One Pin Lane - Farnham Common

Farnham Common települése nem éppen a legjelentősebb Angliában, így talán érthető, ha a helyi sportélet sem a legkiemelkedőbb. A helyi sportclub sporttelepén 2013 nyarán csaptam egy kis sétát, ahol a rögbi, krikett, tenisz, gyephoki mellett más kevésbé jelentős sportágakat is művelnek a klub tagjai. Engem a három kialakított sportpálya érdekelt leginkább, így ezek kerültek a célkeresztembe. A rögbisek "One Pinjei" a park hátuljában volt kialakítva, ahová nem jutottam el, így be kellett érnem pár távoli fotóval, de az egyszerű, szimpla pályákról talán ennyi elég is volt. A krikettpálya már egy más volumenű létesítmény volt, lévén a pályához több dolog is tartozott, ami megérett a fényképezésre. Ilyen volt első sorban a játéktér, ahol pont a helyi fehér mezesek vonultak ki egy találkozóra, így a zöld gyep mellett a két csapatról is sikerült pár képet készítenem. Aztán ott volt a klubház és az ahhoz tartozó teraszos rész, illetve mintegy 50 fős nézőközönség, akik a csapat hozzátartozói voltak és egy jót piknikeztek, amíg apu vagy a férjuram a parafagolyóval bíbelődött. Sajnos elmerülni nem tudtam a játék szépségében, ugyanis várt rám némi kertészkedés ezen a vasárnapon, így ha nem is könnyes, de fájdalmas búcsút vettem a One Pin Lane Groundtól és a kialakuló öldöklő csatától.

One Pin Lane Rugby Ground 1:

One Pin Lane Rugby Ground 2:

One Pin Lane Cricket Ground:

hancsi78

Matricák - Világ Futballja I.

Újabb matrica vizitre kerül sor a blogon, mos hogy sikerült a gyűjteményem ezen részét is teljesen rendbe rakni, beszkennelni, kategorizálni, semmi akadálya nincs, hogy egy-egy bejegyzésben mindezt megosszam az érdeklődőkkel. A mostani levonók a világ minden tájáról "érkeztek" és főleg a labdarúgó válogatottakhoz köthetőek. Van benne egyszerű ország címer, labdarúgó szövetség embléma, játékoskép, sportrendezvények matricái és még elég sokféle kellék. Szóval sok-sok minden, ami a sporttal, a labdarúgással összefügg és én úgy gondoltam érdemes megtartani. Nagyon nincs mit írnom ezen darabokról, beszéljenek helyettem a képek. Íme az első rész a "Világ Futballjáról" matrica formában.


Wales:

USA:

Jugoszlávia:

Svédország:

Spanyolország:

Románia:

Olaszország:

Norvégia:

Németország:

Mexikó:

Málta:

Magyarország:

hancsi78

Sutherland Memorial Park

Guildfordból hazafelé jövet a város külső részének számító Burpham "településen" is megálltunk egy picit körülnézni. A cél a Southerland Memorial Park volt ahol a helyi labdarúgók és kriketterek pályái vannak kialakítva. A két sport kicsit átfedi egymást a parkban, de ez természetesen engem nem nagyon zavart, hiszen így két legyet üthettem egy csapásra. A sportpályán még a tavasz folyamán voltam, így a terület egy kicsit megviselt volt a felázott talajtól, néhány helyen elég nagy gyepmennyiség hiányzott, de azért még mind a két sport játszható volt. A kialakított játéktereket a felfestésen kívül semmi nem határolta, így eléggé elmosódtak a határok krikett és foci között, de azért még érezhető volt a különbség. A területhez egy öltözőépület tartozott, illetve itt volt eldugva a krikettpályán alkalmazott "nagy fehér valami" azaz a "sight screen" is. A parkon körben még el volt helyezve pár pad, fogjuk rá hogy nézőtér vagy VIP hely, illetve minden oldalról szépen "dokumentálva" volt, hogy bizony a Southerland Memorial Parkba tévedt az "idegen". Ennyi és nem több ami velem történt Guildford ezen részén, egy szép nap méltó befejezése volt ez a kis vizit.

Sutherland Memorial Park - Cricket Ground:

Sutherland Memorial Park - Football Ground 1:

Sutherland Memorial Ground - Football Ground 2:

hancsi78

Swindon Rugby

Swindoni kirándulásaim alatt már szinte minden jelentősebb sportlétesítményben jártam, sőt a kisebb nagyobb labdarúgó és krikettpályák mellett még a salakmotorosok stadionjába is eljutottam. Most a helyi rögbisek kisebb "szentélye" került terítékre, ami már elsőre látszott hogy nem a leglátogatottabb pálya a városban. A megtalálással nem volt gond, nem messze volt Greenbridge Road a belvárostól, így pár "magic roundabout" és már a célnál is voltam. A pálya semmiféle kiemelkedő mutatvánnyal nem bírt, a játéktéren csak a szép zöld gyep és a kapuk voltak értékelhetőek, se korlátok, se egy pici lelátó, így figyelmem inkább a klubépület felé terelődött. A pálya ezen része is eléggé szegényes volt, egy szimpla lapos épület, néhány reklámozóval és a csapat címerével, nevével ellátva. Amúgy a környezet elég szemetes és rendezetlen volt, pedig a klubépület egy részében egy edzőterem működött. A megfelelő képek elkészítése után tovább is álltam, egy újabb emlék, egy újabb helyszín a gyűjteményem közt, de ennél többet nem jelentett a New Pavilion számomra.

New Pavilion:

New Pavilion  - Training Ground:

hancsi78

Brighton - Falmer Stadion

Anglia déli részén kocsikázva (Seaford és a fehér sziklák volt sok esetben a cél), már érdeklődve figyeltem a Falmer Stadion épülését, de a munkaterület miatt megközelíteni nem tudtam. Vártam tehát az átadásra, amire 2011-ben került sor. Igaz egy kicsit túlhúztam a várakozást és egészen 2013-ig nyújtottam a vizitet, lévén mindig volt valami fontosabb cél ami elsőbbséget élvezett, így két évig csak elkocsikáztam a szépen mutató stadion mellett. A tavalyi év aztán meghozta a nagy találkozást és lehajtva a főútról pár perc alatt a stadion parkolójában találtam magam. Innen gyalogszerrel és egy fényképezőgéppel felszerelve vágtam neki a közelebbi ismerkedésnek és beletellett vagy félórába míg szépen körbe cammogtam. Fotózni nem volt mit, mert az új reklámcsoda (American Express Community Stadion) szinte minden oldalról ugyanazt a modern alakzatot mutatja, így csak megszokásból próbáltam mind a négy oldalról megfelelő mennyiségű és minőségű képet készíteni. A változatosságot a ráközelítés, majd távolodás és a panoráma képek készítése adta illetve egy ponton a stadion belsejébe is beleshettem, de csak az új szentély egy kis szegletét kaphattam lencsevégre. A laza kis séta után még a parkoló tetejéről is sikerült pár értékelhető képpel gazdagítanom a gyűjteményemet, majd jöhetett a tengerpart és az önfeledt napozás! Szép, új, modern, de nem az én világom a Brighton & Hove Albion új otthona.

hancsi78

Jegyek - Győr

Győrbe még a kilencvenes évek közepén jutottam el először, igaz akkor már jártam meccsre egy ideje, de az 1996-os idénynyitó volt az első, hogy élőben láttam a csapatomat a Rába-parti városban, így az első jegyem is abból az időből datálódik. Minden évben ezután sem sikerült eljutnom a zöld-fehérekhez, de ha tehettem ott voltam a buszon vagy vonaton, hogy ott lehessek előbb az ETO Stadionban, majd a felépített ETO Parkban. Egyet sajnálok, de nagyon, hogy pont az átmeneti időszakban amikor se Stadion, se Park nem volt nem tudtam elutazni a fiúkkal, így nem láttam a MÁV DAC stadionját és bilétám sincs a meccsről. Egyenlőre így fest a győri jegysarok. Nem sok, nincs is minden szezonból, de sose lehet tudni, egyszer majd ráállok és pótlom a hiányosságokat.

