2016. szeptember 29., csütörtök

Wycombe Wanderers Training Grounds



Az Adams Park többszöri meglátogatása után úgy gondoltam a High Wycombe és Marlow között lévő WWFC Training Groundra is kilátogatok, teljessé téve ezzel a "The Blues" pályáiról rendelkezésemre álló listát. Sajnos a szerencse nem kísért utamon és odaérve zárt kapukat találtam, így a két grundról csak kerítésen kívülről tudtam felvételeket készíteni. Ráadásul a nagypályak kapui, felfestései is hiányoztak, pontosabban keresztben voltak kialakítva rajta ideiglenes kisebb pályák, kisebb kapukkal, így kicsit zavaros lett a kép a fényképezés után. Én azért maradtam az alapoknál és a besorolásnál a két nagypályát vettem alapul, ami ezen módon került fel a blogra.


Wycombe Wanderers FC Training Grounds I - II
 




hancsi78

Belfast Tenisz




Belfastból még mindig adós vagyok pár dologgal és ebből azon teniszpályák feltétele a blogra, amelyek utamba estek az egynapos kirándulásom során. Az Ashfield School területén több nagyobb pálya mellett a teniszezésre szakosodott diákoknak is hatalmas tér és rengeteg pálya áll rendelkezésére és így méltóképpen gyakorolhatják a sport eme nemes fajtáját. Amikor arra jártam, csak lóhalálában készítettem pár felvételt az éppen teljesen üres játékterekről, de így legalább felkerülhetnek a blog megfelelő képrovatába. A másik teniszgrund már nem foglalt el ekkora helyet az északír fővárosban, mondhatni egy kispálya és egy teniszpálya volt összekovácsolva, amolyan univerzális jelleggel. Ennek természetesen látom az előnyeit, de személy szerint nem kedvelem ezen speciálisan összekombinált pályákat. Én jobb szeretem, ha adott sportpályán, csak egy adott sportot űznek a helyiek.


Belfast - Ashfield School:

Belfast - Wilson Park:


hancsi78

2016. szeptember 7., szerda

Histon & Impington Tenisz



Histonban egy hatalmas sporttelepen koncentrálódik a helyi sportélet, ahol a labdarúgó stadion mellett, edzőpályák, krikett grund, bowling green, kispályák és természetesen teniszpályák is megtalálhatóak. Most, a bejegyzés szempontjából, ezen utóbbi játékterek az érdekesek számomra, ahol a műanyag borítású játékterek mellett, több, füves pálya is ki van alakítva a Histon TC-ben szereplő játékosok számára, de természetesen, aki nem veszi ennyire komolyan a játékot, az is igénybe veheti a pályákat, megfelelő honorárium ellenében. Amikor arra jártam épp senki nem használta ezt a részt, amelyek így eléggé elhanyagoltnak tűntek. A gyep kopott volt, a hálók lyukasak és megereszkedettek, szóval úgy tűnt a pályák alapján, mintha a Histon TC épp megszűnőben lenne. Remélhetőleg ez csak átmeneti állapot vagy kisebb hatásszünet volt és a sporttelep többi részéhez igazodva ez a terület is hamarosan visszanyeri méltó fényét.
 


Histon & Impington Recreation Ground - Histon TC
 





hancsi78

Matricák - Ultras Italy


Sándor Misi barátomnak köszönhetően és Nagy Balázs barátom segítségével több, régi, szinte ismeretlen vagy nehezen beszerezhető matrica került a birtokomba, pár évvel ezelőtt. Köszönet és hála jár nekik érte, mert így, ezen régi darabok egyben maradtak, meg maradtak. Igaz többek bánatára nálam landoltak, így a kincsek őrzője én lettem, amely terhet nagy örömmel és büszkén vállaltam. Aki nem hiszi, hogy milyen ritkaságokat takart ez a kollekció, tekintse meg az alább szereplő pár levonót, amely az olasz táborokról készült, valószínűleg egy "album" felkérésére a régmúltban.


Ascoli:

Bari:

Cagliari:

Cremonese:

Inter Milan:

Parma:


hancsi78

2016. szeptember 4., vasárnap

Címerek - Angol Stadionok A-B



A Londonban található stadionok címerei után haladjunk szépen ABC sorban Anglia többi labdarúgó csapatán, vagyis jöjjenek az A-val és B-vel kezdődő csapatok. Természetesen most is csak azon létesítményeken található címerek kerülnek fel, ahol én is megfordultam és a képeket is én készítettem, azaz következzen minden az Aldershot Army FC-től a Burnham JFC-ig, amit láttam és fényképezni is tudtam.
 


Aldershot Army FC:

Aldershot Town FC - Juniors:

Aldershot Town FC:

Amershom Town FC:

Ascot United FC:

Ashford Town FC:

Aylesbury FC:

Basingstoke Town FC:

Bath City FC:

Beaconsfield SYCOB FC:

Bedfont & Feltham FC:

Bedfont Sports FC:

Berkhamsted FC:

Bexhill United FC:

Bicester Town Colts FC:

Bourne End JSC:

Bournemouth AFC:

Bovingdon FC:

Brighton & Hove Albion FC (Whitdean Stadion):

Brighton & Hove Albion (Falmer Stadion):

Broxbourne Borough VEFC:

Buckingham Town FC:

Bueghclere SC:

Burnham FC:

Burnham JFC:


hancsi78