"Bowling Green"

2010-ben futottam bele az első lenyűgöző "Bowling Green" pályába és mit ne mondjak megtetszett, a "szépzöldgyep", a csinos kis klubház és az a nívós környezet, amiben a christchurchi pályát találtam. Igaz nem ez volt az első "green" látványom, mert korábban már Great Yarmouthban láttam ilyet, igaz akkor még nem fogott meg annyira, hogy eszeveszett fotózásba kezdjek. Viszont a Dél-Angliában tett kirándulásom  arra sarkalt, hogy ha utamba téved egy hasonló "Bowling Club" ne hagyjam pihenni a kamerát. Így is tettem és az eltelt lassan 3 évben meglátogattam pár "gyepet" és mit ne mondjak a többség bizony hasonló szép környezetben található mint a Christchurch BC hazai grundja. Guildfordban például a kastélykertben van a pálya kialakítva, így nem csoda ha a neve is Castle Green, akár csak a csapaté. Az eddigi általam látott legszebb Bowling Green viszont Skóciában, Dumbarton városában volt fellelhető, ahol a helyi kastély és a "vízpart" tette lenyűgözővé a Dumbaront Rock pályáját. Persze vannak kevésbé szép helyen kialakított grundok is, ilyen volt a kimptoni vagy bookhami. Ezen pályákra még bejutnom se sikerült, pedig többnyire nem szokták hét lakat alatt őrizni őket. A látogatások mindentől függetlenül a véletlennek köszönhetőek, hiszen a mellette lévő turisztikai látványosság vagy egyéb sportlétesítmény meglátogatása miatt kerültek lencsevégre és ez egyenlőre így is marad, hiszen más sportok pályái egyenlőre még előnyt élveznek a "bowlinggal" szemben.

Anglia:

Christchurch:

Kimpton:

Westerham:

Guildford:

Guildford - Burpham:

Great Bookham:

Skócia

Dumbarton:

Blair Atholl:

hancsi78

10 régebbi "európai" darab

Lassan szinte minden országból fent lesznek a sálaim (már ahonnan vannak) így a mostani frissítésben Dánia, Fehéroroszország, Litvánia és Wales 2-3 darabja kerül beiktatásra a "bemutató terembe", amolyan hiánypótló gyanánt. Ezen országokból csak ez a pár nyakbavalóm van és nincs közte kiemelkedő darab, ami nem jelenti azt, hogy kisebb értékkel bírnak számomra. Több olyan van ezen kellékek között ami a DVSC (kézi vagy foci) európai kupakalandjaihoz kapcsolódik, mint például az Ikast, BATE vagy éppen a litván válogatott sál. Párat kaptam (innen-onnan) és párat vettem (innen-onnan) és egyenlőre ennyi amit fel tudok mutatni ezen országokból.

Dánia (3)

Fehéroroszország (2)

Litvánia (2)

Wales (3)

hancsi78

Wycombe Wanderers

High Wycombe első számú csapata a Wycombe Wanderers FC, akik nem a sikerkorszakukat élik a 2010-es években. Többnyire az angol 4-5 osztályban szerepelnek nem éppen kiváló eredményeket felmutatva. A hazai pályájuk az Adams Park néven ismert szerte Angliában és az 1990-es években épített 10.000 férőhelyes stadion egész pofásan néz ki. A lelátók teljesen a WWFC színeiben pompáznak, pedig a London Wasps RUFC sárga-feketéi is ott játsszák hazai meccseiket. Igaz ők csak 2002-óta társbérlők a stadionban, így a színeik "még" nem érvényesülnek. Én 2008-ban jártam a "The Blues" stadionjában és szerencsémre nyitva találtam, így kívül-belül sétálhattam egy jót és kattogtathattam sűrűn a fényképezőgépet. Mivel a klub nem a legmagasabb osztályokban játszik, így a kapu mögötti részeken állóhelyek vannak kialakítva, ami kissé furán hat egy modern, angol stadion meglátogatásakor. Gondolom ha feljebb jutnának nyomban le is székeznének mindent. Addig is marad ez a "feeling", ami szerintem része kell hogy legyen egy-egy stadionnak. Enélkül elvész a varázs, eltűnnek a jóban-rosszban kitartó aktív szurkolók. Igaz ülve kényelmesebb, de nézzük meg mi lett Manchesterben vagy Liverpoolban a híres, hírhedt táborokból a leültetés után. Persze kívánom, hogy a Wanderers nagyobb sikereket érjen el, de a "modern" foci átkát, a színházhoz hasonlító lelátókat semmiképp, az nem futball, az nem szurkolás.........

