A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Ferencváros. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Ferencváros. Összes bejegyzés megjelenítése

2016. március 7., hétfő

Magyar sálak 5x2

Az új magyar sálaimról az utóbbi 2-3 esztendőben elég kevés megosztást csináltam és ezt a hiányt próbálom most pótolni, újabb tíz ereklyével.  A Diósgyőri VTK csapata és szurkolói több darabbal is megleptek, amelyek többsége a régi baráti nexusnak köszönhető, de azért a jelenlegi semleges viszony alatt is csak csordogálnak hozzám a piros-fehér kellékek. Sopronnal is majdnem ez a helyzet, a baráti szálaknak köszönhetően került hozzám pár helyi nyakbavaló. Szegeddel kapcsolatban is hasonló a szitu, igaz komoly baráti szálakat soha nem ápolt a két társaság, de mindig is volt egy komolyabb, személyes kapcsolatokra alapozott közelség a két város táborai között. Nem csoda, ha így nekem is jutott valami a szegedi csapatoktól. A Videotonnal ugyanaz a helyzet, mint a Diósgyőrrel, azzal a különbséggel, hogy a piros-kékekkel ismét baráti a nexus, így valószínűleg sikerül majd újabb Vidista ereklyékre szert tennem, ezen két sálon kívül is. A pécsi szurkolókkal nagyon, de nagyon régen volt baráti a kapcsolat, de az akkori viszonyt, csak pár régi matricával őrzöm, a mostani két PMFC sál teljesen más úton került a kollekciómba.













hancsi78

2015. november 8., vasárnap

Néhány magyar nyakbavaló



Az elmúlt évben sikerült elég nagy számú magyar sálra szert tennem, némi utánajárás és kisebb anyagi áldozat árán. Ez az 5 viszont még egy régebbi (tavalyi) felhozatalból maradt megosztatlan, így mielőtt belefognék az új sorozat publikálásába, ezeket rakom a "látható" kategóriába. A Jobbik - Magyarország és az FK Szeged nyakbavalókat még Komcsi barátomnak köszönhetem, aki remélem látja odafentről, hogy milyen büszke vagyok a gyűjteményemre, amely nagy részt neki vagy az ő közbenjárásának köszönhetem. A Tempó Fradi sál egy ferencvárosi kollégától (Peterszky) származik, akinek sikerült szereznem egy hiányzó darabot a gyűjteményébe és ezt kaptam cserébe. A Gyulai SE kézilabda sál egy egykori debreceni gyűjtő és egyben barátom (Big) kollekciójából származik. Amikor felszámolta a gyűjteményét kértem, hogy ezt tegye el nekem és ő megtette. A Mosonmagyaróvár sálat az idén kaptam. Miután a helyi női kézilabda megerősödött és zöld asztalnál a legjobbak közé került a csapatom is vizitált arra. Igaz én nem voltam az ország nyugati szegletében, de Ilyés Tomi barátom (akinek amúgy is sok sálat  köszönhetek), gondolt rám és amikor neki felkínáltak egyet megvételre. A sálat megkaptam, az érte járó sörözéssel viszont még adós vagyok!









