A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Berkhamsted. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Berkhamsted. Összes bejegyzés megjelenítése

2016. november 12., szombat

Angol Foci II.

  Második körben három olyan kisebb stadion következik, ahol már jártam, így Berkhamsted, Bracknell és Burnham települések legnagyobb létesítményei nem okoztak meglepetést számomra.

Berkhamsted egy kedves hely nékem, ahol a kastélyrom és a szomszédban található hatalmas erdőség mellett sportpályákban sincs hiány. Ebből a legnagyobb és legmodernebb a Broadwater Stadion, amely a River Bulbourne mellett van kialakítva és a másik oldalról a vasútvonal határol, így a sporttelep olyan hatást kelt, mintha egy szigeten lenne kialakítva. Pár évvel ezelőtt nem volt szerencsém és nem jutottam be a pályára, de idén már elgördültek az akadályok és körbesétálva csodálhattam meg az apró lelátókat. Sok változás nem történt az eltelt esztendőkben. A stadion állapotában semmiképp. A legszembetűnőbb az volt, hogy a helyi Berkhamsted FC mellett a Watford FC női alakulata is ezt  stadiont használja otthonául, amely tényről több felfestés és a kihelyezett WLFC címerek árulkodtak. 
Bracknellben már nem voltam ilyen szerencsés és idén se jutottam be a falakon belülre, így a kisebb lelátók még mindig rejtve maradtak előlem. Sajnos a környékben sem volt senki, aki a segítségemre lehetett volna, így ismét maradt a pálya külső fotózása. Viszont, ha jól láttam, akkor sajnos itt inkább lefelé romlott a létesítmény állapota a javulás helyett. 
Burnhamban viszonylag új a labdarúgó stadion, így ott nem lehetett észrevenni minőségi romlást. Mondjuk nem sokat láttam a távolabbi lelátókból, mert akkora köd volt arrafelé, hogy az se biztos, hogy feltűnt volna a komolyabb változás.

Berkhamsted - Broadwater Stadion (Berkhamsted FC - Watford LFC):

Bracknell - Larges Lane (Bracknell Town FC):

Burnham - The Gore (Burnham FC - Burnham JFC):

hancsi78

2016. szeptember 4., vasárnap

Címerek - Angol Stadionok A-B



A Londonban található stadionok címerei után haladjunk szépen ABC sorban Anglia többi labdarúgó csapatán, vagyis jöjjenek az A-val és B-vel kezdődő csapatok. Természetesen most is csak azon létesítményeken található címerek kerülnek fel, ahol én is megfordultam és a képeket is én készítettem, azaz következzen minden az Aldershot Army FC-től a Burnham JFC-ig, amit láttam és fényképezni is tudtam.
 


Aldershot Army FC:

Aldershot Town FC - Juniors:

Aldershot Town FC:

Amershom Town FC:

Ascot United FC:

Ashford Town FC:

Aylesbury FC:

Basingstoke Town FC:

Bath City FC:

Beaconsfield SYCOB FC:

Bedfont & Feltham FC:

Bedfont Sports FC:

Berkhamsted FC:

Bexhill United FC:

Bicester Town Colts FC:

Bourne End JSC:

Bournemouth AFC:

Bovingdon FC:

Brighton & Hove Albion FC (Whitdean Stadion):

Brighton & Hove Albion (Falmer Stadion):

Broxbourne Borough VEFC:

Buckingham Town FC:

Bueghclere SC:

Burnham FC:

Burnham JFC:


hancsi78

2016. augusztus 13., szombat

Angol Krikettmezők

A pályák fotózása nem állhat le és a kifogyhatatlannak ítélt krikettmezők pedig csak rám várnak. A kisebb sorozat után következik újabb 5 grund, amelyek egy része klubokhoz, a másik része iskolákhoz, vagy éppen semmihez nem köthető. 
A Claycart Roadon, Aldershotban van egy szimpla pálya a Wellington szobor lábánál, pontosabban több is, de csak ezen az egyen van kialakított krikett játéktér. Mondjuk az is lehet, hogy csak volt, mert amikor arra jártam, már csak nagyon halványan lehetett felfedezni a pálya körvonalait.
Berkhamsetdben a Haslam Fielden egykoron labdarúgópályák voltak kialakítva, de 2016-ra már mindezek helyén a krikett dominált. A területet Shootway Playing Fieldnek is hívják és a Berkhamsted SCC iskolásai két pályán is gyakorolhatják eme nemes sportot.
Buchetts Greenben, a Berkshire College of Agriculture növendékeinek szintén van saját pályájuk, igaz a területet megosztják az iskola hokisaival, így együttesen használják, ápolják és tartják fent a területet.
Great Kingshillben a település központjában van kialakítva a Great Kingshill CC otthona, amely egyben hazai pályája a focistáknak is. Vagyis az előzőekhez hasonlóan itt is két különböző sport kiszolgálása folyik a Common Roadon.
Little Kingshillben egy pálya van a falu határában, ami csak a krikettereknek nyújt lehetőséget a sportra, viszont itt mindjárt két gárda is nyüvi a gyepet. A helyiek mellett ugyanis a szomszédos Amersham Cricket Club is használja a Heath End Roadot meccsekre vagy edzésre.

Aldershot - Claycart Road:

Berkhamsted - Haslam Field / Shooterway Playing Fields I-II (Berkhamsted SCC):


Burchetts Green - Berkshire College of Agriculture Cricket Ground:

Great Kingshill - Common Road (Great Kingshill CC):

Little Kingshill - Heath End Road (Little Kingshill CC / Amersham CC):



hancsi78

2016. július 31., vasárnap

Címerek - Angol Bowling Klubok

A stadionoknál található címerek sorozatban most a Bowling Green Klubok következnek, amelyekből elég sokat sikerült meglátogatnom az elmúlt esztendőkben. A többségnek igen impozáns kis pályája van, de a csapat címere csak kevés esetben kerül ki a kapura, vagy a klubház falára. Ezen kevés esetekből jön most egy csokorra való, bemutatva azt, hogy nem csak a focistáknál, rögbiseknél van szépen dekorált klubhistória, hanem a brit szigeteken kívül csak kevésbé ismert Bowling Green egyesületeknél is.

Berkhamsted - Kitcheners BC:

Bloefield - Bloefield Planation BC:

Burnham - Burnham BC:

Colden Common - Colden Common BC:

Henley-on-Thames - Henley-on-Thames BC:

Histon & Impington - Histon BC:

Kimpton - Kimpton BC:

Maidenhead - Desborough BC:

Milton - Milton OBC:

Molesey - Metropolitan Police BC / Imbert Court BC:

Potters Bar - Potters Bar BC:

Stratford-upon-Avon - Farmers Insurance SSC:

 Swindon - County Ground BC:


Swindon - Swindon Supermarine BC:

Watford - Watford IBC:

Wooburn Green - Glory Mill BC:


hancsi78