2018. július 23., hétfő

DVSC 2017: Sopron

A 2017-es őszi bajnoki fordulóban annak ellenére kellett a DVSC-nek Sopronba utazni, hogy a városnak már évek óta nem volt első osztályú csapata. A magyar futball kedvelői és követői persze nem lepődnek meg ezen, hiszen a stadion építési őrületben, a stadiont kapó legtöbb csapat idegenben kényszerült lejátszani a hazai meccseiket az építkezés alatt. Sopronban a szombathelyi gárda volt otthon pár szezon erejéig, így aki Hali meccsre utazott, az egy ideig Sopronba utazott. Az egykori Káposztás utcai, ma Városi Stadiont persze nem kell bemutatni a Loki szurkolóknak (maximum a legfiatalabbaknak), hisz évekig járt ide a debreceni gárda bajnoki és kupameccseket játszani, amíg volt Matáv, majd később FC Sopron. Az ebből az időszakból fennmaradó emlékeket felhasználva, és a mostani képekre tekintve nem véltem sok változást felfedezni a stadionnal kapcsolatban, de lehet csak a memóriám tréfált meg, és fejlesztettek ezt-azt a lelátóknál, például a hosszanti oldal tető szerkezetét. A képekért köszönet Mészáros László barátomnak, aki ha utazik, szinte soha nem feledkezik meg arról, milyen nagyra értékelem ezen kapott felvételeket. Köszönöm Pecás!

Sopron

Városi Stadion - 2017

(Soproni VSE / Szombathelyi Haladás FC)
Kép: Mészáros László

hancsi78

Home Park of Windsor Castle

Windsor kedvelt turista célpont, így aki szereti a folyóparton elterülő, jelentős történelmi múlttal és jelennel bíró városokat, annak erősen ajánlott. A kastélyok szerelmeseinek, vagy az angol királyi család rajongóinak pedig egyszerűen kihagyhatatlan. A szabad levegőre vágyóknak, hosszú séták, szép parkok kedvelőinek is van hová menni, hisz mindezekből kifogyhatatlan a környék. A sportkedvelők is megtalálják a maguk érdeklődése szerinti eseményt, így számtalan rendezvény színesíti a város egész éves napirendjét. A magamfajta sportpálya felkutatónak sem kell csalódni, hiszen a helyi rögbi, krikett és labdarúgó klubok otthona mellett számtalan más grund is van a városban. A kastély berkein belül található Home Park of Windsor Castle is ilyen, igaz egyszerű turistaként, csak a kerítésig juthat az ember, és onnan készíthet pár felvételt, ha akar. A királyi golfpálya mellett egy krikett mező és egy bowling green is van a falakon túl, ahol a Royal Household Cricket és Bowling Club működik. Ez a "park" nem összekeverendő a vár lábánál találhatóval (amely szintén Home Park névre hallgat), ahol a Windsor Cricket és Rugby Club működik, de az mindenki számára szabadon bebarangolható. Itt más szabályok vannak, ide nem lehet csak úgy bejutni, hisz a kastély ezen része szigorú ellenőrzés és védelem alatt áll, szóval csak a klubok tagjai és a meghívott csapatok játékosai, kísérői léphetnek be a területre. Mivel én nem tartoztam eme "elitbe", kénytelen voltam megelégedni a külső szemlélődéssel és fényképezéssel.  

Windsor
The Home Park of Windsor Castle
 



hancsi78

Matrica: Budapest

Matrica fronton jelentősen erősödtem az elmúlt években, de elég kevés bejegyzés született ezen színes levonókból, így a nagyközönség nem igen tudta követni a gyarapodást. Most pár budapesti stickers kerül fel a blogra, amelyek már egy ideje nálam pihennek, de idő és más megosztások miatt eddig nem kerültek látótérbe. A Budapest Honvéd, Ikarus BSE és III. Kerületi TVE csapatát és szurkolóit dicsőítő darabokból nincs sok a kollekciómban, ezért most az "egy csokros" megosztást alkalmazom velük kapcsolatban.










hancsi78

2018. július 21., szombat

Idegen tollakkal - Vikár Béla utca


Egy debreceni salakos kispálya, amelynek létezéséről bevallom őszintén egészen a tavalyi esztendőig nem tudtam. Ekkor hívott ugyanis anyósom, hogy a Vikár Béla utcán jártak barátoknál, és a séta, beszélgetés, gyümölcsöskert megtekintése közben felfedezett egy rozsdás kaput és a mögötte lévő labdafogó hálót, amit gyorsan lencsevégre is kapott, gondolván, hogy ez bizony engem érdekelhet. Nem tévedett, engem bizony érdekelt, sőt, nagyon örültem neki, hogy egy majdnem teljesen elpusztult, egykori kispálya talán utolsó maradványait sikerült ezzel megőrizni. Az értesüléseim szerint ez lehetett az egykori Bőripari KTSZ salakos kézilabda pályája és amíg nem kapok ettől eltérő infót, addig így tekintek én is rá. A képekért köszönet Juhász Istvánnénak és Lovasi Ferencnek.
 

Debrecen - Vikár Béla utca:
Kép: Juhász Istvánné és Lovasi Ferenc

hancsi78

Jegy: DVSC Kézi 1995-1996

Az 1995-96 -os szezontól kezdtem el rendszeresen DVSC meccsre járni, ami nálam egyet jelentett a labdarúgók és a kézilabda csapat találkozóinak látogatásával. Ráadásul egyből ultrának képzeltem maga, így ahová tudta  mentem a srácokkal és a lányokkal. A jegyeket már ekkor is eltettem, de bolond fejjel, a spirálfüzetbe írt meccsnaplóm aktuális bejegyzései után szépen beragasztgattam őket, amely később nagy gondot okozott a biléták megőrzése tekintetében. Sajnos ebből az időszakból kevés jegyem maradt fent, ami több dolognak volt köszönhető. Az első, a már említett ragasztgatás, ami miatt több jegyem egyszerűen használhatatlanná vált. A másik, hogy pénz híján sokszor csak kezdés után érkeztem a sportcsarnokhoz, majd amikor a rendezőbácsik megunták a pofámat a bejáratnál, szépen beengedtek, így mondhatni jegy nélkül mehettem be. Idegenben gyakran a klub könyörült meg rajtunk, és ha már elutaztunk bevittek minket a vendégbe. Ezen dolgok akkor nagyon jól jöttek, de kétségtelen, a jegygyűjtögetési szempontból nem volt éppen előnyös, persze akkor még (és azóta sincs ez másképp) a meccs jobban érdekelt mint egy papír fecnik, de az is igaz, hogy a kettő együtt ad igazi emléket. Az 1995-96-os szezonból főleg a nemzetközi meccsjegyeim vannak meg, abból az egyszerű okból kifolyólag, hogy ezekre a meccsekre nehezebb volt bliccelni, de a mérkőzéseket meg mindenki látni akarta, így a biztonság kedvéért mindenki vett jegyet. A saját darabjaim mellett ebből az időszakból Dihen Tibi és Csapó Sanyi barátom rám bízott ereklyéi is sokat segítettek a hiánypótlásban, de azért még így is jókora lyuk van a kollekciómban ebből az időszakból.

DVSC Kézilabda

1995 - 1996
 










hancsi78

Egyéb - Magyarország

A foci után térjünk át ismét olyan sportlétesítményekre, amelyek kevésbé "fotogének", azaz a sport iránt érdeklődök nagy része is, csak maximum megnézi, majd tovább is áll, egy-egy ilyen pálya vagy klub láttán. Ez alól csak azok lehetnek kivételek, akik teljesen elkötelezettek egy-egy sportág iránt, mert ugye nekik sokkal többet jelent egy műjég vagy éppen lovas ugrató pálya. A mostani bejegyzésben három helyszín, három teljesen különböző sportága kerül fel a blogra, tovább színesítve az oldal képanyagát.
Berettyóújfaluban tavaly csaptam egy kört, és a labdarúgópályák felkutatása során, a Morotva Ligeti Sport és Szabadidő Központban rátaláltam egy műjégpályára is, amely a sporttelep bejáratától kicsit messzebb esete, a műfüves labdarúgópálya végében. A kialakítása egyedi és szép volt, ráadásul stílusosan egy jegesmedve központi figurája állt a homlokzaton.
A Debrecen határában lévő Debreceni Lovasklub Egyesület a semmiből nőtte ki magát az elmúlt 15 évben, és ha a szüleim nem a környéken laknának, valószínűleg nem is tudnám, hogy van ilyen klub is a városban. Mivel tudtam róla, egy családi vizit alkalmával megálltam és készítettem pár képet magamnak és az utókornak.
A Gulyás Pál Kollégium strandröplabda pályájával is ugyanez volt a helyzet, egyszerűen nem tudtam, hogy van ilyen a suli területén. A bitumenes kispálya az ok, az látszik az utcafrontról, de az épületek és fák árnyékában megbúvó "homokozóról" én bizony nem tudtam, egészen 2017-ig.

Berettyóújfalu -  Morotva Ligeti Sport és Szabadidőpark:

Debrecen - Debreceni Lovasklub Egyesület:

Debrecen - Gulyás Pál Kollégium:

hancsi78