A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Debrecen. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Debrecen. Összes bejegyzés megjelenítése

2017. február 1., szerda

Debreceni sálak



Szerencsére az elmúlt esztendőben több olyan DVSC sálat sikerült beszereznem, amelyek eddig hiányoztak a gyűjteményemből, mondhatni sikeres volt a hiánypótlás a tavalyi évben. Igaz sok esetben csak apró eltérések vannak ezen új és a már meglévő sálaim között, de minden  egyes kis változás hatalmas gondot jelent a gyűjtőknek (így nekem is), hiszen egy más színű rojttal, egy teljesen más árnyalattal, kvázi egy új sál jön létre, amit az ember a magáénak akar tudni. Ezen kisebb változások többnyire az újragyártáskor keletkeznek, így pedig az is egyértelmű mindenki számára, hogy a két különböző rojt, két különböző kibocsájtási időt is takar. Ezért is fontos nekem és még pár fanatikusnak, hogy a lehető legtöbb változat kerüljön a birtokába, akár egy azonos mintájú sálból is.















hancsi78

2017. január 21., szombat

DVSC csíkos sálak III.




A hímzett és csíkos debreceni sálak után jöjjenek a hímzett és csíkos, plusz feliratos debreceni sálak. A helyzet ugyanaz mint a nemrég tárgyalt DVSC sálak esetében, azaz, amely darabokat tudom, azt beszerzem, legyen különbség csak a rojtban vagy az alapszínben, engem az mind-mind érdekel. Pár darabról itt is lemaradtam, de az utolsó eresztésnél már résen voltam, így Encinek hála ezen öt fajtából sikerült egy-egy darabot beszereznem. A minőséggel és szépséggel most sincs gond, a többi gyűjtőnek viszont szomorúan jelenthetem, hogy alig pár darab készült egy-egy változatból.








hancsi78

DVSC csíkos sálak II.




A DVSC csapatának és szurkolóinak kiadott csíkos sálak minőségével soha nem volt gond, mint ahogy a változatosságra sem lehetett panasz. Egy gyűjtőnek maximum az lehet a problémája, hogy igen alacsony darabszámban jött le egy-egy hímzett változat a gyártósorról, így ha nem volt résen, akkor bizony nem volt esélye megszerezni minden típust. Sajnos pár évvel ezelőtt én is így jártam, így a mai napig hiányzik néhány a kollekciómból, amelyeket azóta is keresek, de nem nagyon találok. Ezen hat új darab megszerzésével viszont nem volt gond, mert előre szóltam a gyártóknak (Köszönöm Komcsi és Enci!), hogy én biztos vevő vagyok rájuk, így legalább ezen változatok megszerzésén már nem kell agyalnom.









hancsi78

2016. szeptember 4., vasárnap

DVSC csíkos sálak I.



Debrecen csíkos sálaimban volt rendesen gyarapodás az elmúlt időszakban, hiszen ezen mintájú sálak igen csak népszerűek mostanság a szurkolói berkekben. Az első három ettől függetlenül régebbi darab. Az első egy szimpla horgolt sál a régmúltból, míg a következő kettőn a régi Ultras Debrecen felvarrók szerepelnek az alap sávokon. Az utolsó három viszont új dizájn, még Komcsi barátom tervezte és köttette le őket, így kerültek hozzám, azonos alapon, más felvarrókkal. A sálakban annyi a közös, hogy a modernebb csíkos sálaktól eltérően, ezek a példányok, csak az alap piros-fehér színeket tartalmazzák. Ez adja a sálak alap szépségét.
 










hancsi78

2016. augusztus 13., szombat

Magyar kispályák

A nagypályák mellett mostanság elég nagy figyelmet fordítok a kisebb grundokra, főleg Magyarországon, ahol nem egy esetben egykori kézilabdacsapatok otthonként szolgáltak ezen grundok. 
Balatonfűzfőn pont egy ilyen pálya eset utamba, amikor a Városi Stadion fényképeztem. Az egykor szebb napokat megélt Fűzfői AK férfi kézisei itt fogadták az ellenfeleiket és a pályán körbeívelő, többsoros beton lelátók arra engedtettek következtetni, hogy volt bőven érdeklődő a FAK meccsein. 2013-ban, amikor arra jártam a pálya még egész jól bírta magát, de a betonsorok között bizony felnőtt a gaz és omladozott is egy cseppet a lelátó.
Debrecenben az egykori salakos edzőpályán alakítottak ki pár kisebb pályát, de ebből csak egyet használnak alkalmanként, de nem olyan sűrűn, hogy legalább a gazt kirugdossák a salak közül. Az egykor szép állapotban lévő edzőpálya mára már szinte teljesen kihasználatlan, csak ez az egyetlen kispálya árválkodik ott, az elhagyatott nagypályán keresztbe. 
A Budai Ézsaiás úton az iskola számára, a nagypálya mellett van kialakítva egy távolról jól kinéző füves kispálya, amelyet a suli "alkalmazottai" mellett mások is kibérelhetnek. Sajnos én se iskolás, se bérlő nem voltam, így meg kellett elégednem pár távolról elkészített fényképpel.

Balatonfűzfő - Városi Stadion Bitumenes Kispálya:

Debrecen - Oláh Gábor utcai Salakos Kispálya:


Debrecen - Budai Ézsaiás utcai Füves Kispálya:


hancsi78