2013. április 12., péntek

Gyulai István Atlétikai Stadion Debrecen

Az Ifjúsági Atlétikai Világbajnokságra épült a Gyulai István nevével fémjelzett létesítmény szinte csak és kizárólag az atlétáknak készült, a kétezres évek elején. A tribün épülete igen impozánsra sikeredett, mint ahogy maga a játéktér is kiváló színvonalú, csakúgy mint a nagyerdei környezet. Én 2005-ben kaptam elsőnek lencsevégre a pályát, amikor is pár ismerőssel úgy határoztunk, hogy meglátogatjuk a debreceni állatkertet és onnan, amolyan lesifotós módjára kattintottam párat, lévén szomszédságban van a "zoo" a stadionnal. A második immár komolyabb fotózásra 2009-ben került sor, amikor már több felvételt készítettem és több irányból jártam be a stadiont, így valamivel gazdagabb lett a képanyag, de a komolyabb lelátók híján olyan sok felvétellel ekkor sem rukkoltam elő. A stadion állapota még ekkor is kiváló volt és remélhetőleg még pár évtizedig őrizni is fogja ezt a színvonalat. A stadiont egyébként a Debreceni Sportiskola használja és itt működik a Sportcentrumot vezető központi "szerv" is.

2005


2009


hancsi78

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése