Az új esztendőben még nem volt
szó teniszről, így most ezt a hiányt is pótolom. A teniszpályákkal is
hasonlóképpen vagyok mint a kispályákkal (főleg, hogy sokszor egy és ugyanaz a
kettő), azaz rengeteg van belőlük és amit tehetek lefotózok, még, ha ez kevésbé
is érdekli a blog látogatóit.
Amershamban és Cheshamben
ugyanazon a reggelen jártam, lévén a két település szomszédos, csak Chesham
Bois ékelődik be, inkább Amershambe mint Cheshambe, ami kicsit meglepő, de csak
annak, aki még nem járt arra. Ebből fakad, hogy a Woodfield Park ugyan
Amershamben van, de a terület gazdája a Chesham Bois LTSC. Remélem mindenkinek
tiszta és világos, hogy mit zagyváltam itt össze ezen két-hérom településsel
kapcsolatban. A lényeg, hogy a tenisz népszerű ezen településeken, ami meg is
látszik a pályákon és a környezetükben, hiszen Amersham után Cheshamben, a
Pednormead Roadon is ugyanazt a rendet, tisztaságot és kiváló pályaminőséget
láthattam, csak itt a kőkorszaki alapítású Chesham 1879 TCSC pattogtatja a
"tennisballt". Gerrards Crossban ugyan más alaklommal jártam, de a
tapasztalat hasonló volt, tiszta és rendezett környezett, sok pálya és élénk
klubélet. Mondhatni ezen három kisebb sportklub a mini elitet is képviselhetné
Angliában, legalábbis az én szerény és hozzá nem értő véleményem szerint.
Amersham - Woodfield Park (Chesham Bois LT & SC):
Chesham - Pednormead End (Chesham 1879 TC & SC):
Gerrards Cross - Bull Lane (Gerrards Cross LTC):
hancsi78
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Gerrards Cross. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Gerrards Cross. Összes bejegyzés megjelenítése
2017. január 21., szombat
2016. október 13., csütörtök
Angol Krikett V.
Az ötödik részben három olyan
pálya következik, ahol már jártam, így különösebb meglepetést nem okozott az
újabb találkozás.
Chalfont St. Gilesben kicsit szépül a pálya, pontosabban a klubház kapott egy szép, címeres táblát, de ezen kívül maradt minden a régiben. A labdarúgóknál folyt éppen egy kis átalakítási munka, de ez nem érintette a krikettpályát. A kihelyezett dekoráción kívül más változást nem vettem észre a Bowstridge Lanen.
Flackwell Heathben előrehaladás helyett semmi nem történt, pontosabban egy labdarúgó edzőpálya kialakításával a kriketterek tere szűkült, vagyis közös lett egy rész a Green Dragon Lanen. Amúgy minden a régi volt. A pavilonhoz évek óta nem nyúltak és a játéktér sem lett jobb minőségű, sőt a közös használat miatt inkább romlott az állapota. A pályát már nem használja a helyi krikett klub, csak a Wycombe Dragons CC játssza itt a meccseit.
Gerrards Crossban még mindig szépen gondozzák a Dukes Lanen kialakított pályát, de az eltelt évek alatt semmi komoly változás nem történt a területen. Mondhatni minden a régi és még az időjárás is hasonló volt a két vizitem alatt, hiszen mind a kétszer az eső elől kellett menedéket keresnem a pályát szegélyező sövény alatt.
Clalfont St. Giles - The Playing Field / Bowstridge Lane (Chalfont St. Giles CC):
Flackwell Heath - Green Dragons Lane (Wycombe Dragons CC):
Gerrards Cross - Dukes Lane (Gerrards Cross SC / Gerrards Cross CC):
hancsi78
Chalfont St. Gilesben kicsit szépül a pálya, pontosabban a klubház kapott egy szép, címeres táblát, de ezen kívül maradt minden a régiben. A labdarúgóknál folyt éppen egy kis átalakítási munka, de ez nem érintette a krikettpályát. A kihelyezett dekoráción kívül más változást nem vettem észre a Bowstridge Lanen.
