Skót válogatott sálak

A mindenféle hozzám kerülő válogatott sálak közül a legnagyobb fejlődésnek az angol, ír, svájci részleg mellett a skót sálak indultak. Rövid időn belül több mint egy tucat felföldi nyakbavaló került a birtokomba, és ebből most 10 kerül közlésre. Mivel a beszerzésük nem volt különleges, így arról nem tudok különösen mit írni, mit ahogy a gyűjteményben sem töltenek be semmilyen extra szerepet. Mint az a válogatott sálaknál lenni szokott, egy kicsit jobban szeretem őket mint a klubsálakat, de ilyen sok, egyben hozzám kerülő sál esetében, gyakran még ezt a különlegességüket is elveszítik. Viszont a több mint egy tucatos darabszám miatt, már szépen mutatnak együtt, amiben azért akad némi különlegesség. 

hancsi78

Hillingdon Cricket

Mint azt már többször kifejtettem Hillingdon elég zsúfolt sportügyileg, így nem nehéz pár óra alatt több tucat pályába belefutni. Most két kisebb krikett klub következik, melyek egymás szomszédságában helyezkedtek el. A látogatás ideje a 2013-as esztendő volt,  a nap pedig ugyanaz. A Woods Cricket Ground a Herefield CC otthona volt és mindenféle külső csicsa nélkül, adott egy szimpla angol krikettpályát számomra, amelyen nem volt sok fényképezni való. Az Oak Avenue névre hallgató krikettpálya sem volt különb, itt csak annyi volt a plusz nehézség, hogy a bejáratot nem találva, egy zsákutcába jutottam és onnan próbáltam meg megfelelő minőségű és mennyiségű fényképet készíteni. Mivel egy hatalmas kerítés megakadályozta a továbbjutásomat, így az Ickenham CC sporttelepéről egyedül a centerpályát sikerült lencsevégre kapnom. Ez is mutatja, hogy nem mindig egyforma a szerencsém és a klubok se egyformán óvják a sporttelepeiket.

Woods Cricket Ground - Herefield CC:

Oak Avenue - Ickenham CC:

hancsi78

Jégcsarnokok Európából

Az emlékeim és képeim között kutatva találtam rá a csíkszeredai és kassai jégcsarnokokra, pedig azt hittem már nem találok épkézláb felvételt az egykori vizitjeimről. Kassán még 2004-ben jártam barátokkal. Gyors vizit volt, ahol a város megtekintése szerepelt a programban. Aztán a belváros meghódítása előtt rátaláltunk a Steel Arénára, amit a helyiek Ladislau Troják Stadionnak is neveznek, és ha már ott jártunk fényképeztem is egy kicsit. A csarnokot az előző években építették a HC Kosice csapatának és a Szlovákiában igen fontos jégkorong népszerűsítésére. Arra emlékeztem, hogy készítettem pár felvételt a csarnokról, de a képekre csak nemrég találtam rá, így a pálya most érett meg a közlésre. Akárcsak a Csíkszeredán található Stade Municipale, amely a labdarúgó stadion mellett volt kialakítva, és szerencsétlenségemre csak hátulról tudtam lefényképezni. Ennek köszönhetően a labdarúgó stadion lelátója jobban látszik a képen, mint maga a sportcsarnok. A szegényes felvétel azért születhetett, mert nem szerepelt az erdélyi programban egyetlen sportlétesítmény felfedezése sem, de a csíksomlyói búcsúra tartva csak sikerült belefutnom a "városi stadionba".

