Eddig nem nagyon vett rá a lélek, hogy kilátogassak egy komolyabb angol találkozóra és ha nem jön a "Barclays" és nem "kínál fel" nekem két jegyet, bizony a debütálás még mindig váratna magára. Egyszerűen nem lelkesedem az angol lelátói életért és ez nálam mérvadó, ha arra adom a fejem, hogy klubcsapatom mellett kilátogassak más csapatok mérkőzésére. Szóval Fortuna kegyes volt hozzám a jegyekkel és igaz a Chelsea csapatáért sem rajongok, de legalább a QPR egy szimpatikus londoni klub számomra, így ezen az estén nekik szurkoltam. Igaz a hazaiak közül, mert hát oda szólított a "szerencsém". Nagy meccslázban nem voltam a nap folyamán, a Stamford Bridge-en is jártam már korábban és mint írtam a telt házon kívül nem sok jóra számítottam a lelátón. A pályán már más volt a helyzet, hiszen a mérleg nyelve egyértelműen a hazaiak felé húzott, így csak reménykedni tudtam egy jobb eredményben, ami számomra egy jó sok góllal járó döntetlen, vagy vendég siker lett volna.
A meccs előtt másfél órával jelentünk meg a Stamford Bridge-en, de ekkor nem sok minden történt, özönlöttek mindenfelől a szurkolók, de komolyabb formákat sehol nem láttam. Csoportokat meg főleg, igaz ez inkább az én hibám, mert hát nem rendelkeztem sok ismerettel a hazai "magot" illetően. Szóval sétáltunk mi is a tömeggel, hangoskodás sehol, inkább zabálás, ereklye vásárlás, na meg pár rendőr forgalomirányítói szerepkörben. Sokat nem teketóriáztunk, már egy órával a kezdés előtt elfoglaltuk a helyünket és vártuk a "csodát" és néztük, hogy telik meg szép lassan a stadion.
Persze jutott idő körbefotózni a lelátókat és a többségében már ekkor kihelyezett transzparenseket, melyek közül soknak állandó helye van, de legalább van, ami az angol stadionokban már több mint a semmi. Igazából körbe volt tapétázva minden stand különböző Blue Army és Blues drapikkal Csehországtól, a Csatorna Szigeteken át Texasig, plusz Lampardnak is tisztelettel adózott jó pár textília.
A vendégek hamarább kifutottak melegíteni, így páran a hazai oldalról is hatalmas üdvrivalgásba kezdtek, persze hamar kiderült, ez még nem ez a csapat. Védelmükre legyen mondva ilyen messziről maximum én is csak Dombi Tibit ismerném fel. Aztán jöttek a hazaiak is, kocogtak pár "kört", a nép meg lelkesedett egy kicsit, de túlzásba nem vitték. A meccs előtt pár perccel már megszólalt a Chelsea "himnusza", de a stadion nagy része még mindig inkább a zabálással volt elfoglalva. Szerencsére a vendégoldalon más volt a helyzet, így legalább hallható volt pár komolyabb rigmus már a meccs előtt is.
A csapatok bevonulásakor egy kicsit megélénkült a hazai "kék sereg", felkerült a fejek fölé két nagyobb zászló, melyek elindultak a szektor egyik végéből a másikba, közbe volt pár "hosszú taps", meg "chelsea, chelsea" üvöltés, de egyszerre nem sikerült megszólalni. Közben a West End alsó soraiban is meglett lengetve három nagyobb rudas, de nem csak úgy spontán, hanem ellőre meghatározott helyen és ideig. Ennek a hatalmas látványnak hamar vége lett hiszen kezdődött a meccs. A zászlóknak gyorsan le kellett kerülniük, hogy mindenki ülve élvezhesse a találkozót. Innentől nem is nagyon aktivizálta magát a hazai oldal, volt pár "C'mon, meg Chelsea" rigmus különböző kombinációkban, de ez gyér volt és gyenge, de hát nem is nagyon számítottam másra. Szerencsére a vendégoldal elég jól kitett magáért és olykor igen csak jól nyomták. Az alsó szektor végig állva tette a dolgát, így egy kicsit hasonlított a találkozó egy labdarúgó meccshez.Közben a pályán semmi, még helyzet se, mondhatni dögunalom, ha nem egy ekkora stadionban ültem volna fel se tűnt volna, hogy ez nem az NBI. :)
A szünetben mindenki irány kajáért vagy maradtak és a legmodernebb kütyükön gyorsan megnézték mit ír az online közvetítő, na meg a többi meccs is fontos volt a csokorba kötött fogadások miatt. A második félidőre még gyérebben indult a hangulat, a hazaiak csak idegeskedtek mert nem jött össze a vezető találat, a vendégek meg izgultak, hogy ne hogy megszerezze a vezetést a hazai csapat. Ezekben a percekben nagy nyomás volt a Rangers kapuja előtt és jött is hamar az első hazai találat, így volt egy kis "chelsea, chelsea" a lelátón, majd szerencsémre egy komolyabb nótát majdnem az egész stadion énekelt, így még a hátam is majdnem borsózni kezdett, de mire az első szőrszál csak éppen kiegyenesedett volna, már el is hallgattak, ugyanis "törölték" a találatot a bírák. A többség ekkor kényelmesen hátradőlt (várták az újabb gólt :) ) és ha nem cukkolják őket a vendégek, bizony nem igen nyitották volna ki a szájukat. Igen, volt egy kis zrika (igazából egész meccsen) a vendégek részéről, sőt ami még meglepőbb a hazaiak meg nem adott gólja után, egyetemes tombolásba kezdett a vendégtábor, amolyan minden-mindegy alapon, élvezzük a Premier Ligát amíg csak lehet címszóval. Ezt teljesen értetlenül fogadták a körülöttem ülők "mit énekelnek ezek, hiszen úgy is kikapnak és még ki is esnek"! Persze őket nem javította fel semmi, csak ismét megéheztek és kiszaladtak egy újabb adag "fish and chips-ért". A Rangers szurkolók pedig énekeltek és ennek meg lett az eredménye, hiszen a csapatuk valami nagy szerencse folytán megszerezte a vezetést, így innentől már csak tőlük volt hangos a lelátó. Páran félmeztelenre vetkőztek és zúgott a "We're QPR". A hazai "fanatikusok" egy része ekkor megkezdte a hazavonulást, páran még "kámonoztak" és "cselziztek" egy kicsit, de amikor végleg úszni látszott a tipmix idegesen kirohantak. A vendégek még percekig tomboltak, előadták a repertoárt az üres stadionban, majd szépen kiürültek a lelátók és megteltek a környező utcák.
Mi szépen lemaradtunk, megvártuk amíg a nagy tömeg elvonul, melyből az lett hogy a QPR drukkereket is elengedtük magunk előtt. Nagy rendőri felvezetés vagy lezárások nem voltak a környéken, így egy idő után eléggé összekeveredtek a felek, de nem volt nagyobb probléma. A várakozó álláspontnak köszönhetően szépen végig nézhettem a vendégtábor összetételét, melyek nagy többsége szimpla drukker volt, de volt egy nagyobb létszámú (25-30 fő) idősebb társaság, akik a klubszíneket mellőzve nézték a környéket a vonulás során. Aztán feltűnt egy hasonlóan "szürke" fiatal társaság, igencsak jó létszámban és izgágán. Mellettük akadt is egy csapatnyi "bobi" na meg pár lovasrendőr is melléjük szegődött, de nagy baj nem volt velük. Az elvonulást követően mindenki a metróra várt én meg gondoltam veszek magamnak egy ereklyét, ami majd a mai meccsre emlékeztet. Jól döntöttem, hiszen sálam is lett és újból szemügyre vehettem a QPR fiatal magját, akik egy elválasztó kordon mögül nézelődtek a metróra várván a sálárusító standdal szemben. Aztán kiderült mit nézelődnek, ugyanis hamarosan megjelent pár hazai fiatal a másik oldalon igaz nem támadási szándékkal, hanem csak egyeztetni az "óráikat". A rendőrök nem nagyon akarták, hogy beszédbe elegyedjenek, pedig nem anyázás volt, hanem csak telefonszámcsere. Az időpont egyeztetést az egyik hazai fiatal szakította meg, amikor is nemes egyszerűséggel odarohant a kordonhoz és megpróbált bemosni az egyik "rangernek". Sikerrel nem járt, sőt a rendőrök egyből leteperték és ezzel az egyezkedés is véget ért, hiszen a hazaiak kiakarták menteni a magáról megfeledkezőt, míg a vendégek tapsoltak egyet, gúnyos mosollyal az arcukon, miközben a rendőrök egyre nagyobb távolságra terelték a feleket egymástól. Ezzel a jelenettel véget is ért a nap legizgalmasabb pár perce, így egy kisebb hévvel a tarsolyban mehettünk a metró irányába remélve, hogy a fiatalok megtalálták a megfelelő módját a találkozónak.
hancsi78
QPR
