2013. április 7., vasárnap

Főnix Debrecen

A Főnix Rendezvénycsarnokot már több mint tíz éve építették Debrecenben és méreteivel és lehetőségeivel az egyik legnagyobb és legjobb akkori és mostani rendezvénycsarnokká vált Magyarországon. Az építési munkálatok nem tartottak sokáig, hiszen ha emlékeim nem csalnak egy év se kellett, hogy felhúzzák az épületet és kialakítsák a környezetét (park, parkolók). A szomszédos Hódos Rendezvénycsarnok mellé magasodó új létesítmény a sport egyik fellegvárának szánták Hajdú-Biharban, de nem az lett belőle.

2002

Kezdetben elég sok rendezvény volt a falak között, így a koncertektől a gálákon át a különböző sporteseményekig, de komolyabb hazai csapat híján, a lelátók többnyire üresen álltak. A Debreceni Vadkakasok kosárlabdacsapata ugyan lehúzott itt pár szezont, de a kosárlabda sosem volt meghatározó sport Debrecenben, így a lelátók sem teltek meg a hatalmas "hodályban". A kétezres évek közepén a téli labdarúgó teremtorna döntők jelentették a legkomolyabb sporteseményeket, de a kezdeti egynapos és telt-házas rendezvényt, hamar felváltotta a kétnapos (több pénzzel kecsegtető) döntő, amire viszont pont azok nem voltak kíváncsiak, akiknek az egész szervezve lett, így ez a kezdeményezés is teljesen kihalt az évek előre haladtával. 2007-ben a Vadkakasok beadta a kulcsot az utódoknak meg természetesen túl nagy volt a Főnix, így már nem volt igazi "bérlője" a helynek. Egy időben szó volt róla, hogy a DVSC női kézilabdázói fognak átköltözni, de ezzel sem a csapat, sem a drukkerek nem értettek egyet, így egy-egy bajnoki vagy nemzetközi meccset kivéve ők sem használják hazai pályaként a sportcsarnokot.

2005

2007

Én 2007-ig nem nagyon foglalkoztam a stadionok, sportcsarnokok külső-belső fotózásával (addig csak pár felvételt készítettem amolyan emlékként), így a debreceni létesítményeket is csak 2009-ben kaptam lencsevégre, úgy mint "stadion látogató" és nem mint szurkoló. A Főnix ilyen szempontból egy igazán modern létesítmény egy olyan környezetben amit amúgy is a sport ural Debrecenben. A mellette lévő Hódostól teljesen elüt, mondhatni felé magasodik és úgy tervezték, hogy majd együtt ad otthont a két csarnok bizonyos rendezvényeknek, amit egy földalatti összekötő folyosóval is nyomatékosítottak. Mint említettem a csarnok nem lett a debreceni teremsport fellegvára hiszen hazai csapat híján csak alkalmi sportrendezvényeket szerveznek benne, így volt már küzdősport vagy éppen jégkorong meccs színhelye, de folyamatosan egyetlen sportegyesület sem használja.

2009


Az utolsó fényképezős találkozásom a csarnokkal 2012 volt, amikor is Nyíregyházára kirándulva vártam az értem érkező "turistabuszt" így volt idő újabb felvételeket készíteni. Igaz ezek nem sokban különböznek a pár évvel korábbi kockáktól, de mostanság már egyszerűen képtelen vagyok nem fotózni, ha olyan szituációba kerülök, hogy új felvételek születhetnek egy sportlétesítményről, így három éven belül két sorozat is készült a debreceni Főnix Rendezvénycsarnokról.

2012

hancsi78

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése