Második állomásként következzen
újabb három kisebb krikettpálya Angliából, melyeket sokkal könnyebben
megtaláltam mint az első körben tárgyaltakat.
North Newingtonban még 2014-ben
jártam, egy Banburybe tett látogatásom alkalmával. A meglátogatott grund a
Bunbury Roadon helyezkedik el és a Broughton and North Newington otthona. A
sporttelep eléggé kiesett mindentől, de így legalább nem volt nehéz megtalálni,
mert a GPS pont a helyszínre vezetett. A pálya nem rendelkezett semmi
különössel vagy meghatározóval. Szépen karban volt tartva ez nem vitás és a
klubépület, pavilon is újszerűnek hatott a távolból. A gyepet ugyan megosztják
a helyi labdarúgó egyesülettel is, de ez sokszor előnyére válik a kisebb
egyesületeknek a rezsiköltségek rendezésekor.
Stratford-upon-Avon városáról az
emberek többségének Shakespeare jut eszébe, hiszen az irodalom eme kiemelkedő
alakja itt született, élt és alkotott. Engem is az ő személye vonzott
városba, de ha már ott voltam a helyi sportegyesületek egy részét is
felkerestem. Ennek köszönhetően jutottam el az NFU Mutual sporttelepére, ahol
szinte minden jelentősebb, Angliában űzött sportnak meg volt a saját kis
pályája. Természetesen a krikett sem maradhatott ki. A legnagyobb területet ők
foglalták el és az ő központi épületük dominált a sporttelepen. A pályát
mindjárt két csapat is használta. Az egyik a sporttelep névadója, vagyis az NFU
Mutual SSC, míg a másik a Farmers Insurance SSC volt.
Marlowban tavaly vettem alaposan
szemügyre a település teljes sportéletét, így eljutottam pár kisebb, kevésbé
meghatározó sportpályához. A Riley Parkban található grund ilyen volt. Használni
már nem is igen használják tétmeccsekre, de azért amatőr szinten még birtokba
veszik néha a fehér ruhások. Régen itt komolyabb krikettélet folyt és erről egy
kihelyezett tábla tájékoztatja a kilátogatókat.
North Newington - Banbury Road (Broughton & North Newington CC)
Stratford-upon-Avon - NFU Mutual SSC Ground (NFU Mutual SSC / Farmers Insurance SSC)
Marlow - Riley Park:
hancsi78
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: NFU Mutual SSC. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: NFU Mutual SSC. Összes bejegyzés megjelenítése
2016. július 31., vasárnap
Kis Cricket II.
Címkék:
2014,
2015,
Anglia,
Banbury Road,
Cricket,
Farmers Insurance SSC,
hancsi78,
Marlow,
NFU Mutual SSC,
North Newington,
Riley Park,
Stratford upon Avon
Hely:
England, UK
2016. június 19., vasárnap
Bowling Greens - Anglia
Elég régen szerepeltek már az oldalon a számomra különleges értékkel bíró Bowling Green pályák, amelyek hiányát most szeretném pótolni egy csokorra való kis szentéllyel.
Marlow városában a Pound La névre keresztelt területen található a Marlow BC otthona. A pálya különlegessége, hogy nem klubtagoknak szinte megközelíthetetlen, csak a hatalmas kőfal az, amit a park ezen szélén láthat az ember. Nem is sikerült bejutnom, vagy legalább bepillantást nyernem a pályára, így marad a kőfal fotózása.
Oxfordban, a Rover (Colvey) SSC otthonánál még ennyi szerencsém sem volt, ugyanis ott a teljes sporttelep le volt zárva, azaz csak jó messziről tudtam pár kockát lőni, ami szinte semmit nem árult el számomra a Roman Way Bowling Green állapotáról és kihasználtságáról.
Stratfordban már jóval kedvezőbb helyzetben voltam és az NFU Mutual SSC sporttelepén található Bowling Green pályát már közelebbről sikerült lefényképeznem, de a zárt kapuk és a pályát körbevevő magas sövény miatt itt is csak részleges szerencsével bírtam a fotózást illetően.
Ugyanez volt a helyzet Woolley Green apró falujában, ahol a helyi pub mellett volt kialakítva a Bowling Green, de annyira el volt szeparálva, hogy csak részben sikerült megközelíteni és képeket készíteni. Az mindenesetre kiderült, hogy kissé elhanyagolt volt a pálya. Talán, már aktív sportélet nem is folyt ekkor (2015) a pályán.
