Elérkezett ez az idő is. Az utolsó bejegyzésem következik a sálak rovatban a régi kellékeimből, melyeket 2013 előtt szereztem be. Innentől csak az elmúlt két év anyaga jön majd, mondhatni ettől a bejegyzéstől kezdve fog igazán frissülni és új sálakkal bővülni a blog és a kollekcióm. Innentől kerülnek majd fel új és még nem látott (az én gyűjteményemben) darabok, szóval innen lesz érdekesebb a "dolog".
Az utolsó 10 sál az angol szekcióból kerül fel, benne olyan hiánypótló darabokkal mint az AFC Bournemouth, Bristol City, Burnley, Darlington vagy éppen az Exeter FC nyakbavalója. Ezen csapatoktól csak a most közölt ereklyék vannak a birtokomban, így mondhatni egyediek a maguk módján. A másik öt sál már csak a "változatosságot" hivatott növelni, azokból ugyanis már van egy-egy nálam, igaz más kialakításban és "dizájnban". Ezzel a 10 sállal zárom az angol részleget és a 2012-es esztendőt, de a gyűjtés nem állt meg, sőt hatékonyan tovább folytatódik.
hancsi78
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Exeter. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Exeter. Összes bejegyzés megjelenítése
2014. augusztus 7., csütörtök
Végső 10 sál Angliából és a régmúltból
Címkék:
Anglia,
Bournemouth,
Brentford,
Bristol,
Burnley,
collection,
Darlington,
Exeter,
gyűjtemény,
sál,
Swindon Town,
Tranmere Rovers,
Wimbledon,
York City
Hely:
Debrecen, Magyarország
2012. október 3., szerda
Exeter
Tavaly megcsodáltuk Cornwall szépségét, majd hazafelé jövetben úgy döntöttünk az exeteri katedrális is megér egy megállót. Ha mér így döntöttünk, meg is álltunk, majd a belváros és renoválás alatt álló "szent hely" megtekintése után szépen elsétáltunk a St. James Parkig, mely a helyi Exeter City FC otthonául szolgál. A túra nem volt megerőltető, szép időben, 10 perc alatt már ott is voltunk a kissé elhasználódott teraszoknál. A stadion egy része ezer éves, a többi csak 500, de azért az egészre ráférne egy nagy felújítás. Szerencsémre ottjártunkkor még ez nem következett be így "eredeti" mivoltában láthattam a lelátókat. A kapuk nyitva voltak, így belülről is csaphattunk egy kört és innen már jobban hatott a létesítmény varázsa. Mert volt neki ez nem kérdés. Az ódon lelátókkal, a megkopott székekkel, már csak egy jó meccs hiányzott, de aznapra sajnos ez nem volt "előjegyezve".
hancsi78
hancsi78
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)