A következő címkéjű bejegyzések mutatása: FTC. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: FTC. Összes bejegyzés megjelenítése
2016. március 7., hétfő
Sálak Budapestről
Magyarország keleti és nyugati fele után, nem maradhat ki a központ sem, amit természetesen nálam is Budapest fémjelez. Az elmúlt időszakban szerencsésnek mondhatom magam, hiszen több, fővárosi csoportok által készített nyakbavaló is hozzám került. Az erzsébeti srácoktól mindjárt kettő, de a BKV, BTC, Közgáz brigádjai is felkerültek immár a listámra. A ferencvárosi Green Monsters is beszállt végre a gyűjteményembe, de emellett még két szimpla Fradi sál is újítást jelent. Ezen kívül négy nagy fővárosi csapattól is sikerült szert tennem egy-egy szimpla darabra, amelyből az Újpest FC a különleges, hiszen a több mint 15 éves gyűjtögetésem, első igazi lila-fehér darabja.
hancsi78
Címkék:
BKV Előre,
BTC,
Budapest,
Budapest Honvéd,
ESMTK,
FTC,
hancsi78,
Kispest,
Magyarország,
MTK,
sál,
sálak,
Sopron,
Újpest,
Vasas
Hely:
Debrecen, Hungary
2015. november 8., vasárnap
Néhány magyar nyakbavaló
Az elmúlt évben sikerült elég nagy számú magyar sálra szert tennem, némi utánajárás és kisebb anyagi áldozat árán. Ez az 5 viszont még egy régebbi (tavalyi) felhozatalból maradt megosztatlan, így mielőtt belefognék az új sorozat publikálásába, ezeket rakom a "látható" kategóriába. A Jobbik - Magyarország és az FK Szeged nyakbavalókat még Komcsi barátomnak köszönhetem, aki remélem látja odafentről, hogy milyen büszke vagyok a gyűjteményemre, amely nagy részt neki vagy az ő közbenjárásának köszönhetem. A Tempó Fradi sál egy ferencvárosi kollégától (Peterszky) származik, akinek sikerült szereznem egy hiányzó darabot a gyűjteményébe és ezt kaptam cserébe. A Gyulai SE kézilabda sál egy egykori debreceni gyűjtő és egyben barátom (Big) kollekciójából származik. Amikor felszámolta a gyűjteményét kértem, hogy ezt tegye el nekem és ő megtette. A Mosonmagyaróvár sálat az idén kaptam. Miután a helyi női kézilabda megerősödött és zöld asztalnál a legjobbak közé került a csapatom is vizitált arra. Igaz én nem voltam az ország nyugati szegletében, de Ilyés Tomi barátom (akinek amúgy is sok sálat köszönhetek), gondolt rám és amikor neki felkínáltak egyet megvételre. A sálat megkaptam, az érte járó sörözéssel viszont még adós vagyok!
hancsi78
Címkék:
collection,
Ferencváros,
FK 1899 Szeged,
FTC,
Gyula,
Gyulai SE,
gyűjtemény,
hancsi78,
Magyarország,
Mosonmagyaróvár,
sál,
sálak,
Szeged
Hely:
Debrecen, Hungary
2015. október 1., csütörtök
Sálak Hajdú Biharból
Frissítsük egy kicsit a magyar részleget, azon belül is a hajdúsági szekciót. Debrecen után a szűkebb régióm Hajdú-Bihar megye, ahonnan most 8 új sál kerül fel a képek közé.
Ebesen nem is olyan régen örülhettek a harmadik vonalnak, de sajnos nem sokáig bírták anyagilag a piros-fehérek a megyei színvonal felett álló bajnokságot. Szerencsére a remek szereplésüket két sál kiadásával is megünnepelték, melyből egy, a Ferencváros második számú csapat elleni meccsre készült. Ezért a két sálért és szoboszlói jubileumi nyakbavalóért nagy köszönet Csabai Sanyi barátomnak, aki felhajtotta nekem őket. Az egykor szebb napokat megélt hajdúszoboszlói labdarúgó csapat egykoron egy aktív kis táborral is rendelkezett. Ennek sálban is nyoma maradt, így a 100 éves ünnepi kellék mellett az Immoral Brigade 15 éve kiadott nyakbavalója is a gyűjteményemet ékesítheti. Köszönet érte Lukács Tamásnak, aki megvált tőle, hogy én gazdagodhassam. A Balmazújvárosi KK és a Debreceni VSC női kézilabdázóinak kiadott sálat Komcsi barátomnak köszönhetem, aki a márciusi hazalátogatásomkor adta nekem őket. Ekkor még nem sejtettem, hogy pár hónap múlva, egy pillanat tört része alatt elveszítem az egyik legjobb barátomat és egyben azt az embert akinek a gyűjteményem nagy részét köszönhetem. Ezt a két hajdúsági sálat kaptam tőle személyesen utoljára. Köszönöm testvér! A Nyírábrány csapatának és szurkolóinak készített sál második változata unokatestvéremnek köszönhető és már elég régen megszereztem, de a blogra még csak most sikerült feltennem. A Püspökladány sálat a helyi srácoknak köszönhetem, akik ha pénzér is, de szereztek nekem egyet, hogy ne maradjak narancs-fekete relikvia nélkül.
Lassan, de biztosan ezzel begyűjtöttem a legtöbb megyei sálat, de hiányérzetem még így is lehet, mert tudtommal még három település, három csapata rendelkezik nyakbavalóval és ezek csak azok, melyekről én tudok.

Balmazújváros,
collection,
Debrecen,
DVSC,
Ebes,
Ferencváros,
FTC,
gyűjtemény,
Hajdúszoboszló,
hancsi78,
Magyarország,
Nyírábrány,
Püspökladány,
sál
Hely:
Debrecen, Magyarország
2015. augusztus 21., péntek
Ferencváros
Az egykori legendás Üllői úti stadionban többször megfordultam az elmúlt 20 évben és elég jól éreztem magam ezeken a túrákon, még akkor is, ha sok babér nem termett a Lokinak hazánk legnépszerűbb csapata ellen. Ha véletlen elértünk egy döntetlen vagy egy 1-0-ás győzelmet, akkor biztos nem voltam ott. A kezdeti években nagyon kevesen, vagy egyáltalán nem utaztunk el a zöld-fehér oroszlánbarlangba, ami a kétezres évek közepére változott meg. Ekkor lett jobb a debreceni csapat és az MLSZ akkori bajnoki rendszerének köszönhetően évente kétszer is utazhattunk, és utaztunk is, ekkor már kiemelkedő létszámba. A zöldek otthona mindig kellő futballhangulattal bírt, a hazaiak tudták hogy kell poklot csinálni a meccseken, nem hiába kaptak ki olyan kevésszer hazai pályán. Nekem a stadionnal sem volt bajom, hiszen a maga idejében egy korszerű létesítménynek számított, aránylag magas befogadó képességgel, ráadásul furán hangzik, de a hírhedt ferencvárosi huligánok nagy száma ellenére az egyik legbiztonságosabb magyar vendégszektor volt. Ez persze főleg a jól dolgozó rendőrségek volt köszönhető. Itt nem engedhették meg azt a luxust, hogy félvállról vesznek egy biztosítást, mert akkor szinte garantált lett volna, hogy a vendégek nem ússzák meg épp bőrrel. Egyszer a zöld gyepre is sikerült bejutnom, igaz akkor nem a zöldek voltak az ellenfelek, pontosabban de, csak nem a pályán, hanem a lelátón. A történet a 2001-es DVSC - Videoton kupadöntőn esett meg, amikor is a ferencvárosi renitensek a Vidisták oldalára szivárogtak be, és indítottak támadást a piros-kékek ellen, mi pedig beugráltunk és megpróbáltunk átérni a baráti segítségnyújtás szent kötelékétől vezérelve. A rendőrség ezt simán megakadályozta és csak egy embernek sikerült átérnie. Ma már nincs lehetőség a zöld gyepre lépni, mert az időközben Albert Flórián nevét megkapó létesítmény nincs többé, helyét átvette a minden igényt kielégítő, hiperszuper Grupama Aréna.
Budapest - Ferencváros: Üllői úti Stadion
hancsi78
Budapest - Ferencváros: Üllői úti Stadion
hancsi78
Címkék:
0000,
2001,
Albert Flórián Stadion,
Budapest,
Ferencváros,
Football,
FTC,
hancsi78,
Magyarország,
stadion,
Üllői úti Stadion
Hely:
Budapest, Magyarország
2015. május 2., szombat
Új magyar sálak
A tavalyi évben sikerült szert tennem pár különleges magyar darabra, a gyűjteményemet színesítendő. A Magyarország és egyben Jobbikos sálat egy régi cimborámnak köszönhetem, csakúgy mint az Ebes - Ferencváros közös nyakbavalót (Kösz Gabika!). A régi Ferencváros kötött unokatestvérem sálfelszámoló akciójának hála került a kollekciómba (Köszönöm Erika!). A Nádorváros sálra az interneten találtam rá és a ritkaságának és egyediségének köszönhetően meg is vásároltam. A Diósgyőr sálakat Sztupák Petinek köszönhetem, aki egy Red Front sál ügyében keresett meg, de végül jöttek a miskolci darabok is. A három Haladás sál is egyben került hozzám, miután Czabán Dani egy kispesti gyűjtő figyelmébe ajánlott, aki épp felszámolta a saját részlegét. (Kösz Dani!). Így lettem gazdagabb 10 új nyakbavalóval, melyek ékei és díszei a "raktáramnak".
hancsi78
hancsi78
Címkék:
Budapest,
collection,
Diósgyőr,
DVTK,
Ebes,
Ferencváros,
FTC,
gyűjtemény,
Haladás,
Magyarország,
sál,
Szombathely
Hely:
Debrecen, Magyarország
2014. január 14., kedd
Matricák - Budapest
A matricák, vagy ha úgy jobban tetszik a levonók gyűjtése soha nem volt az én asztalom, persze a debreceni darabokat ebből is elrakosgattam. Természetesen sokat feltapasztottam egy-egy túra alkalmával, így a kollekció soha nem volt állandó, sőt inkább fogyatkozott, mint nőt! Anno a fényképcserés, levelezős korszakból kaptam jó pár darabot innen-onnan, melyből a baráti táborok levonói egy külön erre a célra hitelesített felületre kerültek a DVSC matricákkal egyetemben, míg az "ellenségek" kellékei vagy a fiók aljára vagy egy elküldendő borítékban landoltak. Ez utóbbiak jártak jobban, hiszen a felragasztott darabok nagy része menthetetlenül odaveszett, így nagyon kevés levonóm maradt azokból az időkből. Persze pár különlegesség így is maradt, de sajnos nem elég. A most felkerülő budapesti csapatok matricáinak nagy része is inkább újkori mint régi, de most legalább már nem küldöm el őket mindenfelé, így húsz év alatt elértem, hogy most már nem csökken, hanem nő a kollekcióm ezen része is.
Elektromos SE Budapest:
Erzsébeti SMTK:
Budapest Honvéd FC:
Újpest FC:
Ferencvárosi TC:
hancsi78
Címkék:
Budapest,
Budapest Honvéd,
collection,
egyéb,
Elektromos,
Erzsébet,
ESMTK,
Ferencváros,
FTC,
gyűjtemény,
hancsi78,
Kispest,
Magyarország,
matricák,
Újpest,
UTE
Hely:
Debrecen, Magyarország
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)