A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Guildford. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Guildford. Összes bejegyzés megjelenítése
2016. július 10., vasárnap
Jégkorongsálak Európából
Jégkorongügyileg nem vagyok jól eleresztve és az igazat megvalva soha nem állt közel a szívemhez ezen sportág. A szülővárosomban nem számított népszerű sportnak a hoki, habár pár évig volt első osztályú csapata Debrecennek a kilencvenes években, de a folytonos kiesés elleni küzdelem nem segített abban, hogy megkedveljem eme férfias sportot. Talán ebből adódóan a jágkoroncsapatok sálait se hajtottam ész nélkül, viszont ami az utamba került, az nálam maradt és nem váltam meg tőle ezidáig. A német Krefeld csapatának sálja például az elsők között került a gyűjteményembe és azóta is büszke tulajdonosnak mondhatom magam. Aztán jött még pár tucatnyi nyakbavaló, főleg Svájcból, ahol igen csak népszerű ez a sport, de más országok csapatai is feliratkoztak a listámra, így mostanra már egész bő a keret. A mostani öt sálból három Angliát képviseli, úgy mint a Guildford Flames, MK Lightning, Sheffield Steelers csapatai, és többnyire egy-egy nagyobb csomag melléksálaiként kerültek a bírtokomba. A szentpétervári Spartak sálját egy túrkálóban találtam és nagyon megörültem amikor ráleltem. A német EV Diusburg sálat pedig Zé barátomnak köszönhetem, aki meglepett vele egy találkozás alkalmával. Köszönet neki érte. Ezzel az 5 sállal bővült a jégkorongpalettám az elmúlt időszakban, de tudom ezzel még nem ért véget nálam a "hokiszezon".
hancsi78
Címkék:
Anglia,
EV Duisburg,
Guildford,
Guildford Flames,
hancsi78,
ice hockey,
jágkorong,
Milton Keynes,
MK Lightning,
Németország,
Oroszország,
Sheffield,
Sheffield Steelers,
Spartak St. Petersborough
Hely:
Debrecen, Hungary
2016. június 18., szombat
Címerek - Angol Atlétikai és Gyephoki Klubok
A krikett után, a gyephoki és atlétikai klubok, stadionoknál talált címerei kerülnek terítékre. Ezen egyesületek a legtöbb stadionlátogató számára nem képeznek akkora látványosságot, bár részesei, bérlői, vagy akár első számú használói is lehetnek a létesítményeknek. A fő érdeklődést ettől függetlenül, a társbérletben sokszor velük játszó labdarúgócsapat adja. Nekem is a focicsapatok jelentik az elsőszámú célt, de ha egy adott pályát többen is használnak, nem mehetek el szó nélkül mellettük. Ez a bejegyzés most az ő címereiket mutatja be, mellőzve minden további kommentárt.
Chertsey - Thames Valley HC:
Farnham Royal - Caldicott SHC:
Henley-on-Thames - Henley HC:
Hitchin - Blueharts HC:
Portsmouth - Portsmouth US HC:
Rickmansworth - Rickmansworth HC:
Guildford - Guildford & Godalming AC:
London - Kingston AC:
London - Shaftesbury Barnet Harriers AC:
Maidenhead - Maidenhead AC:
Oxford - Oxford City AC:
Watford - Watford AC:
hancsi78
Címkék:
Anglia,
Caldicott,
Chertsey,
címerek,
Farnham Royal,
Guildford,
hancsi78,
Henley on Thames,
Hitchin. Blueharts HC,
Kingston AC,
London,
Maidenhead,
Oxford,
Portsmouth,
Rickmansworth,
Thames Valley HC,
Watford
Hely:
England, UK
2015. május 4., hétfő
Cricket: Guildford és Winchester
Guildfordban elég sok sportpályát végig látogattam 2013-ban. Most utolsóként a The Pavilion Cricket Ground center és edzőpályája következik. A területen főleg a rögbisek vannak otthon, de mellettük pár labdarúgó pálya is megtalálható a hatalmas zöld mezőn, a Stoke Park szomszédos gyepével összeolvadva. A krikettpályák nem voltak valami látványosak, és a dobórészeken kívül mást nem is fedeztem fel az őszi vizitem alkalmával. Azért csináltam pár képet, még ha azok olyan sok mindent nem is árulnak el a játékterekről.
Guildford, The Pavilion Cricket Ground:
Guildford, The Pavilion Cricket Training Ground:
Winchesterben is elég alapos voltam a sportpályákat illetően, de az éppen szakadó eső miatt a North Walls Recreation Ground pályáiról csak szórványosan sikerült képeket készítenem. Azért azt sikerült kiderítenem, hogy a kisebb labdarúgó stadion mellett a rögbisek három pályát is használnak a szomszédban, de a krikettereknek is van egy center és egy edzőpályájuk a sövényen túl, amit megosztva használnak a gyephokisokkal. Sajnos a felvételek nem a legegyértelműbbek, mert a játéktereket nem láthattam, de azért amit lehetett lefotóztam.
Winchester, North Walls Recreation Cricket Ground:
Winchester, North Walls Recreation Cricket Training Ground:

2015. május 2., szombat
Pályák Angliából
Sok-sok kisebb pályát meglátogattam ez elmúlt években, így amolyan fanatikus vált belőlem a "libalegelők" fényképezése terén. Anglia maga a paradicsom ebből a szempontból, hiszen amerre nézek és járok biztos hogy előbb-utóbb belefutok egy zöld "klasszikusba". Great Bookham településen mindjárt kettő is akadt egymás mellett, melyeket egy kis krikettel fűszereznek a helyiek, de nekem most csak a Dorking Roadon elhelyezkedő fottball pitch volt a fontos. Guildfordban a sok rögbipálya mellett volt kialakítva egy labdarúgó pálya a Stoke Parkban, így most ezen zöld gyep is felkerül a listámra. Hitchinben a Lucas Lane-en a kriketterek és a gyephokisok az urak, de azért két labdarúgó pálya így is elfér a Grant Groundon, igaz területet vesznek el a krikettpályából. Barnetben a Greenlands Land Rugby Groundon a Hendon RFC hazai pályája van kialakítva, de csak a pályát körbevevő sövény az, ami komolyabb keretet ad a játéktérnek. Northamptonban a Sixfields Stadion közvetlen szomszédságában egy atlétikai pálya van kialakítva, ahol a Rugby & Northampton AC rendezi hazai versenyeit. A pályának nincsenek lelátói, de a Sixfields egyik hosszanti standjának hátulja egyben az ő egyik oldaluk, ha úgy tetszik a klub és öltöző épületük.
Great Bookham - Dorking Lane Football Pitch:
Guildford - Stoke Park Football Ground:
Hitchin - Lukas Lane (Grant Ground) Football Pitch 1:
Hitchin - Lukas Lane (Grant Ground) Football Pitch 2:
Barnet - Greenlands Land Rugby Ground:
Northampton - Sixfields Track Athletic Stadion:
hancsi78
Címkék:
2010,
2012,
2013,
Anglia,
Barnet,
Grant Ground,
Great Bookham,
Greenlands Land,
Guildford,
Hitchin,
London,
Lucas Lane,
Northampton,
Sixfields Stadion,
Sixfields Truck,
Stoke Park
2015. március 5., csütörtök
Teniszpályák Angliából
A mellékesen érintett teniszpályákból akad még a raktárban, így most újabb csokorra való következik Angliából. Nincs ezekben a pályákban semmi különös, és sajnos a képek minősége is arról árulkodik, hogy pár éve még nem gondoltam véresen komolyan minden hasonló pálya megörökítését. Azóta sok víz lefolyt a Dunán és én felvettem a listámra a teniszt és a pályáit. Ennek köszönhetően kerestem vissza a képek között, hogy merre is "jártam" az elmúlt években, és az új esztendőtől (2014) kezdve, már komolyabban vettem ezen sport alkalmatosságait is.
Chatam - Maidstone Road:
Colden Common - Recreation Ground:
Farnham Royal - Farnham Park:
Guildford - Sutherland Memorial Park:
Molesey - Imbert Court:
Oxted - Master Park:
Strood - Waitling Road:
hancsi78
Chatam - Maidstone Road:
Colden Common - Recreation Ground:
Farnham Royal - Farnham Park:
Guildford - Sutherland Memorial Park:
Molesey - Imbert Court:
Oxted - Master Park:
Strood - Waitling Road:
hancsi78
Angol uszodák
A sportcsarnokok mellett gyakran jut idő a helyi uszodák, vízilabdapályák megörökítésére is. Gyakran egymás mellett kapnak helyet a kisebb és nagyobb településeken Angliában, de olyan is van, hogy egy hatalmas komplexum részeként egy fedél alatt van szinte minden, ami egy edzőközpontban kell hogy legyen. Ettől függetlenül sem az uszodák, sem a csarnokok nem szerepelnek első helyen a látogatási listámon, de ami mellett elmegyek azt nem hagyom megörökítetlenül. A most bemutatott négy vizes alkalmatosság is, a foci és krikettpályák (stadionok) közelségének köszönhetik a szereplést.
Staines-upon-Thames - The Thames Club:
Leaterhead - Leaterhead Leisure Centre:
Highworth - The Rec:
Guildford - The Guildford Spectrum:
hancsi78
Címkék:
2011,
2012,
2013,
Anglia,
Guildford,
Highworth,
Leaterhead,
Staines upon Thames,
swimming pool,
The Rec,
The Spectrum,
The Thames Club,
uszoda
2014. július 17., csütörtök
Kisebb rögbipályák Angliából
Miután sikeresen bemutattam már egy tucatnyi kisebb futball és krikettpályát Angliából, most a harmadik legnépszerűbb sport a rögbi aprajának egy része következik
Farnham Royalban egy hatalmas parkban több sport és több pálya szolgálja a sportolás érdekeit, így nem kell csodálkozni, ha a helyi rögbiseknek is van egy külön pályájuk és edzőpályájuk. Igaz nem szem előtt, hanem a terület egy kissé eldugott pontján. Azért a megtalálással nem volt gond, mert a pályának és a klubnak külön parkolója volt, csak onnan még sétálni kellett egy csöppet, hogy elérjem azt amit keresek. Sok mindenre persze nem számítottam, de a kis klubépület és a kialakított pályák adták mindazt amit egy ilyen kisebb egyesülettől elvár az ember. A megszokott számú képmennyiség elkészítése után még lefotóztam a többi pályát is, majd továbbálltam a szomszédos faluba.
Farnham Royal, Farnham Park Rugby Ground: Farnham Royal RUFC
Farnham Royal, Farnha, Park Rugby Training Ground:Farnham Royal RUFC
Gulidfordból hazafelé jövet száguldottunk el egy nagyobb park mellett és ahogy arra számítani lehetett működött ott pár egyesület, különböző sportok kapcsán. Én a The Pavilion egysége mellett álltam meg, ami mint kiderült a Guildfordian Bison RC rögbiseinek otthona. A klubépület itt igen határozott volt, a megfelelő címerekkel, névvel ellátva, de a pálya igazából nem volt más, mint két kapu és egy nagy rét. Ez be is határolta a fényképezési lehetőségeimet, de amit lehetett azt megtettem, így a számomra megfelelő élményekkel és képszámmal hagytam el a várost.
Guildford, The Pavilion: Guildfordian Bison RC
Guildford, The Pavilion Rugby Training Ground: Guildfordian Bison RC
London Hillingdon része igen csak zsúfolt pálya ügyileg, így nem csoda ha lépten-nyomon beleakadok egybe. A hayesi rész talán a legzsúfoltabb, hisz itt tényleg egymást érik a zöld gyepek, ahol vagy egy foci vagy egy krikett csapat szerepel, de mint a jelen eset is mutatja a rögbisek is rendelkeznek külön szentéllyel. A Hayes RFC épp játszott amikor ott jártam, így nem engedtek be csakúgy a mérkőzésre, szóval más taktikát kellett kitalálnom, hogy sikeresen fotózhassak, mert a meccset nem volt időm megtekinteni. Szerencsére volt lehetőségem "paparazziskodni", így nem maradtam képek nélkül, mint azt a melléklet is mutatja.
London - Hillingdon,Grosvenor Playing Field: Hayes RFC
hancsi78
Farnham Royalban egy hatalmas parkban több sport és több pálya szolgálja a sportolás érdekeit, így nem kell csodálkozni, ha a helyi rögbiseknek is van egy külön pályájuk és edzőpályájuk. Igaz nem szem előtt, hanem a terület egy kissé eldugott pontján. Azért a megtalálással nem volt gond, mert a pályának és a klubnak külön parkolója volt, csak onnan még sétálni kellett egy csöppet, hogy elérjem azt amit keresek. Sok mindenre persze nem számítottam, de a kis klubépület és a kialakított pályák adták mindazt amit egy ilyen kisebb egyesülettől elvár az ember. A megszokott számú képmennyiség elkészítése után még lefotóztam a többi pályát is, majd továbbálltam a szomszédos faluba.
Farnham Royal, Farnham Park Rugby Ground: Farnham Royal RUFC
Farnham Royal, Farnha, Park Rugby Training Ground:Farnham Royal RUFC
Guildford, The Pavilion: Guildfordian Bison RC
Guildford, The Pavilion Rugby Training Ground: Guildfordian Bison RC
London Hillingdon része igen csak zsúfolt pálya ügyileg, így nem csoda ha lépten-nyomon beleakadok egybe. A hayesi rész talán a legzsúfoltabb, hisz itt tényleg egymást érik a zöld gyepek, ahol vagy egy foci vagy egy krikett csapat szerepel, de mint a jelen eset is mutatja a rögbisek is rendelkeznek külön szentéllyel. A Hayes RFC épp játszott amikor ott jártam, így nem engedtek be csakúgy a mérkőzésre, szóval más taktikát kellett kitalálnom, hogy sikeresen fotózhassak, mert a meccset nem volt időm megtekinteni. Szerencsére volt lehetőségem "paparazziskodni", így nem maradtam képek nélkül, mint azt a melléklet is mutatja.
London - Hillingdon,Grosvenor Playing Field: Hayes RFC
hancsi78
2014. március 15., szombat
Guildford Cricket
Guilfold városában tavaly töltöttünk egy kellemes napot és mivel majd
egész nap ott voltunk jutott idő bőven a nevezetességek mellett a
stadionok, sportpályák feltérképezésére is. A helyi Cricket Club otthona
a folyópart mellett volt kialakítva és egyszerűen csak a The Sports
Ground név szerepelt a "keresztlevélben". A vízpartról megközelítve sok
mindent nem láthattunk a létesítményből, így a város felé elindulva
muszáj volt félkörbe visszafordulni és készíteni pár képet a klubházról
és a kis lelátókról. Innen a "főút" felől már teljes rálátás nyílt a
pályára és minden egyes kiegészítőjére. Ugyan a lakattal zárt kapun
nem jutottam túl, így is mindent lencsevégre tudtam kapni, amit szerettem
volna. A "sports grounddal" való találkozás még a nap kezdetére esett,
így innen szaporára vettük a sétát, hogy le ne maradjunk semmiről.
hancsi78
hancsi78
2014. január 24., péntek
Sutherland Memorial Park
Guildfordból hazafelé jövet a város külső részének számító Burpham "településen" is megálltunk egy picit körülnézni. A cél a Southerland Memorial Park volt ahol a helyi labdarúgók és kriketterek pályái vannak kialakítva. A két sport kicsit átfedi egymást a parkban, de ez természetesen engem nem nagyon zavart, hiszen így két legyet üthettem egy csapásra. A sportpályán még a tavasz folyamán voltam, így a terület egy kicsit megviselt volt a felázott talajtól, néhány helyen elég nagy gyepmennyiség hiányzott, de azért még mind a két sport játszható volt. A kialakított játéktereket a felfestésen kívül semmi nem határolta, így eléggé elmosódtak a határok krikett és foci között, de azért még érezhető volt a különbség. A területhez egy öltözőépület tartozott, illetve itt volt eldugva a krikettpályán alkalmazott "nagy fehér valami" azaz a "sight screen" is. A parkon körben még el volt helyezve pár pad, fogjuk rá hogy nézőtér vagy VIP hely, illetve minden oldalról szépen "dokumentálva" volt, hogy bizony a Southerland Memorial Parkba tévedt az "idegen". Ennyi és nem több ami velem történt Guildford ezen részén, egy szép nap méltó befejezése volt ez a kis vizit.
Sutherland Memorial Park - Cricket Ground:
Sutherland Memorial Park - Football Ground 1:
Sutherland Memorial Ground - Football Ground 2:
hancsi78
Sutherland Memorial Park - Cricket Ground:
Sutherland Memorial Park - Football Ground 1:
Sutherland Memorial Ground - Football Ground 2:
hancsi78
2013. november 9., szombat
The Guildford Spectrum
Guildfordban elég sok ilyen-olyan sportlétesítmény van. A megszokott krikett, rögbi, futball pályák mellett a teremsportok, atletizálók is megtalálják a számukra megfelelő lehetőségeket. A The Guildford Spectrum egy hatalmas sport komplexum amiben elég sok minden megtalálható a feetnes termektől, az uszodán át a jégcsarnokig. Ami nekem feltűnt az jégcsarnokként való üzemelése, na nem a korcsolya iránti szeretetem miatt, hanem mert ezen sportcsarnok ad otthont a Guildford Flames HC jégkorong csapatának is. Mondjuk az "ice hockey" se áll oly közel a szívemhez, de azért csak egy csapatsportról van szó, amiben még gólt is kell ütni, szóval a csarnok így megért nekem egy kis fényképezést.
hancsi78
hancsi78
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)