2018. december 3., hétfő

Elfeledett Focipályák

Az elmúlt esztendők kicsit zavarosan teltek a bloggal kapcsolatban. Hol több, hol kevesebb idő jutott az archívumaim átböngészésére. Az idő mellett a képek mennyiségével is akadt gond, hiszen rengeteg közlésre váró pálya van a tarsolyomban. Próbálok egyfajta rendszert kialakítani a bejegyzéseimben, amit a kedves olvasó nem igen vesz észre, de nekem fontos, hogy tudjam mit közöltem már és mit nem. Hogy ne maradjon ki semmi, időnként át szoktam "fésülni" a képeimet, amely akciók során mindig kiderül, hogy hiába az alaposság, mégis maradnak ki pályák a sorból. 
Az egyik ilyen a Stanley Park "futball erdeje" Liverpoolból, ahol nem kevesebb mint 7 pálya maradt le, igaz egyenként most sem kerülnek fel a blogra, lévén nem készült mindegyikről külön kép, és amúgy sem én vagyok a fotók szerzője, hanem Szőke Balázs barátom.  A képeket tőle kaptam pár éve, amelyeket jobb későn mint soha alapon most osztok meg az érdeklődőkkel.
A másik London Wandsworth kerületének egy elfeledett pályája, ahol manapság már csak gyerekek rugdossák a gumilabdát, de egykoron voltak itt is kapuk, sőt, még egy krikettmező is társult a "sporttelephez" a Bellevue Roadon. A feledékenységemet, most ezzel a két pályával orvosolom, de a nagy számok törvénye alapján, akad ott még több is, ahol ezeket találtam.


London - Wandsworth: Bellevue Road Football Pitch (Nem Használt)

Liverpool: Stanley Park Football Pitch 1-7
Kép: Szőke Balázs

hancsi78

Idegen tollakkal: Kékcse


A 2007-08-as szezonban tűnt fel utoljára a Kékcse Sportegyesület csapata a magyar bajnoki rendszerben. Akkor a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei bajnokság harmadik osztályának kisvárdai csoportjában csípték el a tabella utolsó előtti helyét. Sajnos azóta nincs foci a településen, de legalább a hatvanas években már kialakított helyi sportpálya megmaradt mutatóba. Aztán tíz év elég volt, hogy a csapat után a helyi focipálya is eltűnjön a térképről. Igaz nem teljesen, de annál, amit Pazonyi György (a kép készítője) látott, talán még az is jobb lett volna, ha legyalulják az egészet és bevetik kukoricával. Mert azt a megaláztatást, hogy egy nagy gödröt ástak az egykori játéktér szélére, majd egy kibetonozott csatornával belevezetik az esővizet, annál még a "kukoricás" megoldás is jobb lett volna. Így viszont maradt a csatorna és a gödör, illetve a mögötte még álló kispadok, korlátok, kapuk. Szégyen gyalázat amit Kékcsén a focipályával műveltek. A képekért köszönet Pazonyi Györgynek és Sándor Mihálynak.


Kékcse - Kékcsei Sportpálya:
Kép: Pazonyi György / Sándor Mihály

hancsi78

DVSC Kézi 2017: Érd, Győr, Kecskemét

A tavalyi esztendőben kaptam pár új felvételt a barátoktól, ismerősöktől, így a debreceni kézilabdás lányok idegenbeli fellépéseinek helyszíne fel lett egy picit frissítve. 
A kecskeméti Messzi István Sportcsarnokról és a győri Audi Arénáról készített képeket Stolinak köszönhetem, aki nem szégyelli magát és évek óta 100%-os megjelenéssel adózik a debreceni kézilabdázás oltárán. Az ő fanatizmusának köszönhetően sok olyan csarnokról kerülhet fel kép a blogra, ahová sajnos én nem jutok el napjainkban, de neki hála mégis olyan, mintha ott lennék ezeken a találkozókon. Köszönöm Stoli!
Az Érd Arénába mostanság elég sokat lép fel a debreceni hölgykoszorú. Nem elég, hogy a bajnokságban el kell utazni a biztos vereségért Érdre, de évek óta a kupában is ez a párosítás kerül ki a kalapból, a cívis szurkolók nagy bánatára. A 2017-es vizit csarnokos képeit Dobrán Csabinak köszönhetem, aki a tábor irányítása mellett, arra is szánt időt, hogy egy magamfajta képgyűjtögető is megkapja a magáét. Köszönöm érte! 

Érd - Érd Aréna:
Kép: Dobrán Csaba

Győr - Audi Aréna:
Kép: Stolárcsik Tamás

Kecskemét - Messzi István Sportcsarnok:
Kép: Stolárcsik Tamás

hancsi78

Egyéb - Wales

Walesben járva-kelve elkerülhetetlenül is beleakadtam olyan sportegyesületekbe, létesítményekbe, amelyek nem feltétlen tartoznak az általam favorizált sportok közé, de ugye, ha már arra jártam, épp ott voltam, nem hagytam ki, és készítettem pár felvételt róluk. Caernafornban a kastélyt körbesétálva pillantottam meg a kikötőben állomásozó Carnaforn Sailing Club hajóit és a mellette kialakított klubházat, így a bámészkodás mellett nem volt nehéz pár képkockát készítenem az utókornak.
A Conwy kastély körbejárása során is hasonló szerencsés helyzetben voltam, amikor megláttam a Conwy Comrades Sports and Social Club épületét, amelyet szintén nem hagyhattam megörökítetlenül.
Mindössze ezzel a két új sorozattal gazdagodott a blog "egyéb" kategóriája Walesből, de a jövőben is vevő vagyok az ilyen szerencsés véletlenekre, a bővülés, frissülés tehát adott lesz, már csak Walesbe kellene visszajutni.

Caernaforn - Caernaforn Sailing Club:

Conwy - Conwy Comorades SSC:

hancsi78