A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Debreceni Speedway. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Debreceni Speedway. Összes bejegyzés megjelenítése

2016. augusztus 1., hétfő

Salakmotor - Debrecen 2011




Serdülő koromban csak annyit tudtam a salakmotorozásról, hogy van ilyen sport és Debrecenben is rendeznek versenyeket augusztus körül. Hallottam az Adorján és Hajdú neveket, de látatlanban az én kedvencem Tihanyi lett. Közben szépen cseperedtem és továbbra is sokat hallottam a salakmotorosokról és arról is, hogy milyen nagyszerű élményt tud nyújtani egy-egy verseny, de a családban nem voltak komoly sportrajongók, így csak a tévében láthattam ezen eseményeket. Aztán hallottam a Lokiról, így a salak helyett a labdát választottam és előbb a stadion, majd a sportcsarnok kötötte le a szabadidőmet és a salakos "álmok" teljesen háttérbe szorultak. Annyira, hogy teljesen feledésbe merült még az is, hogy egyszer szerettem volna kimenni a Gázvezeték utcába, megnézni egy jó "hiriget". Így telt el közel húsz esztendő és én csak a lelátónak és a DVSC-nek éltem, más egyszerűen nem fért bele a képbe, sőt, még erre is kevés idő és pénz jutott.
Aztán 2011 októberében anyósom élettársa lepett meg egy bilétával, aki rendszeres versenylátogatónak számított és gondolta, úgy is szeretem a sportot, akkor miért is ne menjünk ki a szomszédba, mert neki tényleg csak egy karnyújtásnyira volt a Hajdú Volán stadionja. Gyerekes izgalommal kezdtem el készülődni, de azért az hamar kiderült, hogy ez nem egy labdarúgó esemény, itt lazábbak a kötelékek, kisebb a biztonsági ellenőrzés és a kockás pléd, vagy a piknik kosár hozzátartoznak a "meccsre menetelhez". 5 perc séta után el is értük az omladozó betonpalánkkal körbevett stadiont, ami azért volt furcsa, mert vendéglátóm elmondása szerint, felújítási munkálatok voltak a pályán. Mint később kiderült, ez tényleg így volt, több tucatnyi fát, bokrot irtottak ki a lelátók mögött, a pálya utcafrontját is helyrehozták egy kis festéssel, illetve ami a salakmotorozásban sokkal fontosabb, légpalánkkal látták el a küzdőteret, így a stadion újra alkalmas lett komolyabb nemzetközi meccsek megrendezésére. Ettől függetlenül a stadion akkor is úgy nézett ki, ami menten összedől, pedig a salakosok mellett az amerikai focisták is ezt a pályát használják a hazai meccsikre. Visszatérve az októberi napra, az a verseny az országos egyéni bajnokság záró fordulója volt és olyan versenyzők harcoltak a bajnoki aranyért mint Tabaka, Magosi vagy Szatmári, de ami számomra sokkal lényegesebb volt, láttam Tihanyit is motorra szállni és az "öreg" megmutatta a fiataloknak mit jelent az elkötelezettség egy sport iránt. Ezért már megérte kimenni a Gázvezeték utcába, már csak azt bánhattam, hogy ezt addig nem tettem. A versenyek szépen zajlottak, nem volt nagyobb bukás, a nap is szépen sütött, így mondhatni, nyugiban telt el az egész rendezvény. A bajnoki címet végül Magosi Norbert szerezte meg, aki 23 évnyi vaspapucsozás után lett végre egyéni magyar bajnok, jár neki a gratuláció, főleg mert azóta újabb érmeket szerzett és nem csak hazai porondon. Nekem azóta is csak ez az egy verseny adatott meg élőben, pedig élveztem a műsört, de ugye azt a maroknyi szabadidőmet amit otthon tölthetek azóta is a DVSC két csapata tölti ki. Talán majd, ha nyugdíjas leszek jut idő a többi sportra és csapatra is.



Képek













hancsi78

2013. július 22., hétfő

Debrecen, ami már meg volt 1x, 2x, 3x .....


Mint arról már beszámoltam a 2013-as év azzal telt, hogy az összes fontos és kevésbé fontos debreceni stadiont és sportcsarnokot végigjártam és hiába fotóztam már le őket az elmúlt esztendőkben, most 2013-ban egységesen minden létesítményről készítettem pár emlékképet. Most az a négy következik ami már szerepelt a blogban, így a mostani amolyan frissítésként fogható fel, főleg azoknak akik rendszeres olvasói a blognak.

A Főnix csarnokról igen sok képet készítettem az elmúlt években, de mivel most is jártam a Kassai úton, nem maradhatott ki a szórásból ez a hatalmas csarnok, ami továbbra sem azt a szerepet tölti be a város sportéletében, mint amire az építésénél számítani lehetett. Állandó hazai csapata még most sincs a csarnoknak, sőt az élvonalbeli teremsportok rendesen visszaestek a városban, így kérdés, hogy lesz e valaha egyáltalán hazai csapat ebben a rendezvénycsarnokban, vagy megmarad alkalmi, kiemelt események otthonául?

