2016. május 8., vasárnap

Angol klubsálak



Ha sálak, akkor Anglia! Most tíz olyan sál következik, amelyek többsége újítólag hat a kollekciómra. Ugyanis, a York City sálján kívül a többi csapattól nem volt még egy darabom sem, legyen az kis csapat, vagy nagy csapat. Ezen majdnem tucatnyi sál közül az Aylesbury United sálja áll hozzám legközelebb, mármint ezen csapat székhelye van jelenleg legközelebb hozzám, így különlegessége számomra ennek a nyakbavalónak van, de a többieknek, úttörő hatásuk miatt, szintén kiemelt szerepük van a gyűjteményemben.













hancsi78

Jellicoe Avenue Park - Belfast




Belfasti sétám során, miközben a Crusaders FC otthonától mentem a Soltitude Stadion felé, fedeztem fel egy hatalmas területet, ahol jobb időben nyolc pálya látható egymás mellett, két sorban. Sajnos, amikor én arra jártam, csak egy hatalmas parknak tűnt, ahol itt-ott lehetet csak nyomokban felfedezni egy-egy pálya körvonalát. Megpróbáltam a lehetőségeimhez mérten elkülöníteni a nyolc Jellicoe Avenue Parkban található grundot, de mint a képek is mutatják, sok sikerrel nem jártam. Annyi segítségem volt csupán, hogy egy betonozott járda kétfelé osztotta a pályákat, így 4 ezen felül, 4 pedig ez alatt volt kialakítva. Miközben végig sétáltam ezen a megosztó járdán, megcsináltam a felvételimet, majd nagyobb sebességre kapcsoltam, mert a Cliftonville FC otthona várt még rám a map fénypontjaként.



Belfast - Jellicoe Avenue Park Bottom Football Grounds I-IV:




Belfast - Jellicoe Avenue Park Top Football Grounds I-IV:





hancsi78

Burnham Rugby



2014 februárjában elindultam Burnham településre egy korai időpontban, de az időjárás közbeszólt és a tejfelszerű ködben nem sok értékelhető képet tudtam készíteni. Azért próbáltam megörökíteni a sporttelepet, ahol a centerpálya mellett két edzőpálya is volt, illetve mindegyik grundból lecsípve a közepén egy krikettpálya is használható állapotba tehető. A ködös kalandnak köszönhetően a következő évben úgy gondoltam csak visszamegyek és készítek értékelhetőbb felvételeket, ezért tavaly ismét kocsiba pattantam és egy reggelen a The Sports Groundon kötöttem ki. Ezen a napsütéses, csodálatos reggelen már teljesen más képeket tudtam készíteni, mondhatni teljesen más megvilágításba tárult elém a Phoenix RUFC csapatának otthona.


The Sports Ground:


The Sports Ground - Training Ground I-II:





hancsi78

Vizes Clubok



Térjünk vissza egy kicsit a különlegesebb sportokhoz, amiről ez a hónap igazából szól, és nézzünk pár vizes klubbot Angliából. Mivel az evezés, a kajak, a vitorlázás és még sorolhatnám a sok-sok változatát a "csónakázásnak" igen népszerű a szigeteken, nem nehéz ilyen klubokat találni a folyóparti vizitek, vagy kutyasétáltatások során. Én is így leltem rá, szinte mindegyik vizes egyesületre. ezért pár helyen igen sokszor jártam már. Marlowban például a helyi Rowing Clubot nem nehéz felfedezni, hiszen közvetlenül az ottani Lánchíd tövében van kialakítva és a szomorú tűzeset után, most már teljes pompájában virít. A folyón kicsit felfelé haladva a Marlow Sailing Club kissé kopottabb klubja van kialakítva, amely látványában jelentősen elmarad az előzőtől. A másik irányba, Maidenhead felé haladva ismét egy szép, 11 lyukú hídhoz érve fedezhető fel a Maidenhead Rowing Club, ahol szintén jártam már. Hurstben viszont még nem voltam ezen fotózás előtte, így a Dinton Activity Centre-rel elsőnek találkoztam. Ez a kis központ biztosít vizes sportolási lehetőségeket a helyieknek vagy az arra járóknak. Stratford városában szintén egy hídfő ad helyet a helyi Boat Clubnak és itt se jártam még korábban, így a kellemes környezetben lévő klubbal tavaly kötöttem közelebbi ismeretséget. A szép környezet, a különlegesebb klubhelyiségek ellenére még mindig nem preferálom ezen egyesületeket, de szokásomhoz híven, ha útba esnek nem kerülöm ki őket.


Hurst - Dinton Activity Centre:

Maidenhead - Maidenhead Rowing Club:

Marlow - Marlow Rowing Club:

Marlow - Marlow Sailing Club:

Stratford-upon-Avon - Stratford-upon-Avon Boat Club:


hancsi78

Bottom Meadow - Sandhurst



2014-ben egy kirándulásról hazafelé pillantottam meg Sandhurst településen a Memorial Park többfunkciós sporttelepét. Igaz időnk nem sok volt, de azért megálltunk, hogy közelebbről is szemügyre vegyem a grundokat. A labdarúgópályák mellett krikett és teniszpályák is voltak a területen, illetve itt volt a Bottom Meadow stadion két edzőpályával, amely a Sandhurst Town otthona. A kapkodásnak meg lett a negatív eredménye, mert az edzőpályák kimaradtak a szórásból és a stadiont is csak olyan oldalról közelítettem meg, ahol egy hatalmas dzsungel zárta el az utamat. A következő évben már céltudatosan érkeztem és hagytam magamnak kellő időt a fényképezésre. Ennek köszönhetően megtaláltam a helyes utat a stadionhoz, amely egy pici, de pofás létesítmény kisebb lelátókkal és egy rendbe rakott klubházzal. A centergrund mellett két edzőpálya is volt a területen, amelyek semmi különössel nem rukkoltak elő, így csak lefotóztam őket, majd haladtunk is tovább.


Sandhurst - Bottom Meadow:


Sandhurst - Bottom Meadow Training Grounds I-II:



hancsi78