A következő címkéjű bejegyzések mutatása: 2002. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: 2002. Összes bejegyzés megjelenítése

2016. július 10., vasárnap

Jegyek - DVSC kézi 1999-2002


A kilencvenes évek végén és a kétezres évek elején többnyire egyesületi bérlettel látogattuk a női kézilabdacsapat meccseit, így ebből az időszakból csak nagyon kevés jeggyel rendelkezem. Ezek többségét vagy meccs után találtam, vagy valami oknál fogva kellett a bérlet mellé, és így megmaradt a gyűjteményem számára. Ebben az időszakban szinte egy kaptafára készültek a belépők, így nagy változás nem látható rajtuk, kivéve a reklámozó cégek hirdetésit. A mostani hét jegy három szezont ölel fel. Az 1999-2000-es évadból három, a 2000-2001-es szezonból kettő, míg a 2001-2002-es évből ismét csak két jegyem maradt. Talán később bővül majd ez a kollekcióm is jóbarátoknak, ismerősöknek vagy gyűjtőknek köszönhetően. 

1999 - 2000



2000 - 2001


2001 - 2002



hancsi78

2016. június 5., vasárnap

2002 B. Leverkusen - B. Dortmund


TSV Bayer 04 Leverkusen - BVB Borussia Dortmund   4-0

Leverkusen - BayArena
2002.02.24 Bundesliga



2002-ben a Sement Baku kiverése után a Bayer 04 Leverkusen csapatát kaptuk a női kézilabda EHF Kupában. Mivel az azeriek lemondtak a pályaválasztó jogukról a német túra volt az első nemzetközi vizitünk a csajokkal abban az évben. A sorsolás után hamar elkezdtük szervezni az utat, amire egy kisbusznyi jelentkező volt. Bielefeld közelsége miatt nem hagytuk ki a lehetőséget a barátaink meglátogatására, de sajnos meccsre nem tudtunk velük menni, mert egy napon játszottak a lányokkal és nekünk oda szólt a jegyünk. Azért egy feledhetetlen estét szereztek nekünk. Megnéztük a várost, a stadion, majd ettünk-ittunk reggelig, amibe még egy hajnali kergetőzés is belefért a helyi törökökkel. Reggel búcsú, majd szakadó hóesésben elindultunk Leverkusenbe.


Kép: hancsi78



Mivel a Boys Bielefeld baráti szálakat dédelgetett az Ultras Leverkusen brigádjával, ezért várható volt, hogy pár piros-fekete ultra kijön majd a csarnokba, ami közvetlenül a stadion mellett volt kialakítva, igaz csak egy szimpla hodálynak nézett ki. Azt sem árt tudni, hogy ekkoriban a magyar ultráknak nagy volt a respektje, míg a német mozgalom elég szervezetlen volt. A tömegek megvoltak, de ultra mentalitással a közönség elenyésző része volt csak felvértezve. Hülyén hangzik, de az Ultras Leverkusen jött megnézni egy magyar brigádot, amely akkor, az ő elmondásuk alapján előttük járt. A kézimeccsen megjelentek 4-en, majd a meccs után jöttek még páran és hajnalig együtt söröztünk, majd szóltak, hogy nincs e kedvünk maradni a másnapi Borussia Dortmund elleni meccsükre. Kis tanakodás után úgy döntöttünk miért is ne, főleg, hogy szereztek nekünk ingyen szállást és jegyeket a másnapi találkozóra. Innentől még felszabadultabb lett a hangulat, majd egy gyors álomba zuhanás ás ébredés után, már indultunk is a stadionhoz, ahol a meccsig tartó 2-3 órát töltöttük.


 Kép: hancsi78

 Kép: Derencsényi István
 Kép: Derencsényi István



A meccs előtt nem történt semmi érdemleges, mi italozgattunk az új leverkuseni ismerősökkel, míg a Dortmund fanatikusok mindenféle szervezettség nélkül közelítették meg a stadion. 4-5 fős csoportok, buszok haladtak el mellettünk, közöttünk, de még egy hangos szóváltás sem volt a felek között. A lelátóra is ilyen nyugiba jutottunk, a beléptetés pedig külön oldották meg, egyszerűen kinyitva nekünk egy kaput, amin szépen besétáltunk. A lelátók már ekkor megteltek és a hideg idő ellenére nem kellett aggódnunk, mert hatalmas hősugárzók nyomták a meleg levegőt a standokra. A teraszok teljesen megteltek, így a kapu mögött lévő táborban sem volt üres hely. A drapik össze-vissza ki voltak pakolva a korlátokra, majd szólt az UL tagsága, hogy megtisztelő lenne nekik, ha a mi lepedőnket kiraknánk az egyik fő helyre, majd ennek nyomatékosítására elkezdték a városunk nevét skandálni. Kicsit vonakodtunk, majd megtettük amit kértek és csatlakoztunk a hazai kórusokhoz, és a nyelvi akadályok ellenére szurkoltunk a Leverkusennek. Az első félidőben egy kisebb látványra is sor került, amely egy nagyobb városnévvel ellátott lepedőből és egy nagy mezből állt. Az ultrák pedig egy és kétrudas zászlóbemutatóval rukkoltak elő. A hangulat nem volt rossz a meccsen, de azért ekkora tömegből, komolyabb szervezettséggel, sokkal nagyobb poklot lehetett volna csinálni. A meccs ilyen körítéssel zajlott végig, az UL a pörgősebb daloknál mindig előszedte a rudasait, ezzel amolyan kis gócpontjai voltak az oldalnak, hiszen körülöttük csak a szimpla sálas drukkerek álldogáltak, akik hol szurkoltak, hol nem.

Bayer Leverkusen
 Kép:Derencsényi István

 Kép:Derencsényi István

Kép: Derencsényi István



A meccs nem alakult valami jól a Dortmundnak és négy gólt kapva, mondhatni megalázó vereséget szenvedtek a BayArenában. A hazai oldalt ez természetesen fellelkesítette, de pokol így sem volt a stadionban, míg a vendégoldal szinte teljes csendben nézte a szenvedést. A meccs elején még felmorajlott párszor a több ezres sárga-fekete massza, de ez tényleg csak moraj volt, mert igazán megdörreni egyszer sem sikerült nekik. A hazai oldalra nem sok hang szűrődött át felőlük, ami meglepő, hiszen az original vendégszektoron kívül még egy fél oldal velük telt meg. A kapott gólok után valahol érthető volt, hogy elszállt a szurkolási kedvük, de azért ekkora tömegtől jóval többet várna el az ember, ami igaz volt a hazai oldalra is. Azóta nagyot változott a világ kereke. Németországban még mindig jó a foci, a lelátók még mindig telve, de a szurkolók szervezettsége az egyik legjobb Európában. Ellenben Magyarországon még mindig nincs normális foci, a stadionok konganak az ürességtől és sajnos a szurkolói szcénát is sikerült teljesen szétvernie a hatalomnak. Itt tartunk most, 2016-ban. Egy meglepő tanulsága volt az esetnek, a kellemes hétvége ellenére nem alakult ki szorosabb kapcsolat a leverkuseni és debreceni szurkolótábor között.

Borussia Dortmund
Kép: Derencsényi István



hancsi78

2013. április 7., vasárnap

Főnix Debrecen

A Főnix Rendezvénycsarnokot már több mint tíz éve építették Debrecenben és méreteivel és lehetőségeivel az egyik legnagyobb és legjobb akkori és mostani rendezvénycsarnokká vált Magyarországon. Az építési munkálatok nem tartottak sokáig, hiszen ha emlékeim nem csalnak egy év se kellett, hogy felhúzzák az épületet és kialakítsák a környezetét (park, parkolók). A szomszédos Hódos Rendezvénycsarnok mellé magasodó új létesítmény a sport egyik fellegvárának szánták Hajdú-Biharban, de nem az lett belőle.

2002

Kezdetben elég sok rendezvény volt a falak között, így a koncertektől a gálákon át a különböző sporteseményekig, de komolyabb hazai csapat híján, a lelátók többnyire üresen álltak. A Debreceni Vadkakasok kosárlabdacsapata ugyan lehúzott itt pár szezont, de a kosárlabda sosem volt meghatározó sport Debrecenben, így a lelátók sem teltek meg a hatalmas "hodályban". A kétezres évek közepén a téli labdarúgó teremtorna döntők jelentették a legkomolyabb sporteseményeket, de a kezdeti egynapos és telt-házas rendezvényt, hamar felváltotta a kétnapos (több pénzzel kecsegtető) döntő, amire viszont pont azok nem voltak kíváncsiak, akiknek az egész szervezve lett, így ez a kezdeményezés is teljesen kihalt az évek előre haladtával. 2007-ben a Vadkakasok beadta a kulcsot az utódoknak meg természetesen túl nagy volt a Főnix, így már nem volt igazi "bérlője" a helynek. Egy időben szó volt róla, hogy a DVSC női kézilabdázói fognak átköltözni, de ezzel sem a csapat, sem a drukkerek nem értettek egyet, így egy-egy bajnoki vagy nemzetközi meccset kivéve ők sem használják hazai pályaként a sportcsarnokot.

2005

2007

Én 2007-ig nem nagyon foglalkoztam a stadionok, sportcsarnokok külső-belső fotózásával (addig csak pár felvételt készítettem amolyan emlékként), így a debreceni létesítményeket is csak 2009-ben kaptam lencsevégre, úgy mint "stadion látogató" és nem mint szurkoló. A Főnix ilyen szempontból egy igazán modern létesítmény egy olyan környezetben amit amúgy is a sport ural Debrecenben. A mellette lévő Hódostól teljesen elüt, mondhatni felé magasodik és úgy tervezték, hogy majd együtt ad otthont a két csarnok bizonyos rendezvényeknek, amit egy földalatti összekötő folyosóval is nyomatékosítottak. Mint említettem a csarnok nem lett a debreceni teremsport fellegvára hiszen hazai csapat híján csak alkalmi sportrendezvényeket szerveznek benne, így volt már küzdősport vagy éppen jégkorong meccs színhelye, de folyamatosan egyetlen sportegyesület sem használja.

2009


Az utolsó fényképezős találkozásom a csarnokkal 2012 volt, amikor is Nyíregyházára kirándulva vártam az értem érkező "turistabuszt" így volt idő újabb felvételeket készíteni. Igaz ezek nem sokban különböznek a pár évvel korábbi kockáktól, de mostanság már egyszerűen képtelen vagyok nem fotózni, ha olyan szituációba kerülök, hogy új felvételek születhetnek egy sportlétesítményről, így három éven belül két sorozat is készült a debreceni Főnix Rendezvénycsarnokról.

2012

hancsi78