Flackwell Heathben előrehaladás helyett semmi nem történt, pontosabban egy labdarúgó edzőpálya kialakításával a kriketterek tere szűkült, vagyis közös lett egy rész a Green Dragon Lanen. Amúgy minden a régi volt. A pavilonhoz évek óta nem nyúltak és a játéktér sem lett jobb minőségű, sőt a közös használat miatt inkább romlott az állapota. A pályát már nem használja a helyi krikett klub, csak a Wycombe Dragons CC játssza itt a meccseit.
Gerrards Crossban még mindig szépen gondozzák a Dukes Lanen kialakított pályát, de az eltelt évek alatt semmi komoly változás nem történt a területen. Mondhatni minden a régi és még az időjárás is hasonló volt a két vizitem alatt, hiszen mind a kétszer az eső elől kellett menedéket keresnem a pályát szegélyező sövény alatt.
Clalfont St. Giles - The Playing Field / Bowstridge Lane (Chalfont St. Giles CC):
Flackwell Heath - Green Dragons Lane (Wycombe Dragons CC):
Gerrards Cross - Dukes Lane (Gerrards Cross SC / Gerrards Cross CC):
hancsi78
Címkék:
2016,
Anglia,
Bowstridge Lane,
Chalfont St. Giles,
Cricket,
Duke Lane,
Flackwell Heath,
Gerrards Cross,
Green Dragon Lane,
hancsi78,
The Playing Field,
Wycombe Dragons CC
2015. január 5., hétfő
"Gyepes" gyephoki pályák
A gyephoki nem az a sport ami elvarázsol. Sokat nem is tudok róla, így akár csak a krikett esetében a pályák fotózása mellett nagy figyelmet nem fordítok rá. Abból a szempontból szerencsém van, hogy a fűvel borított pályák sok esetben összefüggnek egy-egy krikett játéktérrel, így nem nagy "gond" a fényképezés. A műborításúak már külön kategóriát képeznek, ezért más helyet foglalnak el a blogon. Most az eredeti, gyepes megoldásból következik pár. Hitchin városában a Blueharts HC szerepel, akik a Lucas Lanen (Grant Ground) ütögetik a labdát. Gerrards Crossban a Sportclub keretein belül működik a "hoki team" és a Duke Lane-en rendezik hazai meccseiket. A Park Roadon, Rickmansworthban két csapat is szerepel (Chess Valley LHC, Rickmansworth HC), így elég zsúfolt a helyi sportclub "telepe". Farnham Commonban pedig a South Bucks HC játssza hazai meccseit a One Pin Lane sportpályán. Ezekről a pályákról kerül ma fel egy-egy gyengébb fotósorozat, a "füves" gyephoki részlegbe.
Hitchin - Lucas Lane (Grant Ground):
Gerrards Cross - Duke Lane:
Rickmansworth - Park Road:
Farnham Common - One Pin Lane:
hancsi78
Hitchin - Lucas Lane (Grant Ground):
Gerrards Cross - Duke Lane:
Rickmansworth - Park Road:
Farnham Common - One Pin Lane:
hancsi78
2014. június 8., vasárnap
Angol focipályák nagyítóval keresve
A krikett és a rögbi mellett a legtöbb településen az első számú csapat mellett sokszor második és harmadik számú futballgárda is működik, amelyek nem az első utánpótlásait, hanem többnyire egy kisebb, családiasabb klubot takarnak. Ezen kisebb klubok gyakran egy-egy iskola sportpályáján vagy szimpla "recreation groundon" rúgják a bőrgolyót. Ezen "icipici" klubok még kisebb pályáiból tárok fel ismét ötöt.
Bicesterben egyszerre több kisebb csapat is működik, ebből az egyik a Bicester SA a The Tudor Jones Building Football Ground gyepén rúgja a bőrgolyót minden egyes hétvégén, feltéve, hogy otthon játszanak. A pályán a két kapun, a felfestésen és egy kisebb öltözőn kívül semmi más nem volt fellelhető, így csak internetes utánanézésből derül ki, hogy ki is birtokolja eme mezőt hétről-hétre. Ottjártamkor ez még nem derült ki, akkor még csak a stoplinyomokból arra tudtam következtetni, hogy a pályát rendszeresen használják és nekem ennyi elég is volt a fotózáshoz.
Bicester, The Tudor Jones Building Football Ground:
Marlow mellett van egy pici falu Bisham a neve és itt található a Bisham Abbey National Sports Centre, ahol a foci mellett több más játéknak is van kialakított területe. Sajnos a sorompóval elzárt és biztonsági őrrel őrzött területre még egyszer sem tudtam bejutni, így a több focipálya helyett mindössze a kapun kívüli fényképezés maradt meg számomra, így ezen szerény felvételekkel tudok csak a nagyközönségnek is adózni. A centerpályán egyébként a Marlow United FC labdarúgó csapat lép fel házigazdaként, talán majd egyszer kiugrok egy hazai meccsre és akkor a pályákat is láthatom és fotózhatom.
Bisham, BANSC Astroturf Football Ground:
Bisham, BANSC Football Ground 1:
Bisham, BANSC Football Ground 2:
Colden Commonban több park is található és csaknem mindegyikben van egy kisebb foci vagy krikettcsapat amely hazai pályaként jelöli meg az adott "ligetet". A CC FC a szimpla Recreation Groundra keresztelt pályán rúgja a bőrt, igaz semmi nem utalt arra, hogy itt olykor hivatalos labdarúgó meccseket rendeznek. Se kapuk, se pálya, egyedül csak a klubépület jelezte, hogy tényleg létezik a helyi labdarúgó egyesület. A szegényes környezet miatt nem sokat időztem a területen, készítettem pár felvételt, majd irány tovább, hiszen apróságokból akad bőven Angliában.
Colden Common, Recreation Ground:
Gerrards Cross településen évek óta meghalt a foci, pontosabban van csapat, de az elköltözött és együtt indít egy gárdát a szomszédos településsel. A West Common Sports Groundon mára már semmi nem maradt csak a zöld gyep melyet kutyasétáltatók, piknikezők, pihenni vágyók vesznek birtokba. Már csak a műholdas felvételeken látszik az egykori pálya kialakítása, mert élőben már sem a felfestések, sem a kapuk halvány körvonal sem fedezhető fel. Azért csináltam itt is pár fényképet, de sajnos labdarúgó pályát csak a nagyon éles szeműek vagy a jó képzelő erővel rendelkezők tudják kivenni a zöld mezőben.
Gerrards Cross, West Common Sports Ground:
Long Hanboroughban csak egy rossz kanyarnak köszönhetően kerültünk, de szerencsémre pont a helyi "playing fieldnél" fordultam meg, így nem volt mit tenni kiszállva gyorsan feltérképeztem a kriketterekkel együtt használt gyepet. A pálya itt sem volt meg, de valószínűleg itt csak beköltöztették a kapukat téli pihenőre, aminek csak az mond ellent hogy a felfestést sem fedeztem fel, ami legalább a pályát behatárolta volna számomra. Persze az is lehet, hogy minden a felújítás miatt tűnt el a helyszínről, mert a klubház és öltöző épp rekonstrukciós munkálatok alatt volt és ennek részeként lehet a pályát is alaposabb helyreigazításban részesítették.
Long Hanborough, Hanborough Playing Field:
hancsi78
2014. június 6., péntek
Egy kis tenisz
A focipályák után baktatva számtalan más sportpályát is lencsevégre kaptam az évek során. Ezen bowling green, tenisz és más sportokra alkalmas játékterek gyakran szerves részei voltak az adott sporttelepnek, de tudatosan csak később kezdtem el szelektálni és ezáltal fotózni őket. Ennek köszönhető, hogy az elején elég fura képek maradtak csak fent egy-egy most bemutatott teniszclub otthonáról.
A Berkhamstedben található Kitcheners Fielden a krikett, futball és bowling green mellett egy három pályát magába foglaló tenisz "tér" is megtalálható. Igaz működő egyesületet nem találtam a pályához, így csak az amatőr szinten sportolni vágyók ütögethetnek a területen megfelelő klubtagság és pályafoglalás befizetése után.
Bovingdonban a helyi focisták kis szentélye mellett van kialakítva a Bovingdon & Flaunden Tennis Club otthona, melynek a neve is a labdarúgóktól származik: Bovingon FC Ground Tennis Courts. Ottjártamkor épp egy torna közepén voltak, így a pálya fotózása "kizárt" volt, de legalább a bejáratot sikerült megörökítenem.
Farnham Common One Pin Lane nevezetű sportmezején a helyi Sport Club működik egyszerre több szakosztállyal, így a Farnham Common TC is itt rendezi hazai tornáit és meccseit. Hétvégén jártam a területen és egyszerre rendeztek krikett meccset és tenisz versenyeket, így csak távoli képekkel sikerült megörökítenem a két pályát.
Gerrards Cross településen hasonló volt a szituáció mint az előbb és a Duke Lane-en a helyi Sport Egyesület keretén belül üzemelt a Gerrards Cross SC tenisz szakosztálya. A pályák igen szépen karban voltak tartva, mondhatni ez a rész sem hazudtolta meg a település "elit" jellegét.
Seaford tengerparti városában a The Salts Recreation Groundra keresztelt rögbi és krikettpálya mellett volt kialakítva egy többpályás tenisz "tér" ahová bárki betérhetett. Csak a megfelelő óra vagy napidíjat kellett kifizetni és akár mezítláb vagy bakancsba is ütögethetett párat a gyerekkel vagy a nagyival. Ennek köszönhetően a pályák és a környezetük is elég ramaty állapotban voltak, de a célnak még egyenlőre megfeleltek.
Berkhamsted, Kitcheners Field
Bovingdon, Bovingdon FC Ground
Farnham Common, One Pin Lane
Gerrards Cross, Duke Lane
Seaford, The Salts Recreation Ground
hancsi78
2013. november 2., szombat
Gerrards Cross SC
Gerrards Cross egy nyugis település nem messze Londontól, ami tele van szebbnél szebb házakkal és gazdagabbnál gazdagabb angolokkal. A helyi sportélet nem a legkiemelkedőbb a régióban, így a futball vagy a rögbi szinte jelen sincs a "faluban", de azért akad egy Gerrards Cross Sport Clubra keresztelt egyesület, amely a tenisz, aerobic és tánc "szakosztálya" mellett üzemeltet egy krikett és gyephoki csapatot is, mint minden valamire való tehetősebb település a Szigetországban. A Sport Club "telepe" a Duke Lane-en található, annak is a végében, így aki oda belép már másfelé nem is kanyarodhat. A területen egy nagyobb sportkombinát található ahol edzőtermek, öltözők és kiszolgáló egységek mellett pár teniszpálya és természetesen egy füves krikettpálya található. Engem szinte csak ezen utóbbi érdekelt, így jobban csak ezt a részt vettem figyelembe a fényképezésnél és a körbejárásnál. A gyep egy kicsit "száradozni" látszott, lévén az idei nagy meleghez nem volt hozzászokva a "szép angol gyep", így most kicsit foltos volt a felület augusztus táján. A hazai kis lelátó és eredmény jelző rész a klubépület pályára néző oldalán volt kialakítva, de nagy kapacitást nem hordozott magában. A játéktér körbesétálása után még felkerestem a helyi labdarúgó pályát is, amelynek megtalálása egy kicsit nehezebb feladatnak tűnt, lévén a labdarúgás már egy ideje keresendő sportág a településen, de ennyire ne szaladjunk előre, erről majd egy későbbi bejegyzésben!
hancsi78
hancsi78
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)