hancsi78

Vác

Amikor elsőnek jártam Vác városában épp a friss bajnoki címüket ünnepelték a helyi labdarúgók, így érthetően nagy volt a lelkesedés a Dunakanyarban. Ekkor még roppant fiatal voltam, de a váci stadion már ekkor is pofásan nézett ki (lévén 1995-ben újították fel), persze nekünk "debrecenieknek" minden stadion pofás volt, amiben volt elég beton. Ha mindez le volt székezve akkor az már maga volt a tökéletesség. A Váci Városi Stadion ilyen volt, így az "apró" termete ellenére elnyerte tetszésem, mivel már akkor is bővelkedett a csapat piros-kék színeiben. A környezet, valamint a lelátók állapota is normális színvonalú volt, ami nem volt gyakori ezen időszakban a magyar stadionokban A kilencvenes években megfordultam még arra párszor, melyből a legemlékezetesebb esemény az 1999-es kupadöntő volt, melyet a Tatabányával vívtunk és a DVSC első komolyabb sikerét hozta el számunkra az a váci éjszaka. Ezért nem csoda, ha rajtam kívül még többezer debreceni drukker szerette meg a piros-kék lelátókat. Aztán a helyi csapat nagy hanyatlásnak indult, így évekig nem kellett arrafelé utazni, de szerencsére kimászott a váci futball a kátyúból és 2006-ban újra a legjobbak között szerepeltek. Igaz csak átszálló jegyet vettek az NBI-be, így ismét kerülni "kellett" a közben Ligeti Stadionra keresztelt pálya látogatását. Innentől az NBII stabil csapatának számított a Dunakanyar Vác, de sajnos az idei (2013) esztendő ismét nagy fekete betűkkel kerül be a helyi és a magyar labdarúgás történetébe, hiszen a tavaszi fordulóban sorra "mondták vissza" a meccseiket, mely kizárást eredményezett a második vonalból. Remélhetőleg minél hamarább túljutnak ezen a  sötét korszakon a helyiek és újra labdarúgással és szurkolással telik meg a Ligeti stadion.

A helyi sportcsarnokba többet vizitáltam, hiszen a Synergon SE Vác NBI-be jutása óta folyamatosan egy osztályban szerepel a DVSC-vel, így a kilencvenes évektől napjainkig többször megfordultam a Váci Városi Sportcsarnokban. A létesítmény 1996-ban nyitotta meg kapuit, így az első látogatásaim során egy teljesen új "lelátóra" érkeztem, de nagyon nem fogott meg. A süllyesztett pálya még csak-csak elmegy, de maga a lelátórész nem éppen praktikus. Sok a "holt-tér" a hátsó sorokban állva a benyúló oszlopok miatt sokszor nem látható a pálya egy-egy szakasza. Ez persze csak a belső elrendezés, kívülről nem találtam rajta semmi kivetnivalót. A nézőtéri hibák ellenére egy modern kis sportcsarnok a váci!

hancsi78

Debreceni Vasutas Sport Club 1902

Debreceni Vasutas Sport Club

1902 

  

Képek: Dénes Tamás és Sándor Mihály: Baj-nok-csa-pat! (341-343. oldal)

 1902. március 12-én a debreceni vagongyár 11 sportot szerető tagja Kabay György és Nánási Vilmos mérnökök vezetésével megalakították az Egyetértés Futball Clubot, amely a már létező Egyetértés Dal és Önképző Egyesület keretén belül kezdte el működését. Kezdetben csak vasutas tagjai lehettek a clubnak, amely színeként a pirosat és a fehéret választotta, kifejezésre juttatva ezzel a csapat nemzeti elkötelezettségét. Ekkor a játékosok még saját felszereléseikben meccseltek. Rendelkeztek egy labdával, de játéktérrel nem, így a barátságos meccseiket többnyire más debreceni pályákon rendezték. Az Egyetértés a keleti kerület munkásainak kiemelt támogatását élvezte, szemben a város vezetőinek áldásával. Ezen városrész teljesen elkülönült a város többi részétől és az itt élők is más mentalitásúak voltak mint az eredeti cívis polgárok. A különbség nem csak földrajzilag és a klub szimbolikáiban volt nagy, hanem a tagok vallási és társadalmi rétegződésében is. Az Egyetértés tagjai ugyanis hithű katolikusok voltak a város "ősreformista" polgáraival szemben és a munkásrétegből kerültek ki a város elit polgáraival ellentétben. Ennek köszönhetően a város életében csak háttérszerep jutott a vasutas csapatnak, elfeledve mindenféle támogatást a hatalom akkori tagjaitól. 1911-ben a MÁV Igazgatósága egy területet jelölt ki a Műhelytelepen, ahol ezek után a labdarúgók rúghatták a bőrt. Ezen kis pályát a szurkolók a "Futball-tér" elnevezéssel illették. 1912 nyarán az Egyetértés FC kilépett az anyaegyesület keretei közül, alapszabályt fogadtak el és megalapították a Debreceni Vasutas Sport Clubot. Ettől függetlenül a csapat továbbra is megmaradt gyári csapatként és nem indult el a kiírt kerületi bajnokságokon. Maradtak a barátságos meccsek a helyi klubok ellen.

Képek: Sándor Mihály: A debreceni futball képes kalauza I. kötet (21-39. oldal)

          1916-ban jött el a változás a klub életében, mert "mint igen jól mobilizálható" csapat indulhattak az MLSZ által kiírt hadi-bajnokságban. Itt három évig szerepelt a gárda, majd a román megszállás véget vetett a klub éppen csak elinduló hivatalos életének. Az ország tervszerű feldarabolása után a debreceni labdarúgás helyzete teljesen megváltozott a kezdetekhez képest. Kiszakítva a megszokott régiójából a városban és a labdarúgó klubok háza táján is éles változások következtek be. A DVSC 1920-1936 között a körzeti bajnokságokban indult és sikerüket a 7 megszerzett bajnoki cím jelezte. Kiemelkedő év a csapat életében az 1924/1925 szezon, amikor az országos bajnokság elődöntőjéig masíroztak, míg a Corinthian Kupa döntőjében a Szegedi AK parancsolt nekik megálljt. A sikeres éveknek az MLSZ vetett véget, bevezették ugyanis a profi ligát, mely hátrányosan érintette a vasutasokat. Mint állami, üzemi csapat nem válhatott profivá, a játékosaik viszont igen, így azokat elszipkázta a frissiben létrehozott helyi Bocskai FC. Ezután tíz évnyi vegetáció következett, a csapat indult ugyan a kerületi bajnokságokban, de számottevő siker elérése nélkül, teljesen amatőr státuszban. Közben (1922) elkészült a csapat saját "stadionja" a Diószegi úton (később Vágóhíd utca), mely a kor igényeinek teljesen megfelelő létesítmény volt. 1925-ben egy nagyobb változás is bekövetkezett a csapat életében ugyanis a másik helyi vasutas egylet (DMTK) nehéz anyagi körülményeire hivatkozva beolvadt a DVSC csapatába, melynek neve változatlan maradt a színei viszont zöld-fehérre cserélődtek. 

Képek: Sándor Mihály: A debreceni futball képes kalauza I. kötet (78-40. oldal)

