A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Újpest. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Újpest. Összes bejegyzés megjelenítése

2016. június 2., csütörtök

Matrica - Lengyelország



Lengyel matrica akad a birtokomban, igaz nem olyan sok, nem is annyira változatos, de azért van. Pár klubcímeres darab már igazi matuzsálemnek számít, mint a Lada Bilgoraj, vagy a Piast Nowa-Ruda levonói. A többi viszont igencsak új, és a baráti szálakat mutatja be a lengyel brigádokkal. Ilyen az Odra Opole kapcsolata a Sopronnal, vagy a Pogon Szczecin az Újpesttel, illetve rajtuk kívül több társaság baráti nexusa is felfedezhető a most felkerülő pár matricán.













hancsi78

2016. március 7., hétfő

Sálak Budapestről



Magyarország keleti és nyugati fele után, nem maradhat ki a központ sem, amit természetesen nálam is Budapest fémjelez. Az elmúlt időszakban szerencsésnek mondhatom magam, hiszen több, fővárosi csoportok által készített nyakbavaló is hozzám került. Az erzsébeti srácoktól mindjárt kettő, de a BKV, BTC, Közgáz brigádjai is felkerültek immár a listámra. A ferencvárosi Green Monsters is beszállt végre a gyűjteményembe, de emellett még két szimpla Fradi sál is újítást jelent. Ezen kívül négy nagy fővárosi csapattól is sikerült szert tennem egy-egy szimpla darabra, amelyből az Újpest FC a különleges, hiszen a több mint 15 éves gyűjtögetésem, első igazi lila-fehér darabja.

















hancsi78

2014. április 10., csütörtök

Újpest

Valamikor a kilencvenes évek közepén jutottam el elsőnek a Megyeri úti Stadionba. Egyedül, vonattal keltem útra és ez csak azért volt nagy szó mert Budapestről nem sok fogalmam volt akkoriban, így benne volt a pakliban, hogy meg sem találom a "Dózsa" szentélyét. Tizenévesen persze a szülők azt se tudták merre járok, de hát ultra voltam, mennem kellett. Még akkor is ha a többiek nem nagyon akartak elindulni, lévén a korábbi meccseken a lilák nem kímélték a magamfajta cívis drukkereket. Nekivágtam pár szendviccsel és nagy izgalommal, hogy felfedezzek valami újat, valami izgalmasat. A nyugati pályaudvartól metróval és buszokkal próbáltam operálni és szerencsére adtam magamnak elég időt, így belefért 1-2 rossz útra térés, de így is már két órával a meccs előtt megvettem a jegyet és megkerestem a vendégszektort. Mivel a biléta pont a másik oldalon sikerült beszereznem, így szépen körbe kellett sétálnom a létesítményt, de nem volt gond, nagyon nem hirdettem, hogy honnan jövök, így simán elfoglaltam a helyem a debreceni drukkereknek kijelölt helyen. A külső "borítás" annyira nem fogott meg a Megyeri úti stadion kapcsán, de azért belülről már egészen pofásan hatott, még akkor is, ha már látszott az idő vasfoga bizony kikezdte a lelátók beton alapzatát, a kerítést, és összességében mindent. Az omladozó betont érezhettük saját bőrünkön is, mivel a körbe ránk vicsorgó hazaiak néha megkínáltak 1-2 kisebb-nagyobb darabbal. Mi sokat nem tehettünk ellene, alig 25-en üldögéltünk szétszórva a lelátón és a szervezettségnek a legkisebb jelét sem mutattuk. Kaptunk vagy négy gólt, így az első élményeim eléggé negatívak voltak Budapesttel, a IV. Kerülettel, Újpesttel és a Megyeri úttal kapcsolatban. Aztán még visszatértem párszor, de már nem egyedül, jöttek velem a srácok is, így volt amikor hatan, volt hogy kicsit többen (akár 30-40-en) is felmerészkedtünk a violákhoz. Egy közös volt benne, egyszer sem tudtunk kiemelt létszámban a Megyeri úton vizitálni. Aztán jött a stadion rekonstrukciós program és Újpesten az elsők között vágtak bele a fejlesztésekbe. A stadion maradt a régi helyén, de a lelátókat, a pályát teljesen felújították és ami lényeges teljesen leszékezték és befedték. A székek színhatása miatt hamar a "Barbi" becenévvel illeték az ellenfelek, pedig hivatalosan Szusza Ferenc után keresztelték el a stadiont. A befedés sem sikerült tökéletesre, ugyanis a tető nem védi meg az összes szurkolót az eső vagy hó kíméletlen hatásaitól és az alsó sorok bizony áznak és fáznak egy esetleges teltház és szélsőséges időjárás együttállása esetén. Mindenesetre az új létesítmény szép lett, jó lett és mi is kiemeltebb létszámban kezdtünk el érkezni az új lelátókra, ami nem annyira az új létesítmény hanem a csapatunk előretörésének az érdeme.

Megyeri úti Stadion:

Szusza Ferenc Stadion:




hancsi78

2014. január 14., kedd

Matricák - Budapest


A matricák, vagy ha úgy jobban tetszik a levonók gyűjtése soha nem volt az én asztalom, persze a debreceni darabokat ebből is elrakosgattam. Természetesen sokat feltapasztottam egy-egy túra alkalmával, így a kollekció soha nem volt állandó, sőt inkább fogyatkozott, mint nőt! Anno a fényképcserés, levelezős korszakból kaptam jó pár darabot innen-onnan, melyből a baráti táborok levonói egy külön erre a célra hitelesített felületre kerültek a DVSC matricákkal egyetemben, míg az "ellenségek" kellékei vagy a fiók aljára vagy egy elküldendő borítékban landoltak. Ez utóbbiak jártak jobban, hiszen a felragasztott darabok nagy része menthetetlenül odaveszett, így nagyon kevés levonóm maradt azokból az időkből. Persze pár különlegesség így is maradt, de sajnos nem elég. A most felkerülő budapesti csapatok matricáinak nagy része is inkább újkori mint régi, de most legalább már nem küldöm el őket mindenfelé, így húsz év alatt elértem, hogy most már nem csökken, hanem nő a kollekcióm ezen része is.

Elektromos SE Budapest:
Erzsébeti SMTK:

Budapest Honvéd FC:



Újpest FC:






Ferencvárosi TC:








hancsi78