2014. április 23., szerda

Jegyek - Kispest


A Bozsik stadionba csak a kilencvenes évek végén jutottam el elsőnek és akkora már a stadion eléggé lepusztult állapotban volt. Nem is mentem legközelebb, csak az új évezredben és valahogy azután se jött össze minden évben a túra a vörös-feketékhez. Valamiért ide ritkábba jutottam el mint a többi nagy budapesti klub vendégszektorába. Közben a stadiont szépen felújították, leszékezték, átfestették, de én továbbra se sűrítettem a látogatást. Az elmúlt pár évben meg egyáltalán nem voltam, így az onnan származó jegyek, nem is nekem, hanem Gabikának, Atkának vagy Roninak köszönhetőek. Ezzel együtt mindösszesen 7 jegy van csak a Kispest (Budapest Honvéd) - DVSC meccsekről a birtokomban. Ez nem nagy szám, de legalább ennyi is van, én meg ugye becsülöm a kicsit is és remélem ha másért nem ezért tovább bővül majd a készlet.








hancsi78

Uxbridge Cricket


Uxbridge London egyik külső kerülete és mivel én sokat időt töltöttem ezen kieső részen, nem maradhatott ki a szórásból a helyi Cricket Ground megtekintése sem. A pálya mellett rengetegszer elhaladtam, mire lett egy kis időm és kedvem, hogy bemenjek és készítsek pár fényképet a nem is olyan kis sporttelepről. Most ugyan csak a kriketterek létesítményével foglalkozom, de itt található egy hatalmas leisure centre, egy komolyabb atlétikai stadion és a Brentford FC utánpótlás bázisának is van kialakított szeglete a közelben. Mint írtam most csak a parafagolyó dobálók pályájával foglalkozom, ami nem most került kialakításra, de felújítva biztos hogy nem régen volt. A kapuk, a környezet, az épületek és maga a pálya és minden kiszolgálója teljesen újszerű állapotban volt. Ha nem tudnám (ki volt írva a kapura), hogy 1971-ben adták át, azt hihettem volna, hogy csak pár éve építették az UCC-nek. A pályán körben nem voltak fix lelátók, csak a pavilonnál lehetett helyet foglalnia pár tucat embernek. A fáma még is 6.000 néző befogadásáról ír, amit higgyünk el, mert miért is kételkednénk. Pár tucat kép készítése után odébb is álltam mert aznapra egész kis túrát terveztem magamnak sportpálya ügyileg.


hancsi78

The Guildford Spectrum

Guildfordi első vizitem előtt semmiféle információval nem rendelkeztem sem a városról, sem a helyi sportéletről, így meglepetésként ért, hogy nem találtam külön szentélyt a labdarúgóknak. A Guildford City FC a helyi atlétikai stadionban rúgja a bőrt, ami nem egyedi, de mindenféleképpen ritka Angliában. A kimondhatatlanul hosszú nevű The Gulidford Spectrum Football Ground & Athletics Stadion egy hatalmas sportkomplexum egyik fő kiszolgáló része. Az atlétikai pálya szinte észrevehetetlen a főúton közlekedőknek, hiszen onnan csak a  parkoló és a stadion előtt magasodó leisure center látható, amiben egyszerre van uszoda és a jégkorongosoknak elég hely a sportolásra. A pár soros beton lelátóval és egy kisebb tribünnel rendelkező atlétikai pálya a süllyesztésből kiindulva szinte ki sem látszik a "gödörből" és aki nem ismerős a környéken, azt hiheti mindössze egy kerítés van a parkolók szélén. Csak avatottabb szemek vehetik észre, hogy az egyszerű fakerítés mögött több is lakozik, jelen esetben a blogra felkerülő kombinált kis stadion.


hancsi78

2014. április 14., hétfő

Jegyek - Győr Kézilabda


Győrbe elég sok meccsen voltam, ha egybe vesszük a DVSC kéziseinek és labdarúgóinak a Rába-parti fellépését, akkor meg főleg. A lányokkal a kilencvenes évek vége felé jutottam el elsőnek. Egy szerdai MK meccsre utaztunk le hárman, hogy élőben láthassuk a kedvenceink fellépését. A nap emlékezetes maradt számomra, még akkor is ha az elfogyasztott nagyobb boroskola mennyiség tompított az emlékképeken. Mivel korán érkeztünk a várost is volt időnk feltérképezni ami már akkor szép volt. Ezután is sokszor úgy mentünk, hogy legyen időnk nyugodtan italozgatni a helyszínen vagy a környéken. A következő évben már egy nagy busszal indultunk a bajnoki meccsre, majd ha nem is minden évben, de pár szezononként csak kikötöttem a Magvassy Mihály sportcsarnok vendégszektorában. A birtokomban lévő szerény 7 jegyből álló kollekció ráadásul nem is mind személyes élmény része, mert volt amelyet a barátoktól kaptam, igaz több olyan meccs is volt, ahol meg jegyet nem kaptam, így azok meg nem lehetnek itt, de hát ezen már kár is morfondírozni. A Győri ETO - DVSC női kézilabda meccsekről az alant látható jegyek vannak jelenleg a birtokomban, így csak ezek kerülhetnek most a bejegyzésbe.








hancsi78

Hanwell Town


Egy vasárnapi napon gondoltuk úgy, hogy csapunk egy kört London Ealing részén és közben meglátogatjuk a pofásnak nevezhető Reynolds Field stadiont. Sok időbe nem tartott a Hanwell Town FC otthonának a megtalálása, csak a megfelelő kijáraton kellett elhagyni a főutat és már ott is álltunk az Angliában oly divatos, csapatnévvel ellátott kovácsolt vaskapu előtt. Szerencsére minden nyitva volt, így egy könnyed kis sétával egybekötve ismerkedhettünk meg a létesítménnyel. A pálya kicsit "csatakos" volt, lévén a téli nagyobb esőzések kicsit feláztatták tavaszra a pálya talaját, így oda nem mentünk be, de körbe a kisebb standokat végig megnézegettük. Egy kis stadionhoz mérten nagyon is rendezett volt a környezet, a lelátók és a klubépület is arra utalt hogy komolyan oda figyelnek a pálya és a környék karbantartására. Egyedül csak a parkolóban voltak kaotikus állapotok, a gödrök és a bennük megálló víz miatt, de ezen kicsiny rossz miatt ne vegyük el a "magas pontszámot" az apró kis stadiontól.


hancsi78

2014. április 10., csütörtök

Sálak - Erdély

Erdélyi sálaim száma nem verdesi az eget, alig hét darab van birtokomban és a hét sál mindössze 4 csapatot képvisel. A nagyváradi Liberty sálat már elég régen kaptam a csoport ott székelő szekciójától, így ez volt az első ami a birtokomba került (Kösz Norbi!). A Csíkszeredai korong sálat Ilyés Tomi barátom hozta nekem amikor arra járt pár cimborával, így ha nem köszöntem volna még meg elégszer akkor most megteszem újra! Az aradi két nyakbavaló kicsit más körülmények között jutott a birtokomba, mondhatni saját szerzemény az UTA csapatának és szurkolóinak debreceni vizitje alkalmával maradt nálam és lett a gyűjteményem része, szóval ezt a csoportnak és saját magamnak köszönhetem. A kolozsvári sálak már az újkor szerzeményei és a KVSC 1907 csoportjától kaptuk (kaptam) ajándékba, de kellett hozzá Ronaldo és Saca keze, akik eltették nekem, lévén elég levés időt töltök mostanság szeretett kis hazánkban, így hát nekik is köszönöm. Ezen háromban van egy kedvenc darabom méghozzá a kolozsváriak által készített  KVSC - DVSC barátság sál, mely igazán impozánsra sikeredett. Köszönet nekik érte, mint ahogy mindenkinek aki valamilyen formában segített összehozni nem csak ezt a hét darabot, hanem azt a másik pár százat ami a kollekcióm része!








hancsi78

Újpest

Valamikor a kilencvenes évek közepén jutottam el elsőnek a Megyeri úti Stadionba. Egyedül, vonattal keltem útra és ez csak azért volt nagy szó mert Budapestről nem sok fogalmam volt akkoriban, így benne volt a pakliban, hogy meg sem találom a "Dózsa" szentélyét. Tizenévesen persze a szülők azt se tudták merre járok, de hát ultra voltam, mennem kellett. Még akkor is ha a többiek nem nagyon akartak elindulni, lévén a korábbi meccseken a lilák nem kímélték a magamfajta cívis drukkereket. Nekivágtam pár szendviccsel és nagy izgalommal, hogy felfedezzek valami újat, valami izgalmasat. A nyugati pályaudvartól metróval és buszokkal próbáltam operálni és szerencsére adtam magamnak elég időt, így belefért 1-2 rossz útra térés, de így is már két órával a meccs előtt megvettem a jegyet és megkerestem a vendégszektort. Mivel a biléta pont a másik oldalon sikerült beszereznem, így szépen körbe kellett sétálnom a létesítményt, de nem volt gond, nagyon nem hirdettem, hogy honnan jövök, így simán elfoglaltam a helyem a debreceni drukkereknek kijelölt helyen. A külső "borítás" annyira nem fogott meg a Megyeri úti stadion kapcsán, de azért belülről már egészen pofásan hatott, még akkor is, ha már látszott az idő vasfoga bizony kikezdte a lelátók beton alapzatát, a kerítést, és összességében mindent. Az omladozó betont érezhettük saját bőrünkön is, mivel a körbe ránk vicsorgó hazaiak néha megkínáltak 1-2 kisebb-nagyobb darabbal. Mi sokat nem tehettünk ellene, alig 25-en üldögéltünk szétszórva a lelátón és a szervezettségnek a legkisebb jelét sem mutattuk. Kaptunk vagy négy gólt, így az első élményeim eléggé negatívak voltak Budapesttel, a IV. Kerülettel, Újpesttel és a Megyeri úttal kapcsolatban. Aztán még visszatértem párszor, de már nem egyedül, jöttek velem a srácok is, így volt amikor hatan, volt hogy kicsit többen (akár 30-40-en) is felmerészkedtünk a violákhoz. Egy közös volt benne, egyszer sem tudtunk kiemelt létszámban a Megyeri úton vizitálni. Aztán jött a stadion rekonstrukciós program és Újpesten az elsők között vágtak bele a fejlesztésekbe. A stadion maradt a régi helyén, de a lelátókat, a pályát teljesen felújították és ami lényeges teljesen leszékezték és befedték. A székek színhatása miatt hamar a "Barbi" becenévvel illeték az ellenfelek, pedig hivatalosan Szusza Ferenc után keresztelték el a stadiont. A befedés sem sikerült tökéletesre, ugyanis a tető nem védi meg az összes szurkolót az eső vagy hó kíméletlen hatásaitól és az alsó sorok bizony áznak és fáznak egy esetleges teltház és szélsőséges időjárás együttállása esetén. Mindenesetre az új létesítmény szép lett, jó lett és mi is kiemeltebb létszámban kezdtünk el érkezni az új lelátókra, ami nem annyira az új létesítmény hanem a csapatunk előretörésének az érdeme.

Megyeri úti Stadion:

Szusza Ferenc Stadion:




hancsi78

2014. április 9., szerda

USMTE Paris

A 2010-es párizsi kalandozásaink alatt a szállásunk nem messze terült el az USMTE Paris football grundjától, így egy délelőtt gondoltunk egy merészet és elsétáltunk a kissé szürke létesítmény irányába. Persze nem tettünk nagy kitérőt, mert a metrómegállók pont arra voltak, csak a buszozás helyett, most a sétát választottuk. Mondhatni kötöttük az egészségeset a hasznossal. A pályáról aztán sok mindent nem sikerült megörökítenem, lévén csak a főutca irányából tudtam pár felvételt készíteni és bizony onnan nem sok belátás nyílt a sporttelepre. Azért megpróbáltam a legjobbat kihozni a látogatásból és amit lehetett azt lefényképeztem, hogy megmaradjon az utókornak a "nagy" találkozásunk. Ez mindössze pár felvételt jelentett, azon is többnyire ugyanaz az épület és a csapat lógója volt látható, de ez is több volt mint a semmi és én nem is vagyok az a telhetetlen fajta. Majd legközelebb talán többre futja.


hancsi78

Boyne Hill Cricket

Maidenhedben elég sok krikettpálya található. Ebből az egyik a Boyn Grove, amely a város egyik külső kerületében terül el szép környezetben. Első találkozásunkat csak a véletlennek köszönhettem, ugyanis rossz útra kanyarodva pont a pálya mellett szerettem volna visszafordulni. Persze. ha már ily nagy szerencse ért, gondoltam leparkírozok egy pár percre és készítek néhány felvételt a grundról, ahol a centerpálya mellett mindjárt a "training field" is elterült. Az út mellett egy szépen dekorált tábla jelezte, hogy itt bizony a Boyne Hill Cricket Club csapata tevékenykedik aktívan, míg belül a pályák és a klubház került a szemem elé. A szép napsütéses időnek köszönhetően volt időm és kedvem is csapni egy szűk sétát, így majdnem minden oldalról sikerül megörökítenem a grundokat és a kiegészítőket, ami így fel is kerülhetett a blog mostani bejegyzésébe.

Boyn Grove (Ground 1):

Boyn Grove (Ground 2):

hancsi78

2014. április 8., kedd

Egy kis német lemaradás!

