A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Nottingham Forest. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Nottingham Forest. Összes bejegyzés megjelenítése
2016. április 8., péntek
Angol sálak 10x1 II.
Ismét 10 sál következik Angliából, amelyek egy része már sokadik a sorban (az aktuális csapatot figyelembe véve), míg a többi újításként csatlakozik a kollekcióba. A sokadik darabokról nincs is mit mondanom, egy-egy újabb változatot jelentenek számomra és ezért maradtak nálam. A tízből mindössze 3 új csapat iratkozik fel a listámra, név szerint a MK Dons FC, Marlow FC és a Mildenhall Town FC. Ezek közül a Marlow sál az, ami kicsit különlegesebb számomra, hiszen ez egy általam is jól ismert és sűrűn látogatott város meghatározó csapatának nyakbavalója. A másik kettő az "első" jelző miatt különleges, míg a többi, a már említett sokadik változat miatt. Azt hiszem, nincs olyan sálam, ami ne lenne számomra különleges.
hancsi78
Címkék:
Anglia,
Birmingham City,
Leeds United,
Liverpool,
Manchester City,
Marlow,
Mildenhall Town,
Milton Keynes,
Nottingham Forest,
sál,
sálak,
Watford,
Wigan Atletic
Hely:
Debrecen, Hungary
2013. július 4., csütörtök
Angliai "frissítés"!
Újabb angol sálak terítéken, ráadásul pont olyan csapatoké, amelyek már szerepelnek az oldalon. Amolyan "frissítés" vagy ha jobban tetszik "bővítés" a mostani 15 darab nyakbavaló. A Chelsea és Arsenal mindjárt 3-3 darabbal is bővült, de 2-2 Liverpool és QPR is felkerült a "listára", illetve innen-onnan még 1-1 darab. Van köztük új verzió és van ami már lassan húsz éves, egy a lényeg nekem mindegyik "kedves". Különösen tetszik az Aston Villa és a "zöld szegélyes" Liverpool sál, illetve a csíkos Arsenal is több mint átlagos angol nyakbavaló!
hancsi78
hancsi78
Címkék:
Anglia,
Arsenal,
Aston Villa,
Chelsea,
collection,
Fulham,
gyűjtemény,
Liverpool,
London,
Manchester,
Manchester United,
Nottingham,
Nottingham Forest,
QPR,
sál
Hely:
Debrecen, Magyarország
2012. december 10., hétfő
Luton, Norwich, Nottingham
Mivel egyhetes "hazai vakációm" során sikerült újra lencsevégre kapnom a gyűjteményemet, így semmi akadálya nincs annak, hogy szép lassan felkerüljön az általam birtokolt összes nyakbavaló a blogra. Most amolyan folytatásként, újabb angol klubsálak kerülnek a listára Luton, Norwich és Nottingham első számú csapataitól. A többség egyszerű klubsál melyből azért akadt pár korosabb darab, mint a Forest két nyakbavalója, na meg egy szimpla csíkos a "kanáriktól".
hancsi78
hancsi78
Címkék:
Anglia,
collection,
gyűjtemény,
hancsi78,
Luton,
Luton Town,
Norwich,
Norwich City,
Nottingham,
Nottingham Forest,
sál
Hely:
Debrecen, Magyarország
2012. június 2., szombat
Nottingham
Még 2009-ben jártam Robin Hood városában, egy baráti pár meglátogatásának alkalmából. Szerencsére a közös séták és városnézés mellett belefért a programba a három nagyobb stadion megtekintése is. Az első Meadow Lane ódon lelátói voltak, amely létesítmény elég régóta hazai pályája a 150 éves Notty County együttesének, de ezt a stadiont használja a Nottingham Rugby FC is 2006-óta. A szarkák stadionja nem egy művészeti remek, de még magán hordozza a régebbi angol stadionok névjegyétt, így érdemes volt ellátogatni a Trent folyó jobb (vagy bal ?) partjára.
Meadow Lane (Notts County FC / Nottingham RFC)
Átlesve a folyó másik oldalára, már szembe is tűnt a Nottingham Forest stadionja. A City Ground azért a magamfajta magyar érdeklődőknek jobban ismert, már csak az egykori BEK győztes labdarúgó csapata miatt is. A stadion egyik standja közvetlenül a Trent folyó partjára (és magára a vízre) nyúlik rá, így innen megfigyelve (és fényképezve) a pálya környezete igen szépnek minősül. Amúgy eléggé zárt volt a létesítmény, nem nagyon tudtm bejutni (legalább is ottjártamkor), így maradtak a külső fotók, de az is csak a stadion egyik feléről, mert a másik feléhez sehogy sem sikerült odakeverednem.
City Ground (Nottingham Forest FC)
Kicsit lentebb (vagy fentebb) a Forest stadionjától a Trent Bridge létesítménye volt felhúzva, ami a Nottinghamshire County CC otthona és a fényképezés napján éppen "ádáz" küzdelem folyt a zöld gyepen. Az, hogy ki játszott kivel nem tudom és igazából nem is nagyon érdekelt (Ekkor még csak tanulgattam a krikett szabályait!), mert egyenlőre csak a lelátók nyújtottak számomra élvezetet, a játék nem. A krikett iránt azóta sem gyúltam szerelemre, de azért a szembe jövő stadionokat, pályákat nem hagyom ki, főleg ha ilyen szépen dekoráltak mint az NCCC otthona.
Trent Bridge (Nottinghamshire County CC)
hancsi78
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)