A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Nyírábrány. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Nyírábrány. Összes bejegyzés megjelenítése

2016. február 29., hétfő

Magyar sálak "keletről"



A nyugati sálak után, itt egy csokorra való magyar nyakbavaló, de most a másik oldalról, azaz keletről. Ebből a félből csak hét sálat sikerült beszereznem ugyanannyi idő alatt, ami azért meglepő, mert én csak a "vadkelethez" tartozom az országon belül. A kevesebb darabot  a minőség pótolja, így a két nyíregyházi sál mellett a dunaharaszti, vagy éppen a nyírábrányi csoportsál sokat dob az összértéken, feltéve, ha valaki eszerint osztályozza a nyakbavalókat. Én nem így teszek, így mind a hetet szívesen látom a kollekciómban, főleg mert mindegyikhez tartozik egy kis emlék, ami igazán felbecsülhetetlenné teszi őket számomra.










hancsi78

2015. október 1., csütörtök

Sálak Hajdú Biharból

Frissítsük egy kicsit a magyar részleget, azon belül is a hajdúsági szekciót. Debrecen után a szűkebb régióm Hajdú-Bihar megye, ahonnan most 8 új sál kerül fel a képek közé.
Ebesen nem is olyan régen örülhettek a harmadik vonalnak, de sajnos nem sokáig bírták anyagilag a piros-fehérek a megyei színvonal felett álló bajnokságot. Szerencsére a remek szereplésüket két sál kiadásával is megünnepelték, melyből egy, a Ferencváros második számú csapat elleni meccsre készült. Ezért a két sálért és szoboszlói jubileumi nyakbavalóért nagy köszönet Csabai Sanyi barátomnak, aki felhajtotta nekem őket. Az egykor szebb napokat megélt hajdúszoboszlói labdarúgó csapat egykoron egy aktív kis táborral is rendelkezett. Ennek sálban is nyoma maradt, így a 100 éves ünnepi kellék mellett az Immoral Brigade 15 éve kiadott nyakbavalója is a gyűjteményemet ékesítheti. Köszönet érte Lukács Tamásnak, aki megvált tőle, hogy én gazdagodhassam. A Balmazújvárosi KK és a Debreceni VSC női kézilabdázóinak kiadott sálat Komcsi barátomnak köszönhetem, aki a márciusi hazalátogatásomkor adta nekem őket. Ekkor még nem sejtettem, hogy pár hónap múlva, egy pillanat tört része alatt elveszítem az egyik legjobb barátomat és egyben azt az embert akinek a gyűjteményem nagy részét köszönhetem. Ezt a két hajdúsági sálat kaptam tőle személyesen utoljára. Köszönöm testvér! A Nyírábrány csapatának és szurkolóinak készített sál második változata unokatestvéremnek köszönhető és már elég régen megszereztem, de a blogra még csak most sikerült feltennem. A Püspökladány sálat a helyi srácoknak köszönhetem, akik ha pénzér is, de szereztek nekem egyet, hogy ne maradjak narancs-fekete relikvia nélkül.
Lassan, de biztosan ezzel begyűjtöttem a legtöbb megyei sálat, de hiányérzetem még így is lehet, mert tudtommal még három település, három csapata rendelkezik nyakbavalóval és ezek csak azok, melyekről én tudok.










hancsi78

2015. július 12., vasárnap

Kispályák - Hajdú-Bihar


A kispályák sokáig nem tartoztak a fényképezendő sportpályák sorába az én olvasatomban, de aztán megváltozott ez a hozzáállásom és napjainkban, ha egy-egy szabályos kispálya, vagy kialakított tér felé vett a sors akkor csinálok felvételeket. Elsőnek azért kezdtem el lefotózni ezeket a területeket mert a labdarúgás mellett a kézilabda a másik nagy szerelmem, és az alacsonyabb bajnokságokban a meccsek gyakran ezeken a kispályákon folynak, borítástól függetlenül. A nagy labdarúgó pályákhoz hasonlóan, ezek a területek is olykor egy-egy kisebb sportklubhoz, iskolához köthetőek, de van rá precedens, hogy csak a helyi közösségnek lett felépítve a sportolást elősegítendő. Nyírábrányban csak 2013-ban fedeztem fel a teniszpályával egybekötött új, műanyag borítással ellátott kispályát, de sajnos csak távolról készítettem róla pár fényképet. Debrecenben, az Oláh Gábor utcában a sportkomplexum területén van kialakítva egy három pályából álló együttes, de emellett még van egy különálló betonpálya is, amelyet mindenki "streetball" pálya névvel illett. Pallagon elég sokat használtam én is a helyi kispályát, amely a kollégium és a nagypálya közé van beszorítva. A középiskolai évek alatt nagy csatákat vívtunk ott és akkor még egész jó állapotban volt a beton, habár már akkor is számtalan törés éktelenkedett benne. 2013-ban ennél még rosszabb volt az állag és nem csak a beton volt megtörve, hanem a labdafogó hálók is szinte az enyészet martalékává váltak és bontásra ítéltettek.

Nyírábrány - Nyírábrányi Sportpálya Műanyag Borítású Kispálya:

Debrecen - Oláh Gábor utcai Stadion Bitumenes Kispálya (Streetball Pálya)

Debrecen - Oláh Gábor utcai Stadio Bitumenes Kispályák:

Debrecen - Pallagi Bitumenes Kispálya:

0000

2013


hancsi78

Nyírábrányi Sportpálya

Nyírábrányban csaknem két évig dolgoztam a határon, így volt időm szemrevételezni az egykori "határőr laktanyával" szembeni területet, ahol a Nyírábrányi KSE otthona volt kialakítva. Sajnos akkor még nem sok figyelmet fordítottam a pályák fotózására, így nem is nagyon van a birtokomban értékelhető felvétel a kétezres évek elejéről. A helyi csapatról és az otthonukról se sokat tudok, pedig pár kolléga is kergette náluk a bőrgolyót, és egy kisebb helyi szurkolócsoport is tevékenykedett egy rövid ideig a kék-sárgák támogatására. A játéktér közvetlen a határvonal mellett terül el, így a partvonal csak pár száz méterre van  a helyi határátkelőtől és ezzel együtt a határsávtól, mely jelenleg Magyarországot elválasztja Romániától. A komolyabb fotózást 2013-ba ejtettem meg, pont akkor, amikor a pályán gyepet cseréltek, de az nem vált be, hiszen a telepítés után teljesen kisárgult a fű. A fényképezés idején a sportegyesület vezetője, a polgármester és még pár helyi nagykutya jött szemrevételezni a gyepet, ami szó szerint ki volt száradva. Amikor meglátták hogy fényképezek azt hitték valami helyi újságíró vagyok és felháborodva mutogatták, hogy a gyep és talajcsere ellenére a pályájuk sivárabb mint valaha. Én nem ábrándítottam ki őket, nem mondtam hogy nem vagyok firkász, és nem fogom nagydobra verni azt hogy mi történt feléjük. Nem kérdeztek, én meg nem firtattam a jöttömet, csak csináltam a megszokott felvételeket majd Fülöpre távoztam, ahol szintén gyepcsere történt, csak azzal a különbséggel, hogy ott szebb lett a fű mint Angliában.

Nyírábrányi Sportpálya:



hancsi78

2015. május 3., vasárnap

Magyar teniszpályák


Magyarországon eddig nem vettem figyelembe a teniszpályákat, így csak érintőlegesen készítettem róluk képeket. Két éve viszont jobban odafigyelek ezekre is, így ami az utamba került az hamarosan a blogra került.
Nyírábrányban a helyi sporttelepen van kialakítva egy teniszpálya, amely főleg pár elvetemült helyinek nyújt sportolási lehetőséget. Egerben a körcsarnok mellett van az Érsekkert TK otthona, ami több vörös salakos teniszpályából áll. A képeket még a 2013-as esztendőben csináltam, amikor Egerben jártam egy kis pályaviziten. Pallagon, a Tatár Tenisz Centert még a kilencvenes évekből dereng, mert a középiskolás éveim vége felé kezdte el kialakítani a több salakos pályából álló központot az egykori testnevelő tanárunk. A végső munkálatokban még mi is segíttettünk és egyengettük a salakot egy nagy simítóval.  A Tatát TC azóta megjárta a magyar osztályokat az OBIII-ból indulva és országos ismeretségre tett szert. A pályáról azóta nem sokat tudok, csak azt hogy van és továbbra is üzemel a klub és a "center" is.

Nyírábrány, Nyírábrányi Sportpálya Teniszpálya (Nyírábrányi KSE):

Eger, Érsekkerti Teniszpályák (Érsekkerti TK):

Debrecen - Pallag, Tatár Tenisz Center (Tatár TC):

hancsi78

2013. január 12., szombat

"15 magyar szépség"

Újabb 15 magyar sál kerül fel az oldalra, melyek között most is megtalálható mindenféle változat. Vannak kis csapatok, nagy csapatok, selyem és kötött, egy és kétoldalas nyakbavalók az ország minden pontjáról. Párat vettem, párat kaptam, volt amit "szereztek" nekem, de olyan is amit adósság fejébe "jóvátételként" adtak. A labdarúgás mellett a kosárlabda, kézilabda is képviselteti magát, de még egy Futsal csapat sálja is megtalálható ebben a 15-ben.
















hancsi78