A következő címkéjű bejegyzések mutatása: on tour. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: on tour. Összes bejegyzés megjelenítése

2016. augusztus 6., szombat

Kispest on Tour Debrecen




1993 októberében elég sok kispesti drukker érkezett Debrecenbe, amelyen nincs mit csodálkozni, hiszen bajnokcsapatként érkeztek, ráadásul két éve nem is jártak a Hajdúságban. Az új vizitre, új köntösben került sor, hiszen a Loki másodosztályban töltött két éve után, úgy lépett vissza a legjobbak közé, hogy minden jelentősebb szurkolóbázissal rendelkező helyen, már szervezett csoportocskák, csoport kezdemények utaztak a kedvenceikkel. A kispesti ultrák ebben élen jártak, hiszen Magyarország legkorábban jegyzet szurkolói csoportja a piros-feketékhez köthető, így a szervezett szurkolás úttörői érkeztek az Oláh Gábor utcába. A vendégszektor feldíszítésén meg is látszott ez a fajta szervezettség, hiszen a kisebb klubszínű zászlókat és a mindenféle festékkel összefújkált igénytelen lepedőket felváltotta a nagyobb, igényesebb transzparensek mint az Ultras, Ultra Red Boys Kispest, Sexy Hamburgers. A soraikban feltűnt pár kisebb lengetős zászló és a kerítésre egy guminőt is kiakasztottak. A szurkolással 70-80 fő foglalkozott és lendületesen, dallamosan énekeltek, több olyan dalt előadva, ami Debrecenben teljesen idegenül csengett. Mindezt a teljes kilencven perc alatt tették, ami szintén egyedülálló volt akkoriban. Hangerőben ugyan nem tudtak felnőni a hazaiakhoz, de változatosságban, lendületben magasan a cívis tábor felett teljesítettek. A hazai maggal nem volt komolyabb szóváltásuk, viszont a vendégszektor mellett lévő nagyszájú provokatőrökkel akadtak gondjaik. 
Kép: Sándor Mihály
A bajnoki vizit után a kupa negyeddöntőben is összeakadtak a felek, így a kispesti ultrák ismét Debrecenbe vizitáltak, de jóval kisebb létszámban tették tiszteletüket, így a hangulat sem volt olyan jó soraikban, mint a bajnoki alatt. A kerítésre a megszokott lepedők kerültek, illetve egy Napoli kis zászló is a kerítést díszítette.

A következő évadban a szezon végén érkeztek olyan 200 fővel és rengeteg transzparenssel (URB, Irriducibili, Red Side Hooligans, Supporters Mastiffs, Red Zone, Ultras). A budapesti események után (hajtóvadászat a debreceni szurkolók ellen), már nem csendesen érkeztek, hanem derékig kilógva a buszból adták tudtára mindenkinek, hogy nem szeretik a cívis fajtát. Az eddigi sima vizitjeiket most egy kisebb koreográfiával toldották meg, melyben egy kiírás adta a fő mondanivalót: "Debrecenit veszek kilóra!, mely üzenet felmutatása közben nagyobb méretű bankjegyeket mutogattak a hazaiaknak. A szurkolással nem foglalkoztak olyan gondosan mint eddig, inkább a Debrecenieket szidták végig, illetve heves szócsatában voltak a szektoruk körül ólálkodókkal. Az akkoriban szakszerű és nagy számú rendőri biztosítás Debrecenben csak ezt a fajta acsarkodást tette lehetővé.

 Kép: Sándor Mihály

1996-ban májusban érkeztek és kicsit kevesebben mint az előző évben, de annál szervezettebben. Az ultrák a megszokott buszokkal jöttek és erős rendőri felvezetés után foglalták el a vendéget és díszítették azt fel lepedőikkel (URB, Ultras dei Curva Rosso, Szelidek). Már ekkor több, angol mintájú kiszászló felfedezhető volt soraikban (Wild Boys, KHFC, URBK, Kelenföld)  amelyekkel teljesen beborították a rendelkezésükre álló kerítés részeket. Mivel nem töltötték meg teljesen a vendégszektort, egy nagyobb KHFC címeres zászlóval pótolták ki a helyet és a hazaiaknak két üzenetet is kiraktak: DVSC Ebola, Loki Merda. A szurkolásukat pár kisebb lengetőssel dobták fel és gyakran sálaztak, amely közben látható volt pár nyíregyházi drukker aktív jelenléte is. A meccsen egy nagy zászlós koreográfiát is bemutattak, egy piros-fekete csíkos kellékkel, amely teljesen beborította a vendégszektort. A szurkolásuk többnyire folyamatos volt, ha megálltak akkor vagy a hazaiakat szidták, vagy aktív dobálás folyt a mellettük lévőkkel. A hajigálásnak a rendőrök vetettek véget, akik bevonultak a szektorokba. Ez volt az első debreceni meccs, amikor volt szórványos összecsapás a felek között. Az elsőre még Hajdúszoboszlón került sor, ahol a Szelídek tagjai tették le névjegyüket, míg a meccs után kisebb pofozkodás volt a hazaiak és a kocsival érkező kispestiek között.
 Kép: Sándor Mihály
1997 tavasza volt az első, hogy üres maradt a vendégszektor kerítése, mert egy lehetetlen szerda kora délelőtti időpontban csak 25 szimpla kispesti drukker volt a vendégszektorban

Őszre már beerősítettek és a fiatalok alkotta Nuova Guardia brigádjával és 100-as létszámmal, folyamatos szurkolással egy nagyon egységes, jó tábor benyomását keltették. A soraikban ismét megjelentek a szomszédos nyíregyházi ultrák és ezúttal az UEM egy kisebb lepedője is kikerült a kerítésre. A szurkolás mellett természetesen nem maradt el a hazaiakkal való társalgás sem, melyet egy "Pusztulj Paraszt!" felirattal is nyomatékosítottak. Mindezek ellenére, ismét csak acsarkodás volt a két fél között.

 Kép: Ultras Debrecen

A következő év őszén kísértetiesen hasonló bemutatót tartottak. Körülbelül 80 fő, a megszokott transzparensek, pár szabolcsi segéderő és folyamatos kontaktus a hazaiakkal, főleg a kerítés mellett lévőkkel. A szurkolást nem erőltették, azaz csak elfogadható perceik voltak és nem folyamatos, jó szurkolásuk.
 Kép: Derencsényi István
Legközelebb majdnem pontosan egy év múlva érkeztek Debrecenbe a megszokott külsőségekkel (Red Boys, Nuova Guradia, Szelídek) és pár Mastiffs tag Nyíregyházáról, talán csak a tömeges keltakeresztek megjelenése volt egy kicsit új, de egyáltalán nem szokatlan. A szurkolásuk ismét elég szaggatott volt és létszámban sem lépték át a 100 főt. A hazai bulihuligánokkal ismét folyamatos volt a kontakt, de ennél több ismét nem történt.

A következő esztendőben a kvalifikációban nem találkoztak a felek, de a bajnoki rendszerben tavasszal igen nagy létszámban jelentek meg a piros-feketék. A társaságuk egy kisebb része, már a meccs előtt a cívisvárosban volt és össze is futottak egy kisebb hazai maggal, de nem volt semmi említésre méltó. Másnap a buszokkal érkezőket hamar lekapcsolta a yard, de az előző napos brigád szabadon kószált és sokan nem kötöttek beléjük, így nyugiban foglalták el a szektorukat. A kerítést teljesen feltapétázták igényes lepedőikkel, ami jelezte a kispesti ultraműhely nem pihen. Az URB, NG, Fedayn lepedők mellett a Soldados del Inferno új brigádja is láthatóvá vált. Látványként egy kisebb füstöt és kisebb rudasokat vetettek be, amelyek az egész meccs alatt lengedeztek. A szurkolásuk kiemelkedő volt, szinte meg sem álltak, tapsoltak, sálaztak, de a leglátványosabb az egész szektoros háttal szurkolásuk volt. A meccs után a hazaiakkal nem volt semmi, Karcagon viszont összecsaptak a vonatra felszállni próbáló kisebbségiekkel.

Kép: Derencsényi István

2001 augusztusában is találkozhattak a felek, hiszen a visszalépő BKV Előrének köszönhetően a DVSC maradt az első osztályban. Az alapszakaszban nem érkezett csak 80 fő kispesti, akik kisebb lepedőkkel díszítették fel a szektorukat. Ezen a fellépésen a szurkolásuk nem volt olyan intenzív és inkább a hazaiak Sonderling nevű formációjával ment a kontaktus. Ebben a kis párbeszédben annyira felhergelték magukat, hogy megindultak a kiszemeltek felé, de a rendezők és rendőrök alkotta sorfal túl nagy falatnak bizonyult és visszaszorították őket. A második félidőben sem csitultak a kedélyek és emiatt a szurkolás sem lett jobb. Az egyik góljuk után egy görögtüzet gyújtottak be, amit még égő állapotban a pályára dobtak. Emiatt bemasíroztak közéjük a rendfenntartók és kiemelték a vélt elkövetőt, ami miatt állt egy kicsit a bál a szektorukban. A meccs után még maradtak páran a cívitasban és össze is futottak pár hazaival, de nem történt összecsapás a felek között. 

Kép: Derencsényi István

Az alapszakasz következő debreceni összecsapására ismét érkeztek vagy 100-an. Többnyire kocsikkal jutottak el a Nagyerdőre, hiszen a szerdai nap nem kedvezett az utazásnak. A megfelelő módon, szinte minden rendelkezésre álló helyet kitapétáztak a lepedőikkel és kis kihagyás után az UEM is megjelent a soraikban egy kisebb magyar trikolorral. A szurkolást nem nagyon erőltették a kilencven perc alatt, mint ahogy a hazaiakkal sem volt azaz ádáz szitokáradat. Sokat konszolidálódott a két fél csoporttagjainak a kapcsolat és igaz tábor szinten még mindig ellenségeskedés figyelhető meg a felek között, egyes csoportok tagjai viszont szimpatizálnak a másikkal, ami egyfajta semlegesség kialakulásához vezetett.
Kép: Derencsényi István

A rájátszásban külön osztályba kerültek a felek, így az újabb randevúra a következő szezonig kellett várni. Ott ismét szép létszámú rossonero érkezett Debrecenbe és egységes, összetartó és jó szurkoló brigád benyomását keltették. Létszámban ugyan nem nőttek fel a Fradi, vagy Újpest táborhoz, de jóval kevesebb töltelék ember volt közöttük, ami sokkal jobbá tette a megjelenésüket. A hazaiakkal maradt a semleges viszony, mármint ami a vezető csoportokat illeti, mert a szimpla drukkerekkel továbbra is ment a szájkarate. A lepedőik most csak előre kerültek ki ás egy Support Sadam molinó is a kerítésre került az URB műhelyéből.
Kép: Dihen Tibor

A rájátszásban ismét nem találkoztak a felek, sőt egy esztendő randevú nélkül maradt, mert a Honvéd hosszú idő után kiesett az élvonalból.

Szerencsre sokáig nem maradtak a hátországban és Debrecenbe a tavaszi nyitányra érkeztek kiemelt létszámban. A kerítést a megszokott módon, teljesen kiposztózták. Rengeteg régi (URB, NG, Békés megye, Veszprém, Rákospalota, Forever Ultras, Hawanna ) és új (Szövetség, Famiglia di Corleone, Mods) lepedővel. Kezdésre 5 tűzzel és számtalan kisebb lengetőssel nyitottak, valamint a kórusaik is jól szóltak. A szomszédos szektorlakókkal sem felejtették el a kommunikációt és alpári stílusban osztották egymást. Emiatt a szurkolásuk is jelentősen visszaesett, mert teljesen lekötötte őket a kommunikáció. A lefújás után megpróbáltak a provokatőrök közelébe férkőzni, de a rendőrség könnygázzal állította meg őket. Aztán ez egyik legnagyobb összecsapásra került sor a felek között, amikor a már buszon lévő piros-feketék eleget téve a mutogató hazaiaknak leszálltak és összecsaptak velük, amely fellépésük erőteljes és gyors volt, mondhatni meglepték a cívis oldalt. Gyors győzelmet arattak, mielőtt visszaszálltak volna a buszaikra.
Kép: www.basildon.hu

2005 decemberében száz fölötti létszámban jöttek és tucatnyian már egy nappal a meccs előtt a városban mulattak. A csoportok képviselői találkoztak is egymással és egy jót beszélgettek. Barátság még mindig nem alakult ki a két tábor között, csak pár fő, jó kapcsolatáról beszélhetünk. A semlegesség se volt igaz még ekkor, hiszen a Guardia drapiján ott virított egy szerzett debreceni sál a meccs kezdetére. A kerítést teljesen telipakolták a lepedőikkel és két tűzzel és egy kiírással nyitottak: "Egy csaló százat csinál!" amely üzenetet a hazaiak is bemutattak az előre megbeszéltek alapján. Mindez a sorozatos játékvezetői tévedésekre kívánta felhívni a figyelmet. A pályán landoló tüzek mellett a kisebb lengetősök és kétrudasok is szerephez jutottak, de a főszerep ma a kiírásoké volt. Az üzeneteke erdeje a már említett játékvezetőknek szólt, majd jött szépen sorban a többi vélemény nyilvánítás: Eltiporhatatlanok, Saskőy! Kispesten halott vagy!, Puszi a stadionban, faszszopás az újságban. Mindezen akciót a szünet szakította félbe, amikor a sárga mellényesekkel mentek össze a pályára dobott tüzek miatt, majd a rohamosztag is megérkezett a szektorukba. A 2. félidőben is folytatták az üzengetést: Modern labdarúgás: JT, MLL, MLSZ, Média: csalók, hazugok, tolvajok, buzik!, amely közben nagyobb méretű piros lapokat mutattak fel és sípjaikat fújták. A sípokat innentől mint szurkolói kelléket végig használták és közben még bevetettek pár tüzet. A szurkolást még ekkor se erőltették inkább szidták aki nem tetszett nekik, majd egy újabb kiírást emeltek fel: 2005.11.29! Igazságot! Puhl maffia!, majd a 6-1-es vereség ellenére az eléjük kivonuló csapatuknak is felmutattak egy kiírást: "Mi erre vagyunk büszkék: Csak a Kispest!". A mozgalmas szektorélet után már nem volt említésre méltó esemény a városban, mondhatni csendesen távoztak Debrecenből.
Kép: www.basildon.hu

Majdnem egy év múlva szeptemberben száz körül vizitáltak Debrecenben, de a többi nagy táborhoz hasonlóan nem vittek, pontosabban nem raktak ki transzparenseket, az egységes MLSZ elleni tűntetés jegyében. A szurkolást nem nagyon erőltették, így az egyik leghangulatlanabb debreceni fellépésük volt. A meccs végén ismét a rendezőkkel akadtak össze, majd a rendőrök is besegítettek és pár piros-fekete srácot elő is állítottak.
Kép: www.basildon.hu
2007 nyarán egy új színtéren is csatáztak a felek, nevezetesen a Szuperkupa döntőjének második meccsére érkeztek Debrecenbe. Tették ezt szép létszámban és az ismert lepedőik mellett egy nagyobb Puskás Öcsi portréjával ellátott molinót is kitettek a szektorban. Nagy hangulatban nem voltak,  amit a sima vereségük sem javított. Ráadásul feszült viszonyban voltak az őket elkísérő security tagjaival, ami tettlegességig fajult. A rossonerok le is léptek hamarább, majd a hazafelé úton is összeakadtak a rendezőkkel, akik meg akarták szabni, hogy kinek, hogyan kell viselkedni. Ez nem nagyon feküdt a piros-feketéknek, így nem maradt el az újabb külön menet sem.

Decemberben a Ligakupában is összekerültek a felek, de ez a sorozat nagyon kevés szurkolót és annál is kevesebb aktív csoportot érintett, így nem csoda, ha csak tucatnyi szimpla kispesti drukker volt a vendégben.

A tavaszi bajnoki fordulóra jó 80 kispesti érkezett a már sokszor említett igényes kisebb lepedőkkel. A Nuova Guardia egy üzenetet is a kerítésre rakott, amelynek egyértelmű volt a mondanivalója: Szabadságot az ultráknak!. Velük volt pár Hajdúnánás szurkoló is, amelyet az elválasztó kerítésre kitett lobogójuk jelzett. A semleges viszony megmaradt a két fél között, sőt az "ultra reneszánsz" című klasszikus megtekintésével közös régi élmények is felelevenítésre kerültek.

Kép: www.basildon.hu

A kupadöntő visszavágójára kevesen érkeztek, ami érthető volt a hazai 7-1-es vereség után. A csoport lepedők kerültek ki előre és egy üzenet: 1920.06.04: Igazságot Magyarországnak!. A meccsen szinte semmit nem csináltak, csak a megjelenés volt díjazandó. A találkozó után egy részük Debrecenben maradt és a hazaiakkal sörözött.
Kép: www.basildon.hu
Még ebben az évben  ősszel ismét a kupában mentek Debrecenbe, de ezúttal a DVSC II DEAC ellenfeleként. Negyven kispesti, pár kisebb lengetőssel elszurkolgatott a találkozó alatt, majd a győzelmet megünnepelve, csendesen távoztak a Hajdúságból.

Egy jó hónap múlva az NBI-be dupla annyian érkeztek és a kerítést mértani pontossággal díszítették fel lepedőikkel. Ezzel el is lett mondva minden a teljesítményükről, mert pár rigmustól eltekintve csendben nézték a pályán történteket.

Tavasszal ismét a Ligakupában kellett volna jönniük, de most a tucatnyi piros-fekete sem jelent meg, így  teljesen üresen maradt a vendég.

Három nap múlva viszont jöttek szép számmal és kiegészülve a hajdúnánási drukkerekkel szokásukhoz híven szépen feldíszítették a szektorukat. Az NG az FF tagjaival italozott a találkozó előtt, majd közösen mentek a stadionhoz. A Hódos előtt volt egy kis méregetés a többiekkel, de pár beszóláson kívül nem történt más. A meccsen jól néztek ki külsőleg, de a szurkolást egyáltalán nem erőltették, így csendes volt a vendég a kilencven perc alatt. A meccs után páran bekóstolták őket a hazaiaktól, hiszen nem minden brigád díjazza a két fél közelebb kerülését egymáshoz. Érdekes szituáció volt az biztos.

 Kép: www.haon.hu

Pár nap múlva a magyar kupában is DVSC - BHFC meccset rendeztek, így a rossonerok ismét az Oláh Gábor utcában vizitáltak. Ha a visszavágókat is belevesszük, akkor egy hónapon belül 5x találkozott egymással a két csapat. A szektorban most kevesebben voltak, de a drapijaik nem hiányoztak, mint ahogy a nánási fiatalok sem. Ami meglepő volt egy nagyobb létszámú rendezői gárda folyamatosan a szektorukban volt, amolyan erődemonstráció jelleggel. A meccs alatt nem sokat szurkoltak, közönyösen vették tudomásul a kupabúcsút, majd távoztak a cívitasból.
Kép: www.basildon.hu
A csapatuk és táboruk hanyatlása ellenére 2011 tavaszán még mindig egy masszív 70 fős piros-fekete különítmény tette tiszteletét Debrecenben. A vendégszektor a megszokott képet mutatta, szépen kidekorálva a kispesti lepedőkkel, illetve a Nánás Casual Firm molinójával. A szurkolásukról sok jót nem lehet elmondani, néha megdörrentek, de semmi több.

A következő esztendőre feljavult a Honvéd, így a kispesti szurkolók is sokkal többen érkeztek Debrecenbe. A szektort a megszokott módon teljesen kitapétázták (URB, NG, Puskás Army, Szövetség, Kispest City, Fans, Fedayn, illetve most sem hiányozott a Nánás Casual Firm lepedője. A meccs előtt pár kisebb csoport találkozott egymással, de nem erőfelmérő volt a dologban, hanem közös piálgatás. A meccsen a nagyobb létszám megtette hatását és az elejétől kezdve jó hangulatot teremtettek. A lelkesedésük a meccs végéig kitartott, így rég nem hallott szurkolás volt a vendégben.

Kép: Derencsényi István
2012 szeptemberében már ismét a megszokott 80-as létszámmal érkeztek, nagyon őket sem dobta fel a vasárnapi túrázás. A meccsen előtt néhányan meglátogatták a Hódost ahol a helyiekkel sörözgettek. Most kevesebb lepedőt hoztak magukkal, de a szurkolni nem felejtették el és ha nem kapják azt a sok gólt, egész jó lett volna a produkció. Az utolsó 20 percben már a gólok száma sem érdekelte őket és végig szurkoltak a lefújásig.

Legközelebb csak 2014 júniusában utaztak Debrecenbe, ahol ekkora felépült az Új Nagyerdei Stadion. Egy masszív 200-as létszámmal foglalták el a vendéget, de zászlót jóval kevesebbet hoztak magukkal mint szoktak. Ennek meg volt a miértje, hiszen összetűztek a rendezőikkel és egy előállítás miatt a fő csoportok lepedői kint maradtak. Kikerült viszont több szekció lepedője: Mátraalja, Lajosmizse, Eger, Rákospalota, illetve a Havanna Boys, Kispest Youth molinója. A fiataloknál pár kisebb lengetős is feltűnt, de a szurkolásuk csak az utolsó 20 percben volt jó, amikor biztossá vált, hogy hosszú idő után győztesen távoznak Debrecenből.

Kép: Sós Tibor

Októberben már csak 20-an érkeztek. Az össznépi bojkott, az MLSZ hajtóvadászata a szurkolók ellen, a magyar labdarúgás körüli áldatlan állapotok, a kispesti tulajdonossal való rossz kapcsolatuk mind-mind rányomta a bélyegét az utazásukra, így drapi nélkül, néha egy-egy bekiabálással tudták le a kilencven percet. 
Kép: www.facebook.hu

2015-ben már minden megoldottnak látszott a kispesti kanyarban és a szezont nem is kezdték rosszul. Ennek ellenére Debrecenbe csak 40-en jöttek pár kisebb lepedővel. A találkozó előtt meglátogatták Komcsi sírját, majd a stadionban együtt éltették a debreceni vezért a hazaiakkal. Nem tűntek túl egységesnek a szektorban, mert teljesen szétszóródtak és a szurkolást se nagyon erőltették.
Kép: Vikcsi

Márciusban kicsit többen jöttek és a csapatuk megtáltosodva hármat gurított a DVSC esélyesebbnek titulált gárdájának. Ezt előbb néma közönnyel, majd kis szurkolással, aztán mosolygós meccsnézéssel konstatálták. Igazából nem hittek a szemüknek, így inkább nézték a meccset komolyabb szurkolás helyett, pár nánási szurkolóval. 

Ezzel a feledhető túrával záródott a kispesti szurkolók debreceni vizitje, amely minden valószínűleg folytatódni fog a következő esztendőkben.



hancsi78