A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Brighton. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Brighton. Összes bejegyzés megjelenítése

2015. április 8., szerda

Leisure & Sports - Anglia

Angliában járva-kelve nagyon sok "leisure and sport" központba akadok bele, amelyek főleg az edzeni és úszni vágyok igényeit hivatottak kielégíteni. Az edző és fitness termek, valamint az uszodák mellett a teremsportokra alkalmas pályák is megtalálhatók ezekben a "monstrumokban", illetve konferencia és játéktermek, óvodák és oktatási központok is, de ezek mellékesek a blog szempontjából. Az összetételt az adott rendezvényközpont határozza meg, és a méretétől függően férnek el benne a felsorolt, és olykor még ennél is több sportolásra, és egyéb tevékenységre alkalmas helyiségek. Sajnos a legtöbb sportcsarnokkal is rendelkező "központhoz" elég nehéz csapatot is társítani, legalább is a számomra oly népszerű kézilabda csak kevés helyen lelhető fel, de az angol kosárlabda, hálólabda vagy éppen röplabda csapatokkal sem nagyon vagyok előrébb. Talán csak a jégkorong az, ami egy kiemeltebb kategóriát képez a csarnoksportok közül, de ezen csapatok többnyire külön csarnokkal rendelkeznek, így a beazonosításuk is sokkal könnyebb. A most bemutatott négy csarnok közül csak az Imbert Court zárt létesítményéhez tudtam aktív csapatot társítani a Richmond VT röplabdásainak személyében. Bourne End apró kis településén a helyi BE Juniors SC iskolásai űzik a teremsportot, főleg a kosárlabdát. Highworthban és a brightoni Withdean Sport Complexben pedig az egyéni és amatőr sportolok találják meg a számításukat.  

Bourne End: The Wye Valley School Sports Hall

2013


2014


Brighton: Withdean Sport Complex


Highworth: The Rec


Molesey: Imbert Court


hancsi78

2015. március 1., vasárnap

Teniszpályák Európából


Akkor legyen újra a teniszé a főszerep és kerüljön fel a blogra pár régebben megtekintett pálya Európából, de főleg Angliából. Párizsban az USMTE Paris sporttelepén nem csak a tenisz, hanem labdarúgó és gyephoki pályák is megtalálhatóak, így amikor ott jártam, akkor kaptam lencsevégre a közlekedésiek létesítményét. Koprivnica városában a kézilabdás lányokkal vizitáltunk, de egy kis kavarodás után a labdarúgó stadionnál kötöttünk ki, ahol a több salakos teniszpálya is ki volt alakítva. Bishamban, Brightonban és Welwyn Garden Cityben is, egy nagyobb sportkomplexum részét adják a teniszpályák. Newhavenben a stadion mellett van kialakítva a Newhaven Tennis Club otthona. Romseyban és Northchurcben a krikettpálya, Princes Risboroghban és Great Brookhamban a focipálya mellett van egy, vagy több teniszpálya. Nagy vonalakban ennyi ami belefér a bejegyzésbe. Mivel ebben az időben még nem vizslattam alaposabban ezen alkalmatosságokat, így se infó, se kép nem áll korlátlanul rendelkezésemre, de azért amit lehetett azt kihoztam a "pályákból".

Paris - USMTE Tennis Courts (USMTE Paris)


Koprivnica - Gradski Stadion Tennis Courts:


Bisham - BANSC New Tennis Courts:

Bisham - BANSC Old Tennis Courts:


Brighton - Withdean Sports Complex Tennis Courts:


Welwyn Garden City - Gossling Sports Park Tennis Courts:


Newhaven  - Farm Road (Newhaven TC)


Romsey - Romsey Sports Centre Tennis Courts (Romsey & Abbey TC)


Princes Risborough - Horsenden Lane Tennis Courts:


Northchurch - The Meadow Tennis Courts (Nortchurch TC)


Great Bookham - Darking Road Tennis Courts (Bookham TC)


hancsi78

2014. január 19., vasárnap

Brighton - Falmer Stadion

Anglia déli részén kocsikázva (Seaford és a fehér sziklák volt sok esetben a cél), már érdeklődve figyeltem a Falmer Stadion épülését, de a munkaterület miatt megközelíteni nem tudtam. Vártam tehát az átadásra, amire 2011-ben került sor. Igaz egy kicsit túlhúztam a várakozást és egészen 2013-ig nyújtottam a vizitet, lévén mindig volt valami fontosabb cél ami elsőbbséget élvezett, így két évig csak elkocsikáztam a szépen mutató stadion mellett. A tavalyi év aztán meghozta a nagy találkozást és lehajtva a főútról pár perc alatt a stadion parkolójában találtam magam. Innen gyalogszerrel és egy fényképezőgéppel felszerelve vágtam neki a közelebbi ismerkedésnek és beletellett vagy félórába míg szépen körbe cammogtam. Fotózni nem volt mit, mert az új reklámcsoda (American Express Community Stadion) szinte minden oldalról ugyanazt a modern alakzatot mutatja, így csak megszokásból próbáltam mind a négy oldalról megfelelő mennyiségű és minőségű képet készíteni. A változatosságot a ráközelítés, majd távolodás és a panoráma képek készítése adta illetve egy ponton a stadion belsejébe is beleshettem, de csak az új szentély egy kis szegletét kaphattam lencsevégre. A laza kis séta után még a parkoló tetejéről is sikerült pár értékelhető képpel gazdagítanom a gyűjteményemet, majd jöhetett a tengerpart és az önfeledt napozás! Szép, új, modern, de nem az én világom a Brighton & Hove Albion új otthona.


hancsi78

2012. október 4., csütörtök

Brighton

2009-ben jártam a "melegek fővárosában" és mit ne mondjak, volt is belőlük bőven a tengerparton és a bevásárló részen, így a ragadványnév részemről "ok". Persze minket nem ők vonzottak a városban, hanem elsősorban Brighton, mint angol tengerparti pihenőhely, ami nekem személy szerint nem jött be. Lehet "túl meleg" volt? Nem tudom, de sokat nem időztünk arrafelé. Persze mielőtt még odébbálltunk volna megnéztük a helyi akvárium látványosságait, lévén azért mentünk a kézben tartott 2in1 kuponunkkal. A cápák, ráják és ezernyi tengeri herkentyű megcsodálása után már robogtunk is haza. A Falmer stadion még akkortájt kezdték el építeni, így mi a Brighton & Hove Albion FC akkori hazai pályája, a Withdean stadion felé vettük az irányt. A látvány megérkezéskor minden volt csak nem lenyűgöző. A "csoda" inkább atlétikai létesítmény, így nem nagyon hordozta magán a labdarúgás jegyeit, csak a pályafelfestések és a "sirályok" mindenhol fellelhető címere mutatta, hogy itt bizony nem csak a Brighton & Hove Athletics Club tevékenykedik. Azért a kedvező alkalmat kihasználva bementem a pályára is, így belülről is megfigyelhettem, hogy ez tényleg  nem igazi labdarúgó stadion, így megérett a "mellőzésre".


hancsi78