Csíkszereda - Miercurea Ciuc:

Kassa - Kosice:

hancsi78

Woodside Stadion - Watford

A tavalyi évben Watfordban jártam, és a korábban már látott Vicarage Road helyett a Woodside Stadion felé vettem az irányt, amely a helyi atlétikai élet központja. Igaz Woodside-ban viszont nem csak a most bemutatott atlétikai stadion üzemel, hanem sportcsarnok, műfüves pálya, féltucat füves edzőpálya, bowling clubok és egy krikett stadion is található a területen. A bejegyzés szempontjából viszont nekem csak a Watford Harriers és a Chiltern Harriers otthona a lényeges. A sporttelep bejáratánál mindjárt jobbra kell fordulni és már bele is botlik az ember a szépen felújított klubházba, ami a narancssárga színével kicsit ki is rí a környezetéből. A klubépület mellett a futó, dobó és a füves pálya is jó állapotúnak tűnt, mint ahogy a fedett tribün állagában sem találtam kivetni valót. A rengeteg látnivaló miatt csak pár percet töltöttem a létesítményen belül, de ennyi pont elég volt, hogy kellő képpel és élménnyel gazdagodjak a stadionról.

hancsi78

A Riu Karamboa Sportpályái

A Zöld Foki Szigeteken járva a legtöbb időt a repülőtér közeli Riu Karamboában töltöttük. A hotel igen nagy volt, de nem a magasságával, hanem a terjedelmével tűnt ki, az amúgy sivár környezetből. Olyan volt mint egy embereknek épített homokvár, egy csodálatos tengerparton. Mint öt csillagos kiszolgáló egység természetesen a tengerparti üdülőhelyeknek megfelelően rendelkezett a három alapsportolási lehetőséggel, így a röplabda, tenisz és a foci is űzhető volt a falak között. Ezekből a homokos kispálya igencsak egyedi jellegzetességekkel bírt, mivel a kapuk nem éppen a szabvány szerint lettek elkészítve, ami persze a legkevésbé sem zavarta a strandfocizni vágyókat. A röplabda pályák már mások voltak. Eleve mindjárt kettő is a lakók rendelkezésére állt, illetve jobban karban is volt tartva és sokkal kihasználtabb is volt mint a focipálya. A teniszpályák voltak a legszebbek és a legjobb állapotúak, igaz amíg ott voltunk senki nem próbált meg rajtuk játszani, ami a hőségből adódóan érthető is volt. 

RKH Tennis Courts:

RKH Small Beach Ground:

RKH Beach Volleyball Grounds:

hancsi78

5x2 Anglia III.

Tíz újabb sál, öt csapattól,  Angliából. Két újonnan debütáló is van a pakliban, nevezetesen a Gillingham FC és az AFC Totton, akiktől mindjárt 2-2 darab is színesíti a palettámat. A Liverpool, Portsmouth, West Bromwich hármas már más tészta, ők már régebb óta adnak legalább egy nyakbavalót a kollekciómba. Nincs is mit írnom erről a 10 sálról, mert egyáltalán nem különlegesek. Talán csak a régebbi Gills, az idegenbeli Liverpool és az egyik oldalán rózsaszín Totton sál bír különösebb ismertetőjelekkel.