Főnix Rendezvénycsarnok (2013):


A Főnix mellet a Debreceni Sportuszodáról is készítettem pár új felvételt, igaz nem sok változás történt a tavalyihoz képest, sem a környezetben, sem a csarnokban, így nagy újdonságokkal nem szolgálhatok. Az uszoda kihasználtsága nem rossz, mondhatni elég forgalmas szentély lett ez, a helyi vízi sportok szerelmeseinek. A Debreceni Vízilabda SE még mindig itt fogadja ellenfeleit, mint ahogy a legtöbb helyi úszó is itt készül a hazai és nemzetközi megmérettetésekre. Pár hónapja felmerült a gondolat, hogy bővíteni fogják a Sportuszodát? Kíváncsian várjuk lesz e valami ebből az elhatározásból.

Debreceni Sportuszoda (2013):


A Gyulai István Atlétikai Stadion semmit nem vesztett a szépségéből az elmúlt esztendőkben, mondhatni igen fess képet mutat a Nagyerdő szívében. A tribün, a lelátók és amennyire én megítélni tudom a pálya is kiváló állapotban van és hétvégi ottjártamkor igen szépen be is volt népesedve az atlétika szerelmeseivel és a Debreceni SI sportolóival.

Gyulai István Atlétikai Stadion (2013):


A Gázvezeték utcai stadion továbbra is áll és a salakmotor szerelmeseinek köszönhetően hónapról-hónapra van valami rendezvény a salakon. A létesítmény kívülről a pár évvel ezelőtti festésnek köszönhetően teljesen pofásan néz ki, de sajnos a lelátókról már mindez nem mondható el. Ott továbbra is omlik, foszlik a beton- Ha komolyabb lenne a magyar salakmotor sport és huliganizmus, bizony már rég nem engednének nézőket a hazai futamokra.

Gázvezeték utcai Stadion (2013):


hancsi78

2013. február 9., szombat

Hajdú Volán / Debrecen Speedway

2009-ben jutott eszembe hogy körbe kellene járni a fontosabb debreceni sportcsarnokokat és stadionokat, főleg azokat ahol még meccset se láttam és jószerivel a létesítményről se sok fogalmam van. A Gázvezeték utcai stadion vagy ahogy mások nevezik a Hajdú Volán stadion is ilyen volt. Hiába éltem és cseperedtem fel Debrecenben, ez a terület valahogy mindig kiesett a látómezőmből. A salakmotornak se voltam soha elkötelezett híve, így nem csoda ha igazából lövésem se volt a stadion jelenlegi állapotáról és hogy mi folyik benne éppen. Persze kétségeim nem voltak az állagról, hiszen ismerve a magyarországi létesítmények gondozását, csak gazra és omladozó betonra számíthattam. Azt tudtam, hogy a Volán már elég régóta megszüntette labdarúgó szakosztályát, így a pályát a vaspapucsosok uralják. Plusz a néha bemerészkedő amerikai focisták, akik Debreceni Gladiators néven küzdenek a "Hungarian Bowl-ért". Ílyen előzmények után, kocsiba pattantam és kimentem a Gázvezeték utcára, de nagyon rossz időpontot választottam mert a stadion hét lakat alatt volt, így csak pár fotót sikerült készítenem kívülről az "omladozó betonról és az elburjánzott növényekről". A stadion használatára csak a főkapunál kitett "Debrecen Speedway SE" tábla utalt, ami az ódon kinézett mellett teljesen újszerűen hatott.

2009


Két évvel később már nagyobb szerencsém volt, mert bejutottam a stadionba. Igaz nem volt semmi a véletlenre bízva, hiszen meghívást kaptam egy salakmotor versenyre, amin persze ott volt a helyem, már csak a stadion miatt is. Megérkezve örömmel tapasztaltam, hogy a külső beton kerítéseket szépen lefestették és a növényzet nagyját is szépen lenyírták, de a lelátók sajnos még így is katasztrofális állapotban voltak. Maga a salakmotor nagy élmény volt, igaz még nem találtam meg a sportot amit ne tudtam volna megnézni, így kifejezetten élveztem a versenyeket és emellett a stadion "varázsát". Készítettem is pár felvételt és elképzeltem milyen szép is lenne ha nem csak a kerítés kapott volna felújítást, hanem az egész stadion.Persze ez is, mint igen sok minden csak álom Debrecenben. A rengeteg szép új sportcsarnok, uszoda mellett jó lenne már egy szép, új stadion is a Cívisvárosban.

2011


hancsi78