A következő címkéjű bejegyzések mutatása: 2005. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: 2005. Összes bejegyzés megjelenítése
2013. augusztus 21., szerda
Hajduk Split
Horvátország egyik leghíresebb stadionjában a 2005-ös BL menetelésünk idején jutottam el és szerencsére nem voltam egyedül, mert legalább 1.200 debreceni drukkerrel oszthattam meg a vendégszektort. Sajnos sok lehetőségünk nem volt sem a városban, sem a stadion körül nézelődni, lévén aki magyar volt azt a vendégszektor melletti hatalmas parkolóban terelték össze és innen már csak a stadionba vezetett az út. Már jóval a város előtt a rendőrség összeszedte a buszokat, így csak az jutott ki a rostán, aki teljes inkognitóban vagy más irányból közelítette meg Split városát. Szóval a szigorú őrizet miatt csak egy oldalról sikerült lencsevégre kapnom a stadiont, ami így eléggé egysíkúra sikeredett. Szerencsére a benti élmények kárpótoltak a külső korlátokért, így a képek többségét a lelátókról csináltam. A Poljud nem csak Horvátország, hanem az egész Balkán egyik leghíresebb
létesítménye, amit főleg az 1950-ben alapított Torcidának köszönhet, de
azért a Hajduk Split neve is hangzatosan cseng a labdarúgó berkekben. A legnagyobb élmény a nap folyamán a csapatom pályán nyújtott szenzációs teljesítménye volt, ugyanis 5 góllal terheltük meg a Hajduk hálóját, ami az otthoni 3-0 után sima továbbjutást eredményezett. Ezen szenzációs eredmény hatására nem könnyekkel küszködve, hanem örömittasan hagytam el a Poljudot és azóta is az egyik legnagyszerűbb kirándulásként él emlékezetemben.
hancsi78
Címkék:
2005,
Football,
Hajduk Split,
Horvátország,
Split,
stadion
Hely:
Split, Horvátország
2013. április 12., péntek
Gyulai István Atlétikai Stadion Debrecen
Az Ifjúsági Atlétikai Világbajnokságra épült a Gyulai István nevével fémjelzett létesítmény szinte csak és kizárólag az atlétáknak készült, a kétezres évek elején. A tribün épülete igen impozánsra sikeredett, mint ahogy maga a játéktér is kiváló színvonalú, csakúgy mint a nagyerdei környezet. Én 2005-ben kaptam elsőnek lencsevégre a pályát, amikor is pár ismerőssel úgy határoztunk, hogy meglátogatjuk a debreceni állatkertet és onnan, amolyan lesifotós módjára kattintottam párat, lévén szomszédságban van a "zoo" a stadionnal. A második immár komolyabb fotózásra 2009-ben került sor, amikor már több felvételt készítettem és több irányból jártam be a stadiont, így valamivel gazdagabb lett a képanyag, de a komolyabb lelátók híján olyan sok felvétellel ekkor sem rukkoltam elő. A stadion állapota még ekkor is kiváló volt és remélhetőleg még pár évtizedig őrizni is fogja ezt a színvonalat. A stadiont egyébként a Debreceni Sportiskola használja és itt működik a Sportcentrumot vezető központi "szerv" is.
hancsi78
2009
hancsi78
2012. június 2., szombat
Donyeck
2005-ben a klubcsapatomat Donyeckbe hívta Fortuna, így nem volt mit tenni nekünk is menni kellett. Az utat vonattal tudtuk le, ami két és fél napig robogott oda, majd ugyanennyi ideig vissza, de életem meghatározó élménye lett ez az öt nap, melyet nem feledek míg élek. Ebben a történetben szinte eltörpül az Olympysky Stadion látványa, de mivel a blog főleg a stadionokról és nem a tórákról szól, így most mégis csak erre "hegyezném" ki a sztorit, az 5 napon keresztül átélt élmények helyett. A megérkezésünk után egy rakat rendőrt kaptunk kíséretnek, így esély sem volt a város feltérképezésére és a többi stadion megkeresésére, sőt még a narancs-feketék otthonát se járhattuk körbe, csak erős rendőri gyűrűben, a közelben italozhattunk. Ennek megfelelően maradtak a belső képek a fényképező számára, melyek eléggé homályosra sikeredtek, de ez nálam, még a "filmes - előhívós" korszak volt, így csak hazaérve láthattam a kissé árnyalt képeket. A stadion egy nagy, narancs teknő volt, komolyabb elválasztó kerítések vagy szektorok nélkül. Szinte összefolytak a lelátók. A mi kis társaságunknak se volt külön kialakított vendégszektora, hacsaknem az élő rendőri sorfalat nem vesszük annak. Ennek ellenére nem volt gond, így a katasztrofális vereség után, komolyabb nehézségek nélkül el is hagytuk Ukrajna ezen szegletét. A donyecki kirándulással egybekötve feltérképeztük még Lviv (Lvyv, Lvov, Lemberg - kinek hogy tetszik) városát és Kijevben is jártunk, de sajnos idő híján a stadionok kimaradtak a szórásból. Időközben a Sahtar is új létesítménybe költözött, így ha legközelebb arra járunk már a Donbass Arénában kell megjelennünk a kimustrált "Olimpiai Stadion" helyett.
hancsi78
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)