hancsi78

Barnet Copthall Stadion

A Barnet Copthall Stadionban még 2012-ben tettem egy rövid sétát, pont mielőtt nekiláttak felújítani a lelátókat, ugyanis a Saracens rögbisei Watfordból ide tették át székhelyüket. Előtte csak atlétikai csapatok (Barnet & District AC, illetve a Shaftesbury Barnet Harriers AC) uralták a pályát, míg a szurkolóik a lelátókat. A szép zöld gyepet egy igen széles futópálya vett körbe, ami jelezte hogy a játéktér kialakításánál elsősorban az atletizálókra gondoltak és akkor a többi extráról (ugrógödrök, hajító helyek) még nem is beszéltem. A létesítmény ekkor mindössze egy nagyobb tribünből állott, melynek másik oldala jelentette a főbejáratot és az épületben volt kialakítva a klubépület és az öltözők rendszere. A szemközti oldalon ekkor már dolgoztak a munkagépek és igaz akkor még nem sejtettem, de valószínűleg egy másik lelátó alapjait tették le éppen. Mindenesetre sok mindent még nem árult el az építkezés abban a szakaszban, azt az egyetlen lelátót meg elég hamar körbefotóztam, így pár percnyi séta után már roboghattam is tovább.

hancsi78

Kempton Park

Egy újabb londoni vizit után hazafelé jövet "akadtam" bele a Kempton Park nevezetű lóverseny pályába, amely Sunbury-on-Thames városában található. Nagy figyelmet első körben nem szenteltem a létesítménynek, de a pálya mellett elhaladva két nagyobb lelátót is megpillantottam az útról, így jobbnak láttam betérni a parkolóba, ahol ekkor már rengeteg kocsi állt, így sejtettem, hogy "valami" futam lehet a versenypályán. Ez így is volt, de köszönhetően a lóversenyt elkerülő "huliganizmusnak" nagy ellenőrzés nem volt a parkolóban, sőt a beléptetésnél sem, így az a groteszk helyzet is előfordulhatott, hogy jegy nélkül szépen be tudtam sétálni a lelátóra. Ekkor még csak a háttérben volt nagy a nyüzsgés, így hamar feltűntem a biztonságiaknak, hiszen én elsősorban a tribünöket és a pályát fotóztam, majd mint aki jól végezte dolgát mentem is kifelé. Ekkor kérdeztek rá, hogy mit is csináltam én a lelátón? Nem hazudtam, elmondtam ki vagyok, mit csináltam, így mosolyogtak egy jót a rendezők, majd további jó fotózást kívántak nekem a jövőben is. Így került górcső alá a Kempton Park, melyet sikerült egyedi módon megörökítenem az utókornak!

hancsi78

DVSC - Kézilabda

A labdarúgócsapatok mellett most eljött az idő, hogy a DVSC női kézilabda szakosztályát is bemutassam, persze csak a magam szerény módján. Ennyivel tartozom annak a csapatnak amely miatt ízig-vérig Lokista lettem és elválaszthatatlan a magyar sporttól és főleg a lelátótól. Szurkolói létem első meghatározó és sorsdöntő élményeit ők adták nekem, így eme pár sorral adózóm és tisztelgek nagyságuk előtt, hisz nekem ők is ugyanúgy a DVSC-t jelentik mint a labdarúgók. Továbbá nem feledem azon sportolókat sem  akik más sportágakban a Vasutas színeiért harcoltak az eltelt több mint 110 év során, de róluk majd később egy újabb fejezetben szeretnék szólni.

Kép:Ultras Debrecen

Debreceni  VSC - Női Kézilabda Szakosztály

A Debreceni Vasutas Sport Clubot még 1902-ben alapították mint Egyetértés FC-t és kezdetben  csak a labdarúgás jelentette a klub profilját. A további szakosztályokat a későbbi időkben állították fel, így a női kézilabda szakosztályra egészen 1948-ig kellett várni. Az akkori időszak  "rendszerének" megfelelően a csapat elsőnek nem a DVSC elnevezést kapta, hanem mint Debreceni VSE szerepeltek a nyilvántartásban, amely a következő évben Debreceni Lokomotív SK-ra változott, amely immár országosan érintette a vasutas egyesületeket. Az új névnek köszönheti a klub jelenkori népszerű becenevét (LOKI) így ha másért nem is, ezért megérte egy kicsit "másképp" szerepelni. A női kézilabda csapat tényleges történetét tehát 1948 május 1.-től számoljuk, amikor is Bokor Ferencnek a MÁV igazgatóság pénzügyi ellenőrének felhívására összegyűltek a kézilabdát szerető vasutas lányok a "műhelytelepen". Az első meccsre a Békéscsabai Lokomotív SK ellen került sor és a 13-1-es vereség azt jelentette hogy van még hová fejlődni a debreceni kézilabdasportnak. 

Kép: Lokinfo (2004. I. évfolyam, 1.szám)

Az 1951-ben beinduló az országos kispályás bajnokság új teret nyújtott az egyesületnek és éltek is a lehetőséggel, hiszen a következő év februárjában hatodik helyen végeztek. A csapat ekkor már egészen összeérett és jó párszor megmutatták oroszlánkörmeiket az ellenfelekkel szemben. A városban ebben az időben több jól működő női kézilabda klub is szerepelt (Debreceni Petőfi SK, Debreceni Dózsa SE, Debreceni Kinizsi SE) akik igen előkelően szerepeltek a honi bajnokságokban. Az első nagyobb változást a csapat életében az 1955-ös esztendő hozta el, amikor is központi utasításra össze kellett vonni a szakszervezeti egyleteket (Lokomotív, Postás, Előre) így az új gárda mint Debreceni Járműjavító Törekvés Sport Kör lett bejegyezve, de a lányok Debreceni Törekvés SK néven versenyeztek.  A fúzió aztán elhozta a nemvárt sikert a klub életében és az országos középdöntőbe jutottak, ahol viszont lemaradtak a döntőbe jutást jelentő első helyről, mivel a Budapesti Pamuttextil jobb gólaránnyal rendelkezett. Ekkor egy váratlan fordulatnak köszönhetően kiderült, hogy a csoportban szereplő nagykállóiak jogosulatlanul szerepeltették egyik játékosukat, így a debreceni óvást követően törölték az eredményüket, ami azt jelentette hogy immár a debreceni csapat jutott volna az országos döntőbe. A szövetség salamoni döntésre szánta el magát és hogy ne sérüljenek az érdekek a két csapat között egy osztályozó meccset rendelt el, amelyre a döntő előtt egy nappal került sor. A debreceni lányok 5-2-re lehengerelték az ellenfelet, így másnap már a bajnoki címért játszhattak.  Nem is volt nehéz dolguk. Lendületbe jöttek és nem is vettek vissza, mondhatni meggyőző fölénnyel zsebelték be az országos kispályás bajnoki címet a csapat története során először. Ebben az időszakban piros-feketében játszott a csapat és hazai pályának a Diószegi úti parkettás csarnok számított, persze csak hideg időben, hiszen jó időben valamelyik fedetlen debreceni  salakos pályán játszottak. A következő évben már nem sikerült megismételni a kezdeti  bravúrt és csak a középdöntőig jutottak a honi pontvadászatban. 

 

Kép:Ulras Debrecen

A forradalom után,  (1956) a csapat visszakapta eredeti nevét (DVSC) és színeit (piros-fehér), de úgy látszik ez nem hozott szerencsét és megszerzett két kilencedik hely után a 13.hely nem volt elég a bennmaradáshoz és kipottyantak a második vonalba (Ekkor már a ma is használatos bajnoki lebonyolítás volt rendszerben). Az NBII Keleti csoportjában az első évben nem voltak gondok és a második helyen végezve csak éppen hogy lemaradt a gárda a feljutástól, de ezután sajnos ínséges idők következtek. A társaság többnyire a középmezőnyben tanyázott, de a hatvanas évek közepén a kiesés réme is fenyegette a társaságot. Az alacsonyabb osztályra nem kellett sokat várni, mert  a bevezetett  NBI/B-nek köszönhetően kiesés nélkül is a harmadik vonalba kerültek a csajok. A hetvenes évek elején volt egy kis előrelépés és előbb a harmadik, majd az első helyen végezve visszakerültek a második vonalba, de átlagos szereplés mellett három év után ismét az NBII-ben találták magukat. A következő felemelkedésre nem sokat kellett várni 1976-ban még csak második, de 1977-ben már az NBII bajnokaként feljutottak az NBI/B-be. Szerencsére itt sem volt megállás és az első tanuló évben csak ötödik, majd a következő szezonban a  második, feljutó helyen végeztek a lányok. Ez azt jelentette hogy hosszú évtizedek után lett újra első osztályú gárdája Debrecennek a női kézilabdában. A sors fintora hogy ezt ismét nem az eredeti nevén érte el a gárda, hiszen helyi nyomásra fúzióra léptek a DMTE egyletével és mint DMVSC masíroztak az NBI-be, új színeikkel a kék-sárgával. A csapat elsődleges célja az volt hogy bennmaradjanak az NBI-ben és ennek megfelelően láttak neki a következő szezonnak. 

Kép: www.dvsckezilabda.hu

 

A kezdeti évek kicsit viszontagságosan alakultak, de mindannyiszor sikerült kivívni a bennmaradást és néha egészen sziporkázó játékkal is elő tudtak rukkolni a csajok. Ami nagyon fontos tényező volt még erre az időszakra nézve, az az aktív szurkolók megjelenése a meccseken. Az addigi családias hangulatot felváltotta egy kiemelkedő atmoszféra a hazai és idegenbeli meccseken. 1981-ben aztán új korszak köszönt a csapatra és a megérkező Komáromi Ákos fenekestől felforgatta a társaságot és kemény munkával sikerül egy ütőképes együttest kiküldenie a parkettre. Az első évben hatalmas meglepetésre az eddig kieső helyeken tanyázó DMVSC a negyedik helyen végzett, amit ugyan az azt követő évben már nem sikerül megismételni, de nem kellett búsulni mert  bemasíroznak a lányok az MNK döntőjébe, de ott a végső siker még váratott magára. Olyan neves játékosok fémjelezték ekkor a debreceni csapatot mint Sáfi Márta, Tóth Ildikó, Szántó Anna, Szilágyi Kati, Nagy Zsuzsa, Pusztainé vagy éppen Bojtor Jolán. A csapat innentől egyre erősebb lett és Komáromi építő munkájának köszönhetően a dobogós helyek is egyre közelebb kerültek. Az első kiemelkedő siker az MNK-ban jött el a szárnyait bontogató sikercsapatnak, melyet 1985-ben sikerült elhódítani. Ami ezután következett az mindennek a netovábbja volt, először hazai vizeken arattak a lányok és a bajnoki arany (1987) mellett többször álltak a dobogó több fokán, míg az MNK-ban négyszer is az élen végeztek. A hazai remek szereplés természetesen magával hozta a nemzetközi szinttérre való kijutást is  és mindjárt az első indulásnál a döntőig masíroztak a lányok, de ott sajnos a lipcsei terror még győzni tudott a gyenge magyar sportdiplomácia felett. Persze nem minden év volt ilyen sikeres, a megszerzett MNK elsőségek mellett többször bukott is a csapat, valamint a nemzetközi kupában is volt hogy már az első fordulóban búcsúra kényszerültek.  

Kép: www.dvsckezilabda.hu

1989-es rendszerváltás után végre mint DVSC szerepeltek a lányok is a hazai porondon a sikerek mellett a nemzetközi kupákban kétszer (KEK, EHF) is a döntőbe masíroztak. Igaz mindkétszer idegenben lőtt több góllal az ellenfél kaparintotta meg a trófeát. A döntők és a BL szereplés ellenére még is mindenkinek a Radnicski Beograd elleni hazai meccs maradt meg ebből az időszakból, méghozzá az a meccs amikor a kinti nyolc gólos vereség után annyira jól játszottak hazai pályán a lányok hogy valósággal átgázoltak a szerbeken és 16 góllal diadalmaskodtak. A dolog kicsi szépséghibája, hogy az azt követő két randevún mindkétszer a Radnicski bizonyult jobbnak és sajnos egyszer ez a KEK finálé volt. A közben az MKSZ a bajnoki lebonyolítást egy kicsit átszervezte, így sok év után először a csapat lecsúszott a dobogóról a rájátszásos köröknek köszönhetően. A következő idényben ismét egy bronz jutott és a szövetségnek köszönhetően elindulhattak az IHF Kupában (a békéscsabai lányok rovására), de onnan hamar ki is pottyantak. 1993-ban egy névszponzor érkezett a csapathoz és innentől mint DVSC Symphonia játszottak a bajnokságban és az EHF Kupára keresztelt sorozatban, ahol nagy meglepetésre ismét a döntőbe kerültek. Sajnos a szerencse ismét nem volt a csapattal és negyedik döntőjüket is elvesztették azoknak a fránya idegenben lőtt góloknak köszönhetően. Ekkor mindenki azt hitte a csapaton átok ül ha nemzetközi kupafináléról van szó. Ettől függetlenül nem csüggedtek a csapatnál és a Csapó Erika, Szopóczy Brigitta, Jeddi Manyi, Nyilas Tünde nevével fémjelzett gárda csak úgy maradt le a hazai bajnoki aranyról hogy a megnyerhető harminc meccsből 27-et bezsebeltek, de sajnos mindig volt egy csapat amelyik jobbnak bizonyult. A hazai „kudarcok” mellett az EHF Kupában vitézkedett és két éven keresztül nem talált legyőzőre a sorozatban, megszerezve ezzel egymás után a hőn áhított nemzetközi trófeát, mely ezidáig egyetlen egy csapatnak sem sikerült. Közben a nemzetközi szuperkupán is részt vettek a lányok, de a döntőbe csak egyszer sikerült bejutniuk, akkor is vereséget szenvedtek az orosz Volgogradtól. A már említett kézilabdázó hölgyek mellé ekkor már olyan klasszisok sorakoztak fel mint Borók Rita, László Kriszti, Virincsik Anasztázia, Halcsik Ildi vagy az ukrán Irina Szamozvanova. A második aranykorszak vagy még az első (kinek hogy tetszik), nehezebb időszak köszöntött a csapatra és mind anyagiakban, mind játékosokban jelentős veszteségeket szenvedett. A klasszis játékosok szétszéledtek Európába és a teljesen kicserélődött gárda, már csak a dobogó közelébe jutott, de fellépni már nem sikerült az emelvényre. Az egyetlen cél ebben az időszakban a nemzetközi szereplést jelentő helyek valamelyikének elcsípése, aminek rendre eleget tett az egyesület, de kupákban sok babér nem termett a lányok számára.  

Kép: www.dvsckezilabda.hu

 

1999-ben teljessé vált a létbizonytalanság a csapat háza táján, játékos alig, pénz szinte semmi és akkor jött a megváltónak számító Komáromi Ákos akinek nem kisebb feladata volt minthogy a semmiből építsen egy új csapatot. Közben a Symphonia is kiszállt a csapat mögül, így új névszponzor után nézve az új idényt már DVSC Valdorként kezdték a lányok, mely gárdát sokan a kiesőjelöltek között tartották számon. Ennek ellenére negyedik lett a csapat, mely fiatalon is megmutatta hogy nem hagyják cserben mindig hűséges szurkolóikat. Az egyesület pár rutinos egykori nagyágyúja mellett a fiatal tehetségeire épített és néha kiugró eredményeket produkáltak. A korszak legkiemelkedőbb tette a 2001-es kupadöntőbe kerülés volt, melyet ugyan simán elvesztettek a fiatal piros-fehérek, de a sikerre éhes közönség úgy ünnepelte a társaságot mint ha az övék lett volna a trófea. A tudatos csapatépítésnek megvolt ugyan az eredménye, de megfelelő anyagi erőforrások híján csak a középmezőny élére tudtak odaérni, amely ismét csak arra volt elég hogy két év szünetet követően nemzetközi vizeken is megmutassa magát a társaság. 2004-ben ismét elvesztette névszponzorát a csapat a helyi Húsipar csődje miatt, így ismét csak DVSC-ként szerepeltek. Még ezen év nyarán felújították a Hódos burkolatát, így a régi hazai pálya, az Oláh Gábor utcai Sportcsarnok lett a lányok ideiglenes otthona.. 2007-től a helyi élményfürdő támogatta a csapatot és mint DVSC Aquaticum szerepeltek.  Részsikereket a Magyar Kupában könyvelhetett el a gárda és három éven keresztül bejutottak a négyes döntőbe és ott folyamatos fejlődést mutatva előbb a negyedik, majd a harmadik végül a második helyen végeztek. A bajnokságban 2009  ért fel a harmadik helyre a csapat, amely azt jelentette hogy 13 év után sikerült újra dobogós helyre állniuk. Még ebben az évben  a továbbra is nehéz anyagi helyzetben lévő csapat mögé az egyik törzsszurkolója állt a gárdának és a támogatói szerepkörből tulajdonossá előlépő Gellén András próbált egy tudatos célkitűzéssel bajnokcsapatot fabrikálni. Még ebben az évben kiszállt az Aquaticum a főtámogatói szerepkörből és a csapat mint DVSC Korvex vitézkedik a bajnokságban és nemzetközi vizeken. A gárda az elmúlt 15 év legnagyobb sikereit elérve két ezüstérmet szerzett a magyar bajnokságban és kétszer indulhatott a Bajnokok Ligájában. Sajnos 2011-re a pénz ismét elfogyott és az ország csődje a csapatot is magával rántotta. Az igazolt játékosok mellett a saját nevelésű játékosok is elhagyták a süllyedő hajót és csak az ifik maradtak kivívni a bennmaradást. A csapat ettől az évtől már DVSC Fórum Debrecen néven tevékenykedett és 2012-től a város lett ismét a fő tulajdonos és egyben a fő támogató. Ebben az esztendőben a kieső jelöltnek titulált debreceni lányok a szurkolókra támaszkodva megmutatták, hogy mit jelent a piros-fehér vér és kivívták a bennmaradást. Aztán nem tudni mi lett a csapattal, de az előző évi küzdelmekből semmit nem maradt és egy olyan szezont produkáltak ami sokáig fájó pont lesz a szurkolók szemében. Nem is a kiesés, hanem a lélektelen játék tette be a kaput sok-sok drukkernél. A kiesésből végül szerencsés bennmaradás lett, lévén több csapat nem vállalta az NBI-et, de ez csak egy kis szépségtapasz a "nagyon csúnya" leszereplés után. Az új szezont DVSC TVP néven kezdte meg a Loki és cél a bennmaradás kivívása, melyhez ismét kellő támogatást nyújt a mindig kitartó debreceni tábor.

