2019. február 5., kedd

Hódos: 2017

2017-ben döntés született a Hódos Imre Rendezvénycsarnok felújítására, amelyre több ütemben kerül sor, de a munkálatokat már ebben az évben elkezdték. Mivel pont nem voltam otthon abban az időszakban megkértem egy jó barátot, ha arra jár készítsen már nekem pár felvételt a lelátókról, hogy megmaradjon ez is, mielőtt még új színekben, új belsővel kezd el pompázni a lelátó. Danikának nem kellett kétszer mondani, és már indul is, hisz épp a DVSC II csapata játszott a sokat megélt falak között, így "két legyet egy csapásra" jelszóval már ott is volt, és meccsnézés mellett nem feledkezett meg rólam sem. A mellékelt képen (és a képcsarnokban található többi felvételen) jól látható a csarnok színes székezése, ami azóta már teljesen más, akár csak a falak festése és a többi "belsőség". A képekért köszönet Feifer Dániel barátomnak, aki egy percig nem habozott egy barát kérését teljesíteni. Köszönet érte Dani! Gyógyulj meg, hogy mihamarabb a többiekkel lehess a lelátón. 

Debrecen - Hódos Imre Rendezvénycsarnok:
Kép: Feifer Dániel

hancsi78

DVSC Kézi - Kelet Európa II.

A Kelet Európában "meglátogatott" helyszínek második fordulójában visszaszaladunk az időben, hisz három olyan csarnok következik, ahol az időszámításom kezdetén vizitált a DVSC női kézilabda csapata, és sajnos képanyag híján, csak a létesítményeket tudom felsorolni.
1995-ben a török Kizilay Ankara csapata jutott a debreceni lányoknak osztályrészül és a távoli helyszínre nem jutottak el piros-fehér drukkerek, így a Sport Hall Kizilay Ankara bizony megörökítetlen maradt ebből az időből. 
A BVUFK Bravny Sports Hall is ugyanígy járt, azaz Kijevbe nem érkezett más csak a csapat 1994-ben, így jobb híján csak a csarnokot tudom megemlíteni, ahol a meccset játszották. Sajnos kép nem került elő azóta sem a mérkőzésről az ismeretségi körömben.
Nitra is egy közelebbi helyszín, de ennek ellenére nem érkeztek szurkolók 1996-ban a Plastika elleni meccsre, így a Metska Hala Nitra csarnoka megörökítetlen maradt, pedig milyen jól jönnének most ezek a felvételek egy magamfajta gyűjtőnek.
Sebaj, nem kesergünk, megyünk előre és nem adjuk fel, hiszen bármikor érheti szerencse az embert.

hancsi78

DVSC Kézi - Kelet Európa I.

Akkor, ha már belevágtam, szóljon ez a hónap  a DVSC kézilabdázás idegenbeli helyszíneiről. A lengyelországi "kalandok" után tovább utazunk a vad keletre, más országokba, nem olyan baráti helyszínekre.
Csehországban nem volt gond, Olomauc (Olmütz, vagy legyen Alamóc) egy gyönyörű szép város, amolyan Prága kicsiben, barátságos helyiekkel, kevés kézilabda szurkolóval. A helyi Sporthalle adott otthont a DVSC elleni nemzetközi meccsnek 2009-ben, ahol egyértelműen a vendégek voltak az esélyesebbek, és ezt be is bizonyították a meccsen. A csarnokban nem volt nagy zsúfoltság, a Firenzéből hazafelé tartó Lokisták egy része (a másik épp a győri vendégszektorba tartott) tért be a csajoknak szurkolni, és a hazaiak csendes nézelődése mellett az ő hangjuk dominált, a kicsit idejétmúlt lelátókon.
Podgoricában már más volt a helyzet, ott ugyanis aktív tábor biztatja a Budacnost csapatát a Moraca sportcsarnokban, amely így az egyik legfélelmetesebb helyszín Európában. Ez persze nem szegte kedvét egy kisbusznyi debreceni drukkernek, akik a helyszínen tekintették meg a találkozott erős rendőri felügyelet mellett, ugyanis a montenegrói drukkerek nem voltak épp barátkozós formában. A csarnok európai szintű volt, a hangulat pedig, amit a hazai drukkerek teremtettek átlag feletti. Több ilyen párosítás kellene a nemzetközi színtéren is.
A képekért köszönet Derinek és az Ultras Debrecen tagjainak.

(Csehország) Olomouc - Sporthalle:
Kép: Ultras Debrecen

(Montenegró) Podgorica - Moraca Sportshall:
Kép: Derencsényi István

hancsi78

DVSC Kézi - Hódmezővásárhely

Nemzetközi vizek után hazai szintérre, nevezetesen Hódmezővásárhely városába érkezünk, ahol mindjárt két csarnok is helyet adott az egykori HNKC - DVSC meccseknek.  Az ezredforduló után erősödött meg ismét a vásárhelyi női kézilabda, így az NBI-be kerülő csapat otthonába a debreceni drukkerek is tiszteletüket tették, nem is egyszer. A két fél baráti kapcsolata miatt ezen vizitek többnyire kellemes hangulatban teltek, de volt egy-két élesebb meccs amikor a hazai drukkerek nem bírtak magukkal és dühüket a saját csapatukon, vezetőségükön vezették le egy-egy kellemetlen vereség után. A Hódtói Sportcsarnok nem egy nagy létesítmény, ami a befogadóképességet illeti, de ennek köszönhetően remek hangulat varázsolható a falai között, amiről gondoskodott is a Blue Front Vásárhely legénysége, vagy az épp aktuális vendégszurkolók "tömege". A csarnok pár évig adott otthont a nagyobb meccseknek, majd 2006-ban a város vezetése egy új csarnok építését engedélyezte a belvárosban, amely a Belvárosi Sportcsarnok nevet kapta, de az építő és üzemeltető cég után a K' Aréna név is hivatalossá vált, majd később a Balogh Imsi Sportcsarnok (Sportközpont) lett a hivatalos neve. A csarnok építése, üzemeltetése, fenntartása körül viták alakultak ki, így az időközben "csődbe" jutó vásárhelyi kézilabdázás, csak pár NBI-es szezont élt itt meg.
A képekért köszönet a Szoboszlói Lokisták és az Ultras Debrecen tagságának.

Hódmezővásárhely - Belvárosi Sportcsarnok / K' Aréna:
Kép: Ultras Debrecen

Hódmezővásárhely - Hódtói Sportcsarnok:
Kép: Szoboszlói Lokisták

hancsi78

DVSC Kézi - Lengyelország

A csajok elég sokat szerepeltek a lengyel testvéreknél, amely vizitek alkalmával a fogadás többnyire barátságos volt, de sajnos a győzelem nem mindig jött össze. A találkozókra mindig eljutott egy kisebb debreceni kontingens is, hogy a helyszínen buzdítsa a kedvenceket az épp aktuális sportcsarnokban.
Az első vizitre Lubin városában került sor még 2001-ben, ahol a Zaglebie Lubin HK fogadta a vasutas lányokat egy apró kis csarnokban (Hala Sportowa), ahol mindössze egy felső karzat alkotta a nézőteret. Akkor még ilyen létesítményekben is lehetett nemzetközi meccseket vívni, ma már ez elképzelhetetlen. A meccsen volt egy kocsinyi Unscarred tag, így a képeket nekik köszönhetem.
Innen pár száz kilométerre Lublinba is pályára lépett a Loki, itt az SPR Lublin volt az ellenfél és a Hala Sportowa Widowskova, azaz a Globus Sportcsarnok adott otthont a találkozónak, még 2010-ben, a BL selejtező csoportkörében. Ez már egy komolyabb létesítmény volt, igazi csarnok, aréna ahol ekkor játszott először a Loki, pedig már találkozott a két csapat korábban a európai színtéren. Annak a meccsnek (2006-ban) a szomszédos Chelm városa, és annak a Miejska Hala Sportowa létesítménye adott otthont, lévén ez a csarnok akkor épp foglalt volt. A chelmi csarnokban 2010-ben is szerepelt a Loki, lévén a BL selejtezőkörének utolsó meccsére a KIF Vejen ellen ezen ismerős falak között került sor, és örülhettek a Lokisták, hisz a csapat bejutott a BL csoportkörébe.
Glogow városába is ebben a formában jutott el a debreceni egylet, akkor ugyanis a Zaglebie Lubin adott otthont a kvalifikációnak, de nem otthon, hanem a szomszédos Glogowban, az Obiekty Sportowe Sala Sportowa-ban vívták a csapatok a meccseket. Két helyszín helyett tehát mindjárt négy csarnokban, sőt négy városban lépett fel a DVSC ezen a találkozókon, de ezzel még nem volt vége a lengyel utazásoknak, de arról már beszéltem egy másik bejegyzésben.
A képekért köszönet Olivérnek és Derinek.


Lubin - Hala Sportowa (2001)
Kép: Kovács Olivér
 
Chelm - Miejska Hala Sportowa (2010)
Kép: Derencsényi István

Glogow - Obiekty Sportowe Sala Sportowa (2011)
Kép: Derencsényi István

Lublin - Hala Sportowa Widowskova / Globus (2010)
Kép: Derencsényi István

hancsi78