Serdülő koromban csak annyit tudtam a salakmotorozásról,
hogy van ilyen sport és Debrecenben is rendeznek versenyeket augusztus körül.
Hallottam az Adorján és Hajdú neveket, de látatlanban az én kedvencem Tihanyi
lett. Közben szépen cseperedtem és továbbra is sokat hallottam a
salakmotorosokról és arról is, hogy milyen nagyszerű élményt tud nyújtani
egy-egy verseny, de a családban nem voltak komoly sportrajongók, így csak a
tévében láthattam ezen eseményeket. Aztán hallottam a Lokiról, így a salak
helyett a labdát választottam és előbb a stadion, majd a sportcsarnok kötötte
le a szabadidőmet és a salakos "álmok" teljesen háttérbe szorultak.
Annyira, hogy teljesen feledésbe merült még az is, hogy egyszer szerettem volna
kimenni a Gázvezeték utcába, megnézni egy jó "hiriget". Így telt el
közel húsz esztendő és én csak a lelátónak és a DVSC-nek éltem, más egyszerűen
nem fért bele a képbe, sőt, még erre is kevés idő és pénz jutott.
Aztán 2011 októberében anyósom élettársa lepett meg egy bilétával, aki rendszeres versenylátogatónak számított és gondolta, úgy is szeretem a sportot, akkor miért is ne menjünk ki a szomszédba, mert neki tényleg csak egy karnyújtásnyira volt a Hajdú Volán stadionja. Gyerekes izgalommal kezdtem el készülődni, de azért az hamar kiderült, hogy ez nem egy labdarúgó esemény, itt lazábbak a kötelékek, kisebb a biztonsági ellenőrzés és a kockás pléd, vagy a piknik kosár hozzátartoznak a "meccsre menetelhez". 5 perc séta után el is értük az omladozó betonpalánkkal körbevett stadiont, ami azért volt furcsa, mert vendéglátóm elmondása szerint, felújítási munkálatok voltak a pályán. Mint később kiderült, ez tényleg így volt, több tucatnyi fát, bokrot irtottak ki a lelátók mögött, a pálya utcafrontját is helyrehozták egy kis festéssel, illetve ami a salakmotorozásban sokkal fontosabb, légpalánkkal látták el a küzdőteret, így a stadion újra alkalmas lett komolyabb nemzetközi meccsek megrendezésére. Ettől függetlenül a stadion akkor is úgy nézett ki, ami menten összedől, pedig a salakosok mellett az amerikai focisták is ezt a pályát használják a hazai meccsikre. Visszatérve az októberi napra, az a verseny az országos egyéni bajnokság záró fordulója volt és olyan versenyzők harcoltak a bajnoki aranyért mint Tabaka, Magosi vagy Szatmári, de ami számomra sokkal lényegesebb volt, láttam Tihanyit is motorra szállni és az "öreg" megmutatta a fiataloknak mit jelent az elkötelezettség egy sport iránt. Ezért már megérte kimenni a Gázvezeték utcába, már csak azt bánhattam, hogy ezt addig nem tettem. A versenyek szépen zajlottak, nem volt nagyobb bukás, a nap is szépen sütött, így mondhatni, nyugiban telt el az egész rendezvény. A bajnoki címet végül Magosi Norbert szerezte meg, aki 23 évnyi vaspapucsozás után lett végre egyéni magyar bajnok, jár neki a gratuláció, főleg mert azóta újabb érmeket szerzett és nem csak hazai porondon. Nekem azóta is csak ez az egy verseny adatott meg élőben, pedig élveztem a műsört, de ugye azt a maroknyi szabadidőmet amit otthon tölthetek azóta is a DVSC két csapata tölti ki. Talán majd, ha nyugdíjas leszek jut idő a többi sportra és csapatra is.
Aztán 2011 októberében anyósom élettársa lepett meg egy bilétával, aki rendszeres versenylátogatónak számított és gondolta, úgy is szeretem a sportot, akkor miért is ne menjünk ki a szomszédba, mert neki tényleg csak egy karnyújtásnyira volt a Hajdú Volán stadionja. Gyerekes izgalommal kezdtem el készülődni, de azért az hamar kiderült, hogy ez nem egy labdarúgó esemény, itt lazábbak a kötelékek, kisebb a biztonsági ellenőrzés és a kockás pléd, vagy a piknik kosár hozzátartoznak a "meccsre menetelhez". 5 perc séta után el is értük az omladozó betonpalánkkal körbevett stadiont, ami azért volt furcsa, mert vendéglátóm elmondása szerint, felújítási munkálatok voltak a pályán. Mint később kiderült, ez tényleg így volt, több tucatnyi fát, bokrot irtottak ki a lelátók mögött, a pálya utcafrontját is helyrehozták egy kis festéssel, illetve ami a salakmotorozásban sokkal fontosabb, légpalánkkal látták el a küzdőteret, így a stadion újra alkalmas lett komolyabb nemzetközi meccsek megrendezésére. Ettől függetlenül a stadion akkor is úgy nézett ki, ami menten összedől, pedig a salakosok mellett az amerikai focisták is ezt a pályát használják a hazai meccsikre. Visszatérve az októberi napra, az a verseny az országos egyéni bajnokság záró fordulója volt és olyan versenyzők harcoltak a bajnoki aranyért mint Tabaka, Magosi vagy Szatmári, de ami számomra sokkal lényegesebb volt, láttam Tihanyit is motorra szállni és az "öreg" megmutatta a fiataloknak mit jelent az elkötelezettség egy sport iránt. Ezért már megérte kimenni a Gázvezeték utcába, már csak azt bánhattam, hogy ezt addig nem tettem. A versenyek szépen zajlottak, nem volt nagyobb bukás, a nap is szépen sütött, így mondhatni, nyugiban telt el az egész rendezvény. A bajnoki címet végül Magosi Norbert szerezte meg, aki 23 évnyi vaspapucsozás után lett végre egyéni magyar bajnok, jár neki a gratuláció, főleg mert azóta újabb érmeket szerzett és nem csak hazai porondon. Nekem azóta is csak ez az egy verseny adatott meg élőben, pedig élveztem a műsört, de ugye azt a maroknyi szabadidőmet amit otthon tölthetek azóta is a DVSC két csapata tölti ki. Talán majd, ha nyugdíjas leszek jut idő a többi sportra és csapatra is.
Képek
hancsi78
