A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Törökország. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Törökország. Összes bejegyzés megjelenítése

2016. április 9., szombat

Dalaman




A tavalyi nyaralásunk egyik állomása Kalkan volt Törökországban, így már a foglalás után tudtam, hogy újra a Dalaman BS komplexuma mellett fogok elhaladni és kis szerencsével még a levegőből is lencsevégre kaphatom a sporttelepet. Szerencsében nem volt hiány, mivel ragyogó napsütésben szálltunk le a dalamani reptéren, így az ablakon keresztül sikerül pár képet készítenem felülről. A szokásos procedúra (útlevélvizsgálat, csomagfelvétel) után taxival mentünk a szálláshely felé, amely során sikerült pár értékelhetőbb képet készítenem a stadionról és a kiszolgáló egységekről. A pár évvel ezelőtt tapasztalt kopárabb körítés a mostani vizitkor már nem látszott, inkább az tűnt fel, hogy szépen rendbe van téve a centerpálya környéke. Sok időt nem töltöttünk a fényképezéssel, hiszen a túra most nem erről szólt, csak összekötve egy kicsit a kellemest a még kellemesebbel.


Dalaman - Atatürk Sport Center (Dalaman BS):





hancsi78

2015. október 1., csütörtök

Matricák - Kelet Európa

A matrica gyűjteményem nem nagy, nem teljes és nem is specifikus. Valahogy úgy vagyok a levonókkal is mint a sálakkal, jöhet belőle minden, csak legyen némi köze a sporthoz. Ennek köszönhetően több kuriózumnak számító darab is a birtokomba került az elmúlt húsz esztendőben, hiszen nem csak az ultra és huligán "kellékeket" teszem el, hanem a szimpla klubcímeres matricákat is. Ezzel lesz színes a kollekció, és olyan nagy kontrasztok jelentkeznek, mint például Csehországban, ahol az ezer évesnek számító Ceske Budejovice címeres matricám mellé befér a nem túl régi Tribuna Sever sorozat, a Slavia Praha táborától. Ugyanez a helyzet román vonalon is, majd pár érdekesnek mondható török kellék után 1-1 orosz és bolgár nagy csapat, szurkolók által kibocsájtott matricájával rendelkezem. Mint az a felsorolásból látszik, van hová erősítenem ezen a vonalon, de mivel én ezeket a darabokat se gyűjtöttem céltudatosan, így annak is örülök, hogy nálam vannak és lassan bővülnek.

Csehország - SK Dynamo Ceske Budejovice:

Csehország - Slavia Praha:





Szlovákia - FC Spartak Trnava:

Románia - FC Bihor Oradea:

Románia - Farul Constanta:

Románia - AS Victoria Bucaresti:

Törökország - Fenerbahce SK:


Törökország - Trabzonspor SK:

Oroszország - FC Zenit Szankt-Petyerburg:

Bulgária - CSKA Szofia:


hancsi78

2015. július 12., vasárnap

Török és tunéziai strandröplabda pályák

Miután minden valamire való sportlétesítményt felvettem a fényképezési listámra, a strandröplabda pályák az egyik személyes kedvenceimmé léptek elő, csakúgy mint a homokos kispályák és miden egyéb tengerparti sport terület. Persze ezeknek a pályáknak főleg szórakoztatási célja van és semmi köze a versenysporthoz, amit én annyira szeretek, de mivel belevágtam ezeknek a területeknek a közlésébe, most már nem csak a nyaralás miatt vagyok izgatott egy-egy hosszabb hétvége vagy nyári "holiday" előtt. Már izgatottam várom, hogy ahová megyünk vajon milyen lesz a helyi sportélet, mert abban biztos lehetek, hogy egy tenisz és természetesen egy strandröplabda pálya lesz a területen.

Törökország - Kusadasi: Batihan Hotel Beach Volleyball Ground:

Tunézia - Hammamet: Regancy Hotel Beach Volleyball Ground:

Tunézia - Hammamet: Riu Palace Marhaba Beach Volleyball Ground:

Tunézia - Hammamet: Sentido Phenicia Beach Volleyball Ground:


hancsi78

Zászlók

A sálakkal ellentétben a klubcsapatok zászlóiért nem repesek és csak véletleneknek köszönhetően kerülhet egy-egy darab a gyűjteményembe. Igaz nem vagyok minden zászlóval így, mert az országok nemzeti molinóit szívesen tudom magaménak és ha érdekel egy, még komolyabb áldozatra is képes vagyok érte. A klubok zászlói, vagy egy megye, egy város lobogója már nem bír ilyen hatással rám, így csak az említett szerencsés véletleneknek köszönhetően kerülhetnek a kollekciómba. A most bemutatott lobogók pont ilyenek. A Wolfsburg zászló még 1999-ből maradt rám, amikor az idegenbeli túráról hazatérve Kovács Ferike adta nekem ajándékba. A Feyenoord és Galarasaray lepedők is barátilag kerültek hozzám, míg a Juventus és Barca zászló már újkori, és a piacon volt annyira olcsó, hogy egyszerűen nem volt szívem otthagyni őket. A lombardiai régió zászlójára egy debreceni turkálóban járva találtam rá. A Sampdoria zászlónak viszont különleges a története. A lobogó egy WC-s nénié volt, aki amolyan terítőként használta a kis asztalán, de ezt Komcsi barátom nem hagyhatta. Egy csoportos vizelésnek felérő összegért megvette, majd mondta "nesze Hancsi nekem nem kell, csak nem hagyhattam, hogy egy ilyen híres csapat zászlóját asztalterítőnek használjanak!". Így került hozzám a Doria zászló, vagy 15 évvel ezelőtt.

Németország - VFL Wolfsburg:

Hollandia - FC Feyenoord:

Törökország - Galatasaray:

Olaszország - Sampdoria:

Olaszország - Lombardia:

Olaszország - Juventus:


Spanyolország - FC Barcelona:


hancsi78

2015. június 16., kedd

Török Stadionok futtában


2014-ben Kusadasi városának közelségében töltöttünk egy hetet, de sajnos a helyi sportéletet csak futtában tudtam feltérképezni. A terület épp nagy felújítások alatt állt, így olyan volt minden, mintha bombákkal szórták volna tele a várost. Mindezt tetézte az új autóút átívelése Kusadasin, így nem volt egyszerű a közlekedés, szinte semmilyen eszközzel, de még gyalog sem. Azért így is volt szerencsém belefutni az Özer Türk Stadion fekete-fehér lelátóiba, még ha a komolyabb fényképezés ki is maradt a szórásból. A város szélén egy másik csapat (Altinordu SK) edzőközpontját fedeztem fel, ami azért volt érdekes, mert maga a csapat Izmir városában székel, ami másfél órára van Kusadasitól. Sajnos itt se tudtam kellő számú és minőségű képet csinálni, de egy esetleges újabb vizit alkalmával már felkészültebb leszek.

Altinordu SK Training Fields (Altinordu SK):

Özer Türk Stadion (Kusadasi SK)


hancsi78

2015. március 10., kedd

Beach Volleyball Grounds

A nyári sportok szerelmeseinek kedvezek a következő bejegyzéssel, ahol pár, általam látott és fotózott strandröplabda pálya kerül fel a blogra, újító jelleggeg. Sok mindent nem tudok hozzátenni a képekhez, hiszen a pályák többsége a családi nyaralások alatt látott és kipróbált alkalmatosságokat jelenti, így most tényleg csak a képek beszélnek helyettem. Ezek néhol nem a legjobbak, de a kezdeti figyelmetlenségemet később már próbáltam jobb képekkel javítani.

Olaszország - Sibari (Marina de Sibari):


Törökország - Fethye (Majesty Tuana Park):


Törökország - Antalya (Champion Holiday Village):


Ciprus - Paphos (Kefalos Beach Village):


Tunézia - Scanes (Sahara Beach Hotel):


hancsi78

2015. február 25., szerda

Teniszpályák Törökországból


Mostanában elég sokat foglalkoztam a tenisszel, így nem meglepő, ha a nyaralások alatt több figyelmet szenteltem a fellelhető teniszpályáknak is. Dalamanban még 2012-ben kaptam lencsevégre az Atatürk Sport Centert, ahol a sportcsarnok és a labdarúgók stadionja mellett egy komolyabb tenisz komplexum is ki volt alakítva. Sajnos idő híján közel nem jutottam a pályákhoz, de pár távoli felvétellel sikerült meglepnem magam és a gyűjteményemet. Két évre rá Kusadasi városában több sikerrel jártam, és a Batihan Hotel teniszpályáját már testközelből sikerült megörökítenem az utókornak.

Dalaman - Atatürk Sports Center Tennis Courts:


Kusadasi - Batihan Hotel Tennis Court:



hancsi78

2015. február 18., szerda

Török Sportcsarnokok


Törökországban évente megfordultam az utóbbi időszakban, és mindannyiszor a török tengerparton való pihenés, feltöltődés szerepelt a programban. A sütkérezés és evés-ivás mellett jutott egy kis idő az ország feltérképezésére, így nem volt nehéz belebotlani menetvonalon a most tárgyalt két sportcsarnokba. Az első Dalaman városában az Atatürk Sport Center volt, mely a csarnok mellett teniszpályákkal és a helyi labdarúgók stadionjával épült egybe, és alkotnak együtt egy nagyobb sporttelepet. A második Kusadasi városában a Zehra Gürbüz Sport Salau névre keresztelt létesítmény, mely a ADA SK otthonául szolgál és egy szép dombtetőre húzták fel. Mivel ezen csarnokok csak a szerencsének és a szemfülességemnek voltak köszönhetőek, így sok információval nem rendelkezem róluk és a képek is szó szerint futtában készültek, de készültek, és így színesítik az oldalt.

Dalaman - Atatürk Sport Center:

Kusadasi - Zehra Gürbüz Sport Salau:


hancsi78

2015. január 6., kedd

"Nyaralós" teniszpályák

Mostanság már nem sok olyan létesítmény és pálya kerüli el a figyelmemet ami a sporttal kapcsolatos. Ennek függvényében mindent lencsevégre kapok a labdarúgó stadionoktól a libalegelőkig, de ugyanez a helyzet áll fent más sportokkal kapcsolatban is. A teniszpályák is ide tartoznak, így Wimbledonból kiindulva meg sem állok az egyszerű "betonpályákig", ahol ezt a "nemes" sportot űzik. A mostani sorozatban a nyaralásaim alatt meglátogatott teniszpályák kerülnek terítékre. Ezen alkalmatosságok a szálloda vendégei mellett gyakran adnak otthont kisebb tornáknak, helyi kupáknak. Sajnos a mostani felvételek még kevésbé koncentrálnak a pályákra, mert ekkor még nem tartottam feltételen fontosnak a megörökítésüket. Sokszor nem, vagy csak részben  szerepel a család fotóalbumában az adott tenisz alkalmatosság, és én ebből próbáltam meg válogatni párat.

Törökország - Antalya: Champion Holiday Village Tennis Court:

Törökország - Fethiye: Majesty Tuana Park Tennis Courts:

Tunézia - Scanes: Sahara Beach Hotel Tennis Courts:

Ciprus - Paphos: Kefalos Beach Village Tennis Courts:

hancsi78

2012. december 27., csütörtök

Törökország, Ukrajna

Törökországból nem sok sálam származik, de ami igen az többnyire nyaralás útján-módján került hozzám. Ezek főleg a török "nagy csapatok" nyakbavalói, kivéve a Fethiye SK sálja, melyet egy "helyi" nyaralás során vételeztem magamnak. A készlet nem túl nagy, alig 5 sál, semmi extra, de majd szépen bővül, legalább is remélem. :)







Ukrán sálakból sem vagyok nagyon eleresztve, de egy jó donyecki utazás során bővült a készlet, sőt a többség abból a túrából van, lévén végig vonatoztuk akkor egész Ukrajnát. A megállók során csak Kijevben nem sikerült sálat venni, de azért ez az utazás sálvételi a szempontból is maradandó volt.







hancsi78