A német részegről már csak ez a 4x2 sál maradt le, amely képviseli a Hertha BSC, a Bayer Leverkusen, az 1. FC Köln és a VFL Wolfsburg csapatát. Ezen nyolc darabbal a régen megszerzett német nyakbavalók teljesen feltöltésre kerültek az oldalra, és így immár 50 darab alkotja ezt a sarkot. A Hertha sálak egyikét a SZUD berlini tagjának köszönhetem, míg a másik "tévedésből" egy Hansa Rostock sál helyett került hozzám. A Leverkusen mindkét sálját a helyi Ultras tagjaitól kaptuk, amikor ott jártunk kézilabda meccsen, és abban az időben még nagy szám volt a magyar "ultrasz" külhonban. A wolfsburgi sálak az 1999-es UEFA kupa fordulóból vannak, míg a két Köln kiegészítőt több sállal egyetemben vásároltam a gyűjteményem részére még valamikor a kétezres évek elején. Ezzel egyenlőre be is zárult a német részleg, hiszen az újakat addig nem fogom feltölteni, amíg a régi nyakbavalóim mindegyike fent nincs az oldalon.











hancsi78

Wycombe Sports Centre

High Wycombe városa itt fekszik nem messze tőlem, így csak pár mérföldet kell északra kocsikáznom és már ott is vagyok. A közelségének köszönhetően van időm néha átruccanni és olyan kisebb jelentőségű pályákat is lencsevégre kapni mint a Wycombe Sport Centre atlétikai stadionja. A stadion kifejezés persze némileg túlzó, ugyanis a futópályán és a megfelelő dobó és ugrórészeken kívül csak egy kisebb földhányáson kialakított "nézőtér" kölcsönzött némi színezetet a pályának. A korai érkezésemnek köszönhetően sokan nem ténykedtek a környéken, így sikerült egyetlen bámészkodó nélkül egy egész jó sorozatot készítenem a létesítményről. Az atlétikai rész egyébként összefügg a mellette lévő "leisure centre" épületével ahol a helyi sportcsarnokon kívül uszoda is található, plusz a pálya végében van egy kialakított gyephokisoknak szánt rész is (képek majd máskor). Mondhatni, egy jó kis "kombi" sporttelep ez itt High Wycombe szélén. Nem bántam meg hogy rászántam az a pár percet.  


hancsi78

Welwyn Garden City

A számomra kissé fura nevű Welwyn Garden City városában már vagy két éve jártam, de az egyik helyi csapat stadionjának megtekintéséhez nem sok szerencse párosult. Előtte ugyan már feltérképeztem egy nagyobb létesítményt a városban, de gondoltam miért is ne alapon, a helyi FSC is csak megmutatja magát nekem, hisz olyan "szépen kértem". Sajnos nem így lett. A pályát megtaláltam, de oda be nem juthattam hiszen minden irányból el volt zárva a bejutási lehetőség, így maradt a bejáratok lefotózása. Itt nem sok mindent tudtam fényképezni, de legalább a csapat nevével és címerével ellátott kapu elárulta, hogy jó helyen járok. Azért még próbáltam innen-onnan bepillantást nyerni a lelátók irányába, de csak bokrokat, fasort és hasonló "torlaszokat" sikerült megörökítenem. A Herns Lane-i vizit most így alakult, talán majd legközelebb több szerencsével járok.


hancsi78

Leatherhead


Leaterhead városában csak átutazóban fordultam meg, de az a kis idő épp elég volt hogy a Fetcham Grove stadion felé vegyem az irányt. Mivel többnyire nem szoktam előzőleg tájékozódni a helyi stadionok nagyságáról, szépségéről meglepetésként ért, hogy már a bejáratnál egy komolyabb kis homlokzat fogadott, rajta a kialakított beléptető kapukkal és természetesen a csapat nevével, címerével díszítve. Szerencsére a mellette lévő kapu is tárva nyitva volt és az ott lévő gondnok bácsinak elmondva mit is szeretnék simán bemehettem az elzárt területekre és nyugodtan körbe is járhattam a lelátókat. Nem is tétlenkedtem és igaz a standok kevésbé voltak komolyak mint azt elsőnek látni véltem, azért így is egy örök élmény volt feltérképezni a kis szentélyt. Bármennyire is alapos akartam lenni az idő nem nekem dolgozott, így hosszabb eszmecserére vagy alaposabb vizsgálatra nem volt idő odabent. A megfelelő mennyiségű és minőségi "kópia" elkészítése után búcsút vettem a lelátóktól és a kedves kis bácsitól, majd gyorsan átmentem még a szomszédba megnézni, hogy a kriketterek is hasonlóan "aranyos" pályán fogadják e az ellenfelet, de erről majd később, egy újabb bejegyzésben!


hancsi78