Wooburn Greenben, a Glory Mill Lanen már jártam egyszer, de akkor a szakadó eső hátráltatta a fényképezést. Most szerencsére csendes idő volt, így tudtam megfelelő felvételeket készíteni, igaz többnyire csak kívülről, mert a terület zártsága miatt itt sem volt esélyem belső felvételeket készítenem.
Ha nem is tökéletes képekkel és élményekkel, de újra megjelent ezzel az 5 létesítménnyel a Bowling Green a blogon, ami jelzi, hogy nem feledkeztem meg ezen kis szentélyekről sem.
Marlow - Pound La (Marlow BC):
Oxford - Roman Way (Rover Colwey SC):
Stratford-upon-Avon - NFU Mutual SSC Ground (NFU Mutual SSC / Farmers Insurence SSC):
Woolley Green - The Shire Horse Bowling Green:
Wooburn Green - Glory Mill Lane (Glory Mill BC):
hancsi78
Címkék:
2014,
2015,
Anglia,
Bowling Green,
Glory Mill BC,
Marlow,
Marlow BC,
NFU Mutual SSC,
Oxford,
Pound La,
Roman Way,
Rover Colwey SSC,
Stratford-upon-Avon,
Wooburn Green,
Woolley Green
Hely:
England, UK
2016. április 13., szerda
Angol kispályák
Mostanában egyre több kispályába futok bele Angliában, így most ezekből következik egy csokorra való.
Cookham egy apró kis település a Temze partján Marlow és Maidenhead között. Az aprósága ellenére két komolyabb krieketcsapattal is bír, igaz a labdarúgás nem meghatározó a településen. Az Alfred Major Recreation Groundon a nagypályák mellett egy kisebb füves pálya is ki volt alakítva, amit szépen el is kerítettek, így aki itt sportolt az teljesen "biztonságban" érezhette magát. Miltonban mind a két nagyobb sporttelepen volt egy-egy kisebb pálya. Annyi volt csak a különbség, hogy a Milton Community Centreben egy műfüves, míg a Sycamore Recreation Groundon egy betonpálya szolgálta a sportolni vágyókat. Az NFU Mutual SSC sporttelepén, Stratfordban egy szintetikus grund volt kialakítva, ahol két kispályás csapat csatázott éppen amikor ott jártam. Woburnban, a Village Playing Ground nagypályái mellett volt egy komolyabb beton kispálya, szépen elkerítve és jól karbantartva, mondhatni az egyik legszebb ilyen típusú grund volt, amit eddig láttam.
Cookham - Alfred Major Recreation Ground:
Milton - Milton Community Centre:
Milton - Sycamore Recreation Ground:
Stratford-upon-Avon - NFU Mutual SSC Ground:
Woburn - Woburn Village Playing Ground / Crowley Road Recreation Ground:
hancsi78
Címkék:
2015,
Alfred Major Recreation Ground,
Anglia,
Cookham,
Crowley Road,
kispálya,
Milton,
NFU Mutual SSC,
Stratford upon Avon,
Sycamore Recreation Ground,
Village Playing Ground,
Woburn
Hely:
England, UK
2016. február 29., hétfő
Angol Teniszpályák I.
Mint azt már többször leírtam, a labdarúgó és újabban a krikettpályák intenzív felkeresése mellett gyakran botlok bele a sporttelepeken kialakított teniszpályákba és egyéb sportok céljára kialakított területekre. Ezeket a játéktereket a kezdet-kezdetén nem nagyon vettem figyelembe, de újabban előszeretettel fényképezek mindent, ami a sporttal kapcsolatos, így most már nem hagyom ki a teniszpályákat sem a szórásból. A szimpla grundok mellett, gyakran egy-egy teniszklub is tartozik a kisebb-nagyobb pályákhoz, amelyek külön kuriózummal bírnak számomra. Most következzen öt ilyen kisebb teniszpálya / teniszklub bemutatása képek által, amelyet hamarosan újabb öttel toldok majd meg.
Stratfor-upon-Avon - NFU Mutual SSC Ground Tenni Courts (Farmers Insurance SSC / NFU Mutual SSC
Stratford-upon-Avon - Recreation Ground Tennis Courts (Stratford LTC)
High Wycombe - Rye Lido Park Tennis Courts
High Wycombe - Buck Indoor Tennis Centre
Henley-on-Thames - Grey's Court Tennis Court
hancsi78
Címkék:
2011,
2014,
2015,
Anglia,
Henley on Thames,
High Wycombe,
NFU Mutual SSC,
Recreation Ground,
Rye Lido Park,
Stratford LTC,
Stratford upon Avon,
tennis,
tennis courts
Hely:
England, UK
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)