A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Pound La. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Pound La. Összes bejegyzés megjelenítése
2016. június 19., vasárnap
Bowling Greens - Anglia
Elég régen szerepeltek már az oldalon a számomra különleges értékkel bíró Bowling Green pályák, amelyek hiányát most szeretném pótolni egy csokorra való kis szentéllyel.
Marlow városában a Pound La névre keresztelt területen található a Marlow BC otthona. A pálya különlegessége, hogy nem klubtagoknak szinte megközelíthetetlen, csak a hatalmas kőfal az, amit a park ezen szélén láthat az ember. Nem is sikerült bejutnom, vagy legalább bepillantást nyernem a pályára, így marad a kőfal fotózása.
Oxfordban, a Rover (Colvey) SSC otthonánál még ennyi szerencsém sem volt, ugyanis ott a teljes sporttelep le volt zárva, azaz csak jó messziről tudtam pár kockát lőni, ami szinte semmit nem árult el számomra a Roman Way Bowling Green állapotáról és kihasználtságáról.
Stratfordban már jóval kedvezőbb helyzetben voltam és az NFU Mutual SSC sporttelepén található Bowling Green pályát már közelebbről sikerült lefényképeznem, de a zárt kapuk és a pályát körbevevő magas sövény miatt itt is csak részleges szerencsével bírtam a fotózást illetően.
Ugyanez volt a helyzet Woolley Green apró falujában, ahol a helyi pub mellett volt kialakítva a Bowling Green, de annyira el volt szeparálva, hogy csak részben sikerült megközelíteni és képeket készíteni. Az mindenesetre kiderült, hogy kissé elhanyagolt volt a pálya. Talán, már aktív sportélet nem is folyt ekkor (2015) a pályán.
Wooburn Greenben, a Glory Mill Lanen már jártam egyszer, de akkor a szakadó eső hátráltatta a fényképezést. Most szerencsére csendes idő volt, így tudtam megfelelő felvételeket készíteni, igaz többnyire csak kívülről, mert a terület zártsága miatt itt sem volt esélyem belső felvételeket készítenem.
Ha nem is tökéletes képekkel és élményekkel, de újra megjelent ezzel az 5 létesítménnyel a Bowling Green a blogon, ami jelzi, hogy nem feledkeztem meg ezen kis szentélyekről sem.
Marlow - Pound La (Marlow BC):
Oxford - Roman Way (Rover Colwey SC):
Stratford-upon-Avon - NFU Mutual SSC Ground (NFU Mutual SSC / Farmers Insurence SSC):
Woolley Green - The Shire Horse Bowling Green:
Wooburn Green - Glory Mill Lane (Glory Mill BC):
hancsi78
Címkék:
2014,
2015,
Anglia,
Bowling Green,
Glory Mill BC,
Marlow,
Marlow BC,
NFU Mutual SSC,
Oxford,
Pound La,
Roman Way,
Rover Colwey SSC,
Stratford-upon-Avon,
Wooburn Green,
Woolley Green
Hely:
England, UK
2016. május 2., hétfő
Marlowi Teniszpályák
Marlowban járva-kelve a nagyobb sporttelepek mellett, vagy éppen iskolák, edzőközpontokba járva több teniszpálya is az utamba került. A Great Marlow School sporttelepén kialakított pályákat nem nehéz megpillantani, hiszen, ha valaki az A404-es főútról közelíti meg a települést, az két kisebb körforgalom után már meg is pillanthatja a grundokat, és ha figyelmes akkor egy kisebb táblán azt is felfedezheti, hogy Marlow Budavár testvérvárosa. A központ felé haladva, majd a "lánchíd" előtt jobbra térve egy nagyobb parkot lehet felfedezni a Temze partján. Ez a hatalmas terület több sportklubnak is otthont ad, így a park elején mindjárt egy edzőközpont található sportcsarnokkal, fitness termekkel és pár teniszpályával együtt. A Pound La mellett, pontosabban mentén végighaladva előbb egy szépen dekorált krikettpálya következik, mellyel szemben, az út túloldalán a Marlow TC teniszpályái vannak kialakítva, egy csendes, szép környezetben. Mivel a mostani begjegyzés a teniszről szól itt be is fejezhetném, de azért még megemlítem, hogy tovább haladva a Marlow SC krikett és hokipályái csak azután lesznek láthatóak, ha az MTC mellett továbbmegyünk a Pound Lanen.
Great Marlow School Tennis Courts:
Pound La Tennis Courts:
Pound Lane Tennis Courts (Marlow TC):
hancsi78
Címkék:
2009,
2014,
2015,
Anglia,
Great Marlow School,
hancsi78,
Marlow,
Marlow TC,
Pound La,
Pound Lane,
tennis,
tennis courts
2015. február 18., szerda
Bowling Greens I. - Anglia
A képeim áttanulmányozása után kiderült, hogy sokkal több Bowling Green pályát örökítettem meg az utókornak, mint azt elsőre sejtettem. Sokszor csak a szerencsének köszönhettem a látogatást, mert a Bowling klubok és pályáik gyakran egy labdarúgó vagy krikettpálya mellett voltak kialakítva. Barton-Le-Clay városában például csak a labdarúgó pályát vettem górcső alá, de kiderült hogy a Luton Roadra keresztelt bowling pálya épp a stadion felől közelíthető meg és szinte szerves része a Sharpenhoe utcai létesítménynek. Bexhill-on-Sea városában szintén a labdarúgó stadion mellett van kialakítva a "zöld csoda", de itt mindjárt három pálya is rendelkezésére áll a gurigázni vágyóknak. Lewesben a Mountfield Roadon van a Lewes BC otthona, amely mellett a labdarúgók impozáns kis stadionja terül el. Marlowban a Higginson Park egyik szegletében van kialakítva Pond La, melyet a város közelsége ellenére még egyszer sem vizsgáltam meg tüzetesebben. Woodford Halse településen ismét a labdarúgók szentélye mellett van egy kisebb bowling green, mely a Sara Field névre hallgat és a Woodford Cum Membris BC játssza itt hazai meccseit.
Barton-Le-Clay - Luton Road Bowling Green (Barton-Le-Clay BC)
Bexhill-on-Sea - The Polegrove Bowling Greens (Polegrove BC)
Lewes - Mountfield Road (Lewes BC)
Marlow - Pond La (Marlow BC)
Woodford Halse - Sara Field Bowling Green (Woodford Cum Membris BC)
hancsi78
Címkék:
2009,
2011,
2012,
2013,
Anglia,
Barton-le-Clay,
Bexhill on Sea,
Bowling Green,
Lewes,
Luton Road,
Marlow,
Mountfield Road,
Pound La,
Sara Field,
The Polegrove,
Woodford Halse
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)