A matrica gyűjteményem nem nagy, nem teljes és nem is specifikus. Valahogy úgy vagyok a levonókkal is mint a sálakkal, jöhet belőle minden, csak legyen némi köze a sporthoz. Ennek köszönhetően több kuriózumnak számító darab is a birtokomba került az elmúlt húsz esztendőben, hiszen nem csak az ultra és huligán "kellékeket" teszem el, hanem a szimpla klubcímeres matricákat is. Ezzel lesz színes a kollekció, és olyan nagy kontrasztok jelentkeznek, mint például Csehországban, ahol az ezer évesnek számító Ceske Budejovice címeres matricám mellé befér a nem túl régi Tribuna Sever sorozat, a Slavia Praha táborától. Ugyanez a helyzet román vonalon is, majd pár érdekesnek mondható török kellék után 1-1 orosz és bolgár nagy csapat, szurkolók által kibocsájtott matricájával rendelkezem. Mint az a felsorolásból látszik, van hová erősítenem ezen a vonalon, de mivel én ezeket a darabokat se gyűjtöttem céltudatosan, így annak is örülök, hogy nálam vannak és lassan bővülnek.
Csehország - SK Dynamo Ceske Budejovice:
Csehország - Slavia Praha:
Szlovákia - FC Spartak Trnava:
Románia - FC Bihor Oradea:
Románia - Farul Constanta:
Románia - AS Victoria Bucaresti:
Törökország - Fenerbahce SK:
Törökország - Trabzonspor SK:
Oroszország - FC Zenit Szankt-Petyerburg:
Bulgária - CSKA Szofia:
hancsi78
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Románia. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Románia. Összes bejegyzés megjelenítése
2015. október 1., csütörtök
Matricák - Kelet Európa
Címkék:
Bulgária,
Ceske Budejovice,
Csehország,
CSKA Szófia,
FC Bihor Ordea,
FC Zenit,
Fenerbahce,
Oroszország,
Románia,
Slavia Praha,
Törökország,
Trabzonspor,
Victoria Bucaresti
Hely:
Debrecen, Magyarország
2015. július 26., vasárnap
Jégcsarnokok Európából
Az emlékeim és képeim között kutatva találtam rá a csíkszeredai és kassai jégcsarnokokra, pedig azt hittem már nem találok épkézláb felvételt az egykori vizitjeimről. Kassán még 2004-ben jártam barátokkal. Gyors vizit volt, ahol a város megtekintése szerepelt a programban. Aztán a belváros meghódítása előtt rátaláltunk a Steel Arénára, amit a helyiek Ladislau Troják Stadionnak is neveznek, és ha már ott jártunk fényképeztem is egy kicsit. A csarnokot az előző években építették a HC Kosice csapatának és a Szlovákiában igen fontos jégkorong népszerűsítésére. Arra emlékeztem, hogy készítettem pár felvételt a csarnokról, de a képekre csak nemrég találtam rá, így a pálya most érett meg a közlésre. Akárcsak a Csíkszeredán található Stade Municipale, amely a labdarúgó stadion mellett volt kialakítva, és szerencsétlenségemre csak hátulról tudtam lefényképezni. Ennek köszönhetően a labdarúgó stadion lelátója jobban látszik a képen, mint maga a sportcsarnok. A szegényes felvétel azért születhetett, mert nem szerepelt az erdélyi programban egyetlen sportlétesítmény felfedezése sem, de a csíksomlyói búcsúra tartva csak sikerült belefutnom a "városi stadionba".
Csíkszereda - Miercurea Ciuc:
Kassa - Kosice:
hancsi78
Címkék:
2004,
2006,
Csíkszereda,
ice hockey,
jégkorong,
Kassa,
Kosice,
Miercurea Ciuc,
Románia,
Szlovákia
Hely:
Europe
2015. március 1., vasárnap
Európai stadionok futtában
Az európai utazásaim során érintettem pár stadion, de sokszor nem sikerült alaposabban feltérképeznem a létesítményt vagy éppen a fényképezőgép mondta be az unalmast. Triestben még 2006-ban jártam. Hazafelé ugrottunk be egy olaszországi nyaralásból és a várost még sikerült megörökíteni pár kockán, de a stadionhoz érve már nem maradt energia a fényképezőgépben. Karlsruhe városát a mai napig nem ismerem és a stadionról is csak pár kocka van a gyűjteményemben. Csíkszereda labdarúgó stadionját is csak hátulról láttam, amikor a Csíksomlyói búcsúba igyekeztünk, így mindössze egy képet készítettem a távoli stadionról, a főút mellől, még 2006-ban. Sajnos ezekről a létesítményekről ilyen szegényes a kollekció, de majd idővel elutazom újra ezekre a helyekre és gondoskodom a szebb és több felvételről.