          A vegetációnak a profi liga hanyatlása és a Nemzeti Bajnokság megszervezése vetett véget, melybe a DVSC is bekapcsolódott 1938-ban, amikor is feljutottak az NB/B Keleti csoportjába, mely az akkori másodosztálynak felelt meg. Öt év változatos szereplés után jutottak fel a labdarúgók a legjobbak közé és 1943.08.22-én debütáltak a Szegedi VSE vendégeként. A legjobbak között 5 évig szerepelt a gárda megszakítás nélkül (ha a háború miatti leállást nem vesszük figyelembe), amely fél évtizedben egy megszerzett hetedik hely volt a legjobb eredmény. Az első búcsúra 1948-ban került sor és innentől inkább a második vonalban vitézkedtek a fiúk, egy-egy évre megszakítva ezt egy kis NBI-gyel. Na de nem csak a bajnokságokról szólt ez az időszak, mert a politikának ekkor nagyobb hatalma volt mint a sportnak. Az első komolyabb változás 1937-ben következett be, amikor az időközben visszakapott színeket ismét le kellett cserélni ezúttal lila-fehérre, majd 1943-ban fekete-fehérre, melyet a háború elmúlásáig viseltek. A "békés" évek kezdetén a színekkel nem volt probléma, a csapat neve viszont nem tetszett az új hatalomnak és előbb a "Club" szócskát kellett törölni és helyette az Egyesületet használni (Debreceni VSE), majd éppen hogy elkezdték ízlelgetni a szurkolók az új elnevezést gyorsan az egész csapatot Debreceni Lokomotív SK-ra keresztelték. Ezen utóbbinak egy pozitív vonzata is van a jelenkor számára, ekkor kapta ugyanis a csapat a "Loki" becenevet. 1955-ben újabb változás történt a klub életében, ugyanis össze "kellett" vonni a szakszervezeti egyesületeket, így a Vasutast, a Postást és az Előrét és ebből született meg a Debreceni Törekvés SK, természetesen mindez a központi hatalom felügyelete mellett. A szín és névkavalkádnak az 1956-os forradalmi események vetettek véget és kapta vissza a csapat a DVSC nevet és a piros-fehér színösszeállítást. 

Képek: Sándor Mihály: A debreceni futball képes kalauza I. kötet (149-130. oldal)

          1956 után a DVSC többnyire a második vonalban harcolt és végzett általában a tabella első felében. Néha sikerült a felkapaszkodás a legjobbak közé, de oda csak átszállójeggyel érkeztek a piros-fehér focisták, a leghosszabb folyamatos tagság két évig tartott. A mélypont 1967-ben következett be, amikor a csapat kiesett a harmadik vonalba és onnan csak két év elteltével küzdötték vissza magukat. A feljutást követően tíz év következett a második vonal középmezőnyében, kimagasló eredmények nélkül. Ebben az időszakban a csapat, pontosabban a város vezetése nem is akart első osztályú labdarúgó klubot, mindent amatőr alapokra akartak helyezni, pénz csak részben csordogált a vasutasokhoz és ismét nem a Loki volt az a debreceni csapat, mely a város és a helyi politikai vezetés kiemelt figyelmét lekötötte. Sőt a helyi kommunista vezetés egy hármas fúzió révén létrehozta a saját csapatát (DMTE), mely mindenben előnyt élvezett a DVSC-vel szemben. A Lokit körön kívül helyeztek és többször kísérletet tettek megszüntetésére, feloszlatására. Kezdetben a "vasutasok" szerencséje csak azon múlott, hogy a városi ellenlábas nem tudta magát önerőből felküzdeni a második vonalba, így újabb sanszokat kapott a DVSC a bizonyításra. Amikor pedig azonos osztályba kerültek a megyei pártbizottság úgy döntött, legyen verseny a csapatok között. Ezen cselekedetük meglehetősen humánusnak bizonyult az előző évek hozzáállását ismerve. A hatalom viszont hiába volt a DMTE mögött, 1979-ben a DVSC-nek sikerült kivívnia a feljutást az ősi rivális Nyíregyháza ellen. A Nagyerdei stadionban 30.000 néző előtt sikerült megszakítani az átkot és felkerülni ismét a legjobbak közé.

Képek: Sándor Mihály: A debreceni futball képes kalauza I. kötet (225-222. oldal)

          Az örömbe aztán kisebb üröm is vegyült, mint ezekben az időkben annyiszor, a politika ismét közbeszólt és kijelentette a DVSC nem képes egyedül vállalni az NBI terheit, ezért fúzióra kell lépnie a DMTE csapatával. A megszüntetésről ekkor már nem mertek beszélni, a népharag túl nagy lett volna, ezért az üdvözítőbb egyesítési ceremónia maradt, ami elől viszont már nem volt menekvés. Az új csapat a DMVSC névvel, új címerrel és színekkel lett felvértezve, otthonául pedig a Nagyerdei stadion lett kijelölve. Az egyesítést örömmel fogadta a helyi sportbizottság, a szurkolók viszont nem kértek az új színekből és névből, ők továbbra is piros-fehér zászlókkal és "Hajrá Loki!" rigmussal biztatták a "vasutast". A kényszerházasság kétségtelenül megosztotta a szurkolókat, de az tény hogy a csapat eddigi legsikeresebb szériája a fúzió tíz éve alatt következett be. Ezen idő alatt csak két évig szerepelt a klub a második vonalban és a legjobbak között elért 6.hely az addigi legkiválóbb helyezése volt a gárdának. A fúzió alatt kétszer szerepelt a csapat a KK-ban valamint 1986-ban az Interliga'86 küzdelmeiben nemzetközi megmérettetés keretei közepette. 