Kép: Derencsényi István

Források:
Gurbán György: Királynők piros-fehérben
Varga Lajos: Szép volt lányok!
Dr. Fésüs László: Debrecen versenysportjának bölcsője a DTE
Sándor Mihály: A szívünk, a vérünk a Lokié, krónika a hajdúsági drukkerhadakról
www.dvsckezilabda.hu
www.haon.hu


hancsi78

Jegyek - Olaszország

Fiatal koromban az olasz foci volt az etalon a baráti körömben, igaz nem is annyira a labdarúgás mint inkább a lelátó volt az, ami megfogott minket. Ha kellett órákig beszéltünk egy-egy kép felé görnyedve az olasz ultrák remek produkcióiról és alig vártuk, hogy valaki visszatérve a "csizma" valamelyik szegletéből meglepjen minket egy-egy Supertifoval, ami hetekig témát adott a társaságnak. Ahogy cseperedtünk és fiatalemberekké váltunk már elkezdtük szervezni egy-egy olasz meccs megtekintését és ha nyugaton játszott a Loki, hát nem voltunk restek tovább robogni egy-egy "serias" találkozóért Észak-Olaszországba. A társaság egységesen nem szurkolt egyetlen olasz csapatnak sem. Sőt egységesen nem lelkesedtünk egyetlen olasz táborért sem, így azokat a meccseket néztük meg, amit dobott nekünk Fortuna. Nem voltunk válogatósak, szinte mindegy volt, hogy melyik városba, melyik osztályba és melyik szektorba megyünk, csak menjünk. Az első jegyeim ebből az időből származnak (Venezia - AS Roma, Udinese - Juventus), amit az olasz nyaralások alatt sikerült még bővíteni.Volt olyan hétvége, amikor komplett kis túrákat szerveztünk és egy péntek-vasárnap alatt bejártuk Genovat, Bergamot és Milanot, megtekintve három aktuális meccset is a hétvégén. 2006-ban szerveztük az utolsó nagy túrát, azóta kicsit visszavettünk a lendületből, legalább is én kiestem a kosárból, de azért aki teheti még most se hagyja ki az olasz "kalandokat", így ha más nem, akkor pár jegy nekem is jutott ezekből a kirándulásokból.

hancsi78