hancsi78

2015. október 1., csütörtök

Sálak Hajdú Biharból

Frissítsük egy kicsit a magyar részleget, azon belül is a hajdúsági szekciót. Debrecen után a szűkebb régióm Hajdú-Bihar megye, ahonnan most 8 új sál kerül fel a képek közé.
Ebesen nem is olyan régen örülhettek a harmadik vonalnak, de sajnos nem sokáig bírták anyagilag a piros-fehérek a megyei színvonal felett álló bajnokságot. Szerencsére a remek szereplésüket két sál kiadásával is megünnepelték, melyből egy, a Ferencváros második számú csapat elleni meccsre készült. Ezért a két sálért és szoboszlói jubileumi nyakbavalóért nagy köszönet Csabai Sanyi barátomnak, aki felhajtotta nekem őket. Az egykor szebb napokat megélt hajdúszoboszlói labdarúgó csapat egykoron egy aktív kis táborral is rendelkezett. Ennek sálban is nyoma maradt, így a 100 éves ünnepi kellék mellett az Immoral Brigade 15 éve kiadott nyakbavalója is a gyűjteményemet ékesítheti. Köszönet érte Lukács Tamásnak, aki megvált tőle, hogy én gazdagodhassam. A Balmazújvárosi KK és a Debreceni VSC női kézilabdázóinak kiadott sálat Komcsi barátomnak köszönhetem, aki a márciusi hazalátogatásomkor adta nekem őket. Ekkor még nem sejtettem, hogy pár hónap múlva, egy pillanat tört része alatt elveszítem az egyik legjobb barátomat és egyben azt az embert akinek a gyűjteményem nagy részét köszönhetem. Ezt a két hajdúsági sálat kaptam tőle személyesen utoljára. Köszönöm testvér! A Nyírábrány csapatának és szurkolóinak készített sál második változata unokatestvéremnek köszönhető és már elég régen megszereztem, de a blogra még csak most sikerült feltennem. A Püspökladány sálat a helyi srácoknak köszönhetem, akik ha pénzér is, de szereztek nekem egyet, hogy ne maradjak narancs-fekete relikvia nélkül.
Lassan, de biztosan ezzel begyűjtöttem a legtöbb megyei sálat, de hiányérzetem még így is lehet, mert tudtommal még három település, három csapata rendelkezik nyakbavalóval és ezek csak azok, melyekről én tudok.










hancsi78

2015. augusztus 21., péntek

Ferencváros

Az egykori legendás Üllői úti stadionban többször megfordultam az elmúlt 20 évben és elég jól éreztem magam ezeken a túrákon, még akkor is, ha sok babér nem termett a Lokinak hazánk legnépszerűbb csapata ellen. Ha véletlen elértünk egy döntetlen vagy egy 1-0-ás győzelmet, akkor biztos nem voltam ott. A kezdeti években nagyon kevesen, vagy egyáltalán nem utaztunk el a zöld-fehér oroszlánbarlangba, ami a kétezres évek közepére változott meg. Ekkor lett jobb a debreceni csapat és az MLSZ akkori bajnoki rendszerének köszönhetően évente kétszer is utazhattunk, és utaztunk is, ekkor már kiemelkedő létszámba. A zöldek otthona mindig kellő futballhangulattal bírt, a hazaiak tudták hogy kell poklot csinálni a meccseken, nem hiába kaptak ki olyan kevésszer hazai pályán. Nekem a stadionnal sem volt bajom, hiszen a maga idejében egy korszerű létesítménynek számított, aránylag magas befogadó képességgel, ráadásul furán hangzik, de a hírhedt ferencvárosi huligánok nagy száma ellenére az egyik legbiztonságosabb magyar vendégszektor volt. Ez persze főleg a jól dolgozó rendőrségek volt köszönhető. Itt nem engedhették meg azt a luxust, hogy félvállról vesznek egy biztosítást, mert akkor szinte garantált lett volna, hogy a vendégek nem ússzák meg épp bőrrel. Egyszer a zöld gyepre is sikerült bejutnom, igaz akkor nem a zöldek voltak az ellenfelek, pontosabban de, csak nem a pályán, hanem a lelátón. A történet a 2001-es DVSC - Videoton kupadöntőn esett meg, amikor is a ferencvárosi renitensek a Vidisták oldalára szivárogtak be, és indítottak támadást a piros-kékek ellen, mi pedig beugráltunk és megpróbáltunk átérni a baráti segítségnyújtás szent kötelékétől vezérelve. A rendőrség ezt simán megakadályozta és csak egy embernek sikerült átérnie. Ma már nincs lehetőség a zöld gyepre lépni, mert az időközben Albert Flórián nevét megkapó létesítmény nincs többé, helyét átvette a minden igényt kielégítő, hiperszuper Grupama Aréna.