Képek: www.dvsc.hu, illetve  hancsi78

          Aztán elérkezett a rendszerváltás ideje és nem lett közös jövője a a DVSC - DMTE kettősnek. A legjobbak között természetesen a színeit és címerét visszakapó vasutasok indulhattak és két szerény esztendő után két év NBII Keleti csoport következett. A "mélyben" aztán új fejezet kezdődött a Loki életében. 1993-ban visszajutottak a fiúk a legjobbak közé Garamvölgyi Lajos vezetésével és a fiatal titánjainak tehetségével. A csapat az Oláh Gábor utcai Stadionba költözött, mert saját létesítménye teljesen lerobbant és használhatatlan állapotba került. A feljutást követő évben története legnagyobb sikerét érte el a csapat a megszerzett harmadik hellyel, mely abban az időben hatalmas szenzációnak volt tekinthető, mivel ezt az eredmény többnyire saját nevelésű fiataljaival érték el. Közben azért nem volt minden fenékig tejfel. Az anyagi biztonság nem volt megfelelő, gyakran került a perem szélére a bronzcsapat. A MÁV szinte teljesen kiszállt a csapat mögül és már csak névben voltak az egyesület "támogatására". A gyér anyagi lehetőségektől függetlenül azért szépen ellavíroztak a zavaros NBI középmezőnyében. 1998-ban elindult a csapat az UEFA Intertoto kupában és négy körig jutott, búcsúztatva közben a német Hansa Rostock együttesét. Az igazi siker a szezon végére jött el a Lokisták számára, ugyanis története során először bejutottak a Magyar Kupa fináléjába és ha már ott voltak el is hozták a trófeát a váci stadionból. A történelmi siker ellenére az anyagi helyzet nem stabilizálódott és az önkormányzat valamint a helyi nagy vállalatok siettek a bajban lévő klub segítségére és közösen hozták létre a Debreceni Futballkezelő Rt-t, mely rendezte az adósságokat és biztonságos alapokra helyezte a gárda létét. 2001-ben újabb Magyar Kupa diadal jött el a csapat életében és nem sokkal később búcsú az NBI-től. Igaz ez csak papíron következett be, mert a BKV visszalépésével gyakorlatilag bennmaradtak az első osztályban. 2002-ben fennállásának 100 éves évfordulóját ünnepelte a klub, kissé méltatlan körülmények között egy válogatott (!) meccs (Magyarország - Fehéroroszország 2-5) keretében. 2003-ban újabb kupadöntő következett, de ezúttal a vereség ízét is megérezhette a népes debreceni közönség a Ferencváros ellen.

Képek: www.dvsc.hu

         Ekkor már sejteni lehetett hogy nagy dobásra készülnek a csapat vezetésében és a régi nagy játékosok visszatérésével a bajnoki cím elhódítása lett az egyértelmű cél. Sikerei szempontjából 2005-ben érte el a csúcsot a csapat a magyar bajnoki cím begyűjtésével, melyet a következő években még 5x ismételték meg. A bajnoki címek mellett a kupákban (3 Magyar Kupa, 1 Ligakupa, 5 Magyar Szuperkupa) is volt pár elsőség. Az eltelt több mint száz év legsikeresebb 10 éve, az utolsó 10 is volt egyben. 2010-ben Magyarországon először hódította el a csapat a kiírt négy trófeát, tehát a bajnoki cím mellett a 3 kupagyőzelmet jelentő serleg is a DVSC birtokába került. 2012-ben újabb csúcs jött el a DVSC életében, ugyanis 1966-óta először nyert veretlenül bajnoki címet magyar csapat. A hazai sikereket természetesen nemzetközi megmérettetések követtek és pár kiemelkedő siker (Hajduk Split, PAOK kiverése) mellett sajnos nem sok babér termett ezen a porondon. A jég 2009-ben tört meg amikor sikerül bekerülni a BL csoportkörbe, majd egy évre rá az Európa Liga csoportkörében is kipróbálhatta magát a csapat. Itt újra nem sok siker termett a csapat számára, de a Liverpool, Fiorentina vagy éppen Sampdoria elleni csaták felejthetetlen élményt nyújtottak a játékosoknak és a szurkolóknak egyaránt. Mindezen debreceni sikerek mellett a magyar labdarúgás színvonala semmit nem emelkedett az évek alatt, így a szurkolók nem hogy megtöltenék a magyar lelátókat, hanem egyre kevesebben járnak ki az NB1-es találkozókra és ez alól Debrecen sem kivétel. A miértjét másban látják a szurkolók és a szövetség, de egyenlőre csak az MLSZ szava a szent és sérthetetlen, ami évek (évtizedek) óta nem eredményez jobb focit és több szurkolót, így nem ártana már a felelősöket másban és nem a szurkolókban keresni. 

