:
Bath City FC:
Beaconsfield SYCOB FC:
Bedfont & Feltham FC:
Bedfont Sports FC:
Berkhamsted FC:
Bexhill United FC:
Bicester Town Colts FC:
Bourne End JSC:
Bournemouth AFC:
Bovingdon FC:
Brighton & Hove Albion FC (Whitdean Stadion):
Brighton & Hove Albion (Falmer Stadion):
Broxbourne Borough VEFC:
Buckingham Town FC:
Bueghclere SC:
Burnham FC:
Burnham JFC:
hancsi78
Címkék:
Aldershot,
Amersham,
Anglia,
Ascot,
Ashford,
Aylesbury,
Basingstoke,
Bath,
Beaconsfield,
Bedfont,
Berkhamsted,
Bexhill on Sea,
Bicester,
Bourne EndBournemourh,
Bovingdon,
Burnham,
Football,
hancsi78
Hely:
England, UK
2016. augusztus 13., szombat
Angol Krikettmezők
A pályák fotózása nem állhat le
és a kifogyhatatlannak ítélt krikettmezők pedig csak rám várnak. A kisebb
sorozat után következik újabb 5 grund, amelyek egy része klubokhoz, a másik
része iskolákhoz, vagy éppen semmihez nem köthető.
A Claycart Roadon, Aldershotban van egy szimpla pálya a Wellington szobor lábánál, pontosabban több is, de csak ezen az egyen van kialakított krikett játéktér. Mondjuk az is lehet, hogy csak volt, mert amikor arra jártam, már csak nagyon halványan lehetett felfedezni a pálya körvonalait.
Berkhamsetdben a Haslam Fielden egykoron labdarúgópályák voltak kialakítva, de 2016-ra már mindezek helyén a krikett dominált. A területet Shootway Playing Fieldnek is hívják és a Berkhamsted SCC iskolásai két pályán is gyakorolhatják eme nemes sportot.
Buchetts Greenben, a Berkshire College of Agriculture növendékeinek szintén van saját pályájuk, igaz a területet megosztják az iskola hokisaival, így együttesen használják, ápolják és tartják fent a területet.
Great Kingshillben a település központjában van kialakítva a Great Kingshill CC otthona, amely egyben hazai pályája a focistáknak is. Vagyis az előzőekhez hasonlóan itt is két különböző sport kiszolgálása folyik a Common Roadon.
Little Kingshillben egy pálya van a falu határában, ami csak a krikettereknek nyújt lehetőséget a sportra, viszont itt mindjárt két gárda is nyüvi a gyepet. A helyiek mellett ugyanis a szomszédos Amersham Cricket Club is használja a Heath End Roadot meccsekre vagy edzésre.
Aldershot - Claycart Road:
Berkhamsted - Haslam Field / Shooterway Playing Fields I-II (Berkhamsted SCC):
Burchetts Green - Berkshire College of Agriculture Cricket Ground:
Great Kingshill - Common Road (Great Kingshill CC):
Little Kingshill - Heath End Road (Little Kingshill CC / Amersham CC):

2015,
2016,
Aldershot,
Amersham CC,
Berkhamsted,
Burchetts Green,
Claycart Road,
Common Road,
Cricket,
Great Kingshill,
Haslam Field,
Heath End Road,
Little Kingsgill,
Shooterway Playing Field
Hely:
England, UK
Fleet Road Grounds - Aldershot
Mint azt mostanában többször leírtam, Aldershot futball és sportmezőit elég alaposan sikerült feltérképeznem, amiben nagy segítségemre volt, hogy a nagyobb stadionok mellett, volt egy csomó "libalegelő", ahol pályákat alakítottak ki. A Fleet Road is ilyen volt, hiszen egyik oldalról a hadsereg krikettpályái, míg a másik oldalon az Aldershot Town FC fiataljainak kialakított edzőpálya komplexum határolta. Ez utóbbi a mai bejegyzés témája, ahol négy pálya volt kimérve a sereg számára Ebből kettő felfestésekkel és kapukkal várta a vizitőröket, míg a másik kettőn csak itt-ott látszott a pálya körvonalául szolgáló fehér vonal. Összességében az látszott, hogy túl aktív sportéletet nem folytat itt az Aldershor Army FC, de azért a pályák nagyjából karban vannak tartva, igaz a felújításra, frissítésre egyáltalán nem figyelnek oda.
Aldershot - Fleet Road I-IV (Aldershot Army FC)
hancsi78
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)