Budapest - Ferencváros: Üllői úti Stadion




hancsi78

2015. május 2., szombat

Új magyar sálak

A tavalyi évben sikerült szert tennem pár különleges magyar darabra, a gyűjteményemet színesítendő. A Magyarország és egyben Jobbikos sálat egy régi cimborámnak köszönhetem, csakúgy mint az Ebes - Ferencváros közös nyakbavalót (Kösz Gabika!). A régi Ferencváros kötött unokatestvérem sálfelszámoló akciójának hála került a kollekciómba (Köszönöm Erika!). A Nádorváros sálra az interneten találtam rá és a ritkaságának és egyediségének köszönhetően meg is vásároltam. A Diósgyőr sálakat Sztupák Petinek köszönhetem, aki egy Red Front sál ügyében keresett meg, de végül jöttek a miskolci darabok is. A három Haladás sál is egyben került hozzám, miután Czabán Dani egy kispesti gyűjtő figyelmébe ajánlott, aki épp felszámolta a saját részlegét. (Kösz Dani!). Így lettem gazdagabb 10 új nyakbavalóval, melyek ékei és díszei a "raktáramnak".












hancsi78

2014. február 5., szerda

Jegyek - Ferencváros


A budapesti zöld-fehérekhez kezdetben nagyon nehezen utazott a cívis kompánia, csak úgy mint a legtöbb vidéki alakulat. Ami azért is volt meglepő mert a kilencvenes években nagyon nem volt mitől tartani, hiszen az egyik legbiztonságosabb vendégszektort pont az Üllői úton alakították ki. Többnyire az odaúttal sem volt gond, mert a rendőrök már idejében felszedték a vendégszurkolókat, így a bejutás szinte mindig simán megtörtént, még nagyobb tömeg esetén is, de részünkről erre csak később került sor. A kilencvenes években alig tucatnyian vagy jobb esetben egy esetleg két busszal jutottunk el a mára már lebontott zöld-fehér szentélybe. Én a fontosabb budapesti pályák közül ide jutottam el legkésőbb, így az első jegyem 1998 őszéről származik, de aztán gyorsan jött a következő, mely éppen a Fradi 100 éves jubileumi éve volt, amit a jegyen szépen fel is tüntettek. Innen nem volt megállás, a három évnyi szünettől eltekintve (amikor a Fradit kizárták) majdnem minden évről van jegyem az Üllői úti vendégszektorból, természetesen csak azokról a meccsekről ahol a DVSC volt az ellenfél. Az utolsó biléta 2012 novemberi, ami azért jelentős mert ez volt az utolsó  FTC - DVSC meccs a közben Albert Flórián nevét viselő Üllői úti stadionban. A következő úgy néz ki még a Népstadionból kerülhet a birtokomba, hiszen az új létesítmény csak 2014 augusztusában fog elkészülni és addig még van egy randevúnk és csak azután jöhetnek az új stadion, új jegyei!














hancsi78

2014. január 14., kedd

Matricák - Budapest


A matricák, vagy ha úgy jobban tetszik a levonók gyűjtése soha nem volt az én asztalom, persze a debreceni darabokat ebből is elrakosgattam. Természetesen sokat feltapasztottam egy-egy túra alkalmával, így a kollekció soha nem volt állandó, sőt inkább fogyatkozott, mint nőt! Anno a fényképcserés, levelezős korszakból kaptam jó pár darabot innen-onnan, melyből a baráti táborok levonói egy külön erre a célra hitelesített felületre kerültek a DVSC matricákkal egyetemben, míg az "ellenségek" kellékei vagy a fiók aljára vagy egy elküldendő borítékban landoltak. Ez utóbbiak jártak jobban, hiszen a felragasztott darabok nagy része menthetetlenül odaveszett, így nagyon kevés levonóm maradt azokból az időkből. Persze pár különlegesség így is maradt, de sajnos nem elég. A most felkerülő budapesti csapatok matricáinak nagy része is inkább újkori mint régi, de most legalább már nem küldöm el őket mindenfelé, így húsz év alatt elértem, hogy most már nem csökken, hanem nő a kollekcióm ezen része is.

Elektromos SE Budapest:
Erzsébeti SMTK:

Budapest Honvéd FC:



Újpest FC:






Ferencvárosi TC:








hancsi78