A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Meadow Lane. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Meadow Lane. Összes bejegyzés megjelenítése

2015. augusztus 12., szerda

Angol Bowling Greens


Bowling Green pályák elég régen kerültek már fel a blogra és ezen kívánok most segíteni ezzel a bejegyzéssel. Az elmúlt időszakban is szeltem a "szigetországot" és ahol belebotlottam egy-egy "zöld csodába", ott nem hagyhattam el a képkészítést. 2014-ben Watfordban a Woodside Stadionnál járva keresem fel a sok-sok pálya mellett, a The Bungalow névre keresztelt "greent", amely az Owls Bowling Club otthona. Szerencsémre épp karbantartási munkák zajlottak a gyepen és a gondnok beinvitált, mert onnan sokkal többet láthattam. Így utólag is köszönet érte. Flackwell Heathben szinte minden évben kimegyek a pályához, így tavaly se maradt ki az újrafotózás. Burnhamban viszont tavaly voltam elsőnek a Stomp Roadon, és egy ködös hajnalon kaptam lencsevégre azt, amit lehetett a helyi Bowling Greenből. Henleyben se jártam még a helyiek kis zöld szentélyében, de idén tavasszal ezt is megejtettem, így a képek mondhatni frissek, legalább is az én ütemtervezetemet ismerve azok, nagyon is azok.

Watford - The Bungalow(Owls BC):

Henley-on-Thames - Meadow Lane(Henley-on-Thames BC):

Flackwell Heath - Straight Bit Recreation Ground(Flackwell Heath BC):

Burnham - Stomp Road(Burnham BC):


hancsi78

2012. június 2., szombat

Nottingham

Még 2009-ben jártam Robin Hood városában, egy baráti pár meglátogatásának alkalmából. Szerencsére a közös séták és városnézés mellett belefért a programba a három nagyobb stadion megtekintése is. Az első Meadow Lane ódon lelátói voltak, amely létesítmény elég régóta hazai pályája a 150 éves Notty County együttesének, de ezt a stadiont használja a Nottingham Rugby FC is 2006-óta. A szarkák stadionja nem egy művészeti remek, de még magán hordozza a régebbi angol stadionok névjegyétt, így érdemes volt ellátogatni a Trent folyó jobb (vagy bal ?) partjára. 

Meadow Lane (Notts County FC / Nottingham RFC)




Átlesve a folyó másik oldalára, már szembe is tűnt a Nottingham Forest stadionja. A City Ground azért a magamfajta magyar érdeklődőknek jobban ismert, már csak az egykori BEK győztes labdarúgó csapata miatt is. A stadion egyik standja közvetlenül a Trent folyó partjára (és magára a vízre) nyúlik rá, így innen megfigyelve (és fényképezve) a pálya környezete igen szépnek minősül. Amúgy eléggé zárt volt a létesítmény, nem nagyon tudtm bejutni (legalább is ottjártamkor), így maradtak a külső fotók, de az is csak a stadion egyik feléről, mert a másik feléhez sehogy sem sikerült odakeverednem.

City Ground (Nottingham Forest FC)



Kicsit lentebb (vagy fentebb) a Forest stadionjától a Trent Bridge létesítménye volt felhúzva, ami a Nottinghamshire County CC otthona és a fényképezés napján éppen "ádáz" küzdelem folyt a zöld gyepen. Az, hogy ki játszott kivel nem tudom és igazából nem is nagyon érdekelt (Ekkor még csak tanulgattam a krikett szabályait!), mert egyenlőre csak a lelátók nyújtottak számomra élvezetet, a játék nem. A krikett iránt azóta sem gyúltam szerelemre, de azért a szembe jövő stadionokat, pályákat nem hagyom ki, főleg ha ilyen szépen dekoráltak mint az NCCC otthona.

Trent Bridge (Nottinghamshire County CC)


hancsi78