A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Alfred Davis Memorial Ground. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Alfred Davis Memorial Ground. Összes bejegyzés megjelenítése

2016. november 12., szombat

Angol Foci V.

A sorozat zárásaként újabb három pálya következik, amelyből az egyik, egy számomra igen tetszetős grund Marlow városából.

Az Alfred Davis Memorial Groundon már nem először jártam Marlowban, amely a település legszebb és legnagyobb pályája, de ez nem meglepő, mert a kék-fehérek is sokkal népszerűbbek a helyi United csapatánál. A pályáról már nem nagyon tudok újat írni, hiszen legalább kétszer szerepelt már az oldalon, így csak ismétlem magam, miszerint minden groundhoppernek érdemes ellátogatni egyszer a városba és megtekinteni a muzeális jellegű tribünt. Én szerencsés vagyok, mert a jelenlegi tartózkodási helyemhez közel található ez a grund, így akkor csodálom meg, amikor csak szeretném.
Milton Keynesbe mindenki az új MK Stadion miatt látogat, de én már azt annyiszor láttam, hogy valami kisebb után néztem a település szélén. Meg is találtam magamnak a megfelelőt a Manor Ground személyében, így már robogtam is kifelé Bletchleybe. A pálya épp átalakítson esett át, legalábbis remélem, mert a környezet inkább emlékeztetett egy csatatérre, mint igazi labdarúgó pályára. A fő tribün ugyan állt és láthatóan minden rendben volt vele, de a játéktér körbekerítésén épp dolgoztak, mint ahogy a túloldali hosszanti lelátón is, ahol egyszerűen nem volt befedve (még) a nézőtér. Kérdés, hogy épp munka közben érkeztem, vagy egyszerűen így maradt a pálya valami oknál fogva. A lényeg, hogy nagyon ráférne a rendezés, karbantartás (vagy ezek befejezése) a területre, hiszen a Bletchley Town mellett ebben az esztendőben (2014) a Buckhingham Town is itt rendezi hazai meccseit.
Oxfordban is sikerült már a nagyobb pályákat megtekintenem, így következő lépésként a kisebb létesítmények jöhettek számításba. Ebből az egyik, a Rover Sports and Social Club, vagy ha úgy jobban tetszik a Roman Way Sports Ground, ahol a centerpálya mellett edző és krikettpályák is vannak, de még egy Bowling Green is található a sporttelepen. Sajnos az egész egységet nem sikerült kellőképpen lefényképeznem, mert egy hatalmas sorompó zárta el az utamat, amin biztonsági őrök ellenőrizték a ki és bejutást. Mivel nekem nem volt engedélyem a behajtásra kénytelen voltam a kocsit letenni a szomszédos utcában és onnan fotózni. A centerpályával nem is volt gond, de a többi eléggé messze esett ettől a résztől. Mivel most pont a fő pályáról születik a bejegyzés, nyugodtan írhatom, hogy ezzel szerencsém voltam, hisz a főút közelsége miatt kényelmesen készíthettem a képeimet a korláttal körbevett pályáról és a szürkére mázolt fedett tribünről. Nem panaszkodom, lehetett volna rosszabb is a helyzetem. A legjobb például az lett volna, ha a többi páyláról is hasonlóan jó és közeli képeket készíthettem volna.

Marlow - Alfred Davis Memorial Ground (Marlow FC):

Milton Keynes - Manor Field (Bletchley Town FC / Buckingham Town FC):

Oxford - Rover SSC Ground / Roman WS Ground (Oxford ULFC / Rover Colwey SSC):


hancsi78

2014. február 8., szombat

Állapot ellenőrzés - Beaconsfield, Marlow, Maidenhead

2013 az ismétlések éve volt, így jártamban-keltemben ahová tehettem újra bekukkantottam. Főleg a kisebb létesítmények állapota érdekelt, hiszen 5 év nagy idő, így ezalatt bármi megtörténhetett azon  kis stadionokkal melyekkel nincs tele a média!

Első túrám a beaconsfieldi Halloways Park felé vezetett ahol bő 5-6 éve jártam utoljára. A mostani nyári napon meccs és edzés híján bebocsájtást nem nyertem, mert a klubház felől egy nagy vaskapu zárta le a továbbhaladást. Szerencsére a pálya szolid körbekerítésének köszönhetően jó pár képet tudtam készíteni a játéktérről és a két komolyabb lelátóról. A klubház mögötti állórészen csak némi festési munkálatokat (korlátok) lehetett észrevenni, a tribünön viszont kicserélték a székeket a mázolás mellett. A klubházban sok újat nem fedeztem fel, az állaga marat a megszokott egyedül csak az volt feltűnő hogy a "hölgyek" táblája már nem volt kinn a falon, így ők valószínűleg más pályára tették át a székhelyüket. Mivel időm volt, ezért egy kis bujkálást is engedélyeztem magamnak a bokrokban, így egy teljesen új megközelítésből is sikerült képeket készítenem a lelátókról, melyekkel a fotóalbum részt frissítettem.

Beaconsfield - Holloways Park:

Marlow városában 2013-ban kisebb vizitet tartottam, "sportkomplexumok" feltérképezése címmel. Itt-ott több kisebb pályára akadtam, ahol a helyi 2.-3.-4. számú csapatok rúgják a bőrt vagy csinálnak egyéb tevékenységet a különböző méretű és anyagú labdákkal. Ezen kis akció keretében felkerestem az Alfred Davis Memorial Groundot is és emlékeztem, hogy ezen kis tribün az elsők között volt Angliában melyek elnyerték a tetszésemet. Most nem vacakoltam sokat, mivel már jártam ott gyorsan a stadionnál kötöttem ki, ahol épp egy jó kis edzőmeccsbe kóstolhattam bele, mintegy 30 néző előtt, akik a még mindig lenyűgöző tribünről követték az eseményeket. Természetesen engem elsősorban a stadion lelátói része érdekelt, de azért pár percet elidőztem a "sárdagasztással" is és szerencsémre még egy gólt is láthattam. A pálya körbefotózása során rá kellett jönnöm, hogy az elmúlt pár évben sok változás nem történt a játéktéren és a lelátókon, legalább is én elsőre semmi fontosabb újítást, fejlesztést nem vettem észre. Ettől függetlenül a stadion még mindig szép, karbantartott és az ilyen kis csapatokért és pályájukért érdemes megállás nélkül utazni és fotózni.

Marlow - Alfred Davis Memorial Ground:

Maidenhead gyakori célja utazásaimnak és csak úgy mint Marlowban itt is rengeteg felfedezetlen sportpályára akadtam rá az elmúlt pár évben. A városban és környékén a krikett igen csak népszerű, így nincs olyan év, hogy ne fedeznék fel egyet-egyet. A labdarúgás már kissé visszafogottabb a városban, melyet elsősorban a Maidenhead United szarkái képviselnek, de azért pár kisebb alakulat is felfedezhető még a településen. A York Road ismerős lehet a labdarúgás szerelmeseinek, vagy legalább azoknak akik olvasták Nick Hornby Fociláz című klasszikusát, hiszen az író is megemlíti párszor szülővárosa csapatát és stadionját. Legutolsó vizitem óta pár kisebb és egy nagyobb változás történt a pályán, melyből a legszembetűnőbb az egyik kapu mögötti állóhely lefestése csapat színével és a Maidenhead Utd felirattal, ami igen sokat dob a létesítmény megítélésén. A tribün szinte semmit nem változott, míg a többi állóhelyi rész is maradt a pár évvel ezelőtti állagában. A vizit után még várt rám pár kisebb létesítmény a városban, így tovább is álltam azzal a határozott szándékkal, hogy legközelebb egy meccsre jövök ki a York Roadra.

Maidenhead - York Road:

hancsi78

2013. július 25., csütörtök

Marlow

Marlow egy gyönyörű hely a "Temze"-partján. Szép parkokkal, utcákkal és egy kis lánchíddal, ami kistestvére a Budapestinek. 2007-óta számtalanszor megfordultam a városban, de még ma is örömmel megyek, hisz mindig tud adni valami újat. A helyi labdarúgók szentélyét 2008-ban fedeztem fel magamnak és  mit ne mondjak lenyűgözött. Na nem az egész stadion, mert ott többnyire szimpla kis lelátók (igaz fedett) vannak, hanem a tribün, ami a klasszikus régi idők fociját varázsolja az ember elé. Az idő vasfoga azért meglátszik az építményen, mint ahogy az is hogy kicsit toldozgatva-foldozgatva van, de ez semmit nem von le a szépségéből és az értékéből. Nekem nagyon bejött, tetszett (tetszik), így csak ajánlani tudom az Alfred Davis Memorial Ground meglátogatását minden hozzám hasonló fanatikusnak.


hancsi78