Olaszország - Trieste:
Németország - Karlsruhe:
Románia - Miercurea Ciuc (Csíkszereda):
hancsi78
Címkék:
2006,
2009,
Csíkszereda,
Football,
hancsi78,
Karlsruhe,
Miercurea Ciuc,
Németország,
Olaszország,
Románia,
stadion,
Trieste
Hely:
Európa
2014. április 10., csütörtök
Sálak - Erdély
Erdélyi sálaim száma nem verdesi az eget, alig hét darab van birtokomban és a hét sál mindössze 4 csapatot képvisel. A nagyváradi Liberty sálat már elég régen kaptam a csoport ott székelő szekciójától, így ez volt az első ami a birtokomba került (Kösz Norbi!). A Csíkszeredai korong sálat Ilyés Tomi barátom hozta nekem amikor arra járt pár cimborával, így ha nem köszöntem volna még meg elégszer akkor most megteszem újra! Az aradi két nyakbavaló kicsit más körülmények között jutott a birtokomba, mondhatni saját szerzemény az UTA csapatának és szurkolóinak debreceni vizitje alkalmával maradt nálam és lett a gyűjteményem része, szóval ezt a csoportnak és saját magamnak köszönhetem. A kolozsvári sálak már az újkor szerzeményei és a KVSC 1907 csoportjától kaptuk (kaptam) ajándékba, de kellett hozzá Ronaldo és Saca keze, akik eltették nekem, lévén elég levés időt töltök mostanság szeretett kis hazánkban, így hát nekik is köszönöm. Ezen háromban van egy kedvenc darabom méghozzá a kolozsváriak által készített KVSC - DVSC barátság sál, mely igazán impozánsra sikeredett. Köszönet nekik érte, mint ahogy mindenkinek aki valamilyen formában segített összehozni nem csak ezt a hét darabot, hanem azt a másik pár százat ami a kollekcióm része!
hancsi78
hancsi78
Címkék:
Arad,
CFR Cluj,
Cluj Napoca,
collection,
Csíkszereda,
DVSC,
Erdély,
groundhopping and collection,
gyűjtemény,
hancsi78,
Kolozsvár,
KVSC,
Nagyvárad,
Orodea,
Románia,
sál,
UTA Arad
Hely:
Debrecen, Magyarország
2014. január 24., péntek
Matricák - Világ Futballja I.
Újabb matrica vizitre kerül sor a blogon, mos hogy sikerült a gyűjteményem ezen részét is teljesen rendbe rakni, beszkennelni, kategorizálni, semmi akadálya nincs, hogy egy-egy bejegyzésben mindezt megosszam az érdeklődőkkel. A mostani levonók a világ minden tájáról "érkeztek" és főleg a labdarúgó válogatottakhoz köthetőek. Van benne egyszerű ország címer, labdarúgó szövetség embléma, játékoskép, sportrendezvények matricái és még elég sokféle kellék. Szóval sok-sok minden, ami a sporttal, a labdarúgással összefügg és én úgy gondoltam érdemes megtartani. Nagyon nincs mit írnom ezen darabokról, beszéljenek helyettem a képek. Íme az első rész a "Világ Futballjáról" matrica formában.
Wales:
USA:
Jugoszlávia:
Svédország:
Spanyolország:
Románia:
Olaszország:
Norvégia:
Németország:
Mexikó:
Málta:
Magyarország:
hancsi78
Wales:
USA:
Jugoszlávia:
Svédország:
Spanyolország:
Románia:
Olaszország:
Norvégia:
Németország:
Mexikó:
Málta:
Magyarország:
hancsi78
Címkék:
collection,
gyűjtemény,
hancsi78,
Jugoszlávia,
levonó,
Magyarország,
Málta,
matrica,
Mexikó,
Németország,
Norvégia,
Olaszország,
Románia,
Spanyolország,
Svédország,
USA,
Wales
Hely:
Debrecen, Magyarország
2013. március 13., szerda
Sala Sporturilor Zalau
A kilencvenes években találkozott először a női kézilabda csapatom a zilahi lányokkal, de sajnos akkor még eléggé kicsi voltam egy komolyabb túrához, így lemaradtam az invázióról. 2006-ban aztán Fortuna ismét mellénk húzta a HC Zalau csapatát és a nem nagy távolság valamint a több napos erdélyi kirándulás sok szurkolótársam számára vonzóvá tette a mérkőzést. Nem is töltöttük hiábavalóságokkal a napokat és ettünk, ittunk, mulattunk több napon keresztül, így nem csoda ha a Sala Sporturilor megközelítésekor már eléggé fáradt volt a társaság nagyja. Szerencsére voltak azért bőven frissen érkezők, így egy remek hangulatú meccsen szereztük meg a győzelmet. A csarnok maga eléggé lepusztult állapotban festett kívülről, amit mi is romboltunk egy kicsit, mert egy véletlen közjáték során betört egy nagyobb tábla üveg a büfében. Aztán belül már nem tűnt annyira lepukkantnak a létesítmény, sőt az egyoldalas lelátókkal ellátott pálya, egészen jól festett. A befogadó képesség eléggé korlátozott volt, főleg egy olyan meccsen ahol nagy számú vendégtábor érkezik, de azért a célnak megfelelt és így legalább ki lehetett tenni a "teljesen megtelt" táblát. Soha rosszabb "hétvégét" egy idegenbeli túrán!
hancsi78
Címkék:
2006,
Handball,
Románia,
Sala Sporturilor,
sportcsarnok,
Zalau,
Zilah
Hely:
Zilah, Románia
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)







