hancsi78

Cape Verde - Boa Vista

Kisgyerekként volt egy álmom: eljutni a világ minden országába. Ezt az inspirációt a nemzeti zászlók színkavalkádja adta, ami egykoron a földrajz atlasz közepén volt megtalálható. Képes voltam órákat a kontinensek, országok, zászlók tanulmányozásával tölteni. A szigetországok különösen lekötötték a figyelmemet, főleg az olyan egyedüli adottságokkal rendelkezők, mint Cape Verde, vagy magyarosan a Zöld Foki Szigetek. Ahogy cseperedtem, sajnos be kellett látnom, hogy gyerekkori vágyaimból nagyon sokat fel kell hogy adjak, mert egyszerű magyar gyerekként, nagyon kevés esélyem volt olyan helyekre eljutni amit egykor az atlaszban felfedeztem. Lentebb is adtam, és már annak is örültem, hogy huszonévesen kijutottam Bécsújhelyre, a DVSC kézilabdás lányainak nemzetközi fellépésére. Innentől ahová tudtam a csapattal utaztam, így a külföldi kirándulások oda szóltak ahol a srácok, vagy a lányok játszottak. Persze a munka, pénz, szabadidő így is sokszor megkötötte a kezem, de ahová lehetett mentem, így az olyan egzotikus álmok, mint Ciprus, Kanári Szigetek, vagy csak szimplán eljutni Londonba, Párizsba feláldozásra kerültek a donyecki, bordeauxi, leverkuseni túrák oltárán. Az élet persze nagy tanítómester és én is elindultam a magam világ körüli útjára 2007-ben. 28 év után elhagytam Magyarországot, hogy Angliában éljem tovább az életem. Ezzel a pár éve még vágyálomnak tűnő London, Párizs, később Ciprus és a Kanári Szigetek is kipipálásra kerültek a listámról, de nem jutottam el olyan kevésbé egzotikus helyekre mint Korce, Borisov, Boras, Podgorica ahol a szeretett Lokista lányaim és fiaim megfordultak. Aztán egy stabilabb élettel a hátam mögött, már össze tudtam kötni a kellemest a hasznossal, így a csapatomat is el tudtam ide-oda kísérni és a gyerekkori vágyálmok közül is kipipálásra került 1-2. Az egyik ilyenre idén márciusban került sor, amikor párommal úgy határoztunk, hogy kissé hosszúra nyúlt udvarlási, jegyben járási szakasz után, összeházasodunk és a nászutunkat a Zöld Foki Köztársaság, Boa Vista nevezetű szigetén fogjuk eltölteni. A szigetet a csend, nyugalom és paradicsomi környezet miatt választottuk, de amint biztossá vált hogy megyünk, már néztem is, hogy milyen a labdarúgó élet a szigeten. Azzal voltam csak tisztában, hogy a válogatottjuk nem játszik rosszul és az elmúlt években rendre ott vannak az Afrika Kupán, igaz komolyabb eredményeket még nem értek el. A szigetet gyorsan átnézve megállapíthattam, hogy egy komolyabb létesítmény van a fővárosában, Sal Reiben. A fő cél tehát a főváros volt és a sziget legnagyobb és egyben egyetlen stadionja, természetesen mindez csak a nászutas kötelezettségek árnyékában. A hely amúgy gyönyörű volt, szinte érintetlen, alig pár hotel volt még csak a fehér homokos tengerpartokon, volt olyan szakasz, ami 18 mérföld hosszú, és bizony megesett, hogy csak ketten sétálgattunk ezen a parton. A paradicsomi környezet ellenére a víz csak jó úszóknak és a szörfözőknek nyújt maradéktalan kikapcsolódást az erős szál miatt, a magamfajta "nyeletlen fejszéknek" nem ajánlott, max csak belemártani a lábfejünket. Ráadásul őszinte megrökönyödésemre a félméteres cápák a partig jönnek, és mindezt a saját szememmel is láthattam. Na, de térjünk vissza a stadionhoz, hiszen a bejegyzés mégis csak a pályákról szól és nem nyaralási tanácsadóként funkcionál. A pihenésünk 4. napján határoztuk el, hogy a tengerparton besétálunk a nem messze lévő Sal Rei városába, és onnan taxival kimegyünk a stadionhoz, majd felfedezünk még ezt-azt. Miután sikerült két sálat és egy zászlót is beszereznem a helyi butikokban, kerestünk egy jóvágású taxist és megkértük vigyen minket ki a pályáig. Mamba igazi helyi, fekete gyerek volt, de kapásból kedves és segítőkész. Persze kicsit furcsállotta, hogy miért pont az Estadio Municipal Arsénio Ramos névre keresztelt labdarúgó stadion az elsődleges cél, de nem nagyon kérdezősködött, már vitt is minket, és közben tört angol, francia, portugál keveréknyelven mesélt a szigetről. Mivel látta, hogy engem a labdarúgás köt le, ezért az volt a fő téma. Elmondta, hogy ez az elsődleges sport a szigeten, azaz a legnépszerűbb és mindenki él, hal a fociért. A legjobb csapatok sajnos nem náluk vannak az országban, de a szigetnek külön bajnoksága van, 6-8 gárdával. Igaz a meccseket csak az említett pályán tudják megrendezni, így a bajnokság idején a szombat-vasárnap elég zsúfolt Sal Reiben. Pár perc kocsikázás után már ott is álltunk a kívánt létesítmény előtt, ahol épp halászok teregették a hatalmas hálóikat a parkolóként funkcionáló betonplaccra. A stadion tipikus afrikai létesítménynek tűnt, már mint az alapján, amennyit eddig fotókról láttam. A pálmafák árnyékában állt, a város legveszélyesebb részén, ahol a szegényebb afrikai országokból menekülők állították fel sátortáboraikat. A tribün alatt pihent is 15-20 fiatal naplopó, de csak figyeltek, hogy mit csinálok kezemben egy kis fényképezőgéppel. Mamba segítségével a pályára is bejutottam, ahol épp pár fiatalak vezényeltek tréninget a műfüves centerpályán. Ahhoz képest, hogy a stadion nemrég adták át, eléggé le volt már gatyásodva, de ez lehet csak az állandóan tűző nap fakító hatásának volt köszönhető. A lényeg, hogy bejutottam és készíthettem pár felvételt, majd teljes megelégedettséggel ültem vissza a kocsiba és mentünk felfedezni a szigetet. Mivel Mamba tudtára adtam, hogy engem nem csak az ilyen nagy létesítmények érdekelnek, hanem a kisebb focipályák is, mondta, hogy elvisz még ide-oda menetvonalon, de azok a pályák nem zöldek, hanem szürkék. Mondtam nem gond, én csak örülök az effajta idegenvezetésnek. A főváros elhagyása után a sziget repülőtere mellett lévő Rabil városába érkeztünk, ami szó szerint egy porfészek, de meglátva a település közepén kialakított homokos labdarúgó pályát, mindjárt vidámabb lettem. Ráadásul az elhagyatottnak tűnő házak és kiégett kocsik között, a szürke pálya egy pár soros beton lelátóval is rendelkezett az egyik kapu mögött. Hogy az élmény még teljesebb legyen, Mamba elvitt minket a pár sarokra lévő Sport Club Africa Show nevezetű csapat klubházához, akikhez igazából ez a pálya tartozott. A fekete-fehérek egyébként itt csak edzenek, és a felkészülési meccseiket játsszák, a bajnoki találkozókra a már említett fővárosi stadionban kerül sor. Az újabb meglepetés a város peremén ért, amikor kiderült, hogy Rabil dupla annyi pályával rendelkezik, mint a főváros. Szám szerint kettővel, ugyanis a reptér kifutójának végén volt egy újabb homokos játéktér, ahol a helyi csapat mellett az amatőrök is rúgják a bőrt, grundfoci jelleggel. Innentől a sziget természetes látványosságai kerültek napirendre. A legmagasabb pont, pár zarándok hely és szebbnél-szebb tengerpartok. Visszafelé Mamba javaslatára letértünk a főútról, és egy kisebb falú érintésével tértünk vissza a szállásra. Ez a falu a Povoacao Velha névre hallgat és szerencsémre rendelkezik egy homokos focipályával. A sziget egyik legrendezettebb településén a labdarúgó játéktér sajnos, hasonlóan rossz környezetben feküdt mint az eddigiek, de ez adta meg ezen zöldfoki pályák varázsát. Mint kiderül a település rendezettsége pár nyugat európai migránsnak köszönhető, akik a nyugalmas élet mellett, egy kis tőkeinjekciót is adtak a falunak, így az most a sziget egyik legszebb települése. A félkörút után, kissé fáradtan tértünk vissza a szállásra, de az első afrikai stadion körutam kitörölhetetlen emlék marad számomra.

