A következő címkéjű bejegyzések mutatása: salakos kispálya. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: salakos kispálya. Összes bejegyzés megjelenítése

2016. augusztus 13., szombat

Magyar kispályák

A nagypályák mellett mostanság elég nagy figyelmet fordítok a kisebb grundokra, főleg Magyarországon, ahol nem egy esetben egykori kézilabdacsapatok otthonként szolgáltak ezen grundok. 
Balatonfűzfőn pont egy ilyen pálya eset utamba, amikor a Városi Stadion fényképeztem. Az egykor szebb napokat megélt Fűzfői AK férfi kézisei itt fogadták az ellenfeleiket és a pályán körbeívelő, többsoros beton lelátók arra engedtettek következtetni, hogy volt bőven érdeklődő a FAK meccsein. 2013-ban, amikor arra jártam a pálya még egész jól bírta magát, de a betonsorok között bizony felnőtt a gaz és omladozott is egy cseppet a lelátó.
Debrecenben az egykori salakos edzőpályán alakítottak ki pár kisebb pályát, de ebből csak egyet használnak alkalmanként, de nem olyan sűrűn, hogy legalább a gazt kirugdossák a salak közül. Az egykor szép állapotban lévő edzőpálya mára már szinte teljesen kihasználatlan, csak ez az egyetlen kispálya árválkodik ott, az elhagyatott nagypályán keresztbe. 
A Budai Ézsaiás úton az iskola számára, a nagypálya mellett van kialakítva egy távolról jól kinéző füves kispálya, amelyet a suli "alkalmazottai" mellett mások is kibérelhetnek. Sajnos én se iskolás, se bérlő nem voltam, így meg kellett elégednem pár távolról elkészített fényképpel.

Balatonfűzfő - Városi Stadion Bitumenes Kispálya:

Debrecen - Oláh Gábor utcai Salakos Kispálya:


Debrecen - Budai Ézsaiás utcai Füves Kispálya:


hancsi78

2015. december 13., vasárnap

Debrecen - Salétrom utca


A debreceni salétrom utcai sporttelep rendesen kiesik a sportkedvelők érdeklődési köréből, így én se sok információval rendelkezem felőle. Ráadásul nincs is nagypálya a telepen, csak egy salakos kézilabdapálya és teniszpályák. Az biztos, hogy mind a kettőt használják még sportolásra, de amíg mostanság csak műkedvelésből pattog a labda a pályákon, addig régen éles bajnoki meccsekre is sor került a falak között. A teniszezők játéktere kicsit elhanyagoltabbnak tűnt, de sajnos közel nem jutottam a kerítések és a kapura felszerelt lakat miatt, de az utcáról úgy tűnt, nem sok pénzt és energiát fordítanak a komolyabb karbantartásra. A kézilabda méretű kispálya valamivel jobb állapotúnak tűnt. A játéktér egész simának, egyenletesnek és rendezettnek látszott, habár ősz lévén a lehullott sok falevél kicsit rontott az összképen. A pálya pár soros lelátóval is rendelkezik, így egy fontosabb kispályás labdarúgómeccsen, vagy kézilabda találkozón akár több tucat néző is kényelmesen szurkolhat a csapatának. Sajnos nem tudom mennyire volt ez a pálya komoly bázisa az egykor több tucat csapatot számláló debreceni kézilabdának, de pár öregtől úgy hallottam voltak itt komoly és éles meccsek. Sajnos azt sem tudom ma ki használja rendszeresen a területet. Valószínűleg valamelyik iskola diákjai vagy fennmaradt üzem alkalmazottai mondhatják a magukénak a Salétrom utcai Sportpályákat.


Debrecen - Salétrom utca



hancsi78