Képek: www.dvsc-hu, illetve hancsi78

Források:
Filep Tibor: Fejezetek a DVSC és a Bocskay történetéből
Filep Tibor: Csak a Loki!
Égerházy Péter: Bajnokcsapat piros-fehérben
Vitos György: 100 éves a DVSC, Kelet-Magyarország fociékszere
Dr. Fésüs László: Debrecen versenysportjának bölcsője a DTE
Sándor Mihály: 25 év 25 labdarúgója: A Loki
Sándor Mihály: A debreceni futball képes kalauza I. kötet
Sándor Mihály: Szívünk a vérünk a Lokié, krónika a hajdúsági drukkerhadakról
Dénes Tamás és Sándor Mihály: Baj-nok-csa-pat!
Szegedi Péter: Pozíciók és oppozíciók: A futballmező kialakulása, struktúrája és dinamikája.
www.dvsc.hu
www.haon.hu
www.magyarfutball.hu
 

Utószó:

Gyerekkorom óta érdekel a sport és igen sok időmet le is kötötte, igaz soha nem sportoltam, hanem én voltam a "néző majd a szurkoló". Elsőnek csak tévében, majd felcseperedve már élőben is kilátogattam minden érdekesnek tűnő sportrendezvényre. Itt jelentős változás állt be az életembe, hiszen megérezve a lelátó varázsát volt ami odakössön egy klub mellé és ne csak általánosságban szeresem a sportot. Szerelem volt ez első látásra és bizony mindez azóta se csillapodott, nem fordul át szeretetbe és nem lett belőle "megtűrt" kapcsolat. Aztán ahogy lenni szokott egyre jobban megismertem a "kiválasztottat" és megtudtam mikor született, ért el sikereket vagy "csalódott" az évtizedek folyamán. Megtudtam mikor mire kényszerítették vagy melyik utat választotta egy adott szituációban. Ez odáig fajult, hogy egy idő után már mindent tudni akartam róla és a "családjáról", ami arra ösztökélt hogy a magyar lelátói élet tanulmányozása mellett egyre több időt szenteljek a magyar klubcsapatok és bajnokságok kutatására, történetük áttekintésére is. Ennek hatására írtam meg még 2008-ban a DVSC labdarúgó csapatának történetét a magyarfutball.hu honlapra, melyet most kicsit kiegészítve fentebb közzéteszek. Ez volt az első ilyen jellegű beszámolóm a blogon, de valószínűleg nem az utolsó, hiszen azóta már több csapat történetét is feldolgoztam, amit majd ha lassan is, de megosztok a "népes" közönséggel. Természetesen a beszámolókat, bemutatókat tessenek helyén kezelni, hiszen egy magamfajta "amatőr érdeklődő" nem képes azt a színvonalat hozni, mint a megfelelő háttérrel, képzettséggel rendelkező, a magyar labdarúgást sokkal jobba ismerő  szakemberek.

hancsi78

Royal Ascot

Még 2009-ben ért az a szerencse minket a párommal, hogy kijutottunk Anglia leghíresebb lóversenyére a Royal Ascot-ra, igaz mi csak egy "röpke" napot töltöttünk a négy napos rendezvényen. A verseny, a pálya és az egészet körülvevő miliő is nagyon foglalkoztatta a fantáziánkat (még akkor is ha sok közünk nem volt és azóta sincs a lovas sportokhoz) így vártuk a napot amikor végre átélhetjük, amire csak álmainkban gondoltunk. A megérkezéssel nem volt gond és a kisbuszunkat szépen elirányították az előre kijelölt mezőre, ahol a megfelelő piknik előkészület után jött a "zaba és piálás" majd mindenki rohant "csinosba" a futamokra. A többség (értsd angolok) már ekkor kissé borgőzösen botorkáltak, botladoztak a tribün irányába illetve aki nem bírt menni azt elvitték elektromos kiskocsikkal a lelátókig. A lóversenyekről nem sokat tudtunk és a fogadás se a mi asztalunk, így inkább a körítésre fókuszáltunk. Főleg arra, hogy a futamokból lássuk, halljuk azt az utolsó pár száz "yardot" és "másodpercet" ami igazán megpezsdíti Ascot közönségét. Komoly információkkal nem rendelkeztünk a futamokról, lovakról, istállókról és a zsokékról, illetve magyar vonatkozása sem volt az aznapi rendezvénynek, így amolyan semleges érdeklődőként "izgultunk" egy-egy befutó alatt. Pénzt nem vesztettünk és nem is nyertünk, igaz a "tétre - helyre - befutóra" szakzsargont se sikerült igazán megérteni. Hozzátartozik még a nap eseményéhez az angolos időjárás, vagyis eső egy kis széllel meg 10 fok körüli hőmérséklettel, így sajnos nem csak a mosoly fagyott az arcunkra a nap végére. Talán ha egy kicsit többet iszunk! :) A többség ezt megtette helyettünk és visszaérve a "járgányhoz" már nem csak botladozás és botorkálás volt, hanem dőlés-borulás. Nagyszerű látványt nyújtott a kalapban vonagló angol "hölgyek" asztaldöntögető mutatványa, csakúgy mint a sáros füvön elterülő frakkos "úriemberek" 10 pontos talajgyakorlata. A nap nagyjából így telt és ért véget, az élmény örök, de ennek ellenére nem tervezzük az elkövetkezendőkben újabb lóverseny élőben való megtekintését.

hancsi78

Gyulai István Atlétikai Stadion Debrecen

Az Ifjúsági Atlétikai Világbajnokságra épült a Gyulai István nevével fémjelzett létesítmény szinte csak és kizárólag az atlétáknak készült, a kétezres évek elején. A tribün épülete igen impozánsra sikeredett, mint ahogy maga a játéktér is kiváló színvonalú, csakúgy mint a nagyerdei környezet. Én 2005-ben kaptam elsőnek lencsevégre a pályát, amikor is pár ismerőssel úgy határoztunk, hogy meglátogatjuk a debreceni állatkertet és onnan, amolyan lesifotós módjára kattintottam párat, lévén szomszédságban van a "zoo" a stadionnal. A második immár komolyabb fotózásra 2009-ben került sor, amikor már több felvételt készítettem és több irányból jártam be a stadiont, így valamivel gazdagabb lett a képanyag, de a komolyabb lelátók híján olyan sok felvétellel ekkor sem rukkoltam elő. A stadion állapota még ekkor is kiváló volt és remélhetőleg még pár évtizedig őrizni is fogja ezt a színvonalat. A stadiont egyébként a Debreceni Sportiskola használja és itt működik a Sportcentrumot vezető központi "szerv" is.

2005

2009

hancsi78

MUFC sálak

A világ talán legismertebb csapatának nyakbavalói kerülnek ma fel a blogra és a népszerűségnek hála az én "szerény" kis gyűjteményemben is akad vagy 17 darab. Ez nem olyan nagy szám mondjuk egy MU fanatikusnak, de ha azt nézzük hogy én soha nem kedveltem a United csapatát, szurkolóit és azt az egész "modern és világklasszis" színvonalat amit ők képviselnek, akkor már soknak is mondható. Persze a sálak nálam is más kategóriát képviselnek, ahhoz hogy tetsszen egy darab, nem feltétlenül kell hogy a csapat is szimpatikus legyen. Ráadásul "mindenevő" gyűjtő vagyok így ezen 17 darab is ugyanolyan része a kollekciónak, mint a többi és ha így haladok akkor lesz még itt több manchesteri sál is az évek előre haladtával, amit én egy percig nem bánok.

hancsi78