2021. szeptember 29., szerda

Sálak - Válogatott II.

A második részhez a belga válogatott három darabbal járul hozzá, amelyből egy szponzorált, egy átlagos, egy pedig egy régebbi egyoldalas. Mondanom se kell, ez utóbbi az, amely nálam a szép kategóriát képviseli, amely érzést csak az rombol le, hogy nem nagyon érdekel a belga foci és így a belga válogatott sem. A francia labdarúgásra és csapataikra is ugyanez áll fent. Nagyon nem lelkesedem a gall klubokért és a válogatottjukért, így a sálak se bírnak nagyobb értékkel számomra az átlagosnál. Ez a kettő ráadásul az egyszerű kategória képviselői, sőt, az első már-már sértően az. Portugália is csatlakozik az előző két nemzethez, azaz ők se mozgatnak meg bennem szinte semmit, se válogatott, se klubszinten, így ez a három darab is csak szimpla tartozéka a gyűjteményemnek. Annyi, hogy ez a három legalább egyedibbre sikeredett mint a belga és francia gyártások. 









hancsi78

2021. szeptember 28., kedd

Sálak - Válogatott I.

Nézzünk pár válogatott sálat, amelyek az elmúlt pár esztendőben kerültek hozzám. Az első bejegyzésben a német válogatott viszi a prímet, igaz nem a legszebb nyakbavalókkal, de azért elégedett vagyok. Most ezzel a négy változattal bővült a kelléktár német nemzeti fronton. Az olasz válogatott sálak sem a legszebb kategóriából kerülnek ki, de mentségükre legyen mondva nem emlékszem eddigi életem során olyan Italy nyakbavalóra, ami elnyerte volna a tetszésemet. A spanyol darab sem mutat semmi különös jegyet, a holland meg aztán az átlag-átlaga, de ez nem jelenti azt, hogy nem kaptak megfelelő helyet a gyűjteményemben.









hancsi78

2021. szeptember 23., csütörtök

Terrero Sports Hall - Lanzarote

A Kanári-szigeteken a birkózó sport nagy népszerűségnek örvend, de nem ám az olimpián is ismert válfaj, hanem a szigeteken, speciális küzdőtereken űzött ősi ágazat. Korábban is hallottam, hogy van egy ilyen küzdősport a szigeteken, de csak a 2019-es fuertaventura-i kirándulásom alatt találkoztam az erre a sportra szakosodott sportcsarnokkal, amely a "Terrero" nevet viseli. Tias-ban, a sporttelepen sétálva láttam meg az első aréna kialakítású létesítményt. Mivel nyitva találtam besétáltam és készítettem pár felvételt, de akkor még senki nem tudta megmondani nekem, hogy ez milyen sport otthonául is szolgál, lévén nem találkoztam egy lélekkel sem, így kérdezni se tudtam. A fővárosban (Arrecife) is hasonló volt a helyzet, de itt egy kisebb létesítmény fogadott, viszont ez is jól nézett ki és a körbejárás, fényképezés után annyira felkeltette az érdeklődésemet, hogy pár sorban utána olvastam mire is építették ezeket a létesítményeket. Azóta tudom, hogy a homokkal bélelt, gladiátor "küzdőtér" a kanári szigeteki birkózás (Lucha Canaria) szentélye és ezen két általam látott fedett létesítmény mellett található még pár a szigeteken. 

Tias - Polideportivo Municipal de Tias:

Arrecife - Ciudad Deportivo  de Lanzarote:

hancsi78

2021. szeptember 20., hétfő

Nicosia - Allegra GSP Sports Center

A kétezres évek elején kaptam pár felvételt Sándor Misi barátomtól, amely a frissiben átadott ciprusi GSP stadionról készült és én akkor úgy gondoltam, de jó lenne ide egyszer eljutni. Nem is annyira a stadion, hanem inkább az ország keltette fel kíváncsiságomat, de az, hogy egyszer én is kijutok ide, csak álomnak tűnt. Aztán az élet csak úgy hozta, hogy 2010-ben repülőre szállva kijutottam a szigetre, de a megosztott fővárosba és az ország legnagyobb stadionjába csak 2019-ben jutottam el elsőnek. A fővárosi barangolással nem volt gond, viszont a stadionélmény tüske marad bennem, mert nem mehettem a közelébe az aznap esti rangadó miatt. Hiába érkeztem már délelőtt a pályához, hiába kértem az ekkor már felsorakozó biztonsági emberektől, hogy hadd menjek közelebb, hajthatatlanok voltak, így csak tisztes távolból készíthettem felvételeket, de még azt is elég rosszallóan nézték a sárgamellényesek. Ráadásul nem csak a stadiont akartam közelebbről megtekinteni, hanem a mellette lévő Track and Field Stadiont is, amely az atlétáknak van kialakítva, de ami számomra még nagyobb értékkel bírt, az egy szimpla labdarúgópálya, amely a GSS Keravnos Strovolos csapatának a hazai pályája. Kis öröm volt az ürömben, hogy ez a pálya azon a sarkon helyezkedett el, ahol én is megállhattam, így legalább külön képeket tudtam erről is készíteni. Szerencsére a napnak (és eddigi ciprusi  látogatásaimnak) ez volt az egyetlen fekete foltja, a többi pálya, a főváros és maga az ország eddig csak kellemes órákat napokat, heteket adott nekem, így ezt a kis malőrt is könnyebben viselem.


Allegra GSP Sports Center - GSP Stadion:

Allegra GSP Sports Center - Track and Field Stadion:

Allegra GSP Sports Center - Football Pitch:

hancsi78

2021. szeptember 18., szombat

Cricket - High Wycombe

High Wycombe városában nem csak a labdarúgás népszerű, hanem a nemzet másik sportja a krikett is. Ennek megfelelően minden nagyobb parkban vannak krikettpályák is, de azok kialakítása, használata már változó. Jöjjön most egy csokorra való a helyi krikettmezőkből.

A Barry Close (Fernie Fields Park) két szimpla oválissal is bírt 2014-ben, de már akkor is az látszott, hogy ezeket a játéktereket bizony nagyon ritkán használhatják, így jó szem és egy googlemap rápillantás kellett, hogy ki tudjam venni, hol is voltak a grundok. A Kingsmead Road sporttelepén is hasonló volt a helyzet, itt egykoron három nagypálya is volt, de amióta a rögbisek uralják a terepet a krikett egyre hátrébb szorult a sorban, így 2018-ra már szinte semmi nem maradt a pályákból, de a kósza felfestéseket látva, olykor még mindig használják. A John Hampden Grammar School területén más a helyzet, hisz az iskolák többnyire igényt tartanak egy krikettpályára is a berkeiken belül, így ha keresztezik is egymást a labdarúgó, rögbi vagy épp gyephoki pályákkal, attól még általában állnak és bármikor bevetésre készek. A város Plomer Green részén szép környezetben áll a krikettmező, így ez az egyetlen a mostani bejegyzésben, ahol csak ők az urak. Ráadásul ez az egyetlen grund ahol van állandó hazai csapat a Plomer Green CC személyében. A Rye & Hollywell Mead hatalmas sporttelepén számtalan labdarúgópálya között egy alig használt krikettpálya is található, amely inkább csak ott maradt a múltból, mert az elmúlt években én egyszer sem láttam ott fehérruhás sportolókat parafagolyót dobálni. 

Barry Close:


Kingsmead Road:



John Hampden Grammar School Ground:

Plomer Green (Plomer Green CC):

The Rye & Hollywell Mead:


hancsi78

2021. szeptember 15., szerda

Wooburn Park Football

A Wooburn Park egy igen sűrűn látogatott rész volt részemről az elmúlt esztendőkben, amelynek egyszerű az oka, ez a park az egyik legközelebbi sétáló és pihenő övezet a tartózkodási helyemhez viszonyítva, így mondhatni lépten-nyomon járok arra. A park mezején található egy nagy labdarúgó pálya, amelyet a szomszédos falú iskolai csapata, a  Bourne End JSC használ hétvégenként éles meccsekre. Az edzés az iskola területén történik, ott is vannak pályák, de a bajnoki fordulókra, edzőmeccsekre már a szomszédos parkban, azaz a Wooburn Parkban kerül sor. Viszont itt csak a meccsekre szerelik fel a "létesítményt" kapukkal és készítik el a felfestést, így a szünnapokon csak egy nagy mező része a focipálya is, ahol emberek pihennek, kutyát sétáltatnak vagy egyéb szabadidős tevékenységet folytatnak. Én már szinte minden változatban elkaptam a pályát. Volt, hogy semmi nem volt rajta, volt, hogy legalább a vonalak látszottak, de jártam már akkor is itt, amikor álltak a kapuk, sőt, egy meccsbe is bepillantottam már a járda melletti lócán ülve. Aztán volt amikor sütött a nap vagy esett az eső, de az Angliában oly ritka hótakarót is megfigyelhettem már a játéktéren. A lényeg, hogy sokszor jártam már itt és ha betévedtem, akkor mindig csináltam is pár képet, hisz abból sose elég!

Wooburn Green - Wooburn Park (Bourne End JSC):


hancsi78

2021. szeptember 12., vasárnap

Tenisz - The Royal TC

A tenisz alapjait már igen régen letették, de az igazi "old school" stílust csak kevesen klub és kevés játékos űzi manapság. A hagyományokat ápolandó, a The Royal Tennis Club ezt a régi válfaját játssza tenisznek, ráadásul a világ legrégebbi teniszpályáján, a Hampton Court-ban található Royal Tennis Court-on. A játéktér leghíresebb használója minden bizonnyal VIII. Henrik angol király volt, aki élvezettel ütögette itt a labdát már 1528-tól! A csarnokot egyébként ma is használják és én szerencsémre többször is jártam benne, sőt egy alkalommal magát a játékot is megcsodálhattam, így nyugodtan leírhatom, tényleg csak alapjaiban hasonlít a "real tennis" a ma játszott játékra. 

London - Hampton Court
The Royal Tennis Court
The Royal TC
2014 / 2017


hancsi78

2021. szeptember 8., szerda

Cricket - Brent & Barnet

Tereljük most a bejegyzések menetét egy kicsit a krikett mezejére, pontosabban Brent és Barnet oválisainak egy részére. A Roe Green Park London Brent körzetében található és egy focipályával karöltve a helyi amatőr sportolóknak ad alapfeltételeket a sportolásra. Az innen nem messze található West Hendon Playing Field mezeje szintén ad egy krikettpályát a sportolni vágyóknak, annyi különbséggel, hogy az itteni hatalmas mezőn több kisebb-nagyobb játéktér is elfér a parafagolyósok grundja mellett, vagy azzal szimbiózisban. Barnet-ben a Copthall Playing Fields már nem csak egy, hanem mindjárt három krikettmezővel is bír, ráadásul itt van bejegyzett hazai csapat is az MTSSC CC személyében. Az is érdekes lehet, hogy itt már jártam korábban, de akkor (2012-ben) a Hendon St. Mary's CC játszotta itt a hazai meccseit. Változnak az idők, hat év meg bőven elég hogy cserélődjenek a tulajok és a főbérlők.

London  - Roe Deer Park (2018):

London - West Hendon Playing Fields (2018):

London - Copthall Plaing Fields (2018):



hancsi78

2021. szeptember 4., szombat

Ciprus - Ormidea

2016-ban a buszból pillantottam meg az Ormidea stadionját, amely a közvetlen az autóút mellett volt kialakítva. Akkor még csak pár képet készítettem futtában, de 2019-ben, amikor újra eljutottam a sziget ezen részére, már megálltam egy gyors vizit erejéig. Szerencsémre a stadion nyitva találtatott ebben az időben, így nem csak a külső falakra pingált graffitiket csodálhattam meg, hanem a létesítmény belső világát is. Egy biztos, nem volt egy építészeti csoda a főtribün, de egy ilyen kisváros, kiscsapát figyelembe véve bőven a megfelelő kategóriába tartozott részemről. Az ismerkedés nem tartott sokáig, hisz várt rám Ayia Napa gyönyörű tengerpartja, ahol sokkal több volt ugyan a látnivaló, de azok nagy része nem vág a blog témájába, így nem is lesznek láthatóak itt.

Ormidea 
Koinotiko Stadio Ormodeias 
(PO Ormidea)
2019

hancsi78

2021. szeptember 1., szerda

Tenisz - Anglia (Nem Használt Pályák)

Kalandjaim során olyan pályákkal is találkozom, amelyeket sajnos kivontak a forgalomból és valamiért már nem pattog rajtuk labda. A legszívbemarkolób látvány a nagypályák esetében fogad, de kisebbeknél is képes az ember elmorzsolni egy könnycseppet a szörnyű állapotok, a lepusztultság és egyben a reménytelenség miatt is. A mostani bejegyzésbe pár teniszpályáról lesz szó, amelyeket már vagy nem használnak, vagy nem a teniszpálya pattog rajtuk.

Farnham Royal-i Farnham Parkban a teniszpályákat már nem használták egy ideje, amikor 2016-ban arra jártam és a helyzet 2018-ra sem változott, sőt, csak rosszabb lett. Sajnos a sporttelepnek több olyan része (rögbipályák, keményborítású kispálya) is van, amely hasonló helyzetben volt, de ezzel ellentétben a foci és főleg a baseball virágzik és egyre szebb, több és nagyobb pályákat kap. Lane End falujában elpusztult ugyan a teniszpálya, de szerencsére egy műfüves kispályát találtam a helyén, így az egyik szemem sírt, de a másik nevetett. A Stanley Deason Leisure Centre komplexumánál is feladták a tenisz szabadban való űzését és a sport helyett a létesítményhez érkező autók parkolására szolgálnak az egykori pályák. Woolmer Green-ben a Village Hall-nál sem használják már a grundokat, sem teniszre, sem az egyik oldalon felállított palánknál kosarazásra. Milton Keynes-ben a Brodwell Road sporttelepén is hasonló volt a helyzet, a tenisz már csak amolyan egykoron játszott sport a The Recreation Ground-on.


Farnham Royal - Farnham Park (2016 /2018):


Lane End - Lane End Playing Fields (2018 - Lebontva):

Brighton & Hove - Stanley Deason Leisure Centre (2018):

Woolmer Green - Woolmer Green Village Hall (2018):

Milton Keynes - The Recreation Ground / Bradwell Road (2014):

hancsi78