Sal Rei - Estadio Municipal Arsénio Ramos:

Rabil - Central Football Ground:

Rabil - Airport Football Ground:

Povoacao Velha - Football Ground:

hancsi78

One Pin Lane

Farnham Common települése nem esik messze a jelenlegi angliai tartózkodási helyemtől, így nem volt meglepő, ha egy kezdeti gyengébb próbálkozás után újból kimentem a One Pin Lane-re és lefotóztam az összes pályát. A helyi Sport Club fő profilja a krikett, így az ő pályájuk, klubépületük a legszembetűnőbb, főleg mert a rögbi és gyephoki csapat is az ő öltözőjüket és pavilonjukat használja. A hokipálya ráadásul rá is lóg a krikettre, így amolyan szimbiózisban van a két egyesület. A Drifters RFC ellenben két saját pályával is rendelkezik a sporttelep hátsó részén, de csak a felfestett játéktér és a kapuk vannak kialakítva. Nincs viszont lelátó, de még korlát sem, így igazán nincsenek is behatárolva a területek. A teniszezők az egyetlenek akik teljesen elkülönülnek a többiektől, és a grundnév ugyan közös, de ők önálló, saját kis klubházzal rendelkeznek és érthető okokból a szintkülönbséggel épített pályáikat is jól körbehatároltak. Az új látogatásnak azt hiszem meg lett az eredménye, és a kezdeti egy-egy fénykép mellé, most kellő anyaggal tudtam kiszínezni a képrovatot. 

OPL Rugby Ground 1 (Drifters RFC):

OPL Rugby Ground 2 (Drifters RFC):

OPL Cricket Ground (Farnham Common SC - Farnham Common CC):

OPL Tennis Courts (Farnham Comon TC):

OPL Hockey Ground (South Bucks HC):

hancsi78

Debreceni Tornacsarnokok

A debreceni kispályák után, íme néhány debreceni tornacsarnok, melyek szintén a tavalyi évben akadtak lencsevégre, vagy ha nem akkor egy régi felvétel támassza alá az egykori látogatásomat. A Könnyűipari Szakközépiskolához nem sok közöm volt az elmúlt negyven évben, de a sors úgy hozta, hogy tavaly egy régi cimborát ott látogathattam meg. A ziccert nem hagytam ki és teljesen ismeretlenül készítettem pár kockát a helyi csarnokról. A Hunyadi Általános Iskola tornaterme is ugyanilyen fekete ló volt, annyi különbséggel, hogy számtalanszor láthattam bordó sziluettjét a meccsekre menet. Az UÁMK Sportcsarnok és Uszoda már szerepelt a blogon, hiszen ide jártam kisiskolásként, így száraz és vizes felületet is használtam sportolásra. A Vágóhíd utcai Sportcsarnok is felkerült már a képrovatba, még ha bejegyzés eddig nem is született róla. Az újrafotózásra 2014-ben került sor, melynek apropója a stadion tribünjének lebontása volt, így megesett velem az a hihetetlen dolog, hogy az újabb képek hamarább kerültek bejegyzésre, mint a régiek. Az egykori birkózócsarnok még dacol ugyan a munkagépekkel, de nem hiszem, hogy sokáig hagyják még ott magasodni.

Könnyűipari SZKI Tornacsarnok:

Hunyadi János Általános Iskola Sportcsarnok:

UÁMK Tornacsarnok és Uszoda:

Vágóhíd utcai Sportcsarnok:

hancsi78

Svájci válogatott sálak

Valami oknál fogva a svájci sálakért nem vagyok odáig, de a sors fintora, hogy mindig az utamba akadnak. A Young Boys sálaktól eltekintve, egyetlen svájci sálat se akartam még igazán megszerezni, ennek ellenére lassan elérik az 50-es darabszámot. Az érdektelenség a válogatott sálakat is érinti, de Fortunát ez nagyon nem érdekli, és a most látható 10 piros-fehér nyakbavaló is a szerencsémnek, vagy ha úgy tetszik a szerencsétlenségemnek köszönhető. Megvenni egyiket se akartam, viszont mindegyik részese volt egy nagyobb csomagnak, amibe szerepeltek kívánt sálak, és ezek meg jöttek velük. Panaszkodni persze nem panaszkodom, hiszen így is ékei a gyűjteményemnek, de mennyivel boldogabb is lehetnék, ha ez a tíz, mondjuk más-más európai válogatott nyakbavaló lenne. De nem vagyok elégedetlen, még akkor se, hogy a bejegyzéssel egy időben újabb svájci válogatott sálak kerültek a birtokomba.

hancsi78