2021. január 30., szombat

Matrica - DVSC II.

A következő debreceni matricákra is az a jellemző, hogy nem csak egyszer hagyták el a gyártósort, így több méretben is megtalálhatóak a városok, utak, parkolók, stadionok oszlopain, tábláin és falain. Igaz egy időben aligha lett kiragasztva egyfajtából két méret, hisz jellemzően évek teltek el, mire újra kijött egy "régiúj" matrica, csak más méretben. Itt akad olyan, amelyből a második sorozat után lett harmadik, így azokból a gyűjtőknek is hármat lehet levadászni, feltéve, hogy vannak annyira alaposak, hogy a méretbeli eltérést is figyelembe veszik a gyűjtögetésnél. 












hancsi78

2021. január 29., péntek

Matrica - DVSC I.

 A sok sportpálya után következzen most egy rész a gyűjteményem matrica szekciójából, onnan is a debreceni vonalról. A kockás, csíkos hátterű darabok ugyanazon sorozat részét képezték, majd ezek később újra lettek nyomtatva a SZUD által, de egy kicsit kisebb méretben, ugyanúgy mint az utolsó darab (Debreceni vagy? Szurkolj a Lokinak!) matrica, amely ugyancsak két méretben lelhető fel a gyűjtők számára.  











hancsi78

2021. január 27., szerda

Cricket - Hillingdon III.

A hillingdoni krikett kalandok bemutatásának harmadik állomásaként egy igen érdekes sporttelephez jutottam el elsőnek. A Shree Katch Leva Patel Cricket Club otthona ugyanis indiai hagyományoknak megfelelő külsőben várta az ázsiai bevándorlókat játszani és szurkolni. Európai szemnek igen furcsán hatott a Londonban található sporttelep díszes indiai kapuja, de aztán beljebb, már minden az egyetemes kriketthagyományoknak megfelelően volt kiépítve a sporttelepen. Uxbridge szélén, az Uxbridge Common-nak nevezett részen is állt egykoron egy pálya, de ez már csak egy szimpla parkká alakult a huszadik századra, így a krikett nyomait már fel sem lehetett fedezni a területen. A Willow Tree Opne Space területén más volt a helyzet, ott több labdarúgó pálya mellett két kevésbé használt oválisnak is volt hely, de csak körvonalaiban látszottak, azaz nem igen volt állandó bérlője ezen grundoknak, feltéve hogy a labdarúgást nem vesszük egy kalap alá a krikettel.

Hillingdon - Shree Katch Leva Patel S&C Centre:

Hillingdon - Uxbridge Common:

Hillingdon - Willow Tree Open Spaces:


hancsi78

2021. január 26., kedd

Cricket - Hillingdon II.

A hillingdoni vonalon tovább haladva Ickenham-ben, az Oak Avenue sporttelepén mindjárt három kirkettpálya is található. Sajnos elég nehéz megtalálni a "hátsó" bejáratot, így én elölről próbálkoztam, de az meg zárva volt, ráadásul egy sorház utcájának a végén volt a főbejárat, ahonnan csak a centerpálya látható teljes pompájában. A többihez meg kellett volna kerülni a tömböket, amit meg is tettem, de a bevezető ösvényt így sem találtam, így a részletesebb képanyag ezúttal elmaradt erről a két oválisról. Innen a Woods Cricket Groundra vezetett az utam, amely grund nyitva volt az érdeklődők számára, így oda besétálva kényemre-kedvemre fényképezhettem a szép pavilont és a jól karbantartott pályát valamint kiszolgáló egységeket. Volt mire nézni, ugyanis igen tetszetős volt a Harefield Cricket Club otthona. Egyetlen egy problémám akadt. A második számú pályához itt sem jutottam el, mert az átvezető úton egy zárta kapu jelentett leküzdhetetlen akadályt számomra. Persze átugorható lett volna, de nem éltem vissza a vendégszeretettel, így maradt a távolabbi emlék megőrzés.

Hillingdon - Oak Avenue:



Hillingdon - Woods Cricket Ground:


hancsi78

2021. január 25., hétfő

Cricket - Hillingdon I.

Hillingdonban, mint ahogy London legtöbb külső kerületében sok krikettpálya található. Ebből kívánok most egy kisebb sorozat keretében bemutatni párat, előljáróban mindjárt két nagyobbat, híresebbett.

Uxbridge-ben a Park Road (más elbeszélések szerint Getting Way) sporttelepén nem csak a helyi Uxbridge Cricket Club dobálja a parafagolyókat, hanem a megye képviseletében a híres Middlessex CCC is fellép itt. A centerpálya mellett egy igen aranyos kis második számú oválissal is rendelkeznek a sporttelep hátuljában, ahol egy remek kis fából ácsolt pavilon szolgálja ki a tartalék csapatokat és az edzésre sereglett fehér ruhásokat. 

Northwoodban is hasonló a felállás, azaz a nagy centerpálya mellett egy második számú grunddal is rendelkezik a Northwood Recreation Ground a Cheshnut Road-on. Az előzővel ellentétben a Northwood Cricket Club otthona nem egy elszeparált sporttelep, így bárki nyugodtan besétálhat mind a két pályára és a zöld gyepen látható kitaposott ösvény arra enged következtetni, hogy a népek nem is nagyon zárkóznak el a játéktér ezirányú tönkretételétől.

Hillingdon - Gatting Way / Park Road:


Hillingdon - Norhwood Recreation Ground / Chesnut Avenue:


hancsi78

2021. január 22., péntek

London - The Scrub

Londonban sétálgatva egy 2007-es élményt elevenítettem újra 2018-ban azzal, hogy elmentem a Wormwood Scrub Park hatalmas mezejére, ahol nem kevesebb mint 12 pálya sorakozik egymás mellett, mögött és előtt. A régi élmények már megkoptak, így azt is elfelejtettem, hogy bizony nem egyszerű 12 nagypályát egyenként körbejárni és lefényképezn, de megoldottam. A 12 játéktérből három éve még 4 fixen állt, azaz a kapukat nem szedegették ki a földből,  a következő hat viszont már a modern kornak megfelelően csak ideiglenes kapukkal bírt, így azokat csak meccsnapon láthatta az ember teljes pompájában. Ezek közül  is csak egy volt frissen felfestve, ami azt tükrözte, hogy ott jártamkor mindössze 5 pályát használtak a The Scrub gyepén. Az utolsó kettőt valószínűleg már üzemen kívül helyezték, hisz ott már se a kapuhelyek, sem régi vonalazások nem voltak meg, így 5 aktív mellett, 5 ideiglenes és két használaton kívüli részre volt osztható a "komplexum". A területet egyébként két csapat is használta akkoriban az egyik a Kensington Dragons FC, míg a másik az utánpótlásban érdekelt Magix YFC volt.

London - Hammersmith & Chelsea

Wormwood Scrub Park / The Scrubs

2018

Kensington Dragons FC / Magix YFC













hancsi78

2021. január 20., szerda

Tenisz - Skócia

A skóciai teniszélményeim nem mélyrehatóak, de "hódító" kalandozásaim során belefutottam pár pályába. 
Ardersier sporttelepén mindjárt volt kettő, igaz kissé elhanyagolt, lepusztult bitumenes játéktér, amelyet sportra már nem igen, vagy csak ritkán használnak, és ha mégis akkor kockáztatják a komoly sérülés veszélyét. Brora városában más volt a helyzet, ott a helyi "bowingosokkal" egyetemben, kulturált, nagyszerű körülmények és két kemény borítású pálya a fogadta a The Old Clubhouse keretein belül teniszezni vágyókat. Cumbernauld-ban a Broadwood stadion mellett volt három salakosnak tűnő, keméyn borítású pálya, amelyet a helyi sportközpontba érkezők használhattak a megfelelő tagsági kiváltása és befizetése után. Thursoban a fű hatású, zöld pályákat részesítették előnyben a Millbank Playing Field sporttelepén, de ez ettől még ugyanúgy kemény borítású játéktér maradt.

Ardersier - Cromal Recreation Ground (2018):

Brora - The Old Clubhouse (2018):

Cumbernauld - Broadwood Stadion (2018):

Thurso - Millbank Playing Fields (2018):

hancsi78

2021. január 18., hétfő

Geroskipou - Alana Sports Center

Cipruson kocsikázva a Geroskipou mellett, pontosabban az oda vezető főúton pillantottam meg egy sporttelepet, amely mindössze két kisebb műfüves pályával várta a focizni vágyókat. Szerettem volna közelebbről is megvizsgálni a helyet, de nem találtam a hozzá vezető utat, így kénytelen voltam a oda-vissza forgolódni az főúton (szerencsémre pár kilométerenként körforgalmak szabdalták azt), hogy megfelelő képanyaggal térhessek vissza a szállásra. A menet közbeni fényképezésben nagy segítségemre volt a feleségem, így 2-3 kör és "voilá", már meg is voltak az óhajtott felvételek. 


Geroskipou - Alana Sports Centre